2. évad, 5. Félreismerve

-Ezt te sem gondolod komolyan... Nem mehettek sehová!

-Idióták.. Mind, egy szálig idióták vagytok!

-Az istenért! Mondj már valamit...!

YeonJi pow

  Nem is éreztem magam igazán fogságban, csak nyugtalanított a tudat, hogy Zelo-ék biztosan aggódnak miattunk, és valószínű most is minket keresnek. Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen elraboltak, kedvesek voltak, úgy éreztem magam, mintha barátok között lennék. ShinJae házában voltunk, és mint kiderült az alagsor ahova először bezárt csak azért volt, hogy 'megvicceljen', ami szerintem kicsit sem volt hű de nagy szám. Ha ha, röhög a vakbelem... Már körülbelül 1 hónapja, hogy ebben a hatalmas (de szó szerint) luxus házban 'élünk', úgy mondottan. Ez alatt az idő alatt csak annyit tudtam meg, hogy Gyeonggido-ban vagyunk, távol Szöultól...

  Korán reggel volt még, olyan hét óra felé járhatott. A ház melletti kis, mesterséges tó partján guggoltam és a rajta úszó kacsákat néztem, ChoHee valószínű még aludt. Éppen egyet sóhajtottam, azon gondolkozva, hogy a fiúkkal mi lehet, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Hátra pillantottam, ShinJae vigyorgott rám egy tálcával a kezében.

 -Jó reggelt! -huppant le mellém törökülésben. -Remélem szereted a japán kaját.
 -Uhm. -bólintottam a tavat bámulva.
 -Akkor tessék egy okonomiyaki. -nyomott elém egy tányért.
 -Ez mi? -piszkáltam meg a villámmal.
 -Japán pizza. -kuncogott, miközben bekapott egy falattal. -Úgy edd, hogy én csináltam. -húzta ki magát büszkén.
Elkezdtem én is csipegetni belőle, de valahogy két falatnál több nem igazán akart lemenni a torkomon, amióta ShinJae elrabolt. Ő már majdnem megette a sajátját, én pedig csak piszkálgattam az ételt.
 -Valami baj van? -kérdezte miután lenyelte az utolsó falatot is. -Alig ettél valamit mostanában... -szontyolódott el.
 -Semmi.. Finom volt, csak... most nincs étvágyam. -erőltettem magamra egy mosolyt.
 -Figyelj. -tette le maga mellé a tálcát, rajta a tányérjával. -Nem akartalak erőszakkal elhozni onnan titeket, de muszáj volt. Én csak ennek a kis csapatnak vagyok a vezetője, engem is úgy utasítottak.
Elvette az én tányérom, aztán a tálcára pakolt, felállt, majd besétált. Rosszul ítélkeztem először ShinJae-ről, eleinte azt hittem, hogy szegénynek skizofrén hajlamai vannak, azonban rájöttem, hogy ilyen az ő személyisége, és ha akar tud ő komoly is lenni. Igazából a házban csak vele voltunk jóban, a többiek meg csak elfogadták, hogy ott vagyunk és kész, velük nem beszéltünk túl sokat. A fiú elmondta, hogy amint meg tudta, hogy milyen kedvesek vagyunk és tiszta szívűek, rögtön megbánta ezt az elrablásos dolgot.
Másnap
 -Anyu~ -kocogott oda hozzám kislányom egy plüss macival a kezében. -Nézd mit kaptam a bácsitól~ -mutogatta nekem lelkesen a barna színű plüsst.
Megsimogattam ChoHee fejét, aztán szememmel ShinJae-t kezdtem keresni. Az emeleti teraszról integetett vigyorogva. Visszamosolyogtam, majd a fiú intett a fejével, hogy menjek oda. Szóltam kislányomnak, hogy mindjárt jövök, aztán felmentem az emeletre. A konyhapultnál ültünk le.
 -Ma el kell mennünk valahová, és nektek is jönnötök kell.
 -Hová megyünk.?
 -Szöulba, egy párducokkal megbeszélt helyre. Ha minden sínen megy akkor ti elszabadultok innen, mi pedig megkapjuk a hópárducok Dél-Koreai helyét.
 -Hogy mi?! Végig ez volt a tervetek? YongGuk tuti nem egyezik bele!
 -Majd meglátjuk.. Pakoljatok össze ChoHee-val, másfél óra múlva találkozunk a kocsilejárónál.

Zelo pow

  Egy hónap... Ennyi volt csupán az az idő, amióta a lányok eltűntek. Rajtam, JongUp-on és Marie-n kívül senki sem hitt HimChan-nak, nekünk azonban bogarat ültetett a fülünkbe, így kutakodtam egy kicsit. Elmentem YeonJi lakására, és mindent tüzetesen átvizsgáltam. Az egész lakás bűzlött két farkas szagától, ami bizonyíték volt HimChan állításaira. Azonnal visszamentem a házunkba szólni a többieknek, akik már úgy tűnt vártak rám. Mindenki a garázsban volt összegyűlve és engem néztek.
 -Ezt neked is látnod kell... -nyújtott át nekem DaeHyun egy papírt.

"Délután a Han-folyónál
megkapjátok a két lányt...
Cserébe egyet kérünk tőletek,
adjátok át a helyetek...
Pontosan nyolcra legyetek ott,
különben mind a kettő halott!"

 -Már megint ezek a kicseszett rímek! -túrtam idegesen a hajamba. -Ilyen nincs!
 -Nyugodj meg JunHong. -rakta YongGuk kezeit a vállaimra. Csak akkor hívott így, ha valami nagyon komoly dologról volt szó, és tudtam, hogy ez az. -Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de most a lányok biztonsága a legfontosabb, úgy hogy.. Odamegyünk, és tesszük, amit tennünk kell...
 -Hyung.. -néztem fel rá.
Nem akartam elhinni, hogy képes lemondani a posztjáról és odaadni azt a farkasoknak. Elmondhatatlan mennyire hálás voltam neki...

Író pow

  Az óra háromnegyedet ütött mikor a kis csapat megérkezett. Marie-t és MooRae-t is otthon akarták hagyni, azonban ők ragaszkodtak hozzá, hogy velük menjenek. Tikk~ Takk~ Tikk~ Takk~ Nyolc óra... A farkasok csapata is végre megjelent. Előre engedték a fogva tartott YeonJi-t és ChoHee-t, aztán a homályból előlépett a vezetőjük is. YoungJae nem hitt a szemének.
 -ShinJae..?
 -Hello, unokatesó! -vigyorgott a farkas fiú.
 -Mi van? Ezek tényleg unokatestvérek? -súgta oda Marie JongUp-nak.
 -Úgy tűnik igen...
 -Akkor ide a kulcsokkal és a párduc foggal. -nyújtotta jobb kezét ShinJae.
YongGuk kelletlenül odanyújtotta neki a kért dolgokat. A fiú vigyorogva vette el őket, aztán maga mögül kiengedte a lányokat, akiknek intett egyet. A farkasok hátat fordítottak, és elindultak. A párducok csapata is megfordult, hogy hazamenjenek, szerencsére a házat meghagyták nekik.

  Hirtelen Zelo előkapott egy pisztolyt és ShinJae-re célozva egyenesen hátba lőtte azt. A vörös hajú a hideg betonra rogyott, majd eldőlt azon.
 -ShinJae! -ordította teli torokból YeonJi. -Normális vagy Zelo? Most boldog vagy? -az élettelen fiú mellé térdelt és megrázta.
 -Hiszen elrabolt titeket!
 -Nem önszántából tette! Megbánta!
 -És ezt higgyem is el?!
 -Igen! Egyedül ő volt velünk kedves. Mindennap csinált reggelit nekünk. Úgy kezelt, mintha a testvérei vagy barátai lennénk. -állt fel YeonJi és lökte meg Zelot. Közben MooRae odébb vonult ChoHee-vel, hogy a kislány ne hallja szülei veszekedését.
 -Te meg biztosan be is dőltél neki, és a karjai közé omlottál! -fordult meg, és elindult az ellenkező irányba. -Ch.. ribanc...
 -A szemembe.. Mond a szemembe! -kiáltotta utána könnyes szemekkel.
 -Mondom: ri.. banc...! -nézett mélyen a szemébe.
 -Utállak!
YeonJi futásnak eredt, nem tudta merre, csak el onnan. Soha sem gondolta volna, hogy az, akit a szerelmének hitt ilyet fog a fejéhez vágni. Közben HimChan gyilkos pillantásokkal illette a fiatalabbat és átváltozva a lány után eredt. Amikor már majdnem utolérte visszaváltozott és a csuklójánál fogva mellkasának rántotta.

 -Shh~ Semmi baj.. Itt vagyok... -simogatta a hátát, miközben a lány hozzábújt.

 -Vigyél el innen, kérlek...