-Csak egy kicsit.. maradjunk így... csendben....
-A szemeid...
-Itt meg mi folyik?!
-JongUp..?
Marie pow
Azonnal felpattantam és odaszaladtam JongUp elé.
-Ez nem az aminek látszik.. -markolgattam a pulóverét.
-Akkor mi..? -suttogta csukott szemekkel.
-Én.. Én...
-Kérlek.. most hagyj...
Lefejtette magáról a karjaimat és elment. Visszafordultam JeongMin-hoz, felpofoztam, s a párducfiú után eredtem. Én egyáltalán nem ezt akartam. Már éppen egy taxit fogott volna, amikor sikerült utol érnem. Megfogtam a karját, betoltam a kocsiba, és beültem mellé. A sofőrnek lediktáltam a címet, majd JongUp felé fordultam.
-Beszéljük meg. Légyszíves...
-Nincs mit megbeszélnünk. -bámult kifelé a mellette lévő ablakon.
-Nézz rám, kérlek.. -gyűltek könnyek a szemembe.
Lassan felém fordította a fejét, amikor rám pillantott szemeiben ugyan úgy könnyek tömkelegét láttam meg.
-Szeretlek.. Igen! Szeretlek...
Ajkaimra haraptam. Még sosem mondtam ki ennyire nyíltan az érzéseimet, és ez megrémített. Viszont.. mégis határozottabb lettem ettől. Megsimítottam arcát, amit végig pásztáztam a tekintetemmel. Sűrű és fényes barna haját, férfias állát, puha ajkait, aztán csillogó barna szemeibe pillantottam. Fejemmel közeledni kezdtem felé és egy puszit leheltem párnáira. Amikor eltávolodtam visszahúzott magához és ajkait enyémhez nyomta. Lassú, érzelemmel teli csók volt, azonban mikor elváltunk elfordult tőlem és fájdalmasan kezdett a térdével szemezni.
-De.. ugye tudod, hogy ez most semmit sem jelentett?
Minden egyes szava villámcsapásként érte a szívemet.
-Ezt meg hogy érted...? -próbáltam szemkontaktust keresni vele, de mindhiába.
-Szakítsunk.
-Mi?!
-Nem végleg.. csak egy kis időre...
-És mennyi az a kis idő? -néztem ki az ablakon.
-Nem tudom. Talán egy hét.. talán kettő... Lehet, hogy egy hónap...
-Értem~
Mikor a taxi megérkezett mind a ketten kiszálltunk. JongUp fizetett, majd bánatosan kullogtunk be a házba. Ő a szobájába ment, én pedig a garázsban maradtam és beültem az egyik fekete Hyundai-ba. Benyomtam a kocsi zenelejátszóját és találomra kiválasztottam egy számot, maximumra feltekertem a hangerőt és a vezető ülésen hátradőlve, csukott szemekkel élveztem a ritmust.
-Ez nem az aminek látszik.. -markolgattam a pulóverét.
-Akkor mi..? -suttogta csukott szemekkel.
-Én.. Én...
-Kérlek.. most hagyj...
Lefejtette magáról a karjaimat és elment. Visszafordultam JeongMin-hoz, felpofoztam, s a párducfiú után eredtem. Én egyáltalán nem ezt akartam. Már éppen egy taxit fogott volna, amikor sikerült utol érnem. Megfogtam a karját, betoltam a kocsiba, és beültem mellé. A sofőrnek lediktáltam a címet, majd JongUp felé fordultam.
-Beszéljük meg. Légyszíves...
-Nincs mit megbeszélnünk. -bámult kifelé a mellette lévő ablakon.
-Nézz rám, kérlek.. -gyűltek könnyek a szemembe.
Lassan felém fordította a fejét, amikor rám pillantott szemeiben ugyan úgy könnyek tömkelegét láttam meg.
-Szeretlek.. Igen! Szeretlek...
Ajkaimra haraptam. Még sosem mondtam ki ennyire nyíltan az érzéseimet, és ez megrémített. Viszont.. mégis határozottabb lettem ettől. Megsimítottam arcát, amit végig pásztáztam a tekintetemmel. Sűrű és fényes barna haját, férfias állát, puha ajkait, aztán csillogó barna szemeibe pillantottam. Fejemmel közeledni kezdtem felé és egy puszit leheltem párnáira. Amikor eltávolodtam visszahúzott magához és ajkait enyémhez nyomta. Lassú, érzelemmel teli csók volt, azonban mikor elváltunk elfordult tőlem és fájdalmasan kezdett a térdével szemezni.
-De.. ugye tudod, hogy ez most semmit sem jelentett?
Minden egyes szava villámcsapásként érte a szívemet.
-Ezt meg hogy érted...? -próbáltam szemkontaktust keresni vele, de mindhiába.
-Szakítsunk.
-Mi?!
-Nem végleg.. csak egy kis időre...
-És mennyi az a kis idő? -néztem ki az ablakon.
-Nem tudom. Talán egy hét.. talán kettő... Lehet, hogy egy hónap...
-Értem~
Mikor a taxi megérkezett mind a ketten kiszálltunk. JongUp fizetett, majd bánatosan kullogtunk be a házba. Ő a szobájába ment, én pedig a garázsban maradtam és beültem az egyik fekete Hyundai-ba. Benyomtam a kocsi zenelejátszóját és találomra kiválasztottam egy számot, maximumra feltekertem a hangerőt és a vezető ülésen hátradőlve, csukott szemekkel élveztem a ritmust.
YeonJi pow
Hangos zeneszóra ébredtünk mind a ketten. Kimásztunk az ágyból, mamuszunkat felvettük és kimentünk a folyosóra. Nem csak mi, de az egész ház felébredt úgy látszik. Mindenki sorjában pizsamában lement a lépcsőn, a fiúkat előre engedve. Furcsa volt. JongUp és Marie kivételével tényleg az összes ember ott járkált fel, s alá. Mikor leértünk a garázshoz a szememet dörzsölgetve léptem ki YongGuk-ék mögül. Marie ült az egyik kocsiban, amelyikből a zene is ordított. Odamentem hozzá és kinyomtam az élvezetének tárgyát, mire felháborodva nyitotta fel pilláit.
-Még jó páran aludni szerettünk volna..! Mennyi az idő egyáltalán? -fordultam hátra.
-Fél hat! -nyögte be hátulról egy fiatal párduc fiú.
-És akkor mi van? -rántotta meg vállát barátnőm.
-Mi lenne? Az, hogy mindenkit felriasztottál a hülyeségeddel. -ráztam a fejem.
-Még jó páran aludni szerettünk volna..! Mennyi az idő egyáltalán? -fordultam hátra.
-Fél hat! -nyögte be hátulról egy fiatal párduc fiú.
-És akkor mi van? -rántotta meg vállát barátnőm.
-Mi lenne? Az, hogy mindenkit felriasztottál a hülyeségeddel. -ráztam a fejem.
Szóltam a fiúknak, hogy hagyjanak magunkra, így sóhajok közepette vissza kezdtek szállingózni a szobájukba.
-Mi van veled?
-Semmi.
-Minden rendben? -guggoltam le a kocsi mellé és a lábára raktam a tenyerem. -Csak akkor vagy ilyen ha baj van...
-Mi van veled?
-Semmi.
-Minden rendben? -guggoltam le a kocsi mellé és a lábára raktam a tenyerem. -Csak akkor vagy ilyen ha baj van...
-Jól vagyok, ne aggódj.
-Én nem úgy látom. Na...?
-Szakítottunk JongUp-al! -szorította össze a szemeit. -Most boldog vagy?!
-Miért lennék az..?
-Én nem úgy látom. Na...?
-Szakítottunk JongUp-al! -szorította össze a szemeit. -Most boldog vagy?!
-Miért lennék az..?
Magamhoz húztam, és a hátát kezdtem simogatni, miközben szabadjára engedte könnyeit. Egy pár percig még az ölelésemben sírt, majd pizsamájának az ujjával megtörölte arcát. Szipogott még egy kicsit, aztán elmesélte, hogy mi történt. Leesett állakkal hallgattam végig a kis monológját. Furcsa érzésem volt ezzel a JeongMin-nal kapcsolatban...
Író pow
Eljött a csillaghullás előtti nap, így ShinJae is érthetően egyre izgatottabb volt. Mindent megszervezett előre. Követőket állított a párducokra mikor azok elindultak a 'nyaralójukba'. Egyedül utánuk ment, és onnantól kezdve farkas alakban tengette az idejét. Minden percben a kis házuk mellett ólálkodott a fák mögé bújva.
Miután a két lány megbeszélték a dolgot, Marie kivett pár nap szabadságot, és messziről elkerülte JeongMin-t, bárhogy próbált a közelébe férkőzni. JongUp és a lány is megtartották a tisztes távolságot, pedig a többiek megpróbáltak minden tőlük telhetőt, hogy szóba álljanak egymással és béke legyen köztük.
Miután a két lány megbeszélték a dolgot, Marie kivett pár nap szabadságot, és messziről elkerülte JeongMin-t, bárhogy próbált a közelébe férkőzni. JongUp és a lány is megtartották a tisztes távolságot, pedig a többiek megpróbáltak minden tőlük telhetőt, hogy szóba álljanak egymással és béke legyen köztük.
YeonJi pow
Nagyokat ásítozva keltem fel aznap reggel, mikor indulnunk kellett a nyaralóhoz. Csukott szemekkel megtapogattam a mellettem lévő helyet, ami még meleg volt, ezzel jelezve, hogy Zelo is nemrég ébredt fel. Mosolyogva másztam ki az ágyamból, és miután felöltöztem ellenőriztem, hogy mindent összepakoltam-e. Fényképezőgép, fehérnemű, ChoHee cuccai, váltóruhák, pizsama, és zseblámpa...
-Fuh~ Úgy tűnik minden megvan. -cipzároztam össze a bőröndöt.
Olyan dejavú-m volt.. Ezzel a bőrönddel jöttem el Bostonból... Lebattyogtam az alsó szintre, hogy megnézzem kislányomat, aki még békésen aludt. Kisimítottam arcából csillogó fekete haját, aztán a konyhába mentem, hogy az útra csináljak pár szendvicset. Amikor a szendvicseket csomagoltam be, nyöszörgést hallottam meg, majd kislányom csoszogott oda hozzám a szemét dörzsölgetve. A lábamhoz bújt, mire én felkaptam a karomba és egy puszit nyomtam arcára.
-Éhes vagy? -kérdeztem tőle, amire hevesen bólogatni kezdett.
Leraktam és csináltam még egy szendvicset, amit a kezében nyomtam, és nyammogni kezdett rajta. Pár perccel később Zelo lépett ki a fürdőből törölközőbe csavarva. Megrázta vizes haját és odalépett hozzám egy csókra.
-Fúj~ -fintorgott ChoHee. -Undorítóak a felnőttek.
Elváltunk egymástól és nevetni kezdtünk.
Délután kettő felé járt márt, amikor DaeHyun kopogott az ajtónkon, meglepetésünkre MooRae-vel az oldalán. A két fiú megfogta a cuccokat és kimentünk a kocsikhoz, ahol miután bepakoltak, mindannyian beültünk a kisbuszba és köszöntöttük egymást. HimChan ült a vezetőülésen, aki útközben a visszapillantó tükörből folyamatosan engem figyelt. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy tudom, engem néz, és szinte lyukat éget belém a tekintetével. Mikor kiértünk a városból elhúztam egy picit az ablakot és kinéztem rajta. Minden fa már magára öltötte az ősz színeit, és komótosan vetette le leveleit. Nem sokkal később egy tó mellett haladtunk el. A nap sugarai fel-felcsillantak a felszínén, és olykor pár hal is kiugrált a vízből. Kezembe vettem a kis ChoHee-t, és mutogatni kezdtem neki.
-Nézd.. Milyen szép~
Tapsikolni, vigyorogni és pattogni kezdett, a plüss hópárduccal a kezében, ami egyszer csak kiesett az ablakon.
-Állj! -kiáltottam előre HimChannak, aki fékezni kezdett.
Mielőtt megálltunk volna kislányom kiugrott az ölemből és párduccá változva szaladt a plüsséért. Szájába kapta és az erdőbe rohant. Mikor megálltunk azonnal kiszálltam a kocsiból és rohanni kezdtem arra, amerre ChoHee is. A többiek is kiszálltak. Zelo rögtön átváltozott és a lány után eredt. Félóra múlva sem jött vissza egyikőjük sem. YongGuk, DaeHyun, MooRae és YoungJae is elmentek megkeresni ChoHee-t. A kisbusznak nekidőlve kezdtem pityeregni az ujjaimat tördelve. Odajött hozzám HimChan, aki át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.
-Kérlek, hagyj...
-Csak segíteni akarok.
-Akkor segíts azzal, hogy békén hagysz és elmész te is keresni őket. -rivalltam rá könnyekkel küszködve.
Védekezőn maga elé emelte kezeit, és hátrálni kezdett, majd párduc alakban eltűnt a fák között. Alig tíz perc múlva mindenki visszajött, ChoHee nélkül...
-Szerintem jobb lesz, ha tovább indulunk, mert már sötétedik. -indult meg a kocsi felé YoungJae.
-Nem! Én egy tapodtat sem mozdulok a lányom nélkül!
-Nyugodj meg.. -jött oda YongGuk.
-Nem nyugszom meg! Ne kérjetek ilyet tőlem... -szipogtam.
-Fuh~ Úgy tűnik minden megvan. -cipzároztam össze a bőröndöt.
Olyan dejavú-m volt.. Ezzel a bőrönddel jöttem el Bostonból... Lebattyogtam az alsó szintre, hogy megnézzem kislányomat, aki még békésen aludt. Kisimítottam arcából csillogó fekete haját, aztán a konyhába mentem, hogy az útra csináljak pár szendvicset. Amikor a szendvicseket csomagoltam be, nyöszörgést hallottam meg, majd kislányom csoszogott oda hozzám a szemét dörzsölgetve. A lábamhoz bújt, mire én felkaptam a karomba és egy puszit nyomtam arcára.
-Éhes vagy? -kérdeztem tőle, amire hevesen bólogatni kezdett.
Leraktam és csináltam még egy szendvicset, amit a kezében nyomtam, és nyammogni kezdett rajta. Pár perccel később Zelo lépett ki a fürdőből törölközőbe csavarva. Megrázta vizes haját és odalépett hozzám egy csókra.
-Fúj~ -fintorgott ChoHee. -Undorítóak a felnőttek.
Elváltunk egymástól és nevetni kezdtünk.
Délután kettő felé járt márt, amikor DaeHyun kopogott az ajtónkon, meglepetésünkre MooRae-vel az oldalán. A két fiú megfogta a cuccokat és kimentünk a kocsikhoz, ahol miután bepakoltak, mindannyian beültünk a kisbuszba és köszöntöttük egymást. HimChan ült a vezetőülésen, aki útközben a visszapillantó tükörből folyamatosan engem figyelt. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy tudom, engem néz, és szinte lyukat éget belém a tekintetével. Mikor kiértünk a városból elhúztam egy picit az ablakot és kinéztem rajta. Minden fa már magára öltötte az ősz színeit, és komótosan vetette le leveleit. Nem sokkal később egy tó mellett haladtunk el. A nap sugarai fel-felcsillantak a felszínén, és olykor pár hal is kiugrált a vízből. Kezembe vettem a kis ChoHee-t, és mutogatni kezdtem neki.
-Nézd.. Milyen szép~
Tapsikolni, vigyorogni és pattogni kezdett, a plüss hópárduccal a kezében, ami egyszer csak kiesett az ablakon.
-Állj! -kiáltottam előre HimChannak, aki fékezni kezdett.
Mielőtt megálltunk volna kislányom kiugrott az ölemből és párduccá változva szaladt a plüsséért. Szájába kapta és az erdőbe rohant. Mikor megálltunk azonnal kiszálltam a kocsiból és rohanni kezdtem arra, amerre ChoHee is. A többiek is kiszálltak. Zelo rögtön átváltozott és a lány után eredt. Félóra múlva sem jött vissza egyikőjük sem. YongGuk, DaeHyun, MooRae és YoungJae is elmentek megkeresni ChoHee-t. A kisbusznak nekidőlve kezdtem pityeregni az ujjaimat tördelve. Odajött hozzám HimChan, aki át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.
-Kérlek, hagyj...
-Csak segíteni akarok.
-Akkor segíts azzal, hogy békén hagysz és elmész te is keresni őket. -rivalltam rá könnyekkel küszködve.
Védekezőn maga elé emelte kezeit, és hátrálni kezdett, majd párduc alakban eltűnt a fák között. Alig tíz perc múlva mindenki visszajött, ChoHee nélkül...
-Szerintem jobb lesz, ha tovább indulunk, mert már sötétedik. -indult meg a kocsi felé YoungJae.
-Nem! Én egy tapodtat sem mozdulok a lányom nélkül!
-Nyugodj meg.. -jött oda YongGuk.
-Nem nyugszom meg! Ne kérjetek ilyet tőlem... -szipogtam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése