Nemrég még olyan kicsi volt, most meg már... Áh, gyorsan telik az idő~
-Nem láttad, hogy nézett téged...
Majd beugrott neki. A csillaghullás... Amikor a Leonida-nak nevezett meteorraj elhalad a fejük fölött.
-Szeretlek~
YeonJi pow
-Gwiyomi! Ül..! Ah~ Istenem...
Kínomban már a fejemet fogtam a konyhámba állva. A kis Beagle folyamatosan a lábam körül futkosott, és így nem tudtam tőle főzni. Csoda, hogy nem buktam még fel benne. De persze ChoHee és Zelo csak röhögve nézte, ahogyan a kutyával szenvedek. Gyilkos pillantásokkal illettem őket, majd fogtam a kiskutyát és kislányom kezébe nyomtam.
Kínomban már a fejemet fogtam a konyhámba állva. A kis Beagle folyamatosan a lábam körül futkosott, és így nem tudtam tőle főzni. Csoda, hogy nem buktam még fel benne. De persze ChoHee és Zelo csak röhögve nézte, ahogyan a kutyával szenvedek. Gyilkos pillantásokkal illettem őket, majd fogtam a kiskutyát és kislányom kezébe nyomtam.
-Vigyétek már el légyszíves sétálni, ameddig főzök.
Megfogták a pórázt és már ott sem voltak. Megkönnyebbülve sóhajtottam, és kinéztem az ablakon. Már javában ősz volt, Október közepe. Szerencsére nem az a hűvös, hanem pont, hogy a melegebb, kellemesebb fajta ősz. A falevelek sárgás, vöröses, barnás színekben pompáztak, és lassan, komótosan hullottak le a fák ágairól. Már több, mint két éve, hogy Szöulban élek. ChoHee is egyre gyorsabban nő. Ahhoz képest, hogy nemrég volt az első szülinapja, vagyis koreai idő szerint már két éves, már úgy néz ki, mint egy négy-öt éves kisgyerek...
Megfogták a pórázt és már ott sem voltak. Megkönnyebbülve sóhajtottam, és kinéztem az ablakon. Már javában ősz volt, Október közepe. Szerencsére nem az a hűvös, hanem pont, hogy a melegebb, kellemesebb fajta ősz. A falevelek sárgás, vöröses, barnás színekben pompáztak, és lassan, komótosan hullottak le a fák ágairól. Már több, mint két éve, hogy Szöulban élek. ChoHee is egyre gyorsabban nő. Ahhoz képest, hogy nemrég volt az első szülinapja, vagyis koreai idő szerint már két éves, már úgy néz ki, mint egy négy-öt éves kisgyerek...
A fiúkkal megbeszéltük, hogy majd nemsokára elutazunk pár napra, hogy kiszellőztessük a fejünket, és hogy hátra hagyjuk kicsit a várost. A párducok egyik úgy nevezett "nyaralójába" megyünk el, ahol eltöltünk egy hétvégét, és onnan nézzük meg a Leonida csillaghullást. YongGuk azt mondta, hogy azt mindenképpen látnunk kell, mert elmondhatatlan milyen gyönyörű.
Amióta kibékültünk Zelo-val, HimChan folyamatosan rám van szállva. Mintha nem is ő lenne. Amikor csak egyedül vagyok, ő megjelenik és megpróbál behálózni, pontosabban visszaszerezni. Pedig soha sem voltam az övé. Ami akkor történt csak egy félrelépés volt, egy züllős pillanat, amikor nem tudtam mit is teszek, és kiket bántok meg, kiken lépek keresztül.
Visszatértem az ételhez, és tovább kockázgattam a csirkemellet. A wok-ba tettem a húst és ráöntöttem a csípős paradicsom szószt. Éppen a kezemet töröltem meg, amikor hangokat hallottam meg az ajtó felől. Boldogan pillantottam oda, de nem pont az fogadott, amire, vagyis akikre számítottam.
-Már megint te? Tudhattam volna... -motyogtam az orrom alatt.
-Már nem is örülsz, hogy láthatsz? -fonta karjait körém.
-Pontosan. -léptem el tőle. -Azt hittem már megbeszéltük, hogy semmi sem lehet köztünk.
-Hinni a templomban szokás. -kacsintott.
Megforgattam a szemeimet, és megkevertem a húst. Megfűszereztem és beleraktam a zöldségeket, miközben magamon éreztem a fiú pillantását. Mintha lyukat égetett volna belém. Visszafordultam felé, hirtelen közelsége meglepett. A levegő egy másodpercre bennem rekedt, majd idegesen sóhajtottam. Nem gyengülhetek el...! Ujjaival végig simított arcomon, és közelebb hajolt annyira, hogy a leheletétől kirázott a hideg. Elkaptam a fejem, s lehunyt pillákkal kezdtem kérlelni.
-HimChan, légyszíves, menj el. -a hangom cseppet sem volt olyan határozott, mint ahogy azt én szerettem volna. -Könyörgöm...
-Tudom.. érzem, hogy te is táplálsz érzéseket irántam.
Ajkait végighúzta nyakamon, s a kulcscsontomra nyomott egy apró puszit. Beleborzongtam érintésébe. A bőröm szinte égett, ahol hozzám ért. Féltem beismerni, de... jól esett. A szám sarkára lehelt egy csókot, majd végignyalt párnáimon. Aztán eltávolodott, éhesen hajoltam közelebb, mintha többet akarnék, azonban a bensőmben felvillant egy vörös lámpa, ezzel jelezve, hogy erősen tiltakozik. HimChan hátat fordított nekem, és távozott. Ijedten kaptam ajkaimhoz. Istenem, mit tettem..? Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan, de ez a fiú valahogy, mindig elveszi az eszem...
Visszatértem az ételhez, és tovább kockázgattam a csirkemellet. A wok-ba tettem a húst és ráöntöttem a csípős paradicsom szószt. Éppen a kezemet töröltem meg, amikor hangokat hallottam meg az ajtó felől. Boldogan pillantottam oda, de nem pont az fogadott, amire, vagyis akikre számítottam.
-Már megint te? Tudhattam volna... -motyogtam az orrom alatt.
-Már nem is örülsz, hogy láthatsz? -fonta karjait körém.
-Pontosan. -léptem el tőle. -Azt hittem már megbeszéltük, hogy semmi sem lehet köztünk.
-Hinni a templomban szokás. -kacsintott.
Megforgattam a szemeimet, és megkevertem a húst. Megfűszereztem és beleraktam a zöldségeket, miközben magamon éreztem a fiú pillantását. Mintha lyukat égetett volna belém. Visszafordultam felé, hirtelen közelsége meglepett. A levegő egy másodpercre bennem rekedt, majd idegesen sóhajtottam. Nem gyengülhetek el...! Ujjaival végig simított arcomon, és közelebb hajolt annyira, hogy a leheletétől kirázott a hideg. Elkaptam a fejem, s lehunyt pillákkal kezdtem kérlelni.
-HimChan, légyszíves, menj el. -a hangom cseppet sem volt olyan határozott, mint ahogy azt én szerettem volna. -Könyörgöm...
-Tudom.. érzem, hogy te is táplálsz érzéseket irántam.
Ajkait végighúzta nyakamon, s a kulcscsontomra nyomott egy apró puszit. Beleborzongtam érintésébe. A bőröm szinte égett, ahol hozzám ért. Féltem beismerni, de... jól esett. A szám sarkára lehelt egy csókot, majd végignyalt párnáimon. Aztán eltávolodott, éhesen hajoltam közelebb, mintha többet akarnék, azonban a bensőmben felvillant egy vörös lámpa, ezzel jelezve, hogy erősen tiltakozik. HimChan hátat fordított nekem, és távozott. Ijedten kaptam ajkaimhoz. Istenem, mit tettem..? Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan, de ez a fiú valahogy, mindig elveszi az eszem...
-Basszus! A csirke!
Író pow
ShinJae szinte minden egyes percben a zongorája előtt ült, és töprengett. Nem tudta, hogyan valósíthatná meg YeonJi átváltoztatását. Húgaként szerette a lányt, és pont ezért is szerette volna, hogy farkas legyen belőle. Maga mellett szerette volna tudni. Két szolgálóját megbízta azzal, hogy figyeljék a lányt, és YongGuk-ékat. Amikor megtudta, hogy elmennek a városból, csak hogy megnézzék a Leonidákat, felcsillant a szemében a remény, hogy talán mégis sikerülhet a terve. Izgatottan kezdett el készülődni arra a bizonyos napra...Egy nap, amikor már esteledett és Marie éppen hazafelé tartott a munkából, hirtelen megjelent mellette JeongMin. Először megijedt a lány, aztán mosolyogva kezdett el a fiúval beszélgetni. Egészen hazáig kísérte JeongMin Marie-t. A ház előtt búcsúzkodtak éppen, amikor JongUp váratlanul felnyitotta a garázsajtót. Neki támaszkodott a fém szerkezetnek és úgy várta, hogy barátnője végre befejezze az enyelgést. Miután Marie elköszönt és bement, JongUp kint maradt.
-Remélem minél hamarabb leszállsz róla. -nézett fenyegetően az előtte állóra a párducfiú.
Valami furcsát érzett a levegőben. Mintha egy másik alakváltó jelenlétét észlelte volna, és egy titokzatos szagot. Nem tudta volna megmondani, hogy milyen fajé lehetett, de abban biztos volt, hogy nem jelentett valami jót.
YeonJi pow
Folytattam a főzést. Habár az eszem folyamatosan HimChan-on járt. Nem bírt nyugton hagyni a gondolat, hogy ha most így elgyengültem, mi lesz akkor később ha még durvább eszközökhöz folyamodik. Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz ha sikerül neki... Áh~ Semmiképpen sem. A húst is kis híján odaégettem a nagy gondolkozásban. Már éppen egy tálba szedtem ki az elkészült ételt, amikor nagy vihogva megérkezett Zelo és ChoHee a kis Gwiyomi-val.
-Hm~ Micsoda illatok~ -ölelt meg szerelmem.
-Gyorsan, mindenki vályúhoz. Mielőtt kihűl. -szedtem elő a tányérokat.
Mikor mindenki végzett a mosogatóba pakoltam és törölgetni kezdtem az edényeket. Nagyokat sóhajtottam, miközben az agyam azon kattogott, hogy mit tehetnék. Egyszer csak Zelo lépett mögém. Szembe fordított magával, és tekintetével enyémet kereste, én viszont a padlót bámultam, mintha az annyira érdekes lett volna.
-Valami baj van? -húzott közelebb magához.
-Nem, semmi...
-Látom rajtad.. Szóval ki vele. -próbált meg a szemembe nézni.
-Nos... HimChan...
-Mit csinált már megint? -lett komorabb.
-Nem adja fel.. Folyamatosan próbálkozik, és én meg... nem tudok ellenállni. Sajnálom oppa.... -húzódtam el tőle.
Zelo eltávolodott tőlem, felvette a cipőjét és kiviharzott a lakásból. Írtam egy gyors sms-t Marie-nak, hogy jöjjön át vigyázni ChoHee-ra és a kutyára, amíg én Zelo után rohanok. Kiszaladtam az utcára, de akkor már sehol sem láttam a fiút. Viszont ezer százalék, hogy a többiekhez ment. Fogtam egy taxit és egyenesen odahajtottunk. Miután kifizettem a fuvart, felhúztam a garázsajtót és a lépcső felé indultam, ahol már hallani lehetett a kiabálást. Mikor kicsaptam a második emelet ajtaját, minden szem rám szegeződött, kivéve a kék hajúét, akinek az ökle éppen HimChan felé tartott. Tanácstalanul kapkodtam a fejem kettejük között, majd kétségbeesésemben elkiáltottam magam.
-Ne bántsd!
Értetlenül nézett rám Zelo mikor megfordult. Pár pillanat erejéig kínos csend telepedett ránk, aztán Zelo kisuhant mellettem a helyiségből, én pedig a könnyeimmel küszködve rogytam a padlóra.
-Hm~ Micsoda illatok~ -ölelt meg szerelmem.
-Gyorsan, mindenki vályúhoz. Mielőtt kihűl. -szedtem elő a tányérokat.
Mikor mindenki végzett a mosogatóba pakoltam és törölgetni kezdtem az edényeket. Nagyokat sóhajtottam, miközben az agyam azon kattogott, hogy mit tehetnék. Egyszer csak Zelo lépett mögém. Szembe fordított magával, és tekintetével enyémet kereste, én viszont a padlót bámultam, mintha az annyira érdekes lett volna.
-Valami baj van? -húzott közelebb magához.
-Nem, semmi...
-Látom rajtad.. Szóval ki vele. -próbált meg a szemembe nézni.
-Nos... HimChan...
-Mit csinált már megint? -lett komorabb.
-Nem adja fel.. Folyamatosan próbálkozik, és én meg... nem tudok ellenállni. Sajnálom oppa.... -húzódtam el tőle.
Zelo eltávolodott tőlem, felvette a cipőjét és kiviharzott a lakásból. Írtam egy gyors sms-t Marie-nak, hogy jöjjön át vigyázni ChoHee-ra és a kutyára, amíg én Zelo után rohanok. Kiszaladtam az utcára, de akkor már sehol sem láttam a fiút. Viszont ezer százalék, hogy a többiekhez ment. Fogtam egy taxit és egyenesen odahajtottunk. Miután kifizettem a fuvart, felhúztam a garázsajtót és a lépcső felé indultam, ahol már hallani lehetett a kiabálást. Mikor kicsaptam a második emelet ajtaját, minden szem rám szegeződött, kivéve a kék hajúét, akinek az ökle éppen HimChan felé tartott. Tanácstalanul kapkodtam a fejem kettejük között, majd kétségbeesésemben elkiáltottam magam.
-Ne bántsd!
Értetlenül nézett rám Zelo mikor megfordult. Pár pillanat erejéig kínos csend telepedett ránk, aztán Zelo kisuhant mellettem a helyiségből, én pedig a könnyeimmel küszködve rogytam a padlóra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése