2. évad, 13. Leonidák

  Idegesen olvastam végig a nekem szánt sorokat. Minden egyes szó után egyre kétségbeesettebb lettem. A kis üzenet végére érve a szemeim megteltek könnyel, és a kezem remegni kezdett. Elejtettem a papírt, mire Marie felkapta a földről és ő is elolvasta.
 -Mi az, hogy "pontban holnap éjfélkor"? De hát akkor van a csillaghullás is, nem? -kérdezte.
Mindenki bólogatni kezdett. Idegesen a hajamba túrtam, és a ház felé kezdtem trappolni.
 -Ezért megfizetsz ShinJae!

YeonJi pow

  A fiúkkal megpróbáltunk minden eshetőségre felkészülni. YongGuk azt szerette volna, ha valamelyikük velem megy, de nem engedtem nekik. Nem akartam veszélybe sodorni a lányomat, és ezt egyedül kellett elintéznem. A legbosszantóbb az, hogy én mindvégig megbíztam benne, erre fel ismét elrabolja ChoHee-t..

  Másnap reggel azzal kezdtük a napot, hogy a fiúk elmentek megnézni, feltérképezni a terepet. Minden egyes fát elméjükbe véstek, miközben körbe járták a pici, kör alakú rétet, ami közelebb volt a házhoz, mint gondoltam. Nap közben a térdig erő fű rengetegben sétáltam és a délutáni eget kémleltem. Egy pillanatra megálltam és lehunytam a szemeim. Hirtelen valaki vállaimnál fogva nyomott le földre, így hátra estem, és mikor felpillantottam egy hópárducot pillantottam meg. A másodperc egy töredékéig azt hittem kislányom az, de rá kellett jönnöm, hogy csak Zelo, aki hatalmas mancsaival tartott egy helyben... Aztán hangosan dorombolni kezdett.
 -Te ilyet is tudsz? -lepődtem meg.
 -Igen.. Rossz cica voltam, büntess meg... -nézett mélyen a szemeimbe íriszeivel, mikben megpillantottam a fiút, amint kacér mosolyra húzódik szája.
 -Az elég jó büntetés lesz, ha most kimászok alólad és megvonom tőled csodás testemet? -kuncogtam.
 -Nem kínzásról volt szó, héj! Hanem csak büntetésről, ami számomra teljesen mást takar.
 -És ugyan mit? -játszottam az értetlent, ezzel tovább húzva az agyát, mire váratlanul emberi alakot öltött.
Fedetlen felsőtestétől halvány pír szökött arcomra, és akaratlanul is kezdetleges izmait kezdtem fixírozni. Hozzám nyomta alfelét, mire nadrágján keresztül is megéreztem dudorát.
 -Szerintem jól tudod.. -lehelte kék fürtjei mögül rám nézve.
Kezével végig simított combomon, pilláit lehunyta, és arcával közeledni kezdett. Már éppen csak pár milliméter választotta el ajkainkat egymástól, amikor egy torok köszörülést hallottunk meg. Azonnal szétrebbentünk, és állásba vágtuk magunkat.
 -YongGuk mindenkit összehívott, gyertek... -fordított nekünk hátat HimChan, aztán elindult a ház irányába.
Ujjainkat összekulcsoltuk Zeloval és követtük a fiút, aki olykor-olykor hátrapillantott és felváltva nézte egymásba fonódott kezünket, vagy engem. Bántott, hogy HimChan ennyire szomorú, hiszen az egyik legkedvesebb barátom, de... ennél többek nem lehetünk, amit nem tud elfogadni. Mikor beértünk a házba felmentünk az emeletre, és ott mindenki egy kis kört alkotva gyűlt egy kis asztal köré, amin egy rögtönzött térképszerű rajz volt.
 -Itt, itt, és itt. Kettesével fogunk állni a sűrűben az eseményeket figyelve, ha esetleg segítség kéne YeonJi-nak. -mutatott YongGuk a rétet körülvevő erdőn három pontra. -MooRae és Marie itt, egy nem messze levő vadászlesről fog figyelni. -bökött egy, a fák melletti kis faépítményre.
 -Köszönöm, hogy ennyire aggódtok, de megoldom ezt egyedül is. -emeltem fel magam elé a kezeimet tiltakozásképpen.
 -Attól még lehetünk elővigyázatosak. Csak mert fogalmunk sincs mit akarhat az unokaöcsém csinálni. -lépett mellém YoungJae.
 -Oké... Viszont, annyit nem értek, hogy hogyan lehettek ti rokonok, ha ő farkas te pedig hópárduc..? -szűkítettem össze szemeimet.
 -Ez hosszú. -vakarta a tarkóját.
 -Nekem van még időm, körülbelül hét órám van éjfélig.
 -Hát jó.. -sóhajtott. -Igazából örökbefogadott gyerek vagyok, a nevelő szüleim farkasok voltak. Így ShinJae sem tulajdonképpen az igazi rokonom, csak kiskorunkban össze voltunk nőve, elválaszthatatlanok voltunk addig, amíg ki nem derült, hogy mik is vagyunk... -rántotta meg a vállát.
 -Ezt.. nem tudtam... Sajnálom. -hajtottam le a fejem, mire ö csak összeborzolta a hajam.
 -Semmi baj, kicsi lány. -mosolygott, amit viszonoztam.

  Az ujjaimat tördelve vártam, hogy múljanak az órák, amik csigalassúsággal haladtak. Megőrjített a várakozás, a tétlenség. Mielőtt találkoznék ShinJae-vel, még egyszer kimentem a rét közepére. A nap már lemenőben volt. Szemeimmel végig néztem a fákon, a csicsergő madarakon, és ahogy a szél fújja a térdig érő fű rengeteget. Utoljára körbenéztem gyorsan, amikor egyszer csak megpillantottam egy sötét alakot. Lassan felé kezdtem sétálni, és az ismeretlen is megindult felém. Mikor már olyan távolságban volt, hogy felismerhessem, elképedtem. A fiúnak vöröslöttek, és fel voltak duzzadva a szemei. A hibátlan arca most megviselten fénylett. Barna haja kócos, rendezetlen volt. A lezser, egyszerű ruhadarabok szó szerint lógtak rajta. Nyomát sem láttam a régi fiúnak, aki adott magára, és szinte minden pillanatban arra ügyelt, hogy megfelelően be legyen állítva a frizurája. Közelebb mentem hozzá, ismét végig néztem rajta, aztán hátat fordítottam neki, hogy letörölhessek egy kósza könnycseppet. Nem akartam, hogy sírni lásson. Ez mind miattam van.. szánalmas vagyok... Egyszeriben előttem termett és államnál fogva kényszerített, hogy felnézzek rá. Egy mosolyt kényszerített meggyötört arcára, és hüvelykujjával letörölte sós cseppjeimet.
 -Miért csinálod ezt..? -kérdeztem remegő hanggal. -Hiszen az egyik legjobb barátom vagy, nem akarlak szenvedni látni...
 -Barát.. Épp ez a baj... -szorította össze a szemeit.
 -De tudod jól, hogy nem lehet több közöttünk. -szipogtam.
 -Igen, -lépett egyet hátra. -és pont ezért fáj annyira.
 -Én.. Nem szeretnék fájdalmat okozni neked, de.. nem tehetek róla... Sajnálom HimChan...
Elindultam a kis tó felé. Kézfejemmel durván törölgetni kezdtem víz áztatta arcomat, és a csónakok felé trappoltam, amikor egy kéz hirtelen megragadott.
 -Várj! Csak.. egy csók... Csak egyet.
Tekintetét az enyémbe fúrta, egyszerűen nem tudtam szabadulni tőle. Közelebb léptem hozzá és vállaiba kapaszkodva vártam, hogy közeledni kezdjen. Nem sietett. Türelmesen vártam ajkaira, amik lassan, de biztosan megérkeztek. Finoman ért hozzá párnáimhoz, és amennyire csak tudott gyengéd volt, mintha csak egy porcelánbaba lennék, aki bármelyik pillanatban összetörhet. Kezeivel közrefogta arcomat, és mindketten lehunytuk pilláinkat. Úgy éreztem egy egész örökkévalóságig tartott, mire mozgatni kezdte ajkait. Pillanatról pillanatra jobban ölelt magához. Minden egyes érzelem benne volt ebben a csókban. Vágy, fájdalom, szeretet, hiány, sajnálat, és a reménytelenség...

  Kedvtelenül sétáltunk vissza a többiekhez, akik már a ház előtt gyülekeztek. Még utoljára megbeszéltük a dolgokat, átnéztük a tervet és tűkön ülve vártuk, hogy este tizenegyet üssön az óra, amikor is elindulunk a réthez.
  Tikk, takk.. Tikk, takk...
A szívem egy hatalmasat dobbant, mikor elérkezett az idő. Mintha hatalmas súlyokat kötöztek volna a lábamra. Egyszerűen alig tudtam menni, párszor meg is botlottam. A legutóbbi botlásomkor YongGuk kapott el, hogy orra ne essek.

 -Vigyázz kicsi lány. -mosolygott.
Bólintottam egyet, kiegyenesedtem, aztán haladtunk tovább. Mikor a szétválásra került a sor az erdő szélén, mindenki ment a helyére, egyedül HimChan és Zelo maradt ott mellettem. Először a kék hajúhoz mentem oda és szájára nyomva egy puszit fontam karjaimat köré. Lassan elsétált egy utolsót intve, majd eltűnt a sűrűben. Mikor felnéztem HimChan-ra, a szívem görcsbe rándult. Odalépett hozzám, és egy ölelésre magához húzott. Fejemet nyakhajlatába fúrtam, utána eltoltam magamtól és egy mosolyt erőltetve felé léptem ki a nyitott terepre. Komótosan lépkedve mentem a rét közepére, ahol már ShinJae ott volt, mögötte kislányommal.
 -Mire jó ez, hm? -kérdeztem a farkas alakban lévő fiútól.
 -Pillanatokon belül megtudod.. -vicsorgott.
ChoHee-t kiengedte maga mögül, aki azonnal hozzám szaladt, én pedig a fülébe súgtam, hogy fusson az erdőbe. Rám hallgatva átváltozott és a fák közé szaladt. Hirtelen csend lett. Semmilyen állat hangját sem lehetett hallani. Felnéztem az égre, amin hullócsillagok százait pillantottam meg. Pár másodperc lehetett az, ameddig gyönyörködni tudtam benne, mert az előttem álló farkas közeledni kezdett felém, éles morgásokat hallatva. Egyszeriben elrugaszkodott a földről, és azt hittem itt a vég, amikor...

Író pow

 -Eszednél vagy Marie? Ne menj oda! -kiáltotta MooRae, miközben a másik lány a vadászles lépcsőjén igyekezett lefelé. -Hallod?! Marie!
A lány semmit sem akart meghallani, csak rohant..

YeonJi pow

  Marie a semmiből ugrott elém, ezzel megakadályozva, hogy ShinJae engem harapjon meg.
A farkas miután ezt észrevette, az erdőbe rohant. Barátnőm fájdalmasan nyögve terült el a földön, majd teste rángatózni kezdett. YongGuk letérdelt mellé és megvizsgálta a sebet. JongUp is odatérdelt, miközben az idősebbiket nézte. YongGuk a lányt bámulva jelentette ki, hogy:
 -Át kell változtatnunk... Különben meghal, vagy...
 -Vagy?
 -Farkas lesz belőle. JongUp..
 -De...
 -Szereted?
 -Igen, de...
 -Semmi de! Meg kell tenned!
A fiú nagyot nyelt, majd lehajolt és szívni kezdte a vállából a mérget, amit kiköpött, majd végig nyalt a seben és átváltozott hópárduccá. Szemeit összeszorította, s pont ugyan ott, ahol a farkas is, megharapta. Marie izmai ellazultak, rángatózása abba maradt. Már csendben szuszogott, amikor mindenki odaért.
 -Az álmom! -hasított belém a felismerés..

2. évad, 12. Hold virág

Alig tíz perc múlva mindenki visszajött, ChoHee nélkül...
 -Szerintem jobb lesz, ha tovább indulunk, mert már sötétedik. -indult meg a kocsi felé YoungJae.
 -Nem! Én egy tapodtat sem mozdulok a lányom nélkül!
 -Nyugodj meg.. -jött oda YongGuk.
 -Nem nyugszom meg! Ne kérjetek ilyet tőlem... -szipogtam.

YeonJi pow

  Zelo odalépett mellém és a vállam átkarolva kezdett lassan a kisbusz felé húzni. Kelletlenül ültem be a járműbe, és az ablakon kibámulva reménykedtem, hogy minden rendben van, és semmi baja sem esik ChoHee-nek. Miután elindult a kocsi, már nem tudtam tovább élvezni az ősz nyújtotta táj gyönyörű látványát. Elsápadva bújtam Zelo-hoz, aki magához húzva próbált megnyugtatni azzal, hogy hátamat simogatta, ami kissé sikerült is neki, de ott motoszkált bennem a gondolat, hogy bármi megtörténhet, bármi lehetséges.

  Mikor HimChan leparkolt azonnal kiszálltam az autóból és a ház felé vettem az irányt, sarkamban MooRae-vel. Megkerestem a konyhát és ott az étkező asztalnál leültem. Idegesen a hajamba túrtam és csak meredtem kifelé az ablakon, amikor a lány mögém lépett. Át akart ölelni, de ezúttal nem hagytam neki.
 -Sajnálom, de most nem szeretném, hogy használd az erődet... -néztem fel rá kérlelően.
Bólintott egyet, majd lemondóan sóhajtott, miközben leült velem szemben. Két karjával megtámasztotta fejét és ujjaival arcán dobolt.
 -Inkább mesélj.. Mi volt, amíg távol voltál? -kérdeztem, most már rá nézve.
 -Mikor megérkeztem az Öreg királyhoz, rögtön több szolgáló lány is sürögni kezdett körülöttem. Az egyik legszebb szobát kaptam meg, és amit akartam, mind teljesítették. Mindenki igazi hercegnőként kezelt, kivéve Dédapámat...
 -Értem.. És? Tovább? -bólogattam egykedvűen.
 -Nos... Folyton kritizált a Király, és amikor edzéseken voltam, folyton eljött megnézni, de mindenbe csak belekötött. Csináld így, csináld úgy, ez nem jó, az nem jó... A végére azt hittem, megőrülök. -csapott sóhajtva arcára.
 -Ühüm~ -bólogattam tovább.
 -Ha nem érdekel, akkor abbahagyhatom. Csak szólj.
 -Nyugodtan folytasd csak... -erőltettem magamra egy mosolyt.
 -Na szóval...

Író pow

  Folytatta ott, ahol abbahagyta. A Királlyal való edzések töltötték ki szinte minden idejét. Ahhoz képest milyen idős a Király, mégis ere teljében van. Amikor volt szabadideje a palotában lévő könyvtár sorait járta, és a benne lakozó lénnyel kapcsolatosan keresett információkat, hogy minél jobban megismerhesse önmagát. Mint kiderült, nem csak mások érzelmeire tud hatást gyakorolni, hanem a ködöt, és a jeget is tudja manipulálni. A hátsó kertben volt egy kis halas tavacska, a közepén egy vízsugárral. Leült a partjára a könyvvel a kezében, és annak utasításait olvasva, követve próbálta gyakorolni a benne rejlő erők uralását. Eleinte sehogy sem ment neki, mindig elrontott valamit, és nem tudta, mit. Azonban az egyik nap, amikor végre sikerült neki, megjelent DaeHyun, akinek már elmondhatatlanul hiányzott a lány. Egy gyors csók után MooRae izgatottan mutatta meg a fiúnak, hogy mit tanult. Jobb kezén lévő ujjait a víz felé fordította, aminek felszínén lassan köd kezdett úszni, ökölbe szorította bal kezét, mire eltűnt a köd és a tó közepén lévő vízsugár hirtelen megfagyott. Mikor elengedte ujjait és visszafordult DaeHyun felé minden visszaállt eredeti állapotába, mintha mi sem történt volna. Megölelték egymást, a fiú a lány sötéten fénylő hajába fúrta arcát, és mélyen beleszippantott...

YeonJi pow

 -... és ezután DaeHyun gondolt egyet és elhozott onnan, így most itt vagyok veletek megint. -mosolygott.
 -Wow~ Meg tudnád nekem is mutatni? -egyenesedtem ki a széken ülve.
 -Persze. -állt fel.
Kisétált a közeli tóig, én pedig követtem őt. -Figyelj. -utasított.
Amikor az orrom előtt fagyott be a tó vize az állam szó szerint a bokámat súrolta. Amikor még rá is lépett a jégre, és ugrálni kezdett rajta, azt hittem, a végén még belerepül egy légy a számba, vagy ott helyben összeesek.
 -Oké.. Most már elég lesz a műsorból MiMi.. -jött oda DaeHyun, aki mikor átölelte a lányt eltűnt alóluk a jég.
Mind a ketten a vízben kötöttek ki, amitől a ruhájuk és ők is teljesen eláztak. Míg ők párduc alakban kiúsztak a partra, én önfeledt kacagásban törtem ki, le kellett guggolnom, hogy ne essek össze, miközben össze-vissza hadonásztam kezeimmel. A könnyeimet törölgetve álltam fel, mikor megálltak előttem és visszaváltoztak. MooRae közelebb lépett és a haját megcsavarva csöpögtette rám a vizet, mire a hirtelen jött hideg érzéstől sikítva szaladtam távolabb.

  Miután mindenki lepakolt, Zeloval kettesben kimentünk a partra. Beültünk egy csónakba és kieveztünk a tó közepéig. Mikor megálltunk Zelo dülöngélni kezdett, amitől a csónak is mozogni kezdett alattunk.
 -Hülye vagy?! -sikkantottam. -Úgy szórakozz, hogy nem tudok úszni!
Erősen belekapaszkodtam a csónak szélébe és semmiért sem eresztettem el, mire a velem szemben ülő fiú hangosan nevetni kezdett.
 -Ya! Mi olyan vicces?!
 -Úgy nézel ki, mint aki mindjárt összefossa magát félelmében.
 -Kac-kac... Röhög a vakbelem. -forgattam meg szemeimet.
 -De jó neki.. -kuncogott.
 -Istenem~ Mire vállalkoztam én? Úgy érzem idiótákkal vagyok körülvéve, és te vagy a vezetőjük... -bólogattam.
 -Ya! Nem vagyok idióta, csak furcsán normális. Kikérem magamnak. -durcázott.
Pár másodperc elteltével mind a ketten nevetésben törtünk ki, de olyan szinten, hogy Zelo eldőlt, mire majdnem a csónak is felborult. Ijedtemben sikítani kezdtem, mire parton megjelent YongGuk.
 -Jól van fiatalok, vége a gyereknapnak! -kiáltotta.
Rögtön elhallgattunk és visszaeveztünk a többiekhez. Miután kiszálltunk a csónakból, YoungJae kezén egy kesztyűt pillantottam meg, amint egy levelet tart vele.
 -Az meg minek? -kérdeztem értetlenül a kesztyűre mutatva.
 -Pfuh~ -sóhajtott. -A levél egy olyan anyaggal van bevonva, amire allergiásak a hópárducok, jobban mondva már az érintésétől is rosszul leszünk, a bőrünkön égési sérülések keletkeznek. Hold virág a neve, olyasmi, mint a vámpíroknál a verbéna... -ecsetelte YoungJae.
 -Értem... És én mit kezdjek vele?
 -Arra szeretnénk megkérni, hogy olvasd fel... Végül is a te neved áll a címzettnél. -vakarta a tarkóját JongUp.
 -Áh~ Akkor hát... -vettem el a borítékot.

"Először is nyugodj meg kérlek,
nálam van a gyerek, nem kell aggódnod érte...
Csak akkor, ha pontban holnap éjfélkor nem jelensz meg
az erdő közepén lévő, kerek réten...
Ha meg tudom, hogy bárkit is magaddal hozol
búcsúzhatsz örökre a kicsi ChoHee-tól..."

  Idegesen olvastam végig a nekem szánt sorokat. Minden egyes szó után egyre kétségbeesettebb lettem. A kis üzenet végére érve a szemeim megteltek könnyel, és a kezem remegni kezdett. Elejtettem a papírt, mire Marie felkapta a földről és ő is elolvasta.
 -Mi az, hogy "pontban holnap éjfélkor"? De hát akkor van a csillaghullás is, nem? -kérdezte.
Mindenki bólogatni kezdett. Idegesen a hajamba túrtam, és a ház felé kezdtem trappolni.
 -Ezért megfizetsz ShinJae!

2. évad, 11. Fájdalmas pillanatok

 -Csak egy kicsit.. maradjunk így... csendben....

 -A szemeid...

  Lassan felállt és felém lépdelt. Megállt előttem és ujjaival végigsimított az arcomon, majd arcával közeledni kezdett. Amikor már csak pár centi volt köztünk lehunyta a pilláit. Forró lehelete pőre bőröm csiklandozta. Váratlanul kicsapódott az ajtó, mire mind a ketten odakaptuk a fejünket.
 -Itt meg mi folyik?!
 -JongUp..?

Marie pow

DBSK - Taxi

  Azonnal felpattantam és odaszaladtam JongUp elé.
 -Ez nem az aminek látszik.. -markolgattam a pulóverét.
 -Akkor mi..? -suttogta csukott szemekkel.
 -Én.. Én...
 -Kérlek.. most hagyj...
Lefejtette magáról a karjaimat és elment. Visszafordultam JeongMin-hoz, felpofoztam, s a párducfiú után eredtem. Én egyáltalán nem ezt akartam. Már éppen egy taxit fogott volna, amikor sikerült utol érnem. Megfogtam a karját, betoltam a kocsiba, és beültem mellé. A sofőrnek lediktáltam a címet, majd JongUp felé fordultam.
 -Beszéljük meg. Légyszíves...
 -Nincs mit megbeszélnünk. -bámult kifelé a mellette lévő ablakon.
 -Nézz rám, kérlek.. -gyűltek könnyek a szemembe.
Lassan felém fordította a fejét, amikor rám pillantott szemeiben ugyan úgy könnyek tömkelegét láttam meg.
 -Szeretlek.. Igen! Szeretlek...
Ajkaimra haraptam. Még sosem mondtam ki ennyire nyíltan az érzéseimet, és ez megrémített. Viszont.. mégis határozottabb lettem ettől. Megsimítottam arcát, amit végig pásztáztam a tekintetemmel. Sűrű és fényes barna haját, férfias állát, puha ajkait, aztán csillogó barna szemeibe pillantottam. Fejemmel közeledni kezdtem felé és egy puszit leheltem párnáira. Amikor eltávolodtam visszahúzott magához és ajkait enyémhez nyomta. Lassú, érzelemmel teli csók volt, azonban mikor elváltunk elfordult tőlem és fájdalmasan kezdett a térdével szemezni.
 -De.. ugye tudod, hogy ez most semmit sem jelentett?
Minden egyes szava villámcsapásként érte a szívemet.
 -Ezt meg hogy érted...? -próbáltam szemkontaktust keresni vele, de mindhiába.
 -Szakítsunk.
 -Mi?!
 -Nem végleg.. csak egy kis időre...
 -És mennyi az a kis idő? -néztem ki az ablakon.
 -Nem tudom. Talán egy hét.. talán kettő... Lehet, hogy egy hónap...
 -Értem~

  Mikor a taxi megérkezett mind a ketten kiszálltunk. JongUp fizetett, majd bánatosan kullogtunk be a házba. Ő a szobájába ment, én pedig a garázsban maradtam és beültem az egyik fekete Hyundai-ba. Benyomtam a kocsi zenelejátszóját és találomra kiválasztottam egy számot, maximumra feltekertem a hangerőt és a vezető ülésen hátradőlve, csukott szemekkel élveztem a ritmust.

YeonJi pow

  Hangos zeneszóra ébredtünk mind a ketten. Kimásztunk az ágyból, mamuszunkat felvettük és kimentünk a folyosóra. Nem csak mi, de az egész ház felébredt úgy látszik. Mindenki sorjában pizsamában lement a lépcsőn, a fiúkat előre engedve. Furcsa volt. JongUp és Marie kivételével tényleg az összes ember ott járkált fel, s alá. Mikor leértünk a garázshoz a szememet dörzsölgetve léptem ki YongGuk-ék mögül. Marie ült az egyik kocsiban, amelyikből a zene is ordított. Odamentem hozzá és kinyomtam az élvezetének tárgyát, mire felháborodva nyitotta fel pilláit.
 -Még jó páran aludni szerettünk volna..! Mennyi az idő egyáltalán? -fordultam hátra.
 -Fél hat! -nyögte be hátulról egy fiatal párduc fiú.
 -És akkor mi van? -rántotta meg vállát barátnőm.
 -Mi lenne? Az, hogy mindenkit felriasztottál a hülyeségeddel. -ráztam a fejem.

Szóltam a fiúknak, hogy hagyjanak magunkra, így sóhajok közepette vissza kezdtek szállingózni a szobájukba.
 -Mi van veled?
 -Semmi.
 -Minden rendben? -guggoltam le a kocsi mellé és a lábára raktam a tenyerem. -Csak akkor vagy ilyen ha baj van...

 -Jól vagyok, ne aggódj.
 -Én nem úgy látom. Na...?
 -Szakítottunk JongUp-al! -szorította össze a szemeit. -Most boldog vagy?!
 -Miért lennék az..?

Magamhoz húztam, és a hátát kezdtem simogatni, miközben szabadjára engedte könnyeit. Egy pár percig még az ölelésemben sírt, majd pizsamájának az ujjával megtörölte arcát. Szipogott még egy kicsit, aztán elmesélte, hogy mi történt. Leesett állakkal hallgattam végig a kis monológját. Furcsa érzésem volt ezzel a JeongMin-nal kapcsolatban...

Író pow

  Eljött a csillaghullás előtti nap, így ShinJae is érthetően egyre izgatottabb volt. Mindent megszervezett előre. Követőket állított a párducokra mikor azok elindultak a 'nyaralójukba'. Egyedül utánuk ment, és onnantól kezdve farkas alakban tengette az idejét. Minden percben a kis házuk mellett ólálkodott a fák mögé bújva.

  Miután a két lány megbeszélték a dolgot, Marie kivett pár nap szabadságot, és messziről elkerülte JeongMin-t, bárhogy próbált a közelébe férkőzni. JongUp és a lány is megtartották a tisztes távolságot, pedig a többiek megpróbáltak minden tőlük telhetőt, hogy szóba álljanak egymással és béke legyen köztük.

YeonJi pow

  Nagyokat ásítozva keltem fel aznap reggel, mikor indulnunk kellett a nyaralóhoz. Csukott szemekkel megtapogattam a mellettem lévő helyet, ami még meleg volt, ezzel jelezve, hogy Zelo is nemrég ébredt fel. Mosolyogva másztam ki az ágyamból, és miután felöltöztem ellenőriztem, hogy mindent összepakoltam-e. Fényképezőgép, fehérnemű, ChoHee cuccai, váltóruhák, pizsama, és zseblámpa...
 -Fuh~ Úgy tűnik minden megvan. -cipzároztam össze a bőröndöt.
Olyan dejavú-m volt.. Ezzel a bőrönddel jöttem el Bostonból... Lebattyogtam az alsó szintre, hogy megnézzem kislányomat, aki még békésen aludt. Kisimítottam arcából csillogó fekete haját, aztán a konyhába mentem, hogy az útra csináljak pár szendvicset. Amikor a szendvicseket csomagoltam be, nyöszörgést hallottam meg, majd kislányom csoszogott oda hozzám a szemét dörzsölgetve. A lábamhoz bújt, mire én felkaptam a karomba és egy puszit nyomtam arcára.
 -Éhes vagy? -kérdeztem tőle, amire hevesen bólogatni kezdett.
Leraktam és csináltam még egy szendvicset, amit a kezében nyomtam, és nyammogni kezdett rajta. Pár perccel később Zelo lépett ki a fürdőből törölközőbe csavarva. Megrázta vizes haját és odalépett hozzám egy csókra.
 -Fúj~ -fintorgott ChoHee. -Undorítóak a felnőttek.
Elváltunk egymástól és nevetni kezdtünk.

  Délután kettő felé járt márt, amikor DaeHyun kopogott az ajtónkon, meglepetésünkre MooRae-vel az oldalán. A két fiú megfogta a cuccokat és kimentünk a kocsikhoz, ahol miután bepakoltak, mindannyian beültünk a kisbuszba és köszöntöttük egymást. HimChan ült a vezetőülésen, aki útközben a visszapillantó tükörből folyamatosan engem figyelt. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy tudom, engem néz, és szinte lyukat éget belém a tekintetével. Mikor kiértünk a városból elhúztam egy picit az ablakot és kinéztem rajta. Minden fa már magára öltötte az ősz színeit, és komótosan vetette le leveleit. Nem sokkal később egy tó mellett haladtunk el. A nap sugarai fel-felcsillantak a felszínén, és olykor pár hal is kiugrált a vízből. Kezembe vettem a kis ChoHee-t, és mutogatni kezdtem neki.
 -Nézd.. Milyen szép~
Tapsikolni, vigyorogni és pattogni kezdett, a plüss hópárduccal a kezében, ami egyszer csak kiesett az ablakon.
 -Állj! -kiáltottam előre HimChannak, aki fékezni kezdett.
Mielőtt megálltunk volna kislányom kiugrott az ölemből és párduccá változva szaladt a plüsséért. Szájába kapta és az erdőbe rohant. Mikor megálltunk azonnal kiszálltam a kocsiból és rohanni kezdtem arra, amerre ChoHee is. A többiek is kiszálltak. Zelo rögtön átváltozott és a lány után eredt. Félóra múlva sem jött vissza egyikőjük sem. YongGuk, DaeHyun, MooRae és YoungJae is elmentek megkeresni ChoHee-t. A kisbusznak nekidőlve kezdtem pityeregni az ujjaimat tördelve. Odajött hozzám HimChan, aki át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.
 -Kérlek, hagyj...
 -Csak segíteni akarok.
 -Akkor segíts azzal, hogy békén hagysz és elmész te is keresni őket. -rivalltam rá könnyekkel küszködve.
Védekezőn maga elé emelte kezeit, és hátrálni kezdett, majd párduc alakban eltűnt a fák között. Alig tíz perc múlva mindenki visszajött, ChoHee nélkül...
 -Szerintem jobb lesz, ha tovább indulunk, mert már sötétedik. -indult meg a kocsi felé YoungJae.
 -Nem! Én egy tapodtat sem mozdulok a lányom nélkül!
 -Nyugodj meg.. -jött oda YongGuk.
 -Nem nyugszom meg! Ne kérjetek ilyet tőlem... -szipogtam.

2. évad, 9. Kétségbeesett kiáltás

 -Már késő.. Mindent elrontottam...

Nemrég még olyan kicsi volt, most meg már... Áh, gyorsan telik az idő~

 -Nem láttad, hogy nézett téged...

Majd beugrott neki. A csillaghullás... Amikor a Leonida-nak nevezett meteorraj elhalad a fejük fölött.

 -Szeretlek~

YeonJi pow

 -Gwiyomi! Ül..! Ah~ Istenem...
Kínomban már a fejemet fogtam a konyhámba állva. A kis Beagle folyamatosan a lábam körül futkosott, és így nem tudtam tőle főzni. Csoda, hogy nem buktam még fel benne. De persze ChoHee és Zelo csak röhögve nézte, ahogyan a kutyával szenvedek. Gyilkos pillantásokkal illettem őket, majd fogtam a kiskutyát és kislányom kezébe nyomtam.

 -Vigyétek már el légyszíves sétálni, ameddig főzök.
Megfogták a pórázt és már ott sem voltak. Megkönnyebbülve sóhajtottam, és kinéztem az ablakon. Már javában ősz volt, Október közepe. Szerencsére nem az a hűvös, hanem pont, hogy a melegebb, kellemesebb fajta ősz. A falevelek sárgás, vöröses, barnás színekben pompáztak, és lassan, komótosan hullottak le a fák ágairól. Már több, mint két éve, hogy Szöulban élek. ChoHee is egyre gyorsabban nő. Ahhoz képest, hogy nemrég volt az első szülinapja, vagyis koreai idő szerint már két éves, már úgy néz ki, mint egy négy-öt éves kisgyerek...

  A fiúkkal megbeszéltük, hogy majd nemsokára elutazunk pár napra, hogy kiszellőztessük a fejünket, és hogy hátra hagyjuk kicsit a várost. A párducok egyik úgy nevezett "nyaralójába" megyünk el, ahol eltöltünk egy hétvégét, és onnan nézzük meg a Leonida csillaghullást. YongGuk azt mondta, hogy azt mindenképpen látnunk kell, mert elmondhatatlan milyen gyönyörű.

  Amióta kibékültünk Zelo-val, HimChan folyamatosan rám van szállva. Mintha nem is ő lenne. Amikor csak egyedül vagyok, ő megjelenik és megpróbál behálózni, pontosabban visszaszerezni. Pedig soha sem voltam az övé. Ami akkor történt csak egy félrelépés volt, egy züllős pillanat, amikor nem tudtam mit is teszek, és kiket bántok meg, kiken lépek keresztül.

  Visszatértem az ételhez, és tovább kockázgattam a csirkemellet. A wok-ba tettem a húst és ráöntöttem a csípős paradicsom szószt. Éppen a kezemet töröltem meg, amikor hangokat hallottam meg az ajtó felől. Boldogan pillantottam oda, de nem pont az fogadott, amire, vagyis akikre számítottam.
 -Már megint te? Tudhattam volna... -motyogtam az orrom alatt.
 -Már nem is örülsz, hogy láthatsz? -fonta karjait körém.
 -Pontosan. -léptem el tőle. -Azt hittem már megbeszéltük, hogy semmi sem lehet köztünk.
 -Hinni a templomban szokás. -kacsintott.
Megforgattam a szemeimet, és megkevertem a húst. Megfűszereztem és beleraktam a zöldségeket, miközben magamon éreztem a fiú pillantását. Mintha lyukat égetett volna belém. Visszafordultam felé, hirtelen közelsége meglepett. A levegő egy másodpercre bennem rekedt, majd idegesen sóhajtottam. Nem gyengülhetek el...! Ujjaival végig simított arcomon, és közelebb hajolt annyira, hogy a leheletétől kirázott a hideg. Elkaptam a fejem, s lehunyt pillákkal kezdtem kérlelni.
 -HimChan, légyszíves, menj el. -a hangom cseppet sem volt olyan határozott, mint ahogy azt én szerettem volna. -Könyörgöm...
 -Tudom.. érzem, hogy te is táplálsz érzéseket irántam.
Ajkait végighúzta nyakamon, s a kulcscsontomra nyomott egy apró puszit. Beleborzongtam érintésébe. A bőröm szinte égett, ahol hozzám ért. Féltem beismerni, de... jól esett. A szám sarkára lehelt egy csókot, majd végignyalt párnáimon. Aztán eltávolodott, éhesen hajoltam közelebb, mintha többet akarnék, azonban a bensőmben felvillant egy vörös lámpa, ezzel jelezve, hogy erősen tiltakozik. HimChan hátat fordított nekem, és távozott. Ijedten kaptam ajkaimhoz. Istenem, mit tettem..? Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan, de ez a fiú valahogy, mindig elveszi az eszem...

 -Basszus! A csirke!

Író pow

  ShinJae szinte minden egyes percben a zongorája előtt ült, és töprengett. Nem tudta, hogyan valósíthatná meg YeonJi átváltoztatását. Húgaként szerette a lányt, és pont ezért is szerette volna, hogy farkas legyen belőle. Maga mellett szerette volna tudni. Két szolgálóját megbízta azzal, hogy figyeljék a lányt, és YongGuk-ékat. Amikor megtudta, hogy elmennek a városból, csak hogy megnézzék a Leonidákat, felcsillant a szemében a remény, hogy talán mégis sikerülhet a terve. Izgatottan kezdett el készülődni arra a bizonyos napra...

 Egy nap, amikor már esteledett és Marie éppen hazafelé tartott a munkából, hirtelen megjelent mellette JeongMin. Először megijedt a lány, aztán mosolyogva kezdett el a fiúval beszélgetni. Egészen hazáig kísérte JeongMin Marie-t. A ház előtt búcsúzkodtak éppen, amikor JongUp váratlanul felnyitotta a garázsajtót. Neki támaszkodott a fém szerkezetnek és úgy várta, hogy barátnője végre befejezze az enyelgést. Miután Marie elköszönt és bement, JongUp kint maradt.
 -Remélem minél hamarabb leszállsz róla. -nézett fenyegetően az előtte állóra a párducfiú.
Valami furcsát érzett a levegőben. Mintha egy másik alakváltó jelenlétét észlelte volna, és egy titokzatos szagot. Nem tudta volna megmondani, hogy milyen fajé lehetett, de abban biztos volt, hogy nem jelentett valami jót.

YeonJi pow

  Folytattam a főzést. Habár az eszem folyamatosan HimChan-on járt. Nem bírt nyugton hagyni a gondolat, hogy ha most így elgyengültem, mi lesz akkor később ha még durvább eszközökhöz folyamodik. Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz ha sikerül neki... Áh~ Semmiképpen sem. A húst is kis híján odaégettem a nagy gondolkozásban. Már éppen egy tálba szedtem ki az elkészült ételt, amikor nagy vihogva megérkezett Zelo és ChoHee a kis Gwiyomi-val.
 -Hm~ Micsoda illatok~ -ölelt meg szerelmem.
 -Gyorsan, mindenki vályúhoz. Mielőtt kihűl. -szedtem elő a tányérokat.
Mikor mindenki végzett a mosogatóba pakoltam és törölgetni kezdtem az edényeket. Nagyokat sóhajtottam, miközben az agyam azon kattogott, hogy mit tehetnék. Egyszer csak Zelo lépett mögém. Szembe fordított magával, és tekintetével enyémet kereste, én viszont a padlót bámultam, mintha az annyira érdekes lett volna.
 -Valami baj van? -húzott közelebb magához.
 -Nem, semmi...
 -Látom rajtad.. Szóval ki vele. -próbált meg a szemembe nézni.
 -Nos... HimChan...
 -Mit csinált már megint? -lett komorabb.
 -Nem adja fel.. Folyamatosan próbálkozik, és én meg... nem tudok ellenállni. Sajnálom oppa.... -húzódtam el tőle.
Zelo eltávolodott tőlem, felvette a cipőjét és kiviharzott a lakásból. Írtam egy gyors sms-t Marie-nak, hogy jöjjön át vigyázni ChoHee-ra és a kutyára, amíg én Zelo után rohanok. Kiszaladtam az utcára, de akkor már sehol sem láttam a fiút. Viszont ezer százalék, hogy a többiekhez ment. Fogtam egy taxit és egyenesen odahajtottunk. Miután kifizettem a fuvart, felhúztam a garázsajtót és a lépcső felé indultam, ahol már hallani lehetett a kiabálást. Mikor kicsaptam a második emelet ajtaját, minden szem rám szegeződött, kivéve a kék hajúét, akinek az ökle éppen HimChan felé tartott. Tanácstalanul kapkodtam a fejem kettejük között, majd kétségbeesésemben elkiáltottam magam.
 -Ne bántsd!
Értetlenül nézett rám Zelo mikor megfordult. Pár pillanat erejéig kínos csend telepedett ránk, aztán Zelo kisuhant mellettem a helyiségből, én pedig a könnyeimmel küszködve rogytam a padlóra.

2. évad, 8. Újra együtt

 -Shin... ShinJae..?

 -Én.. Nem így akartam... Hidd el...

 -Utállak!

YeonJi pow

  Mikor felébredtem, Zelo még mellettem aludt édes-deden. Megsimítottam arcának vonalát, végig térképeztem minden egyes szegletét. Egy kék tincse az arcába lógott, amivel játszani kezdtem. Most mi lesz velünk...? Hogyan tovább? Aish~ Óvatosan nyomtam egy aprócska puszit az állára, és kimásztam az ágyból. Összeszedtem a ruháimat, és miután felöltöztem, már épp indultam volna, amikor nyöszörgést hallottam meg. Hátra pillantottam. Zelo csukott szemekkel nyújtózkodott, miközben a takarót rugdosta le magáról. Amikor rám nézett, még levegőt is elfelejtettem venni. Hogy lehettem ennyire hülye? Miért kellett nekem HimChan karjaiba ugornom...? Megfordultam és lassan kifelé kezdtem kullogni a szobából. Egyszeriben két kart éreztem meg, amint körém fonódik.
 -Nem akarlak elveszíteni. -suttogta a fülembe.

Perzselő leheletétől szívem felgyorsult.
 -Már késő.. Mindent elrontottam... -fejtettem le magamról karjait.

Csuklómnál fogva visszarántott magához, egyenesen meztelen mellkasának ütköztem. Államnál fogva kényszerített, hogy nézzek rá, de fejemet elrántottam és kiviharzottam a szobából. A könnyeimmel küszködve rohantam be egy másik szobába és bezárkóztam oda. Nem számítottam arra, hogy MooRae pont bent lesz. Mikor meglátta sírástól felduzzadt szemeimet, és rémült tekintetem azonnal odajött és magához szorított. A képessége jó hatással volt rám, ismét lenyugodtam és úgy meséltem el neki a történteket.

Zelo pow

  Tehetetlenül néztem végig, ahogy elszalad. Abban a pillanatban nem tudtam rá haragudni, de valahogy... mégis bekúszott az elmémbe, ahogy akkor csókolózáson kaptam őket. Idegesen a hajamba túrtam és a fürdőbe mentem, hogy egy frissítő zuhany alatt gondolkodni tudjak. A hideg, párás csempének nekitámaszkodva hagytam, hogy végig csurogjon rajtam a forró víz. Amióta megjelent ez a lány, fenekestől felfordult az életem. Örültem annak, hogy abban a kis boltban találkoztunk, de egyszerűen nem hittem volna, hogy ez lesz belőle...
 -Aish~ -ráztam meg vizes hajamat.
Elzártam a csapot, egy törölközőt magamra csavartam és úgy mentem vissza a hálóba. Meglepetésemre ChoHee ült az ágyon és az egyik biciklis maszkommal játszott. Megpróbálta felvenni, de nagy volt rá. Visszamentem a fürdőbe, és magamra húztam egy alsót, egy pólót, meg egy melegítő nadrágot. Leguggoltam kislányom mellé és elnézegettem, ahogy a maszkot forgatja és bosszankodik, mert az nem jó rá. Végül a kezembe nyomta és kinyújtotta rám a nyelvét. Elnevettem magam és megborzoltam fekete haját. Nemrég még olyan kicsi volt, most meg már... Áh, gyorsan telik az idő~

Író pow

  Eltelt egy hét, Zelo és YeonJi nem beszéltek túl sokat, miután megbeszélték, hogy adnak időt egymásnak. Csak a lányuk kedvéért váltottak olykor pár szót. Közben MooRae elhatározta, hogy elutazik az Öreg királyhoz, hogy mindent megtudjon a származásáról, és erejéről. DaeHyun el akarta kísérni, de a lány nem engedte, arra hivatkozva, hogy ezt most egyedül szeretni elintézni. MooRae távozása előtt elcsattant első csókjuk is, amibe mind a ketten fülig vörösödtek.

  Marie-nak is teljes mértékben sikerült elfogadni a fiúk mivoltát, és úgy járkált tovább közöttük, mintha mi sem történt volna. A JongUp-al való kapcsolatuk is elmélyült. Szinte a nap minden percében együtt voltak. A lány véglegesen is beköltözött a fiúkhoz, és munkát is keresett. Történetesen az Akadémián lett énektanár. Sok-sok gyakornokkal, és híres emberrel találkozott, amit álmában sem mert volna elképzelni. Amikor az egyik nagy kedvencével találkozott, a Boyfriend-el, nem tudta, hogy sikítson, sírjon vagy ugráljon örömében. Aznap JongUp is bent volt az Akadémián, mivel úgy döntött, hogy tánctanár szeretne lenni. Épp a Boyfriend-es fiúkkal sétálgatott a folyosókon Marie, hogy körbevezesse őket, mikor JongUp is csatlakozott hozzájuk. Féltékenyen méregette JeongMin-t, aki nagyon bele volt merülve abba, hogy a barátnőjét bámulva. Csoda, hogy egyáltalán a nyála nem csöppent el. Este, a szobájukban, épp Marie jött ki a fürdőből, és a vizes haját törölgette, miközben JongUp az ágyukon feküdt és gondolkozott.
 -Min töröd ennyire a fejed? -kérdezte a lány, lehuppanva barátja mellé.
 -Nem láttad, hogy nézett téged...
 -Ki?
 -Az a bájgúnár..
 -Milyen bájgúnár?
 -JeongMin... Azt hittem, kiesik a szeme, annyira bámult. -ült fel a fiú.

 -Ne foglalkozz vele. Nem éri meg.
 -De akkor is...
 -Moon JongUp. -mondta ki teljes nevét Marie, szemeit összeszűkítve, mire a fiú elhallgatott.
Nem tehetett róla. Furcsa érzése volt ezzel a JeongMin-nal kapcsolatban. Úgy érezte, hogy rajta kell tartania a szemét.

  Eközben ShinJae erősen gondolkozott azon, hogy mit tegyen YeonJi-val. Majd beugrott neki. A csillaghullás... Amikor a Leonida-nak nevezett meteorraj elhalad a fejük fölött. A legenda szerint, ha egy farkas akkor megharap egy halandót, akkor tiszta vérű utódjává válik, aki minden lénynél erősebb lesz. Néhány szóbeszéd szerint egy Leonida csillaghulláskor megharapott ember teljesen kiirtott egy másik fajt, és egyesek szerint a Cillumn alakváltó faj volt az. A Cillumn-ok nappal emberi alakban jártak, azonban a hold felkelte után chimera-ként suhantak el az erdő fái között. Ma már egyetlen megmaradt Cillumn-ról sincs tudomása az alakváltó világnak...

YeonJi pow

Tiffany (SNSD) - Because It's You (Love Rain OST)

  Majdnem beleőrültem abba a másfél hétbe, amit Zelo nélkül kellett eltöltenem. Nem bírtam a szemébe nézni a szégyentől. Az egyetlen, ami tartotta bennem a lelket az a közös kislányunk volt.
  Egy napsütötte délutánon a városban sétáltunk, amikor ChoHee meglátott egy játszóteret. Rögtön odaszaladt és megrohamozta a hintát. Beleült és megpróbálta lökni magát, de nem ért le a lába. Leugrott róla és Zelo-t a nadrágjánál fogva rángatta oda, hogy lökje meg. Visszaült és várt apjára, aki készségesen eleget tett lánya kérésének. Leültem nem messze tőlük egy padra és figyeltem kettejüket. Mind a ketten hangosan nevetgéltek. Lehunytam a szemeimet, és úgy élveztem ahogy a nap sugarai arcomat simogatják. Fejben megpróbáltam meg nem történtté tenni a nemrég történteket, de nem ment. Akárhogy próbáltam elképzelni, mi lenne így a jövőben velünk, hasztalan volt. Nem tudtam, mi lesz ezután. Megbékélünk-e majd, és boldog családként élünk tovább, vagy minden szertefoszlik. A legjobban attól rettegtem, hogy Zelo örökre megutál és elhagy minket.

Ne mond, hogy sajnálod

Ennek a szerelemnek számomra nincs vége

Ha így válunk majd el

Mit kéne tennem? Mit kéne tennem?

Nekem csak te vagy szerelmem, de nem vagyok képes szeretni

Tényleg ezeket a szavakat akarom mondani, de nem vagyok képes elmondani

A szavak azt mondják nem tudjuk tartani szeretetet a fokozatos törés mellett, ez elszomorít
... Szeretlek, mert szeretlek
Mit kéne tennem?

  Merengésemből kislányom szakított ki. Az ölembe ugrott és a kezemet kezdte csipkedni.
 -Anyu, anyu! Kaphatok egy kiskutyát? Na~ Apu megengedte. -bólogatott büszkén az apjára mutogatva.
Leraktam ChoHee-t és felálltam. Pár másodperces töprengés után mosolyogva bólintottam, mire kislányom sikongatva ugrálni kezdett. Zelo felkapta a nyakába és elindultunk egy kisállat kereskedést keresni. Út közben beugrottunk egy fagyizóba is venni pár gombóc fagyit, majd mentünk tovább. Már a nap is lemenőben volt, narancs színűre színezte az eget, és a felhőket, amikor végre ráakadtunk egy kis boltra. Amikor bementünk a kis ChoHee alaposan körülnézett, majd odaszaladt egy Beagle kölyökkutyához.
 -Őt akarom~!
Az eladónő kivette nekünk a kicsi Beagle-t a testvérei közül és a pultra rakta.
 -Fiú vagy lány? -kérdezte Zelo.
 -Kislány és törzskönyvezett.
 -Áh~ Értem... És mennyit kérne érte? -érdeklődtem.
 -Csak az oltási kis könyvét kell kifizetni, ajándékba chippeltetjük is.
 -Az nagyszerű lenne. -csaptam össze a tenyerem. -Na kicsim, biztos ő lesz az?
Bólintott.
 -Biztos biztos? -csíptem meg arcát.
 -Ezer százalék! -húzta ki magát vigyorogva.
 -Akkor ő lenne az. -mosolyogtam az eladóra.
 -Rendben. -somolygott vissza.
Gyorsan bechippelte a kutyust, és kifizettük. Vettünk neki nyakörvet és pórázt is.
 -Mi legyen a neve? -bökött Zelo fejével az újdonsült családtagra.
 -Ő~ Talán~ Gwiyomi! -tárta szét karjait ChoHee.
 -És miért pont Gwiyomi? -kuncogott Zelo.
 -Mert cuki~~!
Mindannyian elnevettük magunkat, és a kutyus is vakkantott egyet, jelezve, hogy tetszik neki az új neve.

  A fiúk házához visszaérve a nappaliban bemutattuk a kis Gwiyomi-t a többieknek, és leraktuk, had játsszon vele egy kicsit ChoHee. Kettesben félre vonultunk. Leültünk a kanapéra, és szótlanul ültünk egymás mellett perceken keresztül.
 -Sajnálom. -mondtuk kórusban.
Zelo megvakarta a tarkóját, és a padlót kezdte fixírozni.
 -Én tényleg nem szeretnélek elveszíteni téged... -sóhajtotta.
 -Én sem téged...
 -Akkor most...? -nézett rám.
 -De nem haragszol?
 -Rád soha sem tudnék. -mosolyodott el, s összekulcsolta ujjainkat.
 -Szeretlek~ -hajtottam fejemet a vállára.
 -Én is, Jagiya~

2. évad, 7. Viszálykodás

Nem tudtam.. nem akartam uralkodni magamon... Minden porcikám azt kívánta, hogy ez a fiú öleljen, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Nem tudtam ésszerűen gondolkozni, de annak mi értelme lett volna..?

YeonJi pow

  Reggel, mikor ébredezni kezdtem, arcomat még épp hogy csak melengette a nap. A madarak csicsergését is tisztán lehetett hallani. Lehúztam a fejemről a takarót. Kezemet homlokomra raktam, és úgy kezdtem el gondolkodni. Az este.. egy furcsa álmot láttam. ShinJae halott alakja lebegett a szemem előtt. Az után már csak annyi rémlik, hogy HimChan-nal kézen fogva szaladunk a zuhogó esőben, majd az ágyamban... Uram isten! Mond, hogy mi nem...? A szemeim azonnal kipattantak, és lentebb toltam magamon a plédet. Ne... Felültem és körbetekertem magamon a takarómat. Körbenéztem a galériában. A ruháim szanaszét hevertek mindenhol, még HimChan pólóját is megtaláltam. A szekrényemhez mentem pingvinjárással, amiből kiszedtem egy melegítőt. Gyorsan felöltöztem, és amikor becsuktam a szekrény ajtaját, egy cetlit pillantottam meg arra felragasztva.

"Jó reggelt~ Remélem jól aludtál.
Ha lejöttél, a konyhában meg találsz,
épp reggelit csinálok.
Szeretettel: HimChan~"

  Nem tudtam, mit gondoljak, és hogy mit tehetnék. Megmasszíroztam a halántékom, majd a cetlivel a kezemben lesétáltam az alsó szintre. A papírt zsebre vágtam, és mély levegőt véve mentem oda a fiúhoz, aki félmeztelenül állt nekem háttal. Nagyon bele volt merülve a főzésbe, amint láttam egy omurice-on ügyködött. Köhintettem egyet, mire hátranézett.
 -Oh! Felébredtél? -mosolygott.
Megtörölte a kezét, aztán odajött, hogy megöleljen, de eltoltam magamtól.
 -Beszélnünk kell... -sóhajtottam.
 -Hát jó... -zárta el a gázt, s felém fordult.
Nekidőltem háttal a konyhapultnak. Egy pár percig még csöndben álltunk ott, azután a hajába túrt idegesen.
 -Elmondanád végre mit akarsz? -förmedt rám.
 -Ez így nem mehet tovább! -vágtam rá rögtön. -Én... én nem voltam teljesen magamnál. Nem ezt akartam.
 -Tudom, hogy akartad, láttam a szemeidben. -lépett felém, miközben tekintetét az enyémbe vájta, de elkaptam a fejem,
 -Nem... Én Zelo-t akarom... És legfőképpen ChoHee miatt nem tehetem ezt! -fakadtam ki. -És a többiek is mit gondolnának?! Én nem akarok 'ribanc' lenni, Zelo szavaival élve! Sajnálom, de..
 -Ennyi?! Csak ennyit jelentett számodra, ami tegnap történt?! -vágott közbe. -Tudod mit? Nem fogom magam hagyni azért sem! Küzdeni fogok a szerelmedért! -lépett elém.
Arcunk között csak pár centi volt, a hideg is végig futott rajtam forró leheletétől. Karjaival megtámaszkodott mellettem a pulton, s közeledni kezdett felém. Megpróbáltam kibújni a kezei közül, de nem hagyta.
 -Engedj! Nem hallod? Hagyj már békén! -rivalltam rá, közben pedig mellkasát kezdtem csapkodni.
Hirtelen csak annyit észleltem, hogy ajkait erőszakosan nyomja az enyémekhez. Azon voltam, hogy ne csókoljak vissza, minden erőmmel próbáltam ellökni magamtól, amikor ajtó csukódást hallottam meg. HimChan nem engedett, én pedig szemem sarkából pillantottam a bejárati irányába. Bennem rekedt a levegő, a szívem kihagyott egy ütemet. Kitörtem a fiú karjai közül és odarohantam az ajtóban állóhoz.
 -Kérlek.. Megmagyarázok mindent... -markolgattam pólóját.
Nem válaszolt, szótlanul meredt maga elé, aztán lefejtette magáról karjaimat és elindult kifelé a lakásból.
 -Zelo! Kérlek! Én nem... Hidd el! Megmagyarázom!
Bárhogy próbálkoztam, sehogy sem ment. Nem tudtam visszatartani, még egy pillanatra sem állt meg. Rám se nézett. Szemeim megteltek könnyel, keservesen zokogva rogytam össze a ház előtti járdán, miután Zelo elhajtott a kocsijával. Az emberek, akik elmentek mellettem lenéző pillantásokkal illettek, néhányan fintorogtak is.

  Egyszer csak valaki megragadta a csuklóm és felállított. A mellkasába bújtam és úgy sírtam tovább.
 -Sh~ Itt vagyok~ Hallod? Ne sírj már. -tolt el magától, hogy letörölhesse könnyeimet. -Nem áll jól neked a sírás. -mosolygott.
 -Shin... ShinJae..?
Újra hozzábújtam és szorosan átöleltem, amit viszonzott.
 -Hogy-hogy..?
 -Majd később mindent elmondok.
Beültetett a kocsijába és elmentünk Gyeonggido-ba, ahol miután kiszálltunk a kocsiból kislányom rohant oda hozzám. Felkaptam az ölembe és megpusziltam, mire ő csak kuncogott egyet. Leraktam, aztán odaszaladt ShinJae-hez és megölelte, majd bement a házba. Kettesben kezdtünk el sétálgatni a ház mellett.
 -Nos... akkor?
 -Mint láthatod, nem haltam meg. Az az egy szerencsém volt, hogy létfontosságú szervet nem ért a golyó.
 -Értem... -bólogattam a köveket rugdosva.
 -És.. farkashoz híven így... nem is tudom, hogy mondjam... a testem kitudta lökni a golyót. -vakarta meg a tarkóját.
Megszeppenve néztem rá. Most lettem csak igazán tisztában azzal, hogy ő farkas...

Író pow

  ShinJae magához ölelte a lányt, aki sírva fakadt. Akadozó légzéssel próbálta elmondani a fiúnak, hogy azt hitte meghalt, és hogy még Zelo-ra is haragudott. ShinJae-ben felötlött az, hogy ha most megharapja, akkor átváltoztathatná a lányt, de inkább amellett döntött, hogy majd idővel eldől minden. Nem sokkal később kiment hozzájuk ChoHee is, és úgy beszélgettek tovább, miközben a lánnyal is játszottak.

  Estefelé ShinJae elvitte a lányokat a párducok lakására, ahol YongGuk-nak visszaadta a kulcsokat és a fogat, majd visszament Gyeonggido-ba.

YeonJi pow

  Kínos csend uralkodott el köztünk. Yongguk be akart hívni, de nem mertem. Végül csak betuszkolt minket a garázsajtó alatt. Bent a többiek kedvesen üdvözöltek, kivéve Zelo-t. Mindenki ott volt a garázsban, csak ő nem. Megkérdeztem YoungJae-t, hogy hol van, mire a fiú azt válaszolta, hogy a szobájában kuksol, és beszélnem kéne vele.
 -Kicsim.. -guggoltam le ChoHee mellé. -Felmegyek apuhoz, mindjárt jövök, rendben? Addig játssz egy kicsit a többiekkel. -simítottam meg arcát, majd felálltam.
HimChan-t ingorálva mentem fel az első emeletre. Zelo szobája felé érve egyre lassabban kezdtem sétálni, az ajtó előtt pedig egy mélyet sóhajtottam, aztán bekopogtam. Semmi... Ismét kopogtam, de most hangosabban. Lépteket hallottam meg, amitől a pulzusom felgyorsult.
 -Nem megmondtam, hogy...! -nyitotta ki nagy hévvel az ajtót. -Szia.... -halkult el.
Fejét lehajtotta és odébb állt, hogy betudjak menni. Leült az ágyára, arra, amin sokszor együtt aludtunk el, amin alkalmanként eggyé váltunk... Megálltam előtte egy méterrel, és a lábamat kezdtem bámulni. Óráknak tűnő percekig voltunk csendben, míg végül nehezen megszólaltam.
 -Én.. Nem így akartam... Hidd el...
 -Még volt képed idejönni.. -dobolt a lábával. Ideges.

 -Megmagyarázom! -emeltem rá a tekintetem, mire hirtelen előttem termett.
 -Nem kell semmit sem elmagyaráznod. Minden világos.
 -De.. Én...
 -Csak mond el, hogy történt. -lépett hátra egyet.
 -Biztos?
 -Persze. Halljuk..?
 -Nem tudom, hogy... Nem voltam magamnál, teljesen kiborultam, és... végül csak arra eszméltem, hogy...
 -Bökd már ki!
 -Jól van! Igen, lefeküdtünk! Sajnálom...
Egy könnycsepp gördült végig arcomon, a szívem majd' széthasadt a fájdalomtól. Azt hittem ott süllyedek el szégyenemben. Bár elnyelne a föld... A testem megrezdült, mikor egy éles zajt hallottam meg. A fejemet felkaptam, és habár könnyeimtől homályosan, de láttam, ahogy Zelo belever a falba, és vére kicsordul.
 -És még csak nem is tagadod! Undorodom tőled...
Elkezdett felém lépdelni, szemei pedig vörösen izzottak. Hátrálni kezdtem, de a fal megakadályozott, a hátam nekiütközött. Kezeivel megtámaszkodott fejem mellett, és tekintetét az enyémbe vájta. Orromat megcsapta vérének szaga. Sós cseppek hada csordogált le arcomon, amik az államnál találkoztak, majd a ruhámra csöppentek le. Szemei neki is megteltek könnyel, arcával közeledni kezdett. Arra eszméltem fel, hogy kiéhezve falja ajkaimat. Magához szorított és csak levegőhiány miatt váltunk el.

 -Utállak! -mondta, mikor az ágyra dobott és tépni kezdte rólam a ruhát.
Kibújtatott melegítő felsőmből, majd nadrágomból is, s nadrágjának övével kezdett el babrálni. Ledobta magáról a nadrágját és párnáim után kapott. Mikor minden ruha lekerült rólunk, és már csak fehérneműben voltunk, letért a nyakamra, amit apró puszikkal halmozott el. Kulcscsontomhoz érve szívni kezdte a bőrt, amire eltátottam a számat, és sóhajtozni kezdtem. Megszabadítottuk magunkat a többi akadályt képző textiltől, és ha most dühből is, de szeretkeztünk. Hangos sikolyok közepette élveztem el, és nem sokkal később követett ő is. Kimerülve hanyatlott rám a teste, szinte azonnal elaludt. Pár percig még gondolkoztam azon, hogy most ezek után majd mi lesz velünk, ChoHee-val, és a többiekkel.. aztán engem is elnyomott az álom....

Marie a semmiből ugrott elém, ezzel megakadályozva, hogy ShinJae engem harapjon meg. 

A farkas miután ezt észrevette, az erdőbe rohant. Barátnőm fájdalmasan nyögve terült el a földön, majd teste rángatózni kezdett. YongGuk letérdelt mellé és megvizsgálta a sebet. JongUp is odatérdelt, miközben az idősebbiket nézte. YongGuk a lányt bámulva jelentette ki, hogy:

 -Át kell változtatnunk... Különben meghal, vagy...
 -Vagy?
 -Farkas lesz belőle. JongUp..
 -De...
 -Szereted?
 -Igen, de...
 -Semmi de! Meg kell tenned!
A fiú nagyot nyelt, majd lehajolt és szívni kezdte a vállából a mérget, amit kiköpött, majd végig nyalt a seben és átváltozott hópárduccá. Szemeit összeszorította, s pont ugyan ott, ahol a farkas is, megharapta. Marie izmai ellazultak, rángatózása abba maradt...

2. évad, 6. A vágy pokoli ereje

YeonJi pow

  -Vigyél el innen, kérlek...
HimChan levette a dzsekijét és rám terítette, majd bal karját átvette a hátam mögött és magához húzva kezdtünk el sétálni a Han folyó partjánál. Megállás nélkül csak zokogtam. Egy tátongó űrt éreztem magamban.. Az utóbbi napokban ShinJae a szívemhez nőtt, tudtam, hogy nem akart minket bántani. És most mégis.. halottan fekszik a hideg betonon... Amikor HimChan azt mondta, hogy 'Semmi baj', az olyan volt, mintha kijelentette volna, hogy 'meghalt a kutyád, de megtarthatod'.. Váratlanul eleredt a eső, mintha csak velem együtt sírt volna azon, hogy egy ilyen nagyszerű embert vesztettünk el. HimChan érezhette, tudhatta, hogy most mire gondolok, így meg sem próbált az eső elől fedezékbe ráncigálni, hanem a folyót kémlelve sétált mellettem tovább. Örültem a hirtelen jött zápornak, mert így úgy éreztem senki sem láthatja, hogy sírok... Órákon keresztül tengődtünk még a városban, nem is tudom már HimChan mikor kulcsolta össze ujjainkat. Kezének melege valamelyest lenyugtatott, így már nem szaladtak végig sós könnyeim az arcomon, habár ez nem látszódott. Észre sem vettem, hogy a városnak azon részén voltunk, ahol régebben minden egyes nap elmentem. Egy lépcsőn mentünk le, miközben az eső is kezdett alábbhagyni, végül teljesen elállt. Ahhoz képest, hogy minden nap elmentem a kis Cheonggyecheon patak mellett valahogy mégsem vettem észre. Furcsa mód alig lézengett pár ember a utcán.
 -Szeretek idejönni, ez az egyik kedvenc helyem. Ha szomorú vagyok vagy valami emészt, akkor idejövök... -mesélte mosolyogva HimChan az eget nézve.
A fodrozódó vízre néztem, majd a kis vízesésre, ami a megvilágítása miatt kékben pompázott. Csillogó szemekkel figyeltem, ahogy a hatalmas víztömeg lezubog, majd tovább csordogál. Megálltunk, majd a patak partjára leültünk. Levette a cipőjét és felhúzta a nadrágja szárát, hogy belelógathassa lábát a vízbe, ami a késői nyár lévén még langyos volt. Így tettem én is. A kellemes bizsergés a talpaimban ellazított, sikerült elfeledtetnie velem a nemrég történteket. Kezeimmel megtámaszkodtam és fejemet hátravetettem, úgy élveztem tovább perceken keresztül a talpamban lévő melegséget. Szemeimet lehunytam és elképzeltem, ahogy a szüleim idelátogatnak, és ennek a kis pataknak a partján nevetgélünk a kislányommal, ChoHee-vel. A gondolatmenetemből egy puha érintés szakított ki. Édes csók volt, és gyengéd.. olyasfajta, amilyenben még nem igazán volt részem. A fiú alig ért ajkaimhoz, mintha félt volna, hogy eltör, mint egy porcelánbabát. Egyik felem kiáltozott, hogy csókoljak vissza, a másik viszont megrökönyödhetetlenül tiltakozott ez ellen. Úgy döntöttem engedek a csábításnak. Előrébb hajoltam és párnáimat mozgatni kezdtem, ezzel meglepve egy kicsit a fiút. Tudtam, hogy HimChan az, azonban mégsem akartam ellenkezni, hanem csak kiélvezni a pillanatot...

Író pow

  YongGuk elrángatta onnan Zelo-t és kocsiba ültek, hogy visszamenjenek a házukba. A farkasok ott maradtak és ShinJae-t kezdték rázogatni, aki a huszadik szólongatásra feltápászkodott nehezen, s megszorította a markában lévő kulcsot és párduc fogat. Haragudott YongGuk-ék csapatára, azonban ez rögtön alább hagyott, amikor eszébe jutott, hogy YeonJi és a lánya is velük van. Lenyalta ajkairól a vért, majd vigyorogva kezdett el a kocsija felé bukdácsolni. Egyik barátja próbálta rábeszélni, hogy menjen be a kórházba, nem tudott rá hatni. ShinJae visszahajtott Gyeonggido-ba és amint belépett a házába azonnal el is foglalta a fürdőszobát, ahol leszaggatta magáról véres ingét és fájdalmas nyögések közepette kezdte a teste kilökni magából a töltényt.
 -Ilyenkor imádom, hogy nem sima halandónak születtem. -próbált poénkodni félmosollyal az arcán.
A faliszekrényéből előkapta a kötszert és körbetekerte magát. Visszakapta magára az előbb levetett inget, aztán az emeleti erkélyre botladozott, ahol az egyik szolgálóját hívatta, aki a kérésnek eleget téve a kezébe nyomott egy szál cigarettát. Az első szippantás után nem sokkal megjelent egy farkas lány. A lány belecsimpaszkodott ShinJae karjába, de a fiú ellökte magától, mire az hisztizve elvonult onnan. Amikor elszívta a csikket, bement a házba és leült régi jó barátjához, a zongorájához. Véletlenszerűen, hasra csapva kezdte el lenyomkodni a billentyűket.

Yiruma - Kiss The Rain (Rainy Mood)

  Eközben Gyeonggido-t is elérte a felhők sokasága, amik záporozva öntötték magukból az esőt. Egy érzelmesebb darab kúszott végig ujjain, amik a zongora billentyűihez érve kellemes dallamot képeztek. Kizárta a külvilágot, nem foglalkozott az idő múlásával, csak játszott, belemélyülve a gondolataiba. Egyszeriben bevillant neki egy kép... ahogyan a kis tavacska mellett áll YeonJi a lányával. Nem, nem volt szerelmes a lányba. Ezt biztosan tudta. Viszont erős vágyat érzett az iránt, hogy átváltoztassa saját fajtájabelivé. Nem akart neki ártani, a bensője mégis azt súgta neki, hogy ezt tegye. Lehunyta pilláit, úgy játszott tovább. Azzal, hogy a hópárducok visszakapták YeonJi-t, mintha a lelke egy darabját adta volna nekik....

  Szöulban ismét eleredt az eső, ezzel megszakítva a meghitt csókolózásban HimChan-t és YeonJi-t. Miután elváltak egymástól, azonnal állásba vágták magukat, és menedéket keresve kezdtek futni kézen fogva. A boltok többsége már zárva volt, de egy kis csendes kávézó még nyitva volt.
 -Hála istennek~ -sóhajtották.
Csupán egy óra volt még zárásig, de megpróbálták ezt kihasználni. Bent, egy asztalnál ülve várták, hogy elálljon az eső. Egy kedves öreg asszony sétált oda hozzájuk egy-egy törölközővel a kezében.
 -Tessék kedveskéim, nehogy tüdőgyulladást kapjatok itt nekem. -mosolygott kedvesen.
 -Köszönjük. -hajoltak meg a fiatalok.
A nénike intett egyet, majd visszament a munkájához, azaz a takarításhoz. HimChan a kapott törölközővel a fején ment oda a pulthoz és kért ki két Honeybush teát. Miután kihozták, a teljes alakos ablakon kinézve fújta meg a gőzölgő italt YeonJi. Lassan kortyolgatva itta a forró teát, miközben HimChan őt figyelte. Elkalandozott a lány finom arcvonásain, hibátlan bőrén, az arra rátapadó ruháján, víztől ázott haján, a bögrét tartó apró kezein, és pirosló párnáin. Magában titkon elképzelte, hogy azok ajkak ismét őt csókolják, az ujjai a lány vizes hajába szántanak, és pőre bőrére leheltnyi puszikat hint. Megrázta fejét, hogy elhessegesse képzelete szüleményét. Hiszen a lány most Zelo miatt szomorú és rá csak barátként gondol. Semmi esélye sincs nála, habár.. az a csók a pataknál... Akkor úgy érezte valami lehetne közöttük, hogy ez nem csak egy szimpla ábránd...

  Amikor ismét a lányra nézett a tekintetük találkozott. Mindketten csigalassúsággal lerakták a bögréket, és felálltak, meg nem szakítva a szemkontaktust. HimChan a zsebéből előkotort egy kis pénzt, és az asztalra lerakta. A törölközőket is letették, majd megfogták egymás kezét és elkezdtek kifutni a kávézóból. YeonJi még gyorsan hátra nézett és megköszönte az öreg néni kedvességét, aztán már az utcán rohantak szélsebesen. Egészen YeonJi házáig futottak, ahol feltörték a bejárati ajtót, ledobták a cipőiket, majd a lány a fiú karjába ugrott, és lábaival kulcsolta át derekát. Kiéhezve falták egymást, így ballagtak fel a galériába is. Ott nagy hévvel ledobták magukról ruháikat, és folytatták. A fiú végigcsókolt a lány állkapcsán, nyakán, s kulcscsontján, amire YeonJi torkából sóhajok hada tört fel. A fiú hajába túrt egyik kezével, míg a másikkal hátát karmolászta.

YeonJi pow

  HimChan érintése nyomán égett a bőröm. Alfelét hozzám nyomta, combomnál éreztem vágyát, ami ha lehet, csak még jobban feltüzelt. Bokszerén keresztül lökött egyet, amitől akaratlanul is felnyögtem. Jobb kezét hátamhoz vezette és kikapcsolta melltartómat, amit eldobott az egyik sarokba a többi ruha mellé. Nem tudtam.. nem akartam uralkodni magamon... Minden porcikám azt kívánta, hogy ez a fiú öleljen, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Nem tudtam ésszerűen gondolkozni, de annak mi értelme lett volna..?
  Akkor valami megváltozott...

"A vágy pokoli dolgokat tud művelni az ember memóriájával. És erkölcseivel. És a józan paraszti eszével."

2. évad, 5. Félreismerve

-Ezt te sem gondolod komolyan... Nem mehettek sehová!

-Idióták.. Mind, egy szálig idióták vagytok!

-Az istenért! Mondj már valamit...!

YeonJi pow

  Nem is éreztem magam igazán fogságban, csak nyugtalanított a tudat, hogy Zelo-ék biztosan aggódnak miattunk, és valószínű most is minket keresnek. Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen elraboltak, kedvesek voltak, úgy éreztem magam, mintha barátok között lennék. ShinJae házában voltunk, és mint kiderült az alagsor ahova először bezárt csak azért volt, hogy 'megvicceljen', ami szerintem kicsit sem volt hű de nagy szám. Ha ha, röhög a vakbelem... Már körülbelül 1 hónapja, hogy ebben a hatalmas (de szó szerint) luxus házban 'élünk', úgy mondottan. Ez alatt az idő alatt csak annyit tudtam meg, hogy Gyeonggido-ban vagyunk, távol Szöultól...

  Korán reggel volt még, olyan hét óra felé járhatott. A ház melletti kis, mesterséges tó partján guggoltam és a rajta úszó kacsákat néztem, ChoHee valószínű még aludt. Éppen egyet sóhajtottam, azon gondolkozva, hogy a fiúkkal mi lehet, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Hátra pillantottam, ShinJae vigyorgott rám egy tálcával a kezében.

 -Jó reggelt! -huppant le mellém törökülésben. -Remélem szereted a japán kaját.
 -Uhm. -bólintottam a tavat bámulva.
 -Akkor tessék egy okonomiyaki. -nyomott elém egy tányért.
 -Ez mi? -piszkáltam meg a villámmal.
 -Japán pizza. -kuncogott, miközben bekapott egy falattal. -Úgy edd, hogy én csináltam. -húzta ki magát büszkén.
Elkezdtem én is csipegetni belőle, de valahogy két falatnál több nem igazán akart lemenni a torkomon, amióta ShinJae elrabolt. Ő már majdnem megette a sajátját, én pedig csak piszkálgattam az ételt.
 -Valami baj van? -kérdezte miután lenyelte az utolsó falatot is. -Alig ettél valamit mostanában... -szontyolódott el.
 -Semmi.. Finom volt, csak... most nincs étvágyam. -erőltettem magamra egy mosolyt.
 -Figyelj. -tette le maga mellé a tálcát, rajta a tányérjával. -Nem akartalak erőszakkal elhozni onnan titeket, de muszáj volt. Én csak ennek a kis csapatnak vagyok a vezetője, engem is úgy utasítottak.
Elvette az én tányérom, aztán a tálcára pakolt, felállt, majd besétált. Rosszul ítélkeztem először ShinJae-ről, eleinte azt hittem, hogy szegénynek skizofrén hajlamai vannak, azonban rájöttem, hogy ilyen az ő személyisége, és ha akar tud ő komoly is lenni. Igazából a házban csak vele voltunk jóban, a többiek meg csak elfogadták, hogy ott vagyunk és kész, velük nem beszéltünk túl sokat. A fiú elmondta, hogy amint meg tudta, hogy milyen kedvesek vagyunk és tiszta szívűek, rögtön megbánta ezt az elrablásos dolgot.
Másnap
 -Anyu~ -kocogott oda hozzám kislányom egy plüss macival a kezében. -Nézd mit kaptam a bácsitól~ -mutogatta nekem lelkesen a barna színű plüsst.
Megsimogattam ChoHee fejét, aztán szememmel ShinJae-t kezdtem keresni. Az emeleti teraszról integetett vigyorogva. Visszamosolyogtam, majd a fiú intett a fejével, hogy menjek oda. Szóltam kislányomnak, hogy mindjárt jövök, aztán felmentem az emeletre. A konyhapultnál ültünk le.
 -Ma el kell mennünk valahová, és nektek is jönnötök kell.
 -Hová megyünk.?
 -Szöulba, egy párducokkal megbeszélt helyre. Ha minden sínen megy akkor ti elszabadultok innen, mi pedig megkapjuk a hópárducok Dél-Koreai helyét.
 -Hogy mi?! Végig ez volt a tervetek? YongGuk tuti nem egyezik bele!
 -Majd meglátjuk.. Pakoljatok össze ChoHee-val, másfél óra múlva találkozunk a kocsilejárónál.

Zelo pow

  Egy hónap... Ennyi volt csupán az az idő, amióta a lányok eltűntek. Rajtam, JongUp-on és Marie-n kívül senki sem hitt HimChan-nak, nekünk azonban bogarat ültetett a fülünkbe, így kutakodtam egy kicsit. Elmentem YeonJi lakására, és mindent tüzetesen átvizsgáltam. Az egész lakás bűzlött két farkas szagától, ami bizonyíték volt HimChan állításaira. Azonnal visszamentem a házunkba szólni a többieknek, akik már úgy tűnt vártak rám. Mindenki a garázsban volt összegyűlve és engem néztek.
 -Ezt neked is látnod kell... -nyújtott át nekem DaeHyun egy papírt.

"Délután a Han-folyónál
megkapjátok a két lányt...
Cserébe egyet kérünk tőletek,
adjátok át a helyetek...
Pontosan nyolcra legyetek ott,
különben mind a kettő halott!"

 -Már megint ezek a kicseszett rímek! -túrtam idegesen a hajamba. -Ilyen nincs!
 -Nyugodj meg JunHong. -rakta YongGuk kezeit a vállaimra. Csak akkor hívott így, ha valami nagyon komoly dologról volt szó, és tudtam, hogy ez az. -Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de most a lányok biztonsága a legfontosabb, úgy hogy.. Odamegyünk, és tesszük, amit tennünk kell...
 -Hyung.. -néztem fel rá.
Nem akartam elhinni, hogy képes lemondani a posztjáról és odaadni azt a farkasoknak. Elmondhatatlan mennyire hálás voltam neki...

Író pow

  Az óra háromnegyedet ütött mikor a kis csapat megérkezett. Marie-t és MooRae-t is otthon akarták hagyni, azonban ők ragaszkodtak hozzá, hogy velük menjenek. Tikk~ Takk~ Tikk~ Takk~ Nyolc óra... A farkasok csapata is végre megjelent. Előre engedték a fogva tartott YeonJi-t és ChoHee-t, aztán a homályból előlépett a vezetőjük is. YoungJae nem hitt a szemének.
 -ShinJae..?
 -Hello, unokatesó! -vigyorgott a farkas fiú.
 -Mi van? Ezek tényleg unokatestvérek? -súgta oda Marie JongUp-nak.
 -Úgy tűnik igen...
 -Akkor ide a kulcsokkal és a párduc foggal. -nyújtotta jobb kezét ShinJae.
YongGuk kelletlenül odanyújtotta neki a kért dolgokat. A fiú vigyorogva vette el őket, aztán maga mögül kiengedte a lányokat, akiknek intett egyet. A farkasok hátat fordítottak, és elindultak. A párducok csapata is megfordult, hogy hazamenjenek, szerencsére a házat meghagyták nekik.

  Hirtelen Zelo előkapott egy pisztolyt és ShinJae-re célozva egyenesen hátba lőtte azt. A vörös hajú a hideg betonra rogyott, majd eldőlt azon.
 -ShinJae! -ordította teli torokból YeonJi. -Normális vagy Zelo? Most boldog vagy? -az élettelen fiú mellé térdelt és megrázta.
 -Hiszen elrabolt titeket!
 -Nem önszántából tette! Megbánta!
 -És ezt higgyem is el?!
 -Igen! Egyedül ő volt velünk kedves. Mindennap csinált reggelit nekünk. Úgy kezelt, mintha a testvérei vagy barátai lennénk. -állt fel YeonJi és lökte meg Zelot. Közben MooRae odébb vonult ChoHee-vel, hogy a kislány ne hallja szülei veszekedését.
 -Te meg biztosan be is dőltél neki, és a karjai közé omlottál! -fordult meg, és elindult az ellenkező irányba. -Ch.. ribanc...
 -A szemembe.. Mond a szemembe! -kiáltotta utána könnyes szemekkel.
 -Mondom: ri.. banc...! -nézett mélyen a szemébe.
 -Utállak!
YeonJi futásnak eredt, nem tudta merre, csak el onnan. Soha sem gondolta volna, hogy az, akit a szerelmének hitt ilyet fog a fejéhez vágni. Közben HimChan gyilkos pillantásokkal illette a fiatalabbat és átváltozva a lány után eredt. Amikor már majdnem utolérte visszaváltozott és a csuklójánál fogva mellkasának rántotta.

 -Shh~ Semmi baj.. Itt vagyok... -simogatta a hátát, miközben a lány hozzábújt.

 -Vigyél el innen, kérlek...

2. évad, 4. Dühös kétségbeesés

 -Oppa~ HimChan oppa~

 -Az Öreg király dédunokája vagy.

 -Tűnj innen a kutyáddal együtt!

YeonJi pow

  Arra ébredtem, hogy önkívületi állapotban Zelo és Himchan nevét motyogom. Fejem lehanyatlott, de azonnal megráztam, hogy kinyithassam szemeimet. Egy sötét helyiségben voltam. Mindössze kettő, a plafonról lelógó gyatra égő világította be a helyiséget, amik épp annyi fényt adtak, hogy ki tudjam venni a tárgyak alakját. Nehezen feltápászkodtam a nedves és hideg betonról, hogy körbe nézzek. Egyet előre léptem, de egy fojtó, szorongató érzés a torkomnál megakadályozott. Köhögőroham tört rám, kezeimmel a nyakamon lévő vastag vasat kezdtem markolgatni, megpróbálva leszedni magamról, de semmi haszna nem volt. Túl kevés erőm volt hozzá, és úgy tűnt csak kulccsal lehet kinyitni. Sóhajtva huppantam le az oszlop mellé, amihez odaláncoltak. Hirtelen halk sírást hallottam meg. Mindenfelé néztem, a hang irányát keresve, amikor egy kislány alakját vettem ki.
 -ChoHee...?
 -Anya! -kapta fel a fejét.
Megpróbált felém rohanni, de visszarántotta őt az ő nyakán lévő lánc, így háttal a földre zuhant. Hangos, keserves sírásba kezdett, én pedig megeredtem felé, és megpróbáltam magamhoz ölelni, már amennyire futotta a zörgő lánctól. Fejét épp hogy csak nem tudta a mellkasomba fúrni, csak pár centi hiányzott hozzá, azonban vas rettenet még ennyit sem hagyott.

  Egyszer csak fény szűrődött kettőnkre. Kinyílt az ajtó, és a lépcsőn lesétált hozzánk egy ismeretlen alak. Az ajtó becsukódott és ismét sötétség lepte el a helyiséget. A lépteket egyre közelebb hallottuk magunkhoz, ezért ChoHee közelebb próbált bújni hozzám. A léptek zaja közvetlen előttünk abba maradt, és csak szuszogást lehetett hallani nem messze előttem. Hirtelen egy kislámpa megvilágította az előttünk álló arcát.
 -Buh!
Ijedtünkben mindketten felsikoltottunk, mire az elemlámpa eloltódott, és hangos nevetésben tört ki az illető. Kettőt tapsolt, mire világosság terítette be a pince szerűséget. A számat eltátottam a látványtól.  A ridegség csak körülöttünk terült el, viszont a falak le voltak festve drapp színűre, néhol modern bútorokkal és ShinJae kacagása zengte be az egészet.
 -Meglepetés! -kuncogott széttárt karokkal. -Hát nem lett élethű? -guggolt le elénk és a mű láncokat kezdte rázogatni.
 -Köcsög! -köptem arcon.
 -Ez kedves volt... -törölte le pólójával arcát.
A nadrágja jobb hátsózsebéből elővett egy kulcsot, majd kinyitotta a nyakunkon feszülő vasat.
 -Szívesen. -mosolygott.
 Felálltam és felhúztam kislányomat is. Megindultam a lépcső felé, de ShinJae hirtelen előttünk termett, és átváltozott farkassá. ChoHee a lábamat szorongatva bújt mögém.
 -Ezt te sem gondolod komolyan... Nem mehettek sehová! -jött a farkas felől a hang.

Író pow

 -YeonJi! -nyitott be a lány lakására HimChan.
Kezdett egyre jobban aggódni, mivel a lány nem válaszolt a hívásaira, ezért elment megnézni mi van vele... Az ajtót maga után becsukta, és benézett, de a lányt sehol sem látta. Felment a galériába, és semmi. Kezdett ideges lenni, próbálta magát bizonygatni arról, hogy biztos csak a boltba ugrott le, és nem sokára visszajön. Várt, s csak várt... A pánik egyre jobban ellepte elméjét, mint a sötét felhők a Szöul felett lévő eget. A lány egy óra múlva sem jelent meg. Idegességében elordította magát, mire egy hatalmasat villámlott. Kint a szél kisebb orkánná fejlődött, minden ember rohant menedéket keresni. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Egyszeriben libabőr futott végig testén, pőre bőrét pedig szél csapta meg. A tetőterasz felé sétált. Az üvegajtó el volt húzva, amin az eső beesett, kopogó hangot váltva ki a padlóból.

  Kilépdelt a teraszra, valami azt súgta neki, hogy oda kell mennie. Amint kilépett az esőre, a haja és a ruhája pillanatok alatt ázott el. Ismerős szag csapta meg orrát. Nem kellett ahhoz átváltoznia, hogy tudja mié is ez a bűz, amit a világon a legjobban utált. Miközben lecsukta pilláit hosszan szippantott bele a levegőbe, majd kipattantak szemei, amik élénk vörösen izzottak. A vadállat eluralkodott elméjén és egész testén. Feltúrta az egész lakást, mindent szétdobálva. HimChan egyre dühösebb lett. Visszament a teraszra, ahol végignézett a fa padlón. Az eső már a nagyját elmosta, de a fiú így is tisztán érezte a lány vérét. Kész, elszakadt a cérna! Kitrappolt a lakásból, egyenesen az utcára. Követte a szagot egészen egy metrómegállóig. Elvesztette a nyomot, vége... Ereiben a vér lassabban kezdett lüktetni, szíve visszalassult normális tempóra. A düh, a méreg, és a harag helyét átvette a nyugtalanság, félelem, aggodalom, hogy akármit.. bármit csinálhatnak most a lánnyal, akit szeret....

  Bőrig ázva bandukolt haza magába roskadva, belül darabokra tört.. A hátsó bejáraton felsétált a második emeletre, ahol megkönnyebbülésére senki sem volt. A hűtő mélyéről előkapott két whiskys üveget, felbontotta őket, és a társaságukban huppant le a kanapéra, hogy ivásba fojthassa bánatát. Az első pár kortynál az ital a torkát mardosta, de később nagyobb hévvel kezdte magába dönteni az alkoholt. Már teljesen ki volt ütve, amikor YongGuk lépett be az ajtón hangosan nevetve DaeHyunnal és MooRae-vel az oldalán. Pár másodpercre rá követte őket a maradék három fiú is, Marie-val.
 -Hogy tudtok ilyenkor nevetni...? -motyogta az orra alatt HimChan.
 -Hm? -nézett rá értetlenül YoungJae.
 -Idióták.. -csuklott. -Mind, egy szálig idióták vagytok! -kiáltotta az egyik whiskys üveget megemelve.
 -Jó isten, te részeg vagy. -fintorodott el Marie.
 -Miközben ChoHee-t és YeonJi-t is el.. -kortyolt bele az italba. -elrabolták a farkasok, ti itt jóízűen fecsegtek össze-vissza. Undorító! -dülöngélt jobbra-balra.
 -Mit.. mit mondtál? YeonJi-t... elrabolták? -dermedt kővé a legfiatalabb.
 -Okos kisfiú~ Cukrot neki~ -vigyorgott HimChan.
 -Alig látsz ki a fejedből. Úgy hogy ne beszélj baromságokat! -förmedt rá YongGuk.
 -A ti bajotok.. -tápászkodott fel nagy nehezen az ittas fiú.
Whisky társaságában kezdett az ajtó felé lépdelni, azonban Zelo a vállánál fogva visszarántotta. HimChan a fiú felé fordult, kicsit sem számított arra, hogy egy ököllel fog találkozni az arca. A földre esett, ahonnan Zelo felrángatta és az inge gallérjánál fogva kezdte rángatni. Önkívületi állapotban kezdett el mindenfélét az idősebbik fiú arcába ordítozni, aki kifejezéstelen ábrázattal meredt a padlóra. Ez viszont csak még feljebb nyomta a pumpát Zelo-ban.
 -Az istenért! Mondj már valamit...! -üvöltötte sírva a fiatalabb.
 -Sajnálom...

  Csak ennyi tellett tőle. Attól az ütéstől teljes mértékben kitisztult az elméje. Nem merte elmondani a többieknek, hogy ő már pedig többet érez holmi barátságnál a lány iránt, legfőképpen azt nem akarta, hogy Zelo tudjon róla. Zokogva roskadt térdre az említett, és HimChan nadrágjának szárát kezdte markolgatni. HimChan hátat fordított a ledöbbent csapatnak és megindult a szobája felé.
 -Sajnálom... -sóhajtotta.

2. évad, 3. Tehetetlenség

" -Zelo! A gyerek!"

" -Segítened kell.. ChoHee eltűnt, és sehol sem találjuk. Szükségem.. szükségünk van rád..."

" -Ez meg.. mi a fene volt?"

Író pow

  Mielőtt YeonJi kiborulhatott volna, Zelo fáradtságra hivatkozva visszament a házba pihenni. Neki is túl sok volt ez így egyszerre. Fenyegető üzenetek, s végül még a kislányát is elrabolják.. Azzal a gondolattal feküdt le ágyába, hogy most biztos csak álmodik és minden rendben van. Pillái lehunyása előtt még magára húzta a takarót, amivel őt és YeonJi-t szokta betakarni. Beleszippantott a halvány barack színű anyagba, ami ontotta magából szerelmének édes illatát, amit ezer közül is megismert volna....

  HimChan nagylelkűen vállalta, hogy ő haza viszi az alvó lányt a lakására. A hátára vette és úgy kezdett sétálni az utcákon. Nem akart taxiba ülni, sőt. Ki szerette volna élvezni az adandó pillanatot, hogy ilyen közel lehet YeonJi-hoz. Nem érdekelte, hogy tulajdonképpen a fél várost kell átszelnie a lánnyal a hátán, ő akkor is boldog mosollyal az arcán lépdelt tovább. Kezdettől fogva táplált bizonyos érzéseket iránta. Magában többször is próbált dűlőre jutni, de nem ment neki. Akárhogy próbálta meggyőzni magát arról, hogy egy ujjal sem érhet hozzá, mert az egyik legjobb barátjának a kedvese, akitől még egy csodás kislánya is született. Nem! Ő nem tudta elfeledni, akármennyire is szerette volna. Azon a bizonyos napon, amikor először meglátta, és hallotta csilingelő hangját, már akkor nagyot dobbant szíve. Eleinte csak annak tudta be, hogy az első találkozás miatt ilyen izgatott, és hogy YeonJi ember, nem közülük való. Gondolatmenetéből egy horkantás szakította ki, majd két kar, amik a felsőteste köré fonódnak. Meglepetten nyelt egy nagyot, s ballagott tovább.
 -Oppa~ HimChan oppa~
Zene volt füleinek ez a hang, habár tudta, hogy csak álmában beszél. A lány nyammogott párat, s fejét a fiú hátába fúrta, akin a hideg is végig futott YeonJi forró leheletétől. Megállt egy pillanatra és hátra pillantott, majd ismét elindult.
 -Hm.. Édes, amikor alszik... -gondolta.
 -Áh~ Megérkeztünk~ -nézett végig a háztömbön. -Észre se vettem, hogy így elrepült az idő...
A lány lakásába érve kissé nehézkesen ledobta magáról cipőjét, és felbattyogott a galériába. Hátáról lassan lerakta az ágyába, betakargatta, és arcát kezdte fürkészni. YeonJi hirtelen megnyalta ajkait, majd oldalára fordult. HimChan feszülten figyelte tovább a történéseket. Felmerült benne, hogy nyom egy aprócska.. csak egy icipici puszit a lány szájára, de tudta, hogy ez lehetetlen. Lemondóan sóhajtott miközben állásba tornázta magát, hogy mielőbb távozhasson, még mielőtt meggondolatlanságot csinált volna.

YeonJi pow

  Mmm~ Hol vagyok..? -nyitottam ki a szemeimet, amiket bántott az erős fény. Nem emlékszem, hogy bármikor is hazajöttem volna... Lerúgtam magamról a takarót és kezeimre támaszkodva felültem. Lementem a fürdőbe, hogy aztán a tükörbe nézve elcsodálkozzam meggyötört arcomon. Megengedtem a csapból a hideg vizet, amit arcomra fröcsköltem, hogy felfrissüljek, és hogy felébredjek.

  Zombi módjára járkáltam a házban, minden életkedv és erő kiszállt a testemből. Felduzzadt szemeim alatt hatalmas, sötét karikák éktelenkedtek. Már azt hittem nem tudok többet sírni, és elfogyott minden könnyem, amikor megláttam a kislányom holmijait. A járókája, a babakocsija, a kiságy, amiben órák hosszat aludt... Sós cseppek szaladtak végig arcomon. Nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy ez mind velem történik meg. Tudomást sem akartam arról venni, hogy elrabolták az én egyetlen kis ChoHee-mat.

Író pow

  MooRae folyamatosan csak a történtekre tudott gondolni. Nem bírta megemészteni sehogy sem, amit akkor YeonJi-val tett. Furcsán érezte magát. YongGuk-ot is meglepte a dolog, így egy kissé drasztikusabb megoldást választott, és a lány mutatóujját egyszerűen megvágta egy kisebb pengéjű késsel, hogy abból kicsorduljon a vér.
 -Ya! Ez fájt!
 -Úgyis mindjárt begyógyul. Ne aggódj. -simogatta meg a lány hátát DaeHyun.
Időközben a fiú és MooRae egyre jobban kezdett összemelegedni. A lány napról-napra felejtette el DaeHyunnal volt barátnőjét, JunAh-t. A fiú segített a lánynak mindenben, megpróbálta megtanítani arra, hogy milyen lesz az élete ezentúl a kis csapattal párducként. Amikor tudtak edzettek, és gyakoroltak. A lánynak sikerült teljes mértékben megnyílnia előtte. Elmondta, hogy kiskorában a nagymamája éjszakánként mindig egy vörös szemű nagymacskáról mesélt, aki az éj leple alatt egy emberlányt figyelgetett. Az a lány végül egy súlyos betegségben fiatalon meghalt, a macska kétségbeesésében pedig segítségért fordult egy öregasszonyhoz. Az asszony a feltámasztásért cserébe a nagymacska életét követelte. A macska rábólintott. Ott, akkor, abban a pillanatban az öreg leszúrta őt egy ezüstös pengéjű késsel, és arról pár csepp vért egy üvegcsébe cseppentett. Az asszony ezután elment a temetőbe a lány sírjához. Gondosan kiásta a koporsót, és felnyitotta azt. A fiatal lány bőre fehéren csillogott, kezében hat szál vörös rózsával. Az öreg fogta hát a macska vérét, amibe egy különleges port kevert, majd a holtan fekvő lánnyal megitatta azt. Perceken belül kinyitódtak a szemei, amik immáron vörösen izzottak. Az a lány azon nyomban átváltozott és az asszonyt széttépte...

  YongGuk elkocsikázott YoungJae-val és HimChannal az Öreg királyhoz, hogy a MooRae-től vett vért megmutassák neki. A király megszagolta a vöröslő vért, majd megitta azt. A három fiú elképedve bámulta ahogy az Öreg király végig nyal ajkain, aki egyszer csak összerándult és ordítani kezdett. Az egész teste rángatózni kezdett, levegőt sem vett perceken keresztül. Aztán hirtelen abbamaradt a pillanatnyi roham, és fáradtan dőlt hátra kanapéján. Azt mondta egyfajta látomása volt, méghozzá MooRae-ről... YongGuk és a többiek kimerülve utaztak haza. Épp hogy csak megérkeztek, de a lány már faggatózni is kezdett. YoungJae félrehívta őt, míg a másik kettő nyöszörögve ment a szobájába aludni.
 -Figyelj.. -kezdett bele a fiú. -Nem tudom, hogy ez jó hír-e, de tudjuk most már, hogy mitől is van ez 'képességed'...
 -Na! Ki vele! -sürgette őt MooRae.
 -Az Öreg király dédunokája vagy.
 -Hogyan..? -dermedt meg azonnal a lány.
 -A nagymamád Őfelsége lánya volt... -sóhajtott YoungJae. -És ez a vérvonal, amibe te is tartozol, bizonyos képességeket is birtokol...

YeonJi pow

  Nagy nehezen erőt vettem magamon, és elmentem bevásárolni, mert a hűtő üresen kongott, pont mint a gyomrom. HimChan mindig felhívott, hogy meglátogasson-e, mert aggódik értem, de én minden egyes alkalommal elutasítottam őt. Miután emberibb küldőt varázsoltam magamnak, elindultam gyalog a városba. Három hatalmas, megpakolt szatyorral fordultam be épp az egyik sarkon, amikor olyan érzésem támadt, mintha követnének. Gyorsabbra vettem a tempót, hogy minél előbb hazaérhessek. Mikor már a biztonságot nyújtó lakásban voltam, és az ajtót magam után kulcsra bezártam, megnyugodtam. Megkönnyebbülve pakoltam le a konyhapultra, majd kimentem a teraszra, hogy szapora légzésemet csillapítsam egy kicsit. Csukott szemmel élveztem, amint a hűvös szellő arcomat csiklandozza és ahogy a madarak boldogságukat kifejezve csiripelnek. Egyszeriben csend lett. A madarak sem énekeltek már, és a szél is feltámadt. Zajt hallottam mögülem, s aztán hangos morgásokat. Azt hittem, hogy csak valamelyik fiú jött el hozzám, így mosolyogva fordultam meg, de teljesen más fogadott. Egy szürkés-barnás színű farkas állt közvetlen előttem, picivel távolabb, mögötte pedig egy magas, vékony fiú ült az egyik székben. Lelkesen eljátszadozott fekete kalapjával, amit aztán vöröses hajára rakott. Tincsei szépen keretezték kisfiús arcát. Felállt és kedvesen mosolygott rám.
 -Te meg hogy jöttél be? -kérdeztem egyet előre lépve, mire a farkas morogni kezdett, ezért visszahátráltam.
 -Üdvözöllek kedves YeonJi. -vigyorgott tovább. -Az én nevem ShinJae. -döntötte oldalra a fejét.
Valami nagyon gyanús volt nekem benne. Túlságosan is kedves volt...
 -Tűnj innen a kutyáddal együtt! -rivalltam rá.
 -Azt sajnos nem tehetem. -vigyorgott ördögien.
A farkas elkapta a csuklómat, és fogait belém vájta. A hirtelen fájdalomtól felsikoltottam. Aztán azon kaptam a ShinJae-nek nevezett fiút, hogy a számhoz nyom egy kendőt. A látásom kezdett homályosodni, és a testem is elnehezült. Minden erőmmel próbáltam küzdeni, de a farkas erősen tartott, és a kendőből áradó bűz is egyre jobban kezdte elvenni az eszem. Aztán az állat elengedett, én pedig magatehetetlenül dőltem el.
 -Zelo.. HimChan... Valaki.... -nyögtem megmaradt erőmmel.
Az utolsó, amire emlékszem az az volt, hogy ShinJae a karjaiba véve vitt ki a lakásomból...