2. évad, 4. Dühös kétségbeesés

 -Oppa~ HimChan oppa~

 -Az Öreg király dédunokája vagy.

 -Tűnj innen a kutyáddal együtt!

YeonJi pow

  Arra ébredtem, hogy önkívületi állapotban Zelo és Himchan nevét motyogom. Fejem lehanyatlott, de azonnal megráztam, hogy kinyithassam szemeimet. Egy sötét helyiségben voltam. Mindössze kettő, a plafonról lelógó gyatra égő világította be a helyiséget, amik épp annyi fényt adtak, hogy ki tudjam venni a tárgyak alakját. Nehezen feltápászkodtam a nedves és hideg betonról, hogy körbe nézzek. Egyet előre léptem, de egy fojtó, szorongató érzés a torkomnál megakadályozott. Köhögőroham tört rám, kezeimmel a nyakamon lévő vastag vasat kezdtem markolgatni, megpróbálva leszedni magamról, de semmi haszna nem volt. Túl kevés erőm volt hozzá, és úgy tűnt csak kulccsal lehet kinyitni. Sóhajtva huppantam le az oszlop mellé, amihez odaláncoltak. Hirtelen halk sírást hallottam meg. Mindenfelé néztem, a hang irányát keresve, amikor egy kislány alakját vettem ki.
 -ChoHee...?
 -Anya! -kapta fel a fejét.
Megpróbált felém rohanni, de visszarántotta őt az ő nyakán lévő lánc, így háttal a földre zuhant. Hangos, keserves sírásba kezdett, én pedig megeredtem felé, és megpróbáltam magamhoz ölelni, már amennyire futotta a zörgő lánctól. Fejét épp hogy csak nem tudta a mellkasomba fúrni, csak pár centi hiányzott hozzá, azonban vas rettenet még ennyit sem hagyott.

  Egyszer csak fény szűrődött kettőnkre. Kinyílt az ajtó, és a lépcsőn lesétált hozzánk egy ismeretlen alak. Az ajtó becsukódott és ismét sötétség lepte el a helyiséget. A lépteket egyre közelebb hallottuk magunkhoz, ezért ChoHee közelebb próbált bújni hozzám. A léptek zaja közvetlen előttünk abba maradt, és csak szuszogást lehetett hallani nem messze előttem. Hirtelen egy kislámpa megvilágította az előttünk álló arcát.
 -Buh!
Ijedtünkben mindketten felsikoltottunk, mire az elemlámpa eloltódott, és hangos nevetésben tört ki az illető. Kettőt tapsolt, mire világosság terítette be a pince szerűséget. A számat eltátottam a látványtól.  A ridegség csak körülöttünk terült el, viszont a falak le voltak festve drapp színűre, néhol modern bútorokkal és ShinJae kacagása zengte be az egészet.
 -Meglepetés! -kuncogott széttárt karokkal. -Hát nem lett élethű? -guggolt le elénk és a mű láncokat kezdte rázogatni.
 -Köcsög! -köptem arcon.
 -Ez kedves volt... -törölte le pólójával arcát.
A nadrágja jobb hátsózsebéből elővett egy kulcsot, majd kinyitotta a nyakunkon feszülő vasat.
 -Szívesen. -mosolygott.
 Felálltam és felhúztam kislányomat is. Megindultam a lépcső felé, de ShinJae hirtelen előttünk termett, és átváltozott farkassá. ChoHee a lábamat szorongatva bújt mögém.
 -Ezt te sem gondolod komolyan... Nem mehettek sehová! -jött a farkas felől a hang.

Író pow

 -YeonJi! -nyitott be a lány lakására HimChan.
Kezdett egyre jobban aggódni, mivel a lány nem válaszolt a hívásaira, ezért elment megnézni mi van vele... Az ajtót maga után becsukta, és benézett, de a lányt sehol sem látta. Felment a galériába, és semmi. Kezdett ideges lenni, próbálta magát bizonygatni arról, hogy biztos csak a boltba ugrott le, és nem sokára visszajön. Várt, s csak várt... A pánik egyre jobban ellepte elméjét, mint a sötét felhők a Szöul felett lévő eget. A lány egy óra múlva sem jelent meg. Idegességében elordította magát, mire egy hatalmasat villámlott. Kint a szél kisebb orkánná fejlődött, minden ember rohant menedéket keresni. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Egyszeriben libabőr futott végig testén, pőre bőrét pedig szél csapta meg. A tetőterasz felé sétált. Az üvegajtó el volt húzva, amin az eső beesett, kopogó hangot váltva ki a padlóból.

  Kilépdelt a teraszra, valami azt súgta neki, hogy oda kell mennie. Amint kilépett az esőre, a haja és a ruhája pillanatok alatt ázott el. Ismerős szag csapta meg orrát. Nem kellett ahhoz átváltoznia, hogy tudja mié is ez a bűz, amit a világon a legjobban utált. Miközben lecsukta pilláit hosszan szippantott bele a levegőbe, majd kipattantak szemei, amik élénk vörösen izzottak. A vadállat eluralkodott elméjén és egész testén. Feltúrta az egész lakást, mindent szétdobálva. HimChan egyre dühösebb lett. Visszament a teraszra, ahol végignézett a fa padlón. Az eső már a nagyját elmosta, de a fiú így is tisztán érezte a lány vérét. Kész, elszakadt a cérna! Kitrappolt a lakásból, egyenesen az utcára. Követte a szagot egészen egy metrómegállóig. Elvesztette a nyomot, vége... Ereiben a vér lassabban kezdett lüktetni, szíve visszalassult normális tempóra. A düh, a méreg, és a harag helyét átvette a nyugtalanság, félelem, aggodalom, hogy akármit.. bármit csinálhatnak most a lánnyal, akit szeret....

  Bőrig ázva bandukolt haza magába roskadva, belül darabokra tört.. A hátsó bejáraton felsétált a második emeletre, ahol megkönnyebbülésére senki sem volt. A hűtő mélyéről előkapott két whiskys üveget, felbontotta őket, és a társaságukban huppant le a kanapéra, hogy ivásba fojthassa bánatát. Az első pár kortynál az ital a torkát mardosta, de később nagyobb hévvel kezdte magába dönteni az alkoholt. Már teljesen ki volt ütve, amikor YongGuk lépett be az ajtón hangosan nevetve DaeHyunnal és MooRae-vel az oldalán. Pár másodpercre rá követte őket a maradék három fiú is, Marie-val.
 -Hogy tudtok ilyenkor nevetni...? -motyogta az orra alatt HimChan.
 -Hm? -nézett rá értetlenül YoungJae.
 -Idióták.. -csuklott. -Mind, egy szálig idióták vagytok! -kiáltotta az egyik whiskys üveget megemelve.
 -Jó isten, te részeg vagy. -fintorodott el Marie.
 -Miközben ChoHee-t és YeonJi-t is el.. -kortyolt bele az italba. -elrabolták a farkasok, ti itt jóízűen fecsegtek össze-vissza. Undorító! -dülöngélt jobbra-balra.
 -Mit.. mit mondtál? YeonJi-t... elrabolták? -dermedt kővé a legfiatalabb.
 -Okos kisfiú~ Cukrot neki~ -vigyorgott HimChan.
 -Alig látsz ki a fejedből. Úgy hogy ne beszélj baromságokat! -förmedt rá YongGuk.
 -A ti bajotok.. -tápászkodott fel nagy nehezen az ittas fiú.
Whisky társaságában kezdett az ajtó felé lépdelni, azonban Zelo a vállánál fogva visszarántotta. HimChan a fiú felé fordult, kicsit sem számított arra, hogy egy ököllel fog találkozni az arca. A földre esett, ahonnan Zelo felrángatta és az inge gallérjánál fogva kezdte rángatni. Önkívületi állapotban kezdett el mindenfélét az idősebbik fiú arcába ordítozni, aki kifejezéstelen ábrázattal meredt a padlóra. Ez viszont csak még feljebb nyomta a pumpát Zelo-ban.
 -Az istenért! Mondj már valamit...! -üvöltötte sírva a fiatalabb.
 -Sajnálom...

  Csak ennyi tellett tőle. Attól az ütéstől teljes mértékben kitisztult az elméje. Nem merte elmondani a többieknek, hogy ő már pedig többet érez holmi barátságnál a lány iránt, legfőképpen azt nem akarta, hogy Zelo tudjon róla. Zokogva roskadt térdre az említett, és HimChan nadrágjának szárát kezdte markolgatni. HimChan hátat fordított a ledöbbent csapatnak és megindult a szobája felé.
 -Sajnálom... -sóhajtotta.

4. Why...?

  A nagy testű macska mellkasomra lépett és tekintetét az enyémbe vájta, aztán egy eget rengető dörgés rázta meg a szobát, amit tizedmásodpercek után egy villám világított be. Amit megláttam, az teljesen megrémített. Nem akartam elhinni...
 -Z.. Zelo...?

  Még egy villanás terítette be a lakást, ami után ismét csak a nagymacskát láttam magam előtt. Megpróbáltam fentebb mászni a lépcsőn, de fogva tartóm nem engedett és erősen nyomott a lépcsőre.
 -Az enyém vagy... -zengett elmémben a macskától származó magabiztos kijelentés.
Megráztam fejemet, ezzel tudtára adva, hogy én ezt nem akarom. Rám vicsorított, megvillantva nagy, és hegyes fogait. Légzésem egyre jobban felgyorsult, szívemmel egyetemben. Ismételten szabadulni próbáltam, ami ezúttal sikerült is. Felrohantam a galériába, és az egyik sarokba kuporodva figyeltem a történéseket. A hópárduc azonban nem jött fel, csak csörömpölést lehetett hallani lentről, majd egy morgást. A korláthoz osontam és lenéztem. A szél erősen csapkodta a függönyt, és az eső beesett a nyitott ablakon. Gyorsan szedtem a fokokat miközben lefelé rohantam. Az ablakhoz siettem, és kinéztem rajta. Egy fekete kabátos alak futott el az utcán. Hajamba kapott a szél, arcomon csordogált végig a felhőkből jövő víz. Sóhajtottam egyet, majd becsuktam az ablakom és a fürdőben megtörölköztem...

  Attól a naptól kezdve valahogy nem tudtam Zelo szemébe nézni. Kerültem mindenféle kapcsolatot vele. Nem bírtam vele egy helyiségben lenni 10 percnél tovább. Egyszerűen féltem tőle...

  Egy keddi napon éppen szabadnapom volt, így bementem az Akadémiára. Kerestem egy üres termet, és miután ledobtam a cuccom a telefonom rácsatlakoztattam a hifire.

S.M. The Performance - Spectrum

  Találomra kiválasztottam egy számot, és lazítani kezdtem. Körbe forgattam a nyakam utána mozogni kezdett a testem. Mozdulataim feszesek, erőteljesek voltak. Minden energiámat beleadtam, nem foglalkozva azzal, hogy így hamar ki fogok merülni. Pont, hogy ez volt a célom... A szám végeztével erősen zihálva támaszkodtam neki az üvegnek, homlokomról pedig folyt az izzadság. Aztán jött a következő zene... Egészen így ment addig, amíg jó pár szám után fáradtan terültem el a padlón. Szaporán kapkodtam a levegőt, miközben szememet lehunytam. A következő pillanatban lépteket észleltem, majd csak annyit, hogy valaki a karjaiba vesz, és elvisz valahová...

  Amikor szemeimet kinyitottam az Akadémia pihenőjében voltam, egy kanapén. Feltornáztam magam ülésbe és lassan pislogtam párat. Egyszer csak egy pohár gyümölcslét nyomtak elém.
 -Túl hajszoltad magad... Idd meg. -utasított a mellettem lévő fotelben ülő fiú.
Nagy nehezen elfogadtam tőle és apránként kortyolva ittam meg az italt. Elvette tőlem az üres poharat, majd lerakta egy kis asztalra. Lábai kis terpeszben voltak, amikre könyökével támaszkodott, úgy nézett rám hatalmas szemeivel. Tekintete megint csak rabul ejtett. Sötét íriszei kivételesen nem mély feketék voltak, hanem vörösen izzottak. Arcomat fürkészte, várt valamire. Végül felállt és menni készült. A testem magától cselekedett, így még sikerült karja után kapnom.
 -Zelo... Maradj, kérlek. -néztem rá reménnyel teli szemekkel.
Hátra pillantott, majd sóhajtott és visszaült előbbi helyére. Arcvonásai ellazultak, és perceken keresztül bámultunk egymás szemébe. A szemkontaktust először ő szakította meg azzal, hogy tekintete ajkaimra vándorolt. Saját párnáira harapott, majd arcával közeledni kezdett felém. Mozdulatlanul, csukott szemmel vártam, hogy mi fog történni. Pár másodperc múlva megéreztem forró leheletét. Nem bírtam tovább tétlenkedni, szájára tapadtam. Meglepte hirtelen cselekedetem, de aztán közelebb vont magához. Éhesen faltuk egymást, csak a levegő hiány miatt váltunk el párszor, de utána folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Kezeimmel végig szántottam sűrű, kék fürtjeit, ő pedig derekamnál húzott magához. Ujjaim betévedtek a pólója alá és enyhén kidolgozott felsőtestét kezdtem simogatni. Ám akkor egyszeriben elszakadt tőlem, szájához kapott és sietősen távozott. Csalódottan dőltem vissza a kanapéra. Mutató ujjamat végig húztam vöröslő, duzzadt párnáimon, és elmerengtem.

Miért vonz ennyire ez a furcsa fiú?

Akármennyire szeretnék távol maradni tőle, akkor sem megy.
Istenem... Kérlek mond el, miért pont ő...?
Miért kellett pont őt az utamba küldened...?

3. Kényelmetlen koreográfia

  Egy iroda szerűséghez vitt el, ahol megbeszéltük a részleteket és pár papírmunkát is elintéztünk. Egy bizonyos összeget kellett csak hónaponta fizetnem, cserébe bármikor bemehettem bármilyen órára, vagy akár csak úgy gyakorolni. Nem tudom, mi ütött belém, de valahogy úgy éreztem többször akarok találkozni ezzel a Zelo-val. Felkeltette az érdeklődésemet ez a fiú, túlságosan is. Miután hazaértem, ledobtam a cipőm és rögtön a galériába siettem fel. Előkotortam a takaróm alól a laptopom, és a keresőbe bepötyögtem, hogy: nagymacska fajták. Kíváncsivá tett az, hogy vajon milyen macska lehet, amelyik rettegésben tart....

 -Hó... párduc.... -olvastam az egyik kép alatt, ami feltehetően az volt, amit kerestem.
Lecsuktam a gépem, utána fentről kinéztem az ablakon. Bevillantak a képek a nagy testű ragadozóról az agyamban. Amikor arra a fiúra néztem, s egy morgás hallottam, és amikor az álmomban a földre nyomott... Elhessegettem a szörnyű gondolatokat, lementem az alsó szintre és figyelem elterelés képen zene hallgatás közben mosogatni kezdtem.

  Pár nappal később munka után taxiba ültem, és már száguldottunk is az Akadémiára. Miután kiszálltam az épületnél, a bejárat felé kezdtem gyorsan lépdelni, azonban az ajtóban nem figyeltem és sikeresen rám nyitották a bejáratit, ami szabályosan arcon vágott. Az orromat fogva guggoltam le, miközben fájdalmamban nyöszörögtem. Az illető, aki rám nyitotta az ajtót, leguggolt mellém és kezét vállamra rakta. Nem szólt egy szót sem, így felnéztem rá. Zelo összevont szemöldökkel kémlelte arcomat, majd elvette a kezemet és megtapogatta az orrom. Odébb húzódtam tőle, majd felálltam, mire ő csak lentről pillantott fel rám. Aztán kiegyenesedett, zsebre vágta a kezét és elsétált. Eléggé furcsa helyzet volt, de megpróbáltam túl tenni magam rajta, ezért szaladtam is táncra.

  Mikor benyitottam már mindenki bent volt, és párosával álltak.
 -Áh, Yeon-Ji. Csakhogy itt vagy. Vedd le a kabátod és állj be valamelyik fiúhoz. -utasított a tánctanár mosolyogva.
Körbe néztem a teremben, de már mindenkinek volt párja.
 -Ő... Seonsaengnim... -hajtottam le fejemet.
 -Ne aggódj, kerítünk neked partnert. -kacsintott, mire elővette telefonját és félre vonult.
Pár perc múlva visszatért közénk, és megveregette a vállam. -Hamarosan itt lesz. -majd az egész csapat felé fordult. -Addig is hallgassuk meg, hogy ma mire táncolunk.

Két tenyerét összecsapta, majd telefonját a hifihez csatlakoztatta. Amikor felcsendült egy ismerős dallam azt hittem kiugrok a bőrömből. Az egyik személy szerinti kedvenc számom volt az. Már csak azért is, mert YoonJi-val hasonlított a nevünk. Most már értem, miért kellett párokba állnunk.
 -Gyerekek, ma... -de hirtelen abbahagyta mondandóját, és az ajtó felé fordult. -Áh, Zelo. Végre megjöttél. -pacsizott le a fiúval. -Kérlek állj be YeonJi mellé.
Megszólalt bennem a vészharang... Hogy mi?! Zeloval kell táncolnom...? A fiú úgy tett, ahogy a tanár mondta, és mellém lépdelt.
 -Na szóval... Ma NS YoonG-re fogunk táncolni. Pontosabban az If You Love Me koreo-ját tanuljuk be... Akkor álljatok egymásnak háttal.
Elkezdte mutogatni a lépéseket, a mögöttem álló fiú pedig csak követte az utasításokat. Amikor kicsit közelebb kerültünk egymáshoz éreztem, ahogy arcomat elönti a pír, ég a forróságtól. Lányos zavaromban nem tudtam, mit tegyek, így hát csak tettem amit kellett. Vagyis követtem a mozdulat sort.

  Érintése nyomán égett a bőröm.

Ahogy a tükörben néztem magunkat valami furcsát éreztem.

Szívem hevesen dobogott, és a hideg végig futott rajtam.
Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám....

  Pár nappal később az álmaimban egyre többször bukkant fel a hópárduc. Eleinte csak párszor, egy-egy rövid álom erejéig. Végül már minden éjszakám vele töltöttem és kezdtem egyre nehezebben aludni. Ám amikor egy nap nem jött álom a szememre, és még hajnali 3-kor is a gépem bámultam a galériában ülve, hirtelen elkezdett esni az eső. Nem csodálkoztam rajta, hiszen ősz volt már. Az ablakon egyre sűrűbben kezdtek kopogni az eső cseppek. A végére szép kis vihar keletkezett belőle. Unottan írtam ki Tumblr-re, hogy éppen zuhog. Hirtelen csörömpölést hallottam meg az alsó szintről. Lenéztem, de semmit sem láttam. Elterültem a matracomon és a fejem a párnámba fúrtam, amikor egy sokkal hangosabb zaj ütötte meg a fülem. Felálltam és a lépcső feléig lesétáltam, onnan néztem körbe. Sehol semmi. Érdekes... Megrántottam a vállam, majd elindultam vissza fel-felé, azonban morgást hallottam meg magam mögül. Pár másodperc után hátrafordultam és egy vörös szempárral találkoztam. A hópárduc lépett egyet felém, mire én hátrálni kezdtem, de megcsúsztam és elestem. A nagy testű macska mellkasomra lépett és tekintetét az enyémbe vájta, aztán egy eget rengető dörgés rázta meg a szobát, amit tizedmásodpercek után egy villám világított be. Amit megláttam, az teljesen megrémített. Nem akartam elhinni... 
 -Z.. Zelo...?