2. évad, 4. Dühös kétségbeesés

 -Oppa~ HimChan oppa~

 -Az Öreg király dédunokája vagy.

 -Tűnj innen a kutyáddal együtt!

YeonJi pow

  Arra ébredtem, hogy önkívületi állapotban Zelo és Himchan nevét motyogom. Fejem lehanyatlott, de azonnal megráztam, hogy kinyithassam szemeimet. Egy sötét helyiségben voltam. Mindössze kettő, a plafonról lelógó gyatra égő világította be a helyiséget, amik épp annyi fényt adtak, hogy ki tudjam venni a tárgyak alakját. Nehezen feltápászkodtam a nedves és hideg betonról, hogy körbe nézzek. Egyet előre léptem, de egy fojtó, szorongató érzés a torkomnál megakadályozott. Köhögőroham tört rám, kezeimmel a nyakamon lévő vastag vasat kezdtem markolgatni, megpróbálva leszedni magamról, de semmi haszna nem volt. Túl kevés erőm volt hozzá, és úgy tűnt csak kulccsal lehet kinyitni. Sóhajtva huppantam le az oszlop mellé, amihez odaláncoltak. Hirtelen halk sírást hallottam meg. Mindenfelé néztem, a hang irányát keresve, amikor egy kislány alakját vettem ki.
 -ChoHee...?
 -Anya! -kapta fel a fejét.
Megpróbált felém rohanni, de visszarántotta őt az ő nyakán lévő lánc, így háttal a földre zuhant. Hangos, keserves sírásba kezdett, én pedig megeredtem felé, és megpróbáltam magamhoz ölelni, már amennyire futotta a zörgő lánctól. Fejét épp hogy csak nem tudta a mellkasomba fúrni, csak pár centi hiányzott hozzá, azonban vas rettenet még ennyit sem hagyott.

  Egyszer csak fény szűrődött kettőnkre. Kinyílt az ajtó, és a lépcsőn lesétált hozzánk egy ismeretlen alak. Az ajtó becsukódott és ismét sötétség lepte el a helyiséget. A lépteket egyre közelebb hallottuk magunkhoz, ezért ChoHee közelebb próbált bújni hozzám. A léptek zaja közvetlen előttünk abba maradt, és csak szuszogást lehetett hallani nem messze előttem. Hirtelen egy kislámpa megvilágította az előttünk álló arcát.
 -Buh!
Ijedtünkben mindketten felsikoltottunk, mire az elemlámpa eloltódott, és hangos nevetésben tört ki az illető. Kettőt tapsolt, mire világosság terítette be a pince szerűséget. A számat eltátottam a látványtól.  A ridegség csak körülöttünk terült el, viszont a falak le voltak festve drapp színűre, néhol modern bútorokkal és ShinJae kacagása zengte be az egészet.
 -Meglepetés! -kuncogott széttárt karokkal. -Hát nem lett élethű? -guggolt le elénk és a mű láncokat kezdte rázogatni.
 -Köcsög! -köptem arcon.
 -Ez kedves volt... -törölte le pólójával arcát.
A nadrágja jobb hátsózsebéből elővett egy kulcsot, majd kinyitotta a nyakunkon feszülő vasat.
 -Szívesen. -mosolygott.
 Felálltam és felhúztam kislányomat is. Megindultam a lépcső felé, de ShinJae hirtelen előttünk termett, és átváltozott farkassá. ChoHee a lábamat szorongatva bújt mögém.
 -Ezt te sem gondolod komolyan... Nem mehettek sehová! -jött a farkas felől a hang.

Író pow

 -YeonJi! -nyitott be a lány lakására HimChan.
Kezdett egyre jobban aggódni, mivel a lány nem válaszolt a hívásaira, ezért elment megnézni mi van vele... Az ajtót maga után becsukta, és benézett, de a lányt sehol sem látta. Felment a galériába, és semmi. Kezdett ideges lenni, próbálta magát bizonygatni arról, hogy biztos csak a boltba ugrott le, és nem sokára visszajön. Várt, s csak várt... A pánik egyre jobban ellepte elméjét, mint a sötét felhők a Szöul felett lévő eget. A lány egy óra múlva sem jelent meg. Idegességében elordította magát, mire egy hatalmasat villámlott. Kint a szél kisebb orkánná fejlődött, minden ember rohant menedéket keresni. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Egyszeriben libabőr futott végig testén, pőre bőrét pedig szél csapta meg. A tetőterasz felé sétált. Az üvegajtó el volt húzva, amin az eső beesett, kopogó hangot váltva ki a padlóból.

  Kilépdelt a teraszra, valami azt súgta neki, hogy oda kell mennie. Amint kilépett az esőre, a haja és a ruhája pillanatok alatt ázott el. Ismerős szag csapta meg orrát. Nem kellett ahhoz átváltoznia, hogy tudja mié is ez a bűz, amit a világon a legjobban utált. Miközben lecsukta pilláit hosszan szippantott bele a levegőbe, majd kipattantak szemei, amik élénk vörösen izzottak. A vadállat eluralkodott elméjén és egész testén. Feltúrta az egész lakást, mindent szétdobálva. HimChan egyre dühösebb lett. Visszament a teraszra, ahol végignézett a fa padlón. Az eső már a nagyját elmosta, de a fiú így is tisztán érezte a lány vérét. Kész, elszakadt a cérna! Kitrappolt a lakásból, egyenesen az utcára. Követte a szagot egészen egy metrómegállóig. Elvesztette a nyomot, vége... Ereiben a vér lassabban kezdett lüktetni, szíve visszalassult normális tempóra. A düh, a méreg, és a harag helyét átvette a nyugtalanság, félelem, aggodalom, hogy akármit.. bármit csinálhatnak most a lánnyal, akit szeret....

  Bőrig ázva bandukolt haza magába roskadva, belül darabokra tört.. A hátsó bejáraton felsétált a második emeletre, ahol megkönnyebbülésére senki sem volt. A hűtő mélyéről előkapott két whiskys üveget, felbontotta őket, és a társaságukban huppant le a kanapéra, hogy ivásba fojthassa bánatát. Az első pár kortynál az ital a torkát mardosta, de később nagyobb hévvel kezdte magába dönteni az alkoholt. Már teljesen ki volt ütve, amikor YongGuk lépett be az ajtón hangosan nevetve DaeHyunnal és MooRae-vel az oldalán. Pár másodpercre rá követte őket a maradék három fiú is, Marie-val.
 -Hogy tudtok ilyenkor nevetni...? -motyogta az orra alatt HimChan.
 -Hm? -nézett rá értetlenül YoungJae.
 -Idióták.. -csuklott. -Mind, egy szálig idióták vagytok! -kiáltotta az egyik whiskys üveget megemelve.
 -Jó isten, te részeg vagy. -fintorodott el Marie.
 -Miközben ChoHee-t és YeonJi-t is el.. -kortyolt bele az italba. -elrabolták a farkasok, ti itt jóízűen fecsegtek össze-vissza. Undorító! -dülöngélt jobbra-balra.
 -Mit.. mit mondtál? YeonJi-t... elrabolták? -dermedt kővé a legfiatalabb.
 -Okos kisfiú~ Cukrot neki~ -vigyorgott HimChan.
 -Alig látsz ki a fejedből. Úgy hogy ne beszélj baromságokat! -förmedt rá YongGuk.
 -A ti bajotok.. -tápászkodott fel nagy nehezen az ittas fiú.
Whisky társaságában kezdett az ajtó felé lépdelni, azonban Zelo a vállánál fogva visszarántotta. HimChan a fiú felé fordult, kicsit sem számított arra, hogy egy ököllel fog találkozni az arca. A földre esett, ahonnan Zelo felrángatta és az inge gallérjánál fogva kezdte rángatni. Önkívületi állapotban kezdett el mindenfélét az idősebbik fiú arcába ordítozni, aki kifejezéstelen ábrázattal meredt a padlóra. Ez viszont csak még feljebb nyomta a pumpát Zelo-ban.
 -Az istenért! Mondj már valamit...! -üvöltötte sírva a fiatalabb.
 -Sajnálom...

  Csak ennyi tellett tőle. Attól az ütéstől teljes mértékben kitisztult az elméje. Nem merte elmondani a többieknek, hogy ő már pedig többet érez holmi barátságnál a lány iránt, legfőképpen azt nem akarta, hogy Zelo tudjon róla. Zokogva roskadt térdre az említett, és HimChan nadrágjának szárát kezdte markolgatni. HimChan hátat fordított a ledöbbent csapatnak és megindult a szobája felé.
 -Sajnálom... -sóhajtotta.

3. Kényelmetlen koreográfia

  Egy iroda szerűséghez vitt el, ahol megbeszéltük a részleteket és pár papírmunkát is elintéztünk. Egy bizonyos összeget kellett csak hónaponta fizetnem, cserébe bármikor bemehettem bármilyen órára, vagy akár csak úgy gyakorolni. Nem tudom, mi ütött belém, de valahogy úgy éreztem többször akarok találkozni ezzel a Zelo-val. Felkeltette az érdeklődésemet ez a fiú, túlságosan is. Miután hazaértem, ledobtam a cipőm és rögtön a galériába siettem fel. Előkotortam a takaróm alól a laptopom, és a keresőbe bepötyögtem, hogy: nagymacska fajták. Kíváncsivá tett az, hogy vajon milyen macska lehet, amelyik rettegésben tart....

 -Hó... párduc.... -olvastam az egyik kép alatt, ami feltehetően az volt, amit kerestem.
Lecsuktam a gépem, utána fentről kinéztem az ablakon. Bevillantak a képek a nagy testű ragadozóról az agyamban. Amikor arra a fiúra néztem, s egy morgás hallottam, és amikor az álmomban a földre nyomott... Elhessegettem a szörnyű gondolatokat, lementem az alsó szintre és figyelem elterelés képen zene hallgatás közben mosogatni kezdtem.

  Pár nappal később munka után taxiba ültem, és már száguldottunk is az Akadémiára. Miután kiszálltam az épületnél, a bejárat felé kezdtem gyorsan lépdelni, azonban az ajtóban nem figyeltem és sikeresen rám nyitották a bejáratit, ami szabályosan arcon vágott. Az orromat fogva guggoltam le, miközben fájdalmamban nyöszörögtem. Az illető, aki rám nyitotta az ajtót, leguggolt mellém és kezét vállamra rakta. Nem szólt egy szót sem, így felnéztem rá. Zelo összevont szemöldökkel kémlelte arcomat, majd elvette a kezemet és megtapogatta az orrom. Odébb húzódtam tőle, majd felálltam, mire ő csak lentről pillantott fel rám. Aztán kiegyenesedett, zsebre vágta a kezét és elsétált. Eléggé furcsa helyzet volt, de megpróbáltam túl tenni magam rajta, ezért szaladtam is táncra.

  Mikor benyitottam már mindenki bent volt, és párosával álltak.
 -Áh, Yeon-Ji. Csakhogy itt vagy. Vedd le a kabátod és állj be valamelyik fiúhoz. -utasított a tánctanár mosolyogva.
Körbe néztem a teremben, de már mindenkinek volt párja.
 -Ő... Seonsaengnim... -hajtottam le fejemet.
 -Ne aggódj, kerítünk neked partnert. -kacsintott, mire elővette telefonját és félre vonult.
Pár perc múlva visszatért közénk, és megveregette a vállam. -Hamarosan itt lesz. -majd az egész csapat felé fordult. -Addig is hallgassuk meg, hogy ma mire táncolunk.

Két tenyerét összecsapta, majd telefonját a hifihez csatlakoztatta. Amikor felcsendült egy ismerős dallam azt hittem kiugrok a bőrömből. Az egyik személy szerinti kedvenc számom volt az. Már csak azért is, mert YoonJi-val hasonlított a nevünk. Most már értem, miért kellett párokba állnunk.
 -Gyerekek, ma... -de hirtelen abbahagyta mondandóját, és az ajtó felé fordult. -Áh, Zelo. Végre megjöttél. -pacsizott le a fiúval. -Kérlek állj be YeonJi mellé.
Megszólalt bennem a vészharang... Hogy mi?! Zeloval kell táncolnom...? A fiú úgy tett, ahogy a tanár mondta, és mellém lépdelt.
 -Na szóval... Ma NS YoonG-re fogunk táncolni. Pontosabban az If You Love Me koreo-ját tanuljuk be... Akkor álljatok egymásnak háttal.
Elkezdte mutogatni a lépéseket, a mögöttem álló fiú pedig csak követte az utasításokat. Amikor kicsit közelebb kerültünk egymáshoz éreztem, ahogy arcomat elönti a pír, ég a forróságtól. Lányos zavaromban nem tudtam, mit tegyek, így hát csak tettem amit kellett. Vagyis követtem a mozdulat sort.

  Érintése nyomán égett a bőröm.

Ahogy a tükörben néztem magunkat valami furcsát éreztem.

Szívem hevesen dobogott, és a hideg végig futott rajtam.
Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám....

  Pár nappal később az álmaimban egyre többször bukkant fel a hópárduc. Eleinte csak párszor, egy-egy rövid álom erejéig. Végül már minden éjszakám vele töltöttem és kezdtem egyre nehezebben aludni. Ám amikor egy nap nem jött álom a szememre, és még hajnali 3-kor is a gépem bámultam a galériában ülve, hirtelen elkezdett esni az eső. Nem csodálkoztam rajta, hiszen ősz volt már. Az ablakon egyre sűrűbben kezdtek kopogni az eső cseppek. A végére szép kis vihar keletkezett belőle. Unottan írtam ki Tumblr-re, hogy éppen zuhog. Hirtelen csörömpölést hallottam meg az alsó szintről. Lenéztem, de semmit sem láttam. Elterültem a matracomon és a fejem a párnámba fúrtam, amikor egy sokkal hangosabb zaj ütötte meg a fülem. Felálltam és a lépcső feléig lesétáltam, onnan néztem körbe. Sehol semmi. Érdekes... Megrántottam a vállam, majd elindultam vissza fel-felé, azonban morgást hallottam meg magam mögül. Pár másodperc után hátrafordultam és egy vörös szempárral találkoztam. A hópárduc lépett egyet felém, mire én hátrálni kezdtem, de megcsúsztam és elestem. A nagy testű macska mellkasomra lépett és tekintetét az enyémbe vájta, aztán egy eget rengető dörgés rázta meg a szobát, amit tizedmásodpercek után egy villám világított be. Amit megláttam, az teljesen megrémített. Nem akartam elhinni... 
 -Z.. Zelo...?