2. évad, 13. Leonidák

  Idegesen olvastam végig a nekem szánt sorokat. Minden egyes szó után egyre kétségbeesettebb lettem. A kis üzenet végére érve a szemeim megteltek könnyel, és a kezem remegni kezdett. Elejtettem a papírt, mire Marie felkapta a földről és ő is elolvasta.
 -Mi az, hogy "pontban holnap éjfélkor"? De hát akkor van a csillaghullás is, nem? -kérdezte.
Mindenki bólogatni kezdett. Idegesen a hajamba túrtam, és a ház felé kezdtem trappolni.
 -Ezért megfizetsz ShinJae!

YeonJi pow

  A fiúkkal megpróbáltunk minden eshetőségre felkészülni. YongGuk azt szerette volna, ha valamelyikük velem megy, de nem engedtem nekik. Nem akartam veszélybe sodorni a lányomat, és ezt egyedül kellett elintéznem. A legbosszantóbb az, hogy én mindvégig megbíztam benne, erre fel ismét elrabolja ChoHee-t..

  Másnap reggel azzal kezdtük a napot, hogy a fiúk elmentek megnézni, feltérképezni a terepet. Minden egyes fát elméjükbe véstek, miközben körbe járták a pici, kör alakú rétet, ami közelebb volt a házhoz, mint gondoltam. Nap közben a térdig erő fű rengetegben sétáltam és a délutáni eget kémleltem. Egy pillanatra megálltam és lehunytam a szemeim. Hirtelen valaki vállaimnál fogva nyomott le földre, így hátra estem, és mikor felpillantottam egy hópárducot pillantottam meg. A másodperc egy töredékéig azt hittem kislányom az, de rá kellett jönnöm, hogy csak Zelo, aki hatalmas mancsaival tartott egy helyben... Aztán hangosan dorombolni kezdett.
 -Te ilyet is tudsz? -lepődtem meg.
 -Igen.. Rossz cica voltam, büntess meg... -nézett mélyen a szemeimbe íriszeivel, mikben megpillantottam a fiút, amint kacér mosolyra húzódik szája.
 -Az elég jó büntetés lesz, ha most kimászok alólad és megvonom tőled csodás testemet? -kuncogtam.
 -Nem kínzásról volt szó, héj! Hanem csak büntetésről, ami számomra teljesen mást takar.
 -És ugyan mit? -játszottam az értetlent, ezzel tovább húzva az agyát, mire váratlanul emberi alakot öltött.
Fedetlen felsőtestétől halvány pír szökött arcomra, és akaratlanul is kezdetleges izmait kezdtem fixírozni. Hozzám nyomta alfelét, mire nadrágján keresztül is megéreztem dudorát.
 -Szerintem jól tudod.. -lehelte kék fürtjei mögül rám nézve.
Kezével végig simított combomon, pilláit lehunyta, és arcával közeledni kezdett. Már éppen csak pár milliméter választotta el ajkainkat egymástól, amikor egy torok köszörülést hallottunk meg. Azonnal szétrebbentünk, és állásba vágtuk magunkat.
 -YongGuk mindenkit összehívott, gyertek... -fordított nekünk hátat HimChan, aztán elindult a ház irányába.
Ujjainkat összekulcsoltuk Zeloval és követtük a fiút, aki olykor-olykor hátrapillantott és felváltva nézte egymásba fonódott kezünket, vagy engem. Bántott, hogy HimChan ennyire szomorú, hiszen az egyik legkedvesebb barátom, de... ennél többek nem lehetünk, amit nem tud elfogadni. Mikor beértünk a házba felmentünk az emeletre, és ott mindenki egy kis kört alkotva gyűlt egy kis asztal köré, amin egy rögtönzött térképszerű rajz volt.
 -Itt, itt, és itt. Kettesével fogunk állni a sűrűben az eseményeket figyelve, ha esetleg segítség kéne YeonJi-nak. -mutatott YongGuk a rétet körülvevő erdőn három pontra. -MooRae és Marie itt, egy nem messze levő vadászlesről fog figyelni. -bökött egy, a fák melletti kis faépítményre.
 -Köszönöm, hogy ennyire aggódtok, de megoldom ezt egyedül is. -emeltem fel magam elé a kezeimet tiltakozásképpen.
 -Attól még lehetünk elővigyázatosak. Csak mert fogalmunk sincs mit akarhat az unokaöcsém csinálni. -lépett mellém YoungJae.
 -Oké... Viszont, annyit nem értek, hogy hogyan lehettek ti rokonok, ha ő farkas te pedig hópárduc..? -szűkítettem össze szemeimet.
 -Ez hosszú. -vakarta a tarkóját.
 -Nekem van még időm, körülbelül hét órám van éjfélig.
 -Hát jó.. -sóhajtott. -Igazából örökbefogadott gyerek vagyok, a nevelő szüleim farkasok voltak. Így ShinJae sem tulajdonképpen az igazi rokonom, csak kiskorunkban össze voltunk nőve, elválaszthatatlanok voltunk addig, amíg ki nem derült, hogy mik is vagyunk... -rántotta meg a vállát.
 -Ezt.. nem tudtam... Sajnálom. -hajtottam le a fejem, mire ö csak összeborzolta a hajam.
 -Semmi baj, kicsi lány. -mosolygott, amit viszonoztam.

  Az ujjaimat tördelve vártam, hogy múljanak az órák, amik csigalassúsággal haladtak. Megőrjített a várakozás, a tétlenség. Mielőtt találkoznék ShinJae-vel, még egyszer kimentem a rét közepére. A nap már lemenőben volt. Szemeimmel végig néztem a fákon, a csicsergő madarakon, és ahogy a szél fújja a térdig érő fű rengeteget. Utoljára körbenéztem gyorsan, amikor egyszer csak megpillantottam egy sötét alakot. Lassan felé kezdtem sétálni, és az ismeretlen is megindult felém. Mikor már olyan távolságban volt, hogy felismerhessem, elképedtem. A fiúnak vöröslöttek, és fel voltak duzzadva a szemei. A hibátlan arca most megviselten fénylett. Barna haja kócos, rendezetlen volt. A lezser, egyszerű ruhadarabok szó szerint lógtak rajta. Nyomát sem láttam a régi fiúnak, aki adott magára, és szinte minden pillanatban arra ügyelt, hogy megfelelően be legyen állítva a frizurája. Közelebb mentem hozzá, ismét végig néztem rajta, aztán hátat fordítottam neki, hogy letörölhessek egy kósza könnycseppet. Nem akartam, hogy sírni lásson. Ez mind miattam van.. szánalmas vagyok... Egyszeriben előttem termett és államnál fogva kényszerített, hogy felnézzek rá. Egy mosolyt kényszerített meggyötört arcára, és hüvelykujjával letörölte sós cseppjeimet.
 -Miért csinálod ezt..? -kérdeztem remegő hanggal. -Hiszen az egyik legjobb barátom vagy, nem akarlak szenvedni látni...
 -Barát.. Épp ez a baj... -szorította össze a szemeit.
 -De tudod jól, hogy nem lehet több közöttünk. -szipogtam.
 -Igen, -lépett egyet hátra. -és pont ezért fáj annyira.
 -Én.. Nem szeretnék fájdalmat okozni neked, de.. nem tehetek róla... Sajnálom HimChan...
Elindultam a kis tó felé. Kézfejemmel durván törölgetni kezdtem víz áztatta arcomat, és a csónakok felé trappoltam, amikor egy kéz hirtelen megragadott.
 -Várj! Csak.. egy csók... Csak egyet.
Tekintetét az enyémbe fúrta, egyszerűen nem tudtam szabadulni tőle. Közelebb léptem hozzá és vállaiba kapaszkodva vártam, hogy közeledni kezdjen. Nem sietett. Türelmesen vártam ajkaira, amik lassan, de biztosan megérkeztek. Finoman ért hozzá párnáimhoz, és amennyire csak tudott gyengéd volt, mintha csak egy porcelánbaba lennék, aki bármelyik pillanatban összetörhet. Kezeivel közrefogta arcomat, és mindketten lehunytuk pilláinkat. Úgy éreztem egy egész örökkévalóságig tartott, mire mozgatni kezdte ajkait. Pillanatról pillanatra jobban ölelt magához. Minden egyes érzelem benne volt ebben a csókban. Vágy, fájdalom, szeretet, hiány, sajnálat, és a reménytelenség...

  Kedvtelenül sétáltunk vissza a többiekhez, akik már a ház előtt gyülekeztek. Még utoljára megbeszéltük a dolgokat, átnéztük a tervet és tűkön ülve vártuk, hogy este tizenegyet üssön az óra, amikor is elindulunk a réthez.
  Tikk, takk.. Tikk, takk...
A szívem egy hatalmasat dobbant, mikor elérkezett az idő. Mintha hatalmas súlyokat kötöztek volna a lábamra. Egyszerűen alig tudtam menni, párszor meg is botlottam. A legutóbbi botlásomkor YongGuk kapott el, hogy orra ne essek.

 -Vigyázz kicsi lány. -mosolygott.
Bólintottam egyet, kiegyenesedtem, aztán haladtunk tovább. Mikor a szétválásra került a sor az erdő szélén, mindenki ment a helyére, egyedül HimChan és Zelo maradt ott mellettem. Először a kék hajúhoz mentem oda és szájára nyomva egy puszit fontam karjaimat köré. Lassan elsétált egy utolsót intve, majd eltűnt a sűrűben. Mikor felnéztem HimChan-ra, a szívem görcsbe rándult. Odalépett hozzám, és egy ölelésre magához húzott. Fejemet nyakhajlatába fúrtam, utána eltoltam magamtól és egy mosolyt erőltetve felé léptem ki a nyitott terepre. Komótosan lépkedve mentem a rét közepére, ahol már ShinJae ott volt, mögötte kislányommal.
 -Mire jó ez, hm? -kérdeztem a farkas alakban lévő fiútól.
 -Pillanatokon belül megtudod.. -vicsorgott.
ChoHee-t kiengedte maga mögül, aki azonnal hozzám szaladt, én pedig a fülébe súgtam, hogy fusson az erdőbe. Rám hallgatva átváltozott és a fák közé szaladt. Hirtelen csend lett. Semmilyen állat hangját sem lehetett hallani. Felnéztem az égre, amin hullócsillagok százait pillantottam meg. Pár másodperc lehetett az, ameddig gyönyörködni tudtam benne, mert az előttem álló farkas közeledni kezdett felém, éles morgásokat hallatva. Egyszeriben elrugaszkodott a földről, és azt hittem itt a vég, amikor...

Író pow

 -Eszednél vagy Marie? Ne menj oda! -kiáltotta MooRae, miközben a másik lány a vadászles lépcsőjén igyekezett lefelé. -Hallod?! Marie!
A lány semmit sem akart meghallani, csak rohant..

YeonJi pow

  Marie a semmiből ugrott elém, ezzel megakadályozva, hogy ShinJae engem harapjon meg.
A farkas miután ezt észrevette, az erdőbe rohant. Barátnőm fájdalmasan nyögve terült el a földön, majd teste rángatózni kezdett. YongGuk letérdelt mellé és megvizsgálta a sebet. JongUp is odatérdelt, miközben az idősebbiket nézte. YongGuk a lányt bámulva jelentette ki, hogy:
 -Át kell változtatnunk... Különben meghal, vagy...
 -Vagy?
 -Farkas lesz belőle. JongUp..
 -De...
 -Szereted?
 -Igen, de...
 -Semmi de! Meg kell tenned!
A fiú nagyot nyelt, majd lehajolt és szívni kezdte a vállából a mérget, amit kiköpött, majd végig nyalt a seben és átváltozott hópárduccá. Szemeit összeszorította, s pont ugyan ott, ahol a farkas is, megharapta. Marie izmai ellazultak, rángatózása abba maradt. Már csendben szuszogott, amikor mindenki odaért.
 -Az álmom! -hasított belém a felismerés..

2. évad, 12. Hold virág

Alig tíz perc múlva mindenki visszajött, ChoHee nélkül...
 -Szerintem jobb lesz, ha tovább indulunk, mert már sötétedik. -indult meg a kocsi felé YoungJae.
 -Nem! Én egy tapodtat sem mozdulok a lányom nélkül!
 -Nyugodj meg.. -jött oda YongGuk.
 -Nem nyugszom meg! Ne kérjetek ilyet tőlem... -szipogtam.

YeonJi pow

  Zelo odalépett mellém és a vállam átkarolva kezdett lassan a kisbusz felé húzni. Kelletlenül ültem be a járműbe, és az ablakon kibámulva reménykedtem, hogy minden rendben van, és semmi baja sem esik ChoHee-nek. Miután elindult a kocsi, már nem tudtam tovább élvezni az ősz nyújtotta táj gyönyörű látványát. Elsápadva bújtam Zelo-hoz, aki magához húzva próbált megnyugtatni azzal, hogy hátamat simogatta, ami kissé sikerült is neki, de ott motoszkált bennem a gondolat, hogy bármi megtörténhet, bármi lehetséges.

  Mikor HimChan leparkolt azonnal kiszálltam az autóból és a ház felé vettem az irányt, sarkamban MooRae-vel. Megkerestem a konyhát és ott az étkező asztalnál leültem. Idegesen a hajamba túrtam és csak meredtem kifelé az ablakon, amikor a lány mögém lépett. Át akart ölelni, de ezúttal nem hagytam neki.
 -Sajnálom, de most nem szeretném, hogy használd az erődet... -néztem fel rá kérlelően.
Bólintott egyet, majd lemondóan sóhajtott, miközben leült velem szemben. Két karjával megtámasztotta fejét és ujjaival arcán dobolt.
 -Inkább mesélj.. Mi volt, amíg távol voltál? -kérdeztem, most már rá nézve.
 -Mikor megérkeztem az Öreg királyhoz, rögtön több szolgáló lány is sürögni kezdett körülöttem. Az egyik legszebb szobát kaptam meg, és amit akartam, mind teljesítették. Mindenki igazi hercegnőként kezelt, kivéve Dédapámat...
 -Értem.. És? Tovább? -bólogattam egykedvűen.
 -Nos... Folyton kritizált a Király, és amikor edzéseken voltam, folyton eljött megnézni, de mindenbe csak belekötött. Csináld így, csináld úgy, ez nem jó, az nem jó... A végére azt hittem, megőrülök. -csapott sóhajtva arcára.
 -Ühüm~ -bólogattam tovább.
 -Ha nem érdekel, akkor abbahagyhatom. Csak szólj.
 -Nyugodtan folytasd csak... -erőltettem magamra egy mosolyt.
 -Na szóval...

Író pow

  Folytatta ott, ahol abbahagyta. A Királlyal való edzések töltötték ki szinte minden idejét. Ahhoz képest milyen idős a Király, mégis ere teljében van. Amikor volt szabadideje a palotában lévő könyvtár sorait járta, és a benne lakozó lénnyel kapcsolatosan keresett információkat, hogy minél jobban megismerhesse önmagát. Mint kiderült, nem csak mások érzelmeire tud hatást gyakorolni, hanem a ködöt, és a jeget is tudja manipulálni. A hátsó kertben volt egy kis halas tavacska, a közepén egy vízsugárral. Leült a partjára a könyvvel a kezében, és annak utasításait olvasva, követve próbálta gyakorolni a benne rejlő erők uralását. Eleinte sehogy sem ment neki, mindig elrontott valamit, és nem tudta, mit. Azonban az egyik nap, amikor végre sikerült neki, megjelent DaeHyun, akinek már elmondhatatlanul hiányzott a lány. Egy gyors csók után MooRae izgatottan mutatta meg a fiúnak, hogy mit tanult. Jobb kezén lévő ujjait a víz felé fordította, aminek felszínén lassan köd kezdett úszni, ökölbe szorította bal kezét, mire eltűnt a köd és a tó közepén lévő vízsugár hirtelen megfagyott. Mikor elengedte ujjait és visszafordult DaeHyun felé minden visszaállt eredeti állapotába, mintha mi sem történt volna. Megölelték egymást, a fiú a lány sötéten fénylő hajába fúrta arcát, és mélyen beleszippantott...

YeonJi pow

 -... és ezután DaeHyun gondolt egyet és elhozott onnan, így most itt vagyok veletek megint. -mosolygott.
 -Wow~ Meg tudnád nekem is mutatni? -egyenesedtem ki a széken ülve.
 -Persze. -állt fel.
Kisétált a közeli tóig, én pedig követtem őt. -Figyelj. -utasított.
Amikor az orrom előtt fagyott be a tó vize az állam szó szerint a bokámat súrolta. Amikor még rá is lépett a jégre, és ugrálni kezdett rajta, azt hittem, a végén még belerepül egy légy a számba, vagy ott helyben összeesek.
 -Oké.. Most már elég lesz a műsorból MiMi.. -jött oda DaeHyun, aki mikor átölelte a lányt eltűnt alóluk a jég.
Mind a ketten a vízben kötöttek ki, amitől a ruhájuk és ők is teljesen eláztak. Míg ők párduc alakban kiúsztak a partra, én önfeledt kacagásban törtem ki, le kellett guggolnom, hogy ne essek össze, miközben össze-vissza hadonásztam kezeimmel. A könnyeimet törölgetve álltam fel, mikor megálltak előttem és visszaváltoztak. MooRae közelebb lépett és a haját megcsavarva csöpögtette rám a vizet, mire a hirtelen jött hideg érzéstől sikítva szaladtam távolabb.

  Miután mindenki lepakolt, Zeloval kettesben kimentünk a partra. Beültünk egy csónakba és kieveztünk a tó közepéig. Mikor megálltunk Zelo dülöngélni kezdett, amitől a csónak is mozogni kezdett alattunk.
 -Hülye vagy?! -sikkantottam. -Úgy szórakozz, hogy nem tudok úszni!
Erősen belekapaszkodtam a csónak szélébe és semmiért sem eresztettem el, mire a velem szemben ülő fiú hangosan nevetni kezdett.
 -Ya! Mi olyan vicces?!
 -Úgy nézel ki, mint aki mindjárt összefossa magát félelmében.
 -Kac-kac... Röhög a vakbelem. -forgattam meg szemeimet.
 -De jó neki.. -kuncogott.
 -Istenem~ Mire vállalkoztam én? Úgy érzem idiótákkal vagyok körülvéve, és te vagy a vezetőjük... -bólogattam.
 -Ya! Nem vagyok idióta, csak furcsán normális. Kikérem magamnak. -durcázott.
Pár másodperc elteltével mind a ketten nevetésben törtünk ki, de olyan szinten, hogy Zelo eldőlt, mire majdnem a csónak is felborult. Ijedtemben sikítani kezdtem, mire parton megjelent YongGuk.
 -Jól van fiatalok, vége a gyereknapnak! -kiáltotta.
Rögtön elhallgattunk és visszaeveztünk a többiekhez. Miután kiszálltunk a csónakból, YoungJae kezén egy kesztyűt pillantottam meg, amint egy levelet tart vele.
 -Az meg minek? -kérdeztem értetlenül a kesztyűre mutatva.
 -Pfuh~ -sóhajtott. -A levél egy olyan anyaggal van bevonva, amire allergiásak a hópárducok, jobban mondva már az érintésétől is rosszul leszünk, a bőrünkön égési sérülések keletkeznek. Hold virág a neve, olyasmi, mint a vámpíroknál a verbéna... -ecsetelte YoungJae.
 -Értem... És én mit kezdjek vele?
 -Arra szeretnénk megkérni, hogy olvasd fel... Végül is a te neved áll a címzettnél. -vakarta a tarkóját JongUp.
 -Áh~ Akkor hát... -vettem el a borítékot.

"Először is nyugodj meg kérlek,
nálam van a gyerek, nem kell aggódnod érte...
Csak akkor, ha pontban holnap éjfélkor nem jelensz meg
az erdő közepén lévő, kerek réten...
Ha meg tudom, hogy bárkit is magaddal hozol
búcsúzhatsz örökre a kicsi ChoHee-tól..."

  Idegesen olvastam végig a nekem szánt sorokat. Minden egyes szó után egyre kétségbeesettebb lettem. A kis üzenet végére érve a szemeim megteltek könnyel, és a kezem remegni kezdett. Elejtettem a papírt, mire Marie felkapta a földről és ő is elolvasta.
 -Mi az, hogy "pontban holnap éjfélkor"? De hát akkor van a csillaghullás is, nem? -kérdezte.
Mindenki bólogatni kezdett. Idegesen a hajamba túrtam, és a ház felé kezdtem trappolni.
 -Ezért megfizetsz ShinJae!

2. évad, 11. Fájdalmas pillanatok

 -Csak egy kicsit.. maradjunk így... csendben....

 -A szemeid...

  Lassan felállt és felém lépdelt. Megállt előttem és ujjaival végigsimított az arcomon, majd arcával közeledni kezdett. Amikor már csak pár centi volt köztünk lehunyta a pilláit. Forró lehelete pőre bőröm csiklandozta. Váratlanul kicsapódott az ajtó, mire mind a ketten odakaptuk a fejünket.
 -Itt meg mi folyik?!
 -JongUp..?

Marie pow

DBSK - Taxi

  Azonnal felpattantam és odaszaladtam JongUp elé.
 -Ez nem az aminek látszik.. -markolgattam a pulóverét.
 -Akkor mi..? -suttogta csukott szemekkel.
 -Én.. Én...
 -Kérlek.. most hagyj...
Lefejtette magáról a karjaimat és elment. Visszafordultam JeongMin-hoz, felpofoztam, s a párducfiú után eredtem. Én egyáltalán nem ezt akartam. Már éppen egy taxit fogott volna, amikor sikerült utol érnem. Megfogtam a karját, betoltam a kocsiba, és beültem mellé. A sofőrnek lediktáltam a címet, majd JongUp felé fordultam.
 -Beszéljük meg. Légyszíves...
 -Nincs mit megbeszélnünk. -bámult kifelé a mellette lévő ablakon.
 -Nézz rám, kérlek.. -gyűltek könnyek a szemembe.
Lassan felém fordította a fejét, amikor rám pillantott szemeiben ugyan úgy könnyek tömkelegét láttam meg.
 -Szeretlek.. Igen! Szeretlek...
Ajkaimra haraptam. Még sosem mondtam ki ennyire nyíltan az érzéseimet, és ez megrémített. Viszont.. mégis határozottabb lettem ettől. Megsimítottam arcát, amit végig pásztáztam a tekintetemmel. Sűrű és fényes barna haját, férfias állát, puha ajkait, aztán csillogó barna szemeibe pillantottam. Fejemmel közeledni kezdtem felé és egy puszit leheltem párnáira. Amikor eltávolodtam visszahúzott magához és ajkait enyémhez nyomta. Lassú, érzelemmel teli csók volt, azonban mikor elváltunk elfordult tőlem és fájdalmasan kezdett a térdével szemezni.
 -De.. ugye tudod, hogy ez most semmit sem jelentett?
Minden egyes szava villámcsapásként érte a szívemet.
 -Ezt meg hogy érted...? -próbáltam szemkontaktust keresni vele, de mindhiába.
 -Szakítsunk.
 -Mi?!
 -Nem végleg.. csak egy kis időre...
 -És mennyi az a kis idő? -néztem ki az ablakon.
 -Nem tudom. Talán egy hét.. talán kettő... Lehet, hogy egy hónap...
 -Értem~

  Mikor a taxi megérkezett mind a ketten kiszálltunk. JongUp fizetett, majd bánatosan kullogtunk be a házba. Ő a szobájába ment, én pedig a garázsban maradtam és beültem az egyik fekete Hyundai-ba. Benyomtam a kocsi zenelejátszóját és találomra kiválasztottam egy számot, maximumra feltekertem a hangerőt és a vezető ülésen hátradőlve, csukott szemekkel élveztem a ritmust.

YeonJi pow

  Hangos zeneszóra ébredtünk mind a ketten. Kimásztunk az ágyból, mamuszunkat felvettük és kimentünk a folyosóra. Nem csak mi, de az egész ház felébredt úgy látszik. Mindenki sorjában pizsamában lement a lépcsőn, a fiúkat előre engedve. Furcsa volt. JongUp és Marie kivételével tényleg az összes ember ott járkált fel, s alá. Mikor leértünk a garázshoz a szememet dörzsölgetve léptem ki YongGuk-ék mögül. Marie ült az egyik kocsiban, amelyikből a zene is ordított. Odamentem hozzá és kinyomtam az élvezetének tárgyát, mire felháborodva nyitotta fel pilláit.
 -Még jó páran aludni szerettünk volna..! Mennyi az idő egyáltalán? -fordultam hátra.
 -Fél hat! -nyögte be hátulról egy fiatal párduc fiú.
 -És akkor mi van? -rántotta meg vállát barátnőm.
 -Mi lenne? Az, hogy mindenkit felriasztottál a hülyeségeddel. -ráztam a fejem.

Szóltam a fiúknak, hogy hagyjanak magunkra, így sóhajok közepette vissza kezdtek szállingózni a szobájukba.
 -Mi van veled?
 -Semmi.
 -Minden rendben? -guggoltam le a kocsi mellé és a lábára raktam a tenyerem. -Csak akkor vagy ilyen ha baj van...

 -Jól vagyok, ne aggódj.
 -Én nem úgy látom. Na...?
 -Szakítottunk JongUp-al! -szorította össze a szemeit. -Most boldog vagy?!
 -Miért lennék az..?

Magamhoz húztam, és a hátát kezdtem simogatni, miközben szabadjára engedte könnyeit. Egy pár percig még az ölelésemben sírt, majd pizsamájának az ujjával megtörölte arcát. Szipogott még egy kicsit, aztán elmesélte, hogy mi történt. Leesett állakkal hallgattam végig a kis monológját. Furcsa érzésem volt ezzel a JeongMin-nal kapcsolatban...

Író pow

  Eljött a csillaghullás előtti nap, így ShinJae is érthetően egyre izgatottabb volt. Mindent megszervezett előre. Követőket állított a párducokra mikor azok elindultak a 'nyaralójukba'. Egyedül utánuk ment, és onnantól kezdve farkas alakban tengette az idejét. Minden percben a kis házuk mellett ólálkodott a fák mögé bújva.

  Miután a két lány megbeszélték a dolgot, Marie kivett pár nap szabadságot, és messziről elkerülte JeongMin-t, bárhogy próbált a közelébe férkőzni. JongUp és a lány is megtartották a tisztes távolságot, pedig a többiek megpróbáltak minden tőlük telhetőt, hogy szóba álljanak egymással és béke legyen köztük.

YeonJi pow

  Nagyokat ásítozva keltem fel aznap reggel, mikor indulnunk kellett a nyaralóhoz. Csukott szemekkel megtapogattam a mellettem lévő helyet, ami még meleg volt, ezzel jelezve, hogy Zelo is nemrég ébredt fel. Mosolyogva másztam ki az ágyamból, és miután felöltöztem ellenőriztem, hogy mindent összepakoltam-e. Fényképezőgép, fehérnemű, ChoHee cuccai, váltóruhák, pizsama, és zseblámpa...
 -Fuh~ Úgy tűnik minden megvan. -cipzároztam össze a bőröndöt.
Olyan dejavú-m volt.. Ezzel a bőrönddel jöttem el Bostonból... Lebattyogtam az alsó szintre, hogy megnézzem kislányomat, aki még békésen aludt. Kisimítottam arcából csillogó fekete haját, aztán a konyhába mentem, hogy az útra csináljak pár szendvicset. Amikor a szendvicseket csomagoltam be, nyöszörgést hallottam meg, majd kislányom csoszogott oda hozzám a szemét dörzsölgetve. A lábamhoz bújt, mire én felkaptam a karomba és egy puszit nyomtam arcára.
 -Éhes vagy? -kérdeztem tőle, amire hevesen bólogatni kezdett.
Leraktam és csináltam még egy szendvicset, amit a kezében nyomtam, és nyammogni kezdett rajta. Pár perccel később Zelo lépett ki a fürdőből törölközőbe csavarva. Megrázta vizes haját és odalépett hozzám egy csókra.
 -Fúj~ -fintorgott ChoHee. -Undorítóak a felnőttek.
Elváltunk egymástól és nevetni kezdtünk.

  Délután kettő felé járt márt, amikor DaeHyun kopogott az ajtónkon, meglepetésünkre MooRae-vel az oldalán. A két fiú megfogta a cuccokat és kimentünk a kocsikhoz, ahol miután bepakoltak, mindannyian beültünk a kisbuszba és köszöntöttük egymást. HimChan ült a vezetőülésen, aki útközben a visszapillantó tükörből folyamatosan engem figyelt. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy tudom, engem néz, és szinte lyukat éget belém a tekintetével. Mikor kiértünk a városból elhúztam egy picit az ablakot és kinéztem rajta. Minden fa már magára öltötte az ősz színeit, és komótosan vetette le leveleit. Nem sokkal később egy tó mellett haladtunk el. A nap sugarai fel-felcsillantak a felszínén, és olykor pár hal is kiugrált a vízből. Kezembe vettem a kis ChoHee-t, és mutogatni kezdtem neki.
 -Nézd.. Milyen szép~
Tapsikolni, vigyorogni és pattogni kezdett, a plüss hópárduccal a kezében, ami egyszer csak kiesett az ablakon.
 -Állj! -kiáltottam előre HimChannak, aki fékezni kezdett.
Mielőtt megálltunk volna kislányom kiugrott az ölemből és párduccá változva szaladt a plüsséért. Szájába kapta és az erdőbe rohant. Mikor megálltunk azonnal kiszálltam a kocsiból és rohanni kezdtem arra, amerre ChoHee is. A többiek is kiszálltak. Zelo rögtön átváltozott és a lány után eredt. Félóra múlva sem jött vissza egyikőjük sem. YongGuk, DaeHyun, MooRae és YoungJae is elmentek megkeresni ChoHee-t. A kisbusznak nekidőlve kezdtem pityeregni az ujjaimat tördelve. Odajött hozzám HimChan, aki át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.
 -Kérlek, hagyj...
 -Csak segíteni akarok.
 -Akkor segíts azzal, hogy békén hagysz és elmész te is keresni őket. -rivalltam rá könnyekkel küszködve.
Védekezőn maga elé emelte kezeit, és hátrálni kezdett, majd párduc alakban eltűnt a fák között. Alig tíz perc múlva mindenki visszajött, ChoHee nélkül...
 -Szerintem jobb lesz, ha tovább indulunk, mert már sötétedik. -indult meg a kocsi felé YoungJae.
 -Nem! Én egy tapodtat sem mozdulok a lányom nélkül!
 -Nyugodj meg.. -jött oda YongGuk.
 -Nem nyugszom meg! Ne kérjetek ilyet tőlem... -szipogtam.