A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2. évad, 18. Végső megbékélés (Utolsó rész!) -Part2

/ 2014. március 9. /
Previously of the Quaint Dreams...:
        -Tudod egyáltalán milyen nap van ma?
        -Öhm.. Hétfő, nem?
        -Tévedésben élsz. Még mindig vasárnap van.
        -De hát, én.. izé... Micsoda?! Ne szórakozz velem, jó?! Hát csak tudod már, hogy milyen na... p van. Akkor... szia YoungJae.
----------------------------------------
        -Mi lett veled Marie? Hova lett az a derült, életvidám és kedves lány, akit megismertünk? Aki önzetlenül segített az embereken még a legrosszabb helyzetekben is?
        -Már a múlté.
        -
Ha ilyen könnyen feladod a családodat, minket... engem. Akkor jobb lesz, ha elköltözöl innen. Viszont még annyit szeretnék elmondani, hogy gondolkozz el egy kicsit a dolgon. Utána szeretettel várunk a köreinkbe, de csak, mint vendéget...
----------------------------------------
        -Várj!

Yeonji pow
    Amikor hátra néztem ott állt mögöttem a Jones lány, tekintetében szánakozás lapult. Megálltam, hogy aztán kérdőn pillantsak rá. Úgy lépdelt oda elém, hogy közben végig a cipőjével szemezett. Majd mélyen, áthatóan a szemembe nézett, amit az elmúlt napok, hetek alatt még egyszer sem méltóztatott megtenni, soha. Megvártuk, míg elment mellettünk egymást ölelve az egyik párduc pár, akik enyhén furcsán nézhettek ránk. Utána karba tett kezekkel figyeltem, mit szeretne mondani nekem. Ujjaival idegesen malmozgatott, miközben a száját rágta. Óvatosan a lapockámra helyezte tenyerét és betolt a helyiségbe. Félt hozzám érni, így amennyire csak tudta, tartotta a távolságot tőlem, amit biztonságosnak talált. Meglepődtem ezen a tettén, de hagytam magamat. Kíváncsi voltam. Leültetett a gesztenye színű lepellel betakart ágyra, majd helyet foglalt a másik felén. Onnan nézett rám csillogó íriszekkel. Már kezdtem azt hinni, hogy megbánta, amit művelt az eltelt idő során.
        -Én... -sóhajtott. -Aish... Sajnálom.
        -Tényleg?
        -Igen. Komolyan gondolom.
        -És szerinted ezt hogy higgyem el neked? A történtek után.
-emeltem fel kérdőn bal szemöldököm.
        -Szeretném jóvá tenni a dolgokat. Gondolkodtam azon, amit mondtál... De kérlek JeongMin-tól ne tiltsatok el. -remegett meg hangja.
Pár perces csend után arra jutottam magamban, hogy megérdemel egy esélyt. Lehetséges, hogy nem is önszántából volt velünk ilyen, csak ShinJae harapása hozta ezt ki belőle. Reméltem, hogy csak ennyiről van szó. Viszont a JeongMin-es cucchoz nagyon nem fűlött a fogam. A legjobban azt szerettem volna, ha szépen eltűnne a színről az a gyerek. Maradjon csak az ő kis idol világában, oda való és nem pedig közénk.    Hirtelen hangos üvöltést hallottunk meg az ajtón kívülről. Marie rögtön fel akart állni, de kinyújtott karommal visszatartottam. Érdekelt, hogy mi a vita tárgya kint a két fiú között.
        -Nem viszed el és kész!
        -Te csak ne pattogj nekem, jó?! Ő már nem a tiéd!
        -Én legalább tiszta szívemből szeretem, nem úgy mint te! Lerí rólad, hogy csak megfektetni akarod!
        -Kicsit melléfogtál kiscica. Teljesen más a célom. De majd pont neked fogom elárulni.
        -Bökd ki most azonnal, különben beverem a szép kis pofidat! -csattanás.
        -Gyerünk! Verj csak meg, esetleg meg is ölhetsz.
        -Ha már ennyire szeretnéd..
        -De azt garantálom, hogy pokoli életed lesz majd. Biztos lehetsz benne.
        -Szerinted foglalkoztat egyáltalán, hogy azután hány fotós vagy rajongó akad majd rám? Jobban teszed, ha csiripelsz, mint egy jó kis madárka!
Az ajtóhoz lopakodva tapasztottuk rá mind a ketten a fülünket belülről, hogy mindent hallhassunk.
        -Nekem édes mindegy, előbb utóbb úgyis megszerzem magamnak a csajt.
        -Beszélj!
        -Először is... Feláldozom.
        -Mi van..?
        -Jól hallottad. Céljaim vannak vele. Túlságosan fontos nekem ahhoz, hogy csak úgy odaadjam. Ha megkaptam a vérét, a tiétek lehet. -halál nyugodt kijelentés, ami ha lehet még jobban felborzolta a kedélyeket.
        -Szóval csak a vére kell, hm?
Éppen lendült volna JongUp ökle a falnak nyomott másik felé, amikor kirobbantam hozzájuk és rájuk kiáltottam ingerülten.
        -Mi a jóságos szent isten folyik itt?!
Megrezzenve kapták felém a fejüket, amire lekevertem nekik egy-egy pofont. Majd éreztem amint vékonyka ujjak kapaszkodnak hátulról belém. Hátra pillantottam és egy könnyes szempárral találtam szembe magam. Hitetlen szipogása visszhangzott a síri csendben a folyosón.
        -Tűnés.... -suttogta megvetően a Boyfriend-esnek.
Szeméből kibuggyant egy könnycsepp és úgy reszketett tovább.
        -Kérlek, szívem.. -nyúlt volna felé, de elálltam útját és gyilkos pillantással illettem, amire felhorkant. -Hülye picsák, mindig csak a baj van velük. -túrt idegesen a hajába. -Ezt még rettenetesen megbánjátok, tudjátok meg. -mutatott mindannyiunkra fenyegetően, de az egészből csak annyi lett, hogy elviharzott a házból.
        -Jól vagy? -kérdezte halkan JongUp a lánytól.
Nemlegesen megrázta fejét. Kiengedtem magam mögül és hagytam, hogy magához szoríthassa a törékeny testet a fiú. Éppen hogy csak karjaiba zárta, hangos zokogásban tört ki és légszomjjal küszködve fúrta fejét mellkasába. Abban a pillanatban úgy éreztem jobb ha kettesben hagyom őket. Úgy is sok mindent meg kell még beszélniük egymással. Elégedetten, mégis feldúltan sétáltam vissza a garázsba. MooRae rögtön letámadott, hogy mi történt.
        -Szerintem most már minden rendben lesz. -vettem egy mély levegőt.
        -Hogy-hogy? -érdeklődött YongGuk kezében ChoHee-vel.
        -Kiderült mire is készült valójában az a szemét alak.
        -És? -rugaszkodott el DaeHyun az egyik kocsitól, hogy köreinkbe jőve karolja át barátnője vállát.
        -Valamiféle áldozathoz kellett neki Marie vére. Szerencsére az egész vitáját hallottuk JongUp-nak és JeongMin-nek. Különben ki sem derült volna.
        -Azt láttuk, ahogyan sietősen távozott a gyönyörűségünk, de a másik kettő?
        -Fent vannak. Hagyjuk őket egy időre egyedül. Szükségük van rá.
Végül Zelo is csatlakozott a kis beszélgetésünkhöz.
        -Akkor ezek szerint minden jó, ha a vége jó.
        -Na igen. -bújtam oda hozzá.

    Egy héttel később a nap végeztével mindenki összegyűlt a Han folyó egyik eldugottabb partján, ahol kellemesen beszélgetni kezdtünk a fűben ülve. Az egyik váratlanabb pillanatban JunHong, YoungJae és MooRae a kezükbe fogtak egy-egy tűzijátékot és hangosan nevetve kezdték fellövöldözni őket. Ahányan voltunk annyian mosolyodtunk el a fénylő, színes és különböző formákat. Amikor Marie-ék felé néztem a szemem sarkából, észre vettem, hogy egymás kezét szorongatják összekulcsolva. Megkönnyebbülve álltam fel és csaptam nyakon Zelo-t, amiért beledobta a folyóba az egyik működésképtelen rudat. Megvakarta a tarkóját és idétlenül nevetve kapott fel és pörögni kezdett velem, de olyan szinten, hogy megcsúszott és a jéghideg vízben végeztük. ChoHee már a parton várt minket törölközőkkel a kezében, de ahelyett, hogy megszárítkoztunk volna egy csodálatos, szoros ölelésben részesítettünk mindenkit, akit csak utol tudtunk érni. Felhőtlenül élveztük ki az együtt töltött időt, amennyire csak tudtuk.

    Többet se a farkas ShinJae, se JeongMin nem tűnt fel a színen. Végre nyugodtan élhettük a mindennapjainkat, mindenféle bonyodalmak nélkül. Na jó, kisebb veszekedések voltak, azonban azoknak is mindig békülés lett a vége.

    MooRae és DaeHyun hivatalosan is bejelentette, hogy a lány gyermeket vár. Ha minden igaz az ő kis csöppségük fiú lesz. Megbeszélték, hogy YoungJae lesz a keresztapuka és Én pedig a keresztanyuka, aminek elmondhatatlanul örültem. Ezzel szerintem nem voltam egyedül. Az újabb családtag érkezését mindenki izgatottan várta.
    HimChan a magányosan töltött hónapok után találkozott egy tőlem merőben különböző lánnyal, akivel nagyon jól alakultak a dolgok. Alig pár napja tudta csak meg a Ma SoonKi nevezetű lány, hogy miféle lények ők valójában, amit egészen jól fogadott. Persze, eleinte meg volt a szokásos kiakadás, de azután már egymás nyakában lógnak órák hosszat. Örömmel tudatosítottam, hogy nem kell végre egy jelentéktelen dolog miatt harcban állnunk és bármilyen kényelmetlenség nélkül szólhattunk egymáshoz.
    Szegény YongGuk egyedül tengette az idejét, de elterveztük, hogy ha bele szakadunk is, szerzünk neki egy nőt, akivel majd tovább vezethetik az úgy nevezett "falkánkat". Volt már egy pár jelölt, akiket megfigyeltünk, de egyik sem volt megfelelő, viszont nemrég rátaláltunk egy kifogástalan alanyra. Az egyik munkatársam személyében, akit pár héttel ezelőtt vett fel újoncnak a főnököm. Szerintem remekül összeillenének a fiúval, de ki tudja. Majd eljön az aminek jönnie kell.
    YoungJae élvezve a büszke szingliséget vetette bele magát a hétköznapokba. Párduc lányokkal töltötte az éjjeleket és kijelentette, hogy neki egyhamar nem fog kelleni tartós kapcsolat, amit kétlek. Csak mert egyszer úgy is be fog nőni a feje lágya, és letelepszik majd valaki mellett. Nyitott egy kis üzletet is, ahol kocsikat szervizelt DaeHyun-nal. Megszámlálhatatlan ügyfelük akadt a környéken, ugyanis arrafelé "véletlenszerűen" sok-sok autó robbant le. Így hát volt kereset rendesen.
    Marie egyesével, sorjában mindenkitől bocsánatot kért, főleg tőlem és a mostani szerelmétől is. Mi pedig készségesen meg is adtuk neki az esélyt, hogy tiszta lappal kezdjen mindent elölről, most már tiszteletbeli családtagként. JongUp-al egyszer elutaztak Amerikába is, hogy bemutathassa a szüleinek őt. Tárt karokkal várták a fiút, és rögtön áldásukat adták, aminek mindketten iszonyatosan örültek. Még mindig együtt vannak, és szerintem lesznek is. Azóta az eset óta, hogy olyan szépen el lett küldve JeongMin nem is foglalkoztak vele. Ha a televízióban a Boyfriend-ről volt szó, azon nyomban ki is nyomták a készüléket és mosolyogva vonultak félre. Ha értitek mire gondolok...
    Végül de nem utolsó sorban itt lennék én is Zelo-val és a már nagyra nőtt "kis" lányunkkal. Már iskolába jár, és sorra hozza haza a jeleseket, de ő csak annyit mond otthon nekünk, hogy "unalmasan könnyű volt minden feladat, annyira, hogy majd' elaludtam a lap felett". Mind a ketten büszkék voltunk rá. Nagyon is. A napjaink nyugalommal teltek el a lakásomon, ahol éltünk. Egyszer a langaléta igaz, kis híján leégette, mert ő csak reggelit akart csinálni, de semmi baj. A szándék a fontos. A nevelő szüleim többször is leutaztak már hozzánk és saját unokájukként szerették a kicsi ChoHee-t. Nem volt több vita, sem mosolyszünet. Odaadóan jelentették ki, hogy a vejüknek szeretnék a fiút. Ezért a régebbi kézkérést megismételte, de most már az ujjaimra is húzta a gyűrűt. Konkrét kitűzött időpont még nincs, de már mindenki izgatottan várja a nagy napot. Amikor végre összeköthetem véglegesen is az életem a párduc fiúéval, és feleségeként vigyázhatok a ház melegére otthon, amíg ő haza nem jön.

    Mindannyiunk élete rendeződött, és ez a legfontosabb, nemde?


"Aztán jön a felirat: 'Vége', és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak "

2. évad, 16. Kuszaság

/ 2013. július 22. /
Previously of the Quaint Dreams...:
 -Inkább beszéljünk valami másról... Hová is megyünk most?
 -Meglepetés.
----------------------------
 -Sa.. SangHoon...? És és... IlHoon..? Sung.. Jae?! Ugye nem álmodom?
 -Annyeong haseyo!
-------------------------------
 -Mindent tönkre tettél.. -kúszott elmémbe a lány hangja. -Az egész a te hibád...
Egyszeriben éles fájdalmat éreztem meg a mellkasomban, és a tüdőmben rekedt a levegő. Kínos csend lepett el mindent. HimChan lefagyva nézte végig, ahogyan a párduc kihúzza belőlem karmait, majd a bozótba veti magát, és eltűnik A pólómon forró nedvesség áradt szét, a szemembe pedig könnyek gyűltek. Tényleg.. képes volt.. ezt tenni velem...?

YeonJi pow
    Mikor szemeimet nyitogatni kezdtem, furcsamód halk szuszogást hallottam magam mellől. Odafordultam és egy édesen alvó Zelo-val találtam szembe magam. Megsimítottam arcát, mire résnyire nyitotta pilláit.
  -Jó reggelt. -nyüszögte egy félmosollyal arcán.
  -Neked is.
Felültem, mire kislányom csimpaszkodott nyakamba a nevemet kiáltozva. Az egészet csak álmodtam volna? -dőltem hátra ChoHee-vel. Pár percig még hármasban lustálkodtunk, aztán felkeltem mellőlük és átmentem HimChan-hoz. Mikor beléptem hozzá még hangosan szuszogott. Közelebb sétáltam az ágyához, de váratlanul megreccsent a padló a talpam alatt. Hátára fordult és nyammogott párat. Hirtelen nem tudtam, hova kapjak zavartságomban. Azt hittem menten felsikítok, de inkább visszanyeltem és a takarót megfogva húztam fentebb rajta. Ugyanis anyaszült meztelenül volt. Egyszeriben felhorkantott és karomnál fogva lerántott az ágyra, maga mellé. Elképedve bámultam felsőtestét és a paplan alól kilógó egyik lábát. Fejben megcsapkodtam magam párszor az olyan hülye gondolataim miatt, mint például a "formás combok". Minél jobban próbálkoztam kimászni a szorításából annál inkább húzott magához. Aztán egyszeriben felnyitotta pilláit és tányérnyi nagyságú szemekkel meredt rám. Elhúzódott tőlem és maga elé kapta takaróját. Amíg ő felöltözött, én izzó arccal ültem fel és fordultam a fiúval ellenkező irányba. Pár perc múlva csak annyit észleltem, hogy besüppedt mellettem az ágy. Aztán felnéztem az immáron ruhában lévő HimChan-ra.
  -Én.. -szólaltunk föl egyszerre, mire elmosolyodtunk mind a ketten.
  -Az előbbit.. izé, sajnálom. -vakarta meg zavartan a tarkóját.
Válaszképpen megráztam a fejem, hogy "semmi gond". Kínos csend telepedett ránk. A percek szinte már óráknak tűntek. Ezért inkább ujjaimmal malmozásba fogtam és a padlóval kezdtem szemezni.
  -A koncert.. SungJae és a többiek.. Amikor Marie megtámadott, ugye... nem csak álom volt? -remegett a hangom.
  -Öhm.. Valószínű igen. -nézett végre rám.
  -De hogyan?
  -Hát tegnap, mikor elhoztalak a munkahelyedről elkezdtünk beszélgetni egy darabig. Aztán.. el akartalak vinni valahová, de csak félúton vettem észre, hogy elaludtál. Így inkább hazahoztalak. -mosolygott.
  -Értem.. -sóhajtottam. -És hová szerettél volna elvinni?
  -Az egyik közeli parkba sétálni.
Elkezdte egy picit harapdálni alsó ajkát, és apró pír szökött arcára. Látszott rajta, hogy még mondani szeretne valamit. Jobb kezem vállára raktam, mire megrezzent. Úgy döntöttem rákérdezek.
  -Hm, mi az? Valami baj van?
  -Csak.. a patakhoz is el szerettem volna menni veled.
A patak... Megrohamoztak az emlékképek. Ahogyan ott ültünk a Cheonggyecheon partján, aztán.. megcsókolt. Még mindig ajkaimon éreztem minden apró érintését. Mintha csak ismét a párnáimat falná. Majd eleredt az eső és befutottunk egy kis kávézóba. Megmosolyogtam gondolatot, hogy amikor elállt az eső mi elfutottunk hozzám. Azon a napon, akkor.. olyasmit tettem -tettünk-, amit nem lett volna szabad. De valahogy mégis élveztem. Egyfelől lelkiismeret furdalásom volt, hogy megcsaltam Zelo-t, de másfelől  meg minden egyes percét élvezem a HimChannal eltöltött időnek. Gondolatmenetemből egy vékonyka hang hozott vissza a valóságba. Aztán két kis kar fonódott körém.
  -Omma~ Éhes vagyok! -szorított meg ChoHee.
Elmosolyodtam és odafordultam kislányomhoz, aki ölembe temetkezett aztán felvigyorgott rám.
  -Menj a konyhába, és addig találd ki, hogy mit csináljak. Rendben? -borzoltam meg az amúgy is kócos fürtjeit.
Bólintott egyet és kirohant. Felkeltem a fiú mellől, ő pedig csak fájdalmasan rám mosolygott.
  -Majd bepótoljuk. Ígérem.
Szeme felcsillant és végre elmosolyodott. Kimentem kislányom után, akinek megfogtam a kezét és leguggoltam hozzá.
  -Na akkor mit szeretnél enni?
  -Gofrit!
  -Igenis, kisfőnök. -nevettem.
Kislányom épp a tojásokat ütötte fel erősen koncentrálva, kinyújtott nyelvvel, amikor megjelent Marie. A hűtőhöz lépett és kivett belőle egy doboz tejet. Már tűkön ülve vártam, hogy mikor tesz valami csípős, epés megjegyzést, de a lány csak csendben iszogatta a tejét. Furcsálltam is, hogy most nem kezdett el veszekedni, mint idáig bármikor mióta átváltozott. Sóhajtottam egyet és folytattam a gofri sütést ChoHee-val. Egy pillanatban nem figyeltem oda, mire sírást hallottam meg. Odakaptam a fejem és csak annyit láttam, hogy kislányom a jobb mutatóujját szorongatja és pityereg. Marie odalépett hozzá és felkapta a kezébe.
  -Gyere, mutasd. -mondta neki. -Hát ezt szépen megégetted. Menjünk és kezeljük le, oké?
Szó szerint köpni-nyelni nem tudtam. Ezt most jól hallottam és láttam? Mikor lett Marie megint ilyen kedves? -töprengtem magamban. Mikor visszajöttek a lány mosolyogva adta át nekem ChoHee-t, aztán kopogást hallottunk és egy JeongMin lépett be a nappaliba. Ha azt gondoltam először, hogy ennél furcsább nem is lehetne, akkor nagyot tévedtem. Azt hittem a fiúval már megszakította minden kapcsolatát, erre tessék.
  -Oh, oppa! Végre itt vagy! -ugrott a nyakába.
  -Ühm. -bólintott a fiú. -Akkor mehetünk?
Az állam már a bokámat verdeste. Az egy dolog, hogy engem figyelembe se vett és köszönni is luxus, de hogy ilyen jóban legyenek.. Éppen menni készültek, mikor JongUp toppant be. Amikor meglátta a kettejüket azonnal megtorpant és szemeit lesütve sétált oda hozzám. A lányt cseppet sem érdekelte a mellette elsétáló hópárduc fiú. Miután elmentek JongUp szomorúan ült le ChoHee-val az ölében, míg én csináltam a gofrikat.
  -Valami történt? -kérdeztem.
  -Azt hiszi egy nyűg vagyok neki. Csak akkor talál meg hozzám szólni, ha rászólok, mint teremtője. Ezen kívül rám se néz.
  -Csak idő kell neki. Majd minden rendbe jön, hidd el. -mosolyogtam rá kissé erőltetetten.
A következő pillanatban Gwiyomi szaladt a lábunkhoz. Biztosan megérezte az illatokat. Miközben ChoHee a kiskutyán nevetett és én megpróbáltam elzavarni, a történteken rágódtam. Régebben sem volt tejfel az életem, de mostanában minden egyre kuszább. A Zelo-val való kapcsolatom, a kislányunk, HimChan, Marie, és még sorolhatnám... Én egy boldog családra vágytam, és nemrég azt hittem ezt végre sikerült kiérdemelnem. Sajnos úgy tűnik az Isten nem ezt a sorsot szánta nekünk...

2. évad, 8. Újra együtt

/ 2013. április 14. /
 -Shin... ShinJae..?

 -Én.. Nem így akartam... Hidd el...

 -Utállak!
YeonJi pow
  Mikor felébredtem, Zelo még mellettem aludt édes-deden. Megsimítottam arcának vonalát, végig térképeztem minden egyes szegletét. Egy kék tincse az arcába lógott, amivel játszani kezdtem. Most mi lesz velünk...? Hogyan tovább? Aish~ Óvatosan nyomtam egy aprócska puszit az állára, és kimásztam az ágyból. Összeszedtem a ruháimat, és miután felöltöztem, már épp indultam volna, amikor nyöszörgést hallottam meg. Hátra pillantottam. Zelo csukott szemekkel nyújtózkodott, miközben a takarót rugdosta le magáról. Amikor rám nézett, még levegőt is elfelejtettem venni. Hogy lehettem ennyire hülye? Miért kellett nekem HimChan karjaiba ugornom...? Megfordultam és lassan kifelé kezdtem kullogni a szobából. Egyszeriben két kart éreztem meg, amint körém fonódik.
 -Nem akarlak elveszíteni. -suttogta a fülembe.
Perzselő leheletétől szívem felgyorsult.
 -Már késő.. Mindent elrontottam... -fejtettem le magamról karjait.
Csuklómnál fogva visszarántott magához, egyenesen meztelen mellkasának ütköztem. Államnál fogva kényszerített, hogy nézzek rá, de fejemet elrántottam és kiviharzottam a szobából. A könnyeimmel küszködve rohantam be egy másik szobába és bezárkóztam oda. Nem számítottam arra, hogy MooRae pont bent lesz. Mikor meglátta sírástól felduzzadt szemeimet, és rémült tekintetem azonnal odajött és magához szorított. A képessége jó hatással volt rám, ismét lenyugodtam és úgy meséltem el neki a történteket.

Zelo pow
  Tehetetlenül néztem végig, ahogy elszalad. Abban a pillanatban nem tudtam rá haragudni, de valahogy... mégis bekúszott az elmémbe, ahogy akkor csókolózáson kaptam őket. Idegesen a hajamba túrtam és a fürdőbe mentem, hogy egy frissítő zuhany alatt gondolkodni tudjak. A hideg, párás csempének nekitámaszkodva hagytam, hogy végig csurogjon rajtam a forró víz. Amióta megjelent ez a lány, fenekestől felfordult az életem. Örültem annak, hogy abban a kis boltban találkoztunk, de egyszerűen nem hittem volna, hogy ez lesz belőle...
 -Aish~ -ráztam meg vizes hajamat.
Elzártam a csapot, egy törölközőt magamra csavartam és úgy mentem vissza a hálóba. Meglepetésemre ChoHee ült az ágyon és az egyik biciklis maszkommal játszott. Megpróbálta felvenni, de nagy volt rá. Visszamentem a fürdőbe, és magamra húztam egy alsót, egy pólót, meg egy melegítő nadrágot. Leguggoltam kislányom mellé és elnézegettem, ahogy a maszkot forgatja és bosszankodik, mert az nem jó rá. Végül a kezembe nyomta és kinyújtotta rám a nyelvét. Elnevettem magam és megborzoltam fekete haját. Nemrég még olyan kicsi volt, most meg már... Áh, gyorsan telik az idő~

Író pow
  Eltelt egy hét, Zelo és YeonJi nem beszéltek túl sokat, miután megbeszélték, hogy adnak időt egymásnak. Csak a lányuk kedvéért váltottak olykor pár szót. Közben MooRae elhatározta, hogy elutazik az Öreg királyhoz, hogy mindent megtudjon a származásáról, és erejéről. DaeHyun el akarta kísérni, de a lány nem engedte, arra hivatkozva, hogy ezt most egyedül szeretni elintézni. MooRae távozása előtt elcsattant első csókjuk is, amibe mind a ketten fülig vörösödtek.

  Marie-nak is teljes mértékben sikerült elfogadni a fiúk mivoltát, és úgy járkált tovább közöttük, mintha mi sem történt volna. A JongUp-al való kapcsolatuk is elmélyült. Szinte a nap minden percében együtt voltak. A lány véglegesen is beköltözött a fiúkhoz, és munkát is keresett. Történetesen az Akadémián lett énektanár. Sok-sok gyakornokkal, és híres emberrel találkozott, amit álmában sem mert volna elképzelni. Amikor az egyik nagy kedvencével találkozott, a Boyfriend-el, nem tudta, hogy sikítson, sírjon vagy ugráljon örömében. Aznap JongUp is bent volt az Akadémián, mivel úgy döntött, hogy tánctanár szeretne lenni. Épp a Boyfriend-es fiúkkal sétálgatott a folyosókon Marie, hogy körbevezesse őket, mikor JongUp is csatlakozott hozzájuk. Féltékenyen méregette JeongMin-t, aki nagyon bele volt merülve abba, hogy a barátnőjét bámulva. Csoda, hogy egyáltalán a nyála nem csöppent el. Este, a szobájukban, épp Marie jött ki a fürdőből, és a vizes haját törölgette, miközben JongUp az ágyukon feküdt és gondolkozott.
 -Min töröd ennyire a fejed? -kérdezte a lány, lehuppanva barátja mellé.
 -Nem láttad, hogy nézett téged...
 -Ki?
 -Az a bájgúnár..
 -Milyen bájgúnár?
 -JeongMin... Azt hittem, kiesik a szeme, annyira bámult. -ült fel a fiú.
 -Ne foglalkozz vele. Nem éri meg.
 -De akkor is...
 -Moon JongUp. -mondta ki teljes nevét Marie, szemeit összeszűkítve, mire a fiú elhallgatott.
Nem tehetett róla. Furcsa érzése volt ezzel a JeongMin-nal kapcsolatban. Úgy érezte, hogy rajta kell tartania a szemét.

  Eközben ShinJae erősen gondolkozott azon, hogy mit tegyen YeonJi-val. Majd beugrott neki. A csillaghullás... Amikor a Leonida-nak nevezett meteorraj elhalad a fejük fölött. A legenda szerint, ha egy farkas akkor megharap egy halandót, akkor tiszta vérű utódjává válik, aki minden lénynél erősebb lesz. Néhány szóbeszéd szerint egy Leonida csillaghulláskor megharapott ember teljesen kiirtott egy másik fajt, és egyesek szerint a Cillumn alakváltó faj volt az. A Cillumn-ok nappal emberi alakban jártak, azonban a hold felkelte után chimera-ként suhantak el az erdő fái között. Ma már egyetlen megmaradt Cillumn-ról sincs tudomása az alakváltó világnak...

YeonJi pow
  Majdnem beleőrültem abba a másfél hétbe, amit Zelo nélkül kellett eltöltenem. Nem bírtam a szemébe nézni a szégyentől. Az egyetlen, ami tartotta bennem a lelket az a közös kislányunk volt.
  Egy napsütötte délutánon a városban sétáltunk, amikor ChoHee meglátott egy játszóteret. Rögtön odaszaladt és megrohamozta a hintát. Beleült és megpróbálta lökni magát, de nem ért le a lába. Leugrott róla és Zelo-t a nadrágjánál fogva rángatta oda, hogy lökje meg. Visszaült és várt apjára, aki készségesen eleget tett lánya kérésének. Leültem nem messze tőlük egy padra és figyeltem kettejüket. Mind a ketten hangosan nevetgéltek. Lehunytam a szemeimet, és úgy élveztem ahogy a nap sugarai arcomat simogatják. Fejben megpróbáltam meg nem történtté tenni a nemrég történteket, de nem ment. Akárhogy próbáltam elképzelni, mi lenne így a jövőben velünk, hasztalan volt. Nem tudtam, mi lesz ezután. Megbékélünk-e majd, és boldog családként élünk tovább, vagy minden szertefoszlik. A legjobban attól rettegtem, hogy Zelo örökre megutál és elhagy minket.

Ne mond, hogy sajnálod
Ennek a szerelemnek számomra nincs vége
Ha így válunk majd el
Mit kéne tennem? Mit kéne tennem?
Nekem csak te vagy szerelmem, de nem vagyok képes szeretni
Tényleg ezeket a szavakat akarom mondani, de nem vagyok képes elmondani
A szavak azt mondják nem tudjuk tartani szeretetet a fokozatos törés mellett, ez elszomorít
... Szeretlek, mert szeretlek
Mit kéne tennem?

  Merengésemből kislányom szakított ki. Az ölembe ugrott és a kezemet kezdte csipkedni.
 -Anyu, anyu! Kaphatok egy kiskutyát? Na~ Apu megengedte. -bólogatott büszkén az apjára mutogatva.
Leraktam ChoHee-t és felálltam. Pár másodperces töprengés után mosolyogva bólintottam, mire kislányom sikongatva ugrálni kezdett. Zelo felkapta a nyakába és elindultunk egy kisállat kereskedést keresni. Út közben beugrottunk egy fagyizóba is venni pár gombóc fagyit, majd mentünk tovább. Már a nap is lemenőben volt, narancs színűre színezte az eget, és a felhőket, amikor végre ráakadtunk egy kis boltra. Amikor bementünk a kis ChoHee alaposan körülnézett, majd odaszaladt egy Beagle kölyökkutyához.
 -Őt akarom~!
Az eladónő kivette nekünk a kicsi Beagle-t a testvérei közül és a pultra rakta.
 -Fiú vagy lány? -kérdezte Zelo.
 -Kislány és törzskönyvezett.
 -Áh~ Értem... És mennyit kérne érte? -érdeklődtem.
 -Csak az oltási kis könyvét kell kifizetni, ajándékba chippeltetjük is.
 -Az nagyszerű lenne. -csaptam össze a tenyerem. -Na kicsim, biztos ő lesz az?
Bólintott.
 -Biztos biztos? -csíptem meg arcát.
 -Ezer százalék! -húzta ki magát vigyorogva.
 -Akkor ő lenne az. -mosolyogtam az eladóra.
 -Rendben. -somolygott vissza.
Gyorsan bechippelte a kutyust, és kifizettük. Vettünk neki nyakörvet és pórázt is.
 -Mi legyen a neve? -bökött Zelo fejével az újdonsült családtagra.
 -Ő~ Talán~ Gwiyomi! -tárta szét karjait ChoHee.
 -És miért pont Gwiyomi? -kuncogott Zelo.
 -Mert cuki~~!
Mindannyian elnevettük magunkat, és a kutyus is vakkantott egyet, jelezve, hogy tetszik neki az új neve.

  A fiúk házához visszaérve a nappaliban bemutattuk a kis Gwiyomi-t a többieknek, és leraktuk, had játsszon vele egy kicsit ChoHee. Kettesben félre vonultunk. Leültünk a kanapéra, és szótlanul ültünk egymás mellett perceken keresztül.
 -Sajnálom. -mondtuk kórusban.
Zelo megvakarta a tarkóját, és a padlót kezdte fixírozni.
 -Én tényleg nem szeretnélek elveszíteni téged... -sóhajtotta.
 -Én sem téged...
 -Akkor most...? -nézett rám.
 -De nem haragszol?
 -Rád soha sem tudnék. -mosolyodott el, s összekulcsolta ujjainkat.
 -Szeretlek~ -hajtottam fejemet a vállára.
 -Én is, Jagiya~

2. évad, 1. Kellemetlen igazság

/ 2013. március 24. /
YeonJi pow
Pár hónappal később
 
Amióta kiderült, hogy JunAh köpött be minket az Öreg királynak, DaeHyun-nak nagy nehezen sikerült feldolgoznia az egészet. A fiúkkal azt tanácsoltuk neki, hogy nézzen szét az itteni párduclányok között. Sokukkal megpróbálkozott egy kapcsolattal, de valahogy szegénynek sehogy sem jött össze a dolog. Szegénykém... Egy nap azonban amikor Szöul azon részén sétáltunk, ahol a párducok tanyája van, egy sikátorból egy kétségbeesett kiáltást és sírást hallottunk meg. YoungJae és DaeHyun odamentek megnézni mi az, majd az előbbi fiú visszajött, a másik pedig leguggolt egy hatalmas szemetes konténer mellett és beszélni kezdett valakihez.
 -Csak egy rémült lány az, DaeHyun ott maradt megvigasztalni. -sóhajtotta unottan.
 -Szerintem menjünk vissza. Dae meg majdcsak hazatalál valamikor. -fordított hátat YongGuk és elkezdett sétálni a visszavezető úton.
Követtük őt, de egy pillanatra még hátra néztem. Furcsa előérzetem támadt...

  Már sötétedett, vagyis este kilenc felé járhatott már, amikor az alvó ChoHee-t vettem fel a kezembe, hogy elinduljunk haza, Zelo meg a baba cuccait szedegette össze szorgosan a második emeleti nappaliban. Életem legjobb ötlete volt, hogy ideköltöztem Szöulba... Egyszer csak meghallottuk, hogy nyitódik a garázsajtó, pár perc múlva pedig szipogást és DaeHyun hangját, ahogy valakihez beszél. Az ajtó kinyílt és belépett rajta két személy. Ahogy sejtettem DaeHyun volt az, és egy idegen lány volt vele, aki halkan sírt. A fiú karját átdobta a lány vállán, és magához húzta.
 -Mi a.. -suttogta mellettem Marie.
 -YongGuk-hyung, jönnél egy perce, kérlek... -nézett komolyan a leader-re a fiú.
Félre vonultak a konyhába, ahol a lány leült az egyik székre a pultnál. Fél füllel hallgattam őket végig.
 -Gond van.. Szerintem hallgasd meg. -bólintott a fejével a lány felé.
 -Rendben. Akkor, halljuk... -fordult felé YongGuk.
 -Szóval.. izé... Egyik este az álmodtam, hogy egy vadmacskává változok át és, hogy otthon... mindenkit cafatokra tépek szét, és.. mikor felébredtem az egész ruhám véres volt... a bátyám, meg az anyukám ott hevert előttem halottan..... -fakadt ki, könnyei pedig jobban kezdtek záporozni. -Kérlek, segítsetek... Miféle szörnyeteg vagyok egyáltalán?! -kiáltotta elkeseredetten.
HimChan lassan kitessékelt mindenkit, beleértve engem is. Csak DaeHyun, YongGuk és az ismeretlen lány maradt bent.
Író pow
  Később kiderült, hogy a lány neve Shin MooRae, és a párduc lényét is újonnan fedezte fel, ami nemrég tört felszínre. Kapott egy szobát a fiúknál, mert nem merték elengedni úgy, hogy még nem tud igazán uralkodni magán. A lány egész nap az ágyában feküdt, ahonnan semmi áron sem akart kikelni, annyira megviselte, amit a családjával tett. Amíg jobban nem lett DaeHyun viselte gondját. Beszélgetett vele, próbálta jobb kedvre deríteni, és amikor csak kellett mellette volt. Egy nap a lány a saját lábán sétált fel a nappaliba, ahol DaeHyun a tv-t bámulta, JongUp pedig a bokszzsákon edzett. Álmosan nyitotta ki a második emelet ajtaját, a fiúk meglepetten néztek rá, miközben MooRae ásítozva dörzsölgette jobb kezével a szemét. A kanapén ülő fiú azonnal felpattant és a lányhoz lépdelt, hogy karjaiba zárja. Erősen szorította magához, amitől egy kicsit meghökkent MooRae. Végül ő is átfonta a fiú háta mögött kezeit és mosolyogva bújt hozzá...

YeonJi pow
  Vettem a bátorságot és egyedül hagytam a gyereket a fiúkkal, míg mi Marie-val elmentünk egy kényeztető masszázsra. A testem teljesen elgémberedett a szülés óta, és szükségem volt már egy kis kikapcsolódásra is.

Zelo pow
  Miután a lányok elmentek YongGuk félrehívott, fogalmam sincs miért. A bokszzsákhoz sétáltunk, ahol nekidőltem a falnak, Hyung pedig a zsákot kezdte lökdösni.
 -Mi lenne az? -kérdeztem.
 -Nem is tudom.. Nem tudom mit tehetnék... Még sosem volt példa arra a fajtánkban, hogy egy emberrel való kapcsolatból született volna egy utód. Olvastam már arról, hogy voltak ilyen románcok, de félvér gyerekről sehol sem volt szó. Úgy hogy valószínű ti vagytok az elsők e-téren.
 -Igen, és?
 -Olyan tüneteket észleltem, amik arra utalnak, hogy a te véredből örökölt többet a kis ChoHee... Gyorsabban fejlődik a megszokottnál, nem tudom ti észrevettétek-e már.
 -Nem igazán... -rántottam meg a vállam.
 -Alig múlt el egy éves és már idősebbnek néz ki, mint egy három éves kisgyerek. -lökött erősebbet a zsákon. -És nem tudom megmagyarázni miért van ez... -túrt tanácstalanul a hajába.

YeonJi pow
  Mikor végeztünk, beültünk egy taxiba, hogy visszakocsikázzunk a párductanyára. Útközben Marie elég sokat beszélt, így nem figyeltem igazán arra, hogy mit mond. Azonban egy mondatja megütötte a fülem.
 -Hallod.. Kicsit fura nekem ez az egész. ChoHee kicsit mintha nagyobb lenne az átlagnál, és mintha idősebb lenne a koránál.. Nem gondolod? -nézett rám mosolyogva.
Magamban eltöprengtem. Éppen hogy csak egy éves, és már rendesen jár, futkározik, és megállás nélkül, folyamatosan beszél. Kicsit úgy éreztem magam, mint az Alkonyatban Bella... Mikor odaértünk, a nappaliban engem is félrehívott YongGuk oppa. Lementünk a garázsba, addig ChoHee-t rábíztam Marie-ra.
Marie pow

  Egy kicsit magamra maradtam barátnőm kislányával, akivel eljátszadoztam. A haját két copfba kötöttem fel, fufruját pedig szépen kifésültem. Hirtelen a telefonom hangja zavart meg, felálltam a kanapéról és odamentem a konyhapulthoz, ahol hagytam a készüléket. Egy sms...
Szeretlek~ :3
 -Istenem ez a fiú. -nevettem.
Egy épületben vagyunk, bármikor feljöhetne, hogy elmondja ezt, de nem. Üzenetben könnyebb és kényelmesebb. A lustaság nagy úr.. Mikor megfordultam, hogy megnézzem mi van ChoHee-vel, a padlón egy kicsi, hempergőző vadmacskát pillantottam meg. Ijedtemben felsikítottam, és hátrálni kezdtem.
 -Segítség! -kiáltottam, mire JongUp rontott be az ajtón.
Aggódva körbe nézett, ám amikor megpillantotta a vidáman játszó macskát arcvonásai ellazultak, és felvette a földről.
 -Tedd le! Meg fog harapni, és a végén még elkapsz valamit tőle! -mutattam rá remegő ujjammal.
 -Tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez a nap.. -sóhajtotta. -Marie, nem kell félned.. ez itt ChoHee.
 -Hogy ki..?
Abban a minutumban abból a valamiből ismét ChoHee lett a szemem láttára. Teljesen ledöbbentem. A fiú megpróbálta megmagyarázni a helyzetet, de meg sem hallgattam. Kirohantam a házból, egyenesen az utcára. Ameddig a lábam bírta futottam, és csak futottam. Aztán egy konténer mellett megálltam, és a hideg betonra rogytam. Mi az, hogy YeonJi lánya hópárduc, és hogy ők is azok...?

16. Boldog családi pillanatok (The End)

/ 2013. március 23. /
YeonJi pow
  Mikor kiengedtek, a pici ChoHee-val a karomban sétáltam ki a kórház ajtaján, amit épp Zelo tartott nyitva előttem. Kint az utcán egy kisebb embertömeg fogadott. Az Akadémiáról jöttek el néhányan. Táncos, énekes, színész növendékek meg tanárok is...
 -Ezt te szervezted? -néztem mosolyogva a mellettem álló fiúra.
 -Hát~ -fütyörészett az eget kémlelve.
Odagyűltek körénk és bókokkal kezdtek elhalmozni.
 -De szép kisbaba.
 -Gratulálok a kicsihez, gyönyörű.
 -Biztosak vagyunk benne, hogy jó anyuka leszel.
 -Aranyos kislány, szép munka Zelo.
És ehhez hasonlók. Végül a seonsaengnim is utat tört tanítványai között.
 -Azért sajnálom, hogy mostantól kevesebbet fogunk találkozni. Az egyik legjobb és legkedvesebb diákom voltál számomra.
 -Kamsahamnida. -bólintottam egyet meghajolásképpen.

  Miután elköszöntünk tőlük beültünk Zelo autójába, ami egy fekete Maserati Quattroporte volt, rajta piros lángcsíkokkal az elején. Páran furcsán nézhettek, mert eléggé érdekesen látszódhatott az, hogy egy sportkocsiban egy gyerekülés díszelgett, benne egy kisgyerekkel. Lassan felértünk a ház liftjével, a lakás ajtójához sétáltunk. Zelo kinyitotta nekem, utána levettük a cipőnket, és a kabátunkat. Mikor beléptem a nappaliba a szám tátva maradt. A falakon állatos, és mesefigurás matricák voltak. A konyhát egy gyerekrács választotta el, hogy a pici ne tudjon oda bemenni, és esetleg valami kárt okozni magában. A kanapé mellé be volt rakva egy járóka, és egy babakocsi. A bárszékek helyén pedig egy kiságy helyezkedett el, aminek az oldalába egy pelenkázó volt beépítve egy kis szekrénnyel, teli újszülöttnek való ruhákkal és cipőkkel. A galériában meg volt hagyva minden a maga rendjében. Valószínű azért, hogy legyen egy kis zúg, ahol kettesben lehetünk egy kicsit. Köszönöm szépen Marie Jones...

Pár héttel később
  Reggel arra ébredtem, hogy a pici sírása zengi be a lakást. Rápillantottam a telefonom órájára. Hajnali háromnegyed hat... Lesétáltam a lépcsőn és odamentem a kiságyhoz. Kivettem belőle kislányom, majd a karjaimban tartva kezdtem csitítgatni. Körülbelül félóra múlva már ismét csendesen szundított. Pár percre rá, hogy leraktam az alvó ChoHee-t, megjelent mögöttem Zelo, és állát vállamra rakva húzott magához. Nem sokkal később a fiú kézen fogva kihúzott a teraszra, magunk után becsukva az üvegajtót, hogy nyugodtan aludhasson tovább a kicsi. Leült a napozóágyra, én pedig a korláthoz sétáltam és a munkájukba rohanó embereket kezdtem nézni. Kávéval, újsággal és a táskájukkal a kezükben lépdeltek a járdán, vagy éppen taxit fogtak maguknak. Elgondolkoztam egy kicsit a mai világon.
 -Beszélnünk kéne YongGuk-hyunggal. Meg kéne nekik mutatni ChoHee-t. Nem gondolod..? -rántott vissza a valóságba Zelo hangja.
 -Hm? Ja, igen. És mikor kellene? -fordultam felé.
 -Ma nem lenne jó? Mármint, hogy... érted? -vakarta tarkóját.
 -De, persze. Majd ha felébredt, akkor összepakolunk és mehetünk is.
Felállt, s odajött hozzám, hogy utána apró puszikkal lepje el pőre bőröm. Kirázott a hideg a hirtelen jött jó érzésre. Mikor egy érzékeny pontomhoz értek ajkai egy halk sóhaj szökött fel torkomból.
 -Annyira hiányzott már ez... -suttogta fülembe, amin lassan végig nyalt.
 -Nehh~ Bármikor felébredhet a picihh~
Végigpuszilt állkapcsomon egészen párnáimig. Finoman csókolt, s ráharapott alsó ajkamra, amik következtében reflexszerűen váltak el egymástól ajkaim. Nyelve utat talált számba. Perceken keresztül élveztük még ki az adott alkalmat arra, hogy egy kicsit kettesben lehessünk. Kezeim felkúsztak pólója alá, és hátát kezdtem karmolgatni. Ujjaival lehúzta bal vállamról a ruhám pántját, majd az oldalamon lement egészen fenekemig, amibe belemarkolt. Egyre forróbb lett a levegő, és a bőrünk szinte izzott ahol egymást érintettünk. Váratlanul sírás csapta meg a fülem.
 -Pont a legjobbkor.. -mosolygott Zelo, miután elváltunk.
Felkuncogtam, majd kivettem a kis ChoHee-t a kiságyból, és elkezdtem felöltöztetni. Visszaraktam a kiságyba, s a konyhába mentem. Az egyik szekrényből kivettem egy kis üveg pépesített barackot, amit felbontottam. Leültem a kicsivel a kanapéra, és amíg Zelo elfoglalta a fürdőszobát, hogy átöltözhessen, addig megetettem ChoHee-t. Mikor a fiú kijött odaadtam neki a gyereket, és én is szedelőzködni kezdtem. Mikor a kicsi cuccait is összeszedtük, beültünk Zelo kocsijába és tíz óra körül már ott is voltunk. A hátsó vész be-kijáraton mentünk fel a második emeleti nappaliba, ami szerencsénkre üres volt. Lepakoltunk, és a fiú elment, hogy a többieket felhívja hozzánk. Pár perccel később bejött Zelo, aki maga mögé állított, majd kikiáltott.
 -Gyertek.!
Először YoungJae lépett, be mögötte YongGuk-al, majd JongUp, Marie, DaeHyun, végül HimChan.
 -Szeretnék valakit bemutatni nektek. -lépett el előlem a fiú.
Mindenki eltátotta a száját, kivéve Marie-t, aki már tudott a kisgyerekről.
 -Istenem de édes~ -szaladt oda hozzám HimChan és a kicsi arcát kezdte csipkedni, mire az elnevette magát.
Mindenki odagyűlt, és bókolgatni kezdtek. Képeket vágtak, hogy a kicsi folyamatosan nevessen.
 -Had vegyen már levegőt is. -kuncogtam. -Ő... YongGuk.. valami baj van? -fagyott le a mosoly, mikor észrevettem, hogy a vezető nem mozdult előbbi helyéről.
Lassan felém sétált, a többiek pedig utat engedtek neki. -Megfoghatom? -kérdezte.
 -Persze. Hogyne.
A kezébe adtam a kicsit, mire a fiú mosolyogni kezdett.
 -Őszintén gratulálok. Miért nem mondtátok előbb? Nem haraptam volna le a fejeteket.
 -De...
 -Kicsit sem haragszom, mielőtt rosszra gondolnál. -szakított félbe.
 -Köszönjük oppa. -hajoltam meg.
Egy ideig még a fiúk eljátszottak a kicsi ChoHee-val, amikor egyszeriben észrevettem, hogy JongUp és Marie félrevonul. A szemem sarkából figyeltem őket, ahogy a kanapén üldögélve nevetgélnek, és beszélgetnek. Ujjaikat összekulcsolták és a lány a fiú vállára borult, és mindketten úgy vigyorogtak, mint a vadalma. Zelo-ra néztem, aki csak bólintott. Odamentem a két gerlepárhoz és lehuppantam barátnőm mellé. Úgy rebbentek szét, mintha mi sem történt volna.
 -Mindent láttam. -jegyeztem meg. -Na szóval. Akkor most mi is van köztetek? -néztem felváltva rájuk.
 -Hát~ Elakartuk mondani, csak...
 -Előbb utóbb amúgy is megtudtam volna. Ki vele? Mióta vagytok együtt?
 -Nos.. tulajdonképpen nem sokkal azután, hogy Zelo eltűnt a szülinapodon. -válaszolt JongUp.

  Boldogan éltünk, mint egy kis.. na jó... nagy család. Szinte mindennap átjöttek a fiúk, és az egész napot átbeszélgettük, miközben a gyerekkel játszottak. Marie végleg odaköltözött hozzájuk arra hivatkozva, hogy ne zavarjon minket, meg JongUp miatt is. Bár, azt azért nem mondtuk el neki, hogy a fiúk mik is valójában... A szüleimnek is írtam egy jó hosszú levelet, ami mellé beraktam egy kis képet hármunkról. Zelo-ról, rólam, és ChoHee-ről. Meglepően kedvesek lettek. Azóta már alig-alig veszekednek. Egyszer még meglátogatni is eljöttek hozzánk. Apám meg is jegyezte, hogy kedveli ezt a JunHong gyereket. Minden rendbe jött, és a lehető legjobban alakult.


  Mikor Dél-Koreába, Szöulba jöttem, akkor még álmodni sem mertem, arról, hogy ilyen kedves emberekkel fogok találkozni, és hogy pont hópárducok lesznek azok. Soha sem hittem, hogy az egyikükkel még családot is fogok alapítani. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy akkor találkoztam a kisboltban Choi JunHong-gal...

Oldalmegjelenítések

Labels

Follow~*

 
Copyright © 2010 Quaint Dreams ~ A hópárduc, All rights reserved
Design by DZignine. Powered by Blogger