2. évad, 3. Tehetetlenség

" -Zelo! A gyerek!"

" -Segítened kell.. ChoHee eltűnt, és sehol sem találjuk. Szükségem.. szükségünk van rád..."

" -Ez meg.. mi a fene volt?"

Író pow

  Mielőtt YeonJi kiborulhatott volna, Zelo fáradtságra hivatkozva visszament a házba pihenni. Neki is túl sok volt ez így egyszerre. Fenyegető üzenetek, s végül még a kislányát is elrabolják.. Azzal a gondolattal feküdt le ágyába, hogy most biztos csak álmodik és minden rendben van. Pillái lehunyása előtt még magára húzta a takarót, amivel őt és YeonJi-t szokta betakarni. Beleszippantott a halvány barack színű anyagba, ami ontotta magából szerelmének édes illatát, amit ezer közül is megismert volna....

  HimChan nagylelkűen vállalta, hogy ő haza viszi az alvó lányt a lakására. A hátára vette és úgy kezdett sétálni az utcákon. Nem akart taxiba ülni, sőt. Ki szerette volna élvezni az adandó pillanatot, hogy ilyen közel lehet YeonJi-hoz. Nem érdekelte, hogy tulajdonképpen a fél várost kell átszelnie a lánnyal a hátán, ő akkor is boldog mosollyal az arcán lépdelt tovább. Kezdettől fogva táplált bizonyos érzéseket iránta. Magában többször is próbált dűlőre jutni, de nem ment neki. Akárhogy próbálta meggyőzni magát arról, hogy egy ujjal sem érhet hozzá, mert az egyik legjobb barátjának a kedvese, akitől még egy csodás kislánya is született. Nem! Ő nem tudta elfeledni, akármennyire is szerette volna. Azon a bizonyos napon, amikor először meglátta, és hallotta csilingelő hangját, már akkor nagyot dobbant szíve. Eleinte csak annak tudta be, hogy az első találkozás miatt ilyen izgatott, és hogy YeonJi ember, nem közülük való. Gondolatmenetéből egy horkantás szakította ki, majd két kar, amik a felsőteste köré fonódnak. Meglepetten nyelt egy nagyot, s ballagott tovább.
 -Oppa~ HimChan oppa~
Zene volt füleinek ez a hang, habár tudta, hogy csak álmában beszél. A lány nyammogott párat, s fejét a fiú hátába fúrta, akin a hideg is végig futott YeonJi forró leheletétől. Megállt egy pillanatra és hátra pillantott, majd ismét elindult.
 -Hm.. Édes, amikor alszik... -gondolta.
 -Áh~ Megérkeztünk~ -nézett végig a háztömbön. -Észre se vettem, hogy így elrepült az idő...
A lány lakásába érve kissé nehézkesen ledobta magáról cipőjét, és felbattyogott a galériába. Hátáról lassan lerakta az ágyába, betakargatta, és arcát kezdte fürkészni. YeonJi hirtelen megnyalta ajkait, majd oldalára fordult. HimChan feszülten figyelte tovább a történéseket. Felmerült benne, hogy nyom egy aprócska.. csak egy icipici puszit a lány szájára, de tudta, hogy ez lehetetlen. Lemondóan sóhajtott miközben állásba tornázta magát, hogy mielőbb távozhasson, még mielőtt meggondolatlanságot csinált volna.

YeonJi pow

  Mmm~ Hol vagyok..? -nyitottam ki a szemeimet, amiket bántott az erős fény. Nem emlékszem, hogy bármikor is hazajöttem volna... Lerúgtam magamról a takarót és kezeimre támaszkodva felültem. Lementem a fürdőbe, hogy aztán a tükörbe nézve elcsodálkozzam meggyötört arcomon. Megengedtem a csapból a hideg vizet, amit arcomra fröcsköltem, hogy felfrissüljek, és hogy felébredjek.

  Zombi módjára járkáltam a házban, minden életkedv és erő kiszállt a testemből. Felduzzadt szemeim alatt hatalmas, sötét karikák éktelenkedtek. Már azt hittem nem tudok többet sírni, és elfogyott minden könnyem, amikor megláttam a kislányom holmijait. A járókája, a babakocsija, a kiságy, amiben órák hosszat aludt... Sós cseppek szaladtak végig arcomon. Nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy ez mind velem történik meg. Tudomást sem akartam arról venni, hogy elrabolták az én egyetlen kis ChoHee-mat.

Író pow

  MooRae folyamatosan csak a történtekre tudott gondolni. Nem bírta megemészteni sehogy sem, amit akkor YeonJi-val tett. Furcsán érezte magát. YongGuk-ot is meglepte a dolog, így egy kissé drasztikusabb megoldást választott, és a lány mutatóujját egyszerűen megvágta egy kisebb pengéjű késsel, hogy abból kicsorduljon a vér.
 -Ya! Ez fájt!
 -Úgyis mindjárt begyógyul. Ne aggódj. -simogatta meg a lány hátát DaeHyun.
Időközben a fiú és MooRae egyre jobban kezdett összemelegedni. A lány napról-napra felejtette el DaeHyunnal volt barátnőjét, JunAh-t. A fiú segített a lánynak mindenben, megpróbálta megtanítani arra, hogy milyen lesz az élete ezentúl a kis csapattal párducként. Amikor tudtak edzettek, és gyakoroltak. A lánynak sikerült teljes mértékben megnyílnia előtte. Elmondta, hogy kiskorában a nagymamája éjszakánként mindig egy vörös szemű nagymacskáról mesélt, aki az éj leple alatt egy emberlányt figyelgetett. Az a lány végül egy súlyos betegségben fiatalon meghalt, a macska kétségbeesésében pedig segítségért fordult egy öregasszonyhoz. Az asszony a feltámasztásért cserébe a nagymacska életét követelte. A macska rábólintott. Ott, akkor, abban a pillanatban az öreg leszúrta őt egy ezüstös pengéjű késsel, és arról pár csepp vért egy üvegcsébe cseppentett. Az asszony ezután elment a temetőbe a lány sírjához. Gondosan kiásta a koporsót, és felnyitotta azt. A fiatal lány bőre fehéren csillogott, kezében hat szál vörös rózsával. Az öreg fogta hát a macska vérét, amibe egy különleges port kevert, majd a holtan fekvő lánnyal megitatta azt. Perceken belül kinyitódtak a szemei, amik immáron vörösen izzottak. Az a lány azon nyomban átváltozott és az asszonyt széttépte...

  YongGuk elkocsikázott YoungJae-val és HimChannal az Öreg királyhoz, hogy a MooRae-től vett vért megmutassák neki. A király megszagolta a vöröslő vért, majd megitta azt. A három fiú elképedve bámulta ahogy az Öreg király végig nyal ajkain, aki egyszer csak összerándult és ordítani kezdett. Az egész teste rángatózni kezdett, levegőt sem vett perceken keresztül. Aztán hirtelen abbamaradt a pillanatnyi roham, és fáradtan dőlt hátra kanapéján. Azt mondta egyfajta látomása volt, méghozzá MooRae-ről... YongGuk és a többiek kimerülve utaztak haza. Épp hogy csak megérkeztek, de a lány már faggatózni is kezdett. YoungJae félrehívta őt, míg a másik kettő nyöszörögve ment a szobájába aludni.
 -Figyelj.. -kezdett bele a fiú. -Nem tudom, hogy ez jó hír-e, de tudjuk most már, hogy mitől is van ez 'képességed'...
 -Na! Ki vele! -sürgette őt MooRae.
 -Az Öreg király dédunokája vagy.
 -Hogyan..? -dermedt meg azonnal a lány.
 -A nagymamád Őfelsége lánya volt... -sóhajtott YoungJae. -És ez a vérvonal, amibe te is tartozol, bizonyos képességeket is birtokol...

YeonJi pow

  Nagy nehezen erőt vettem magamon, és elmentem bevásárolni, mert a hűtő üresen kongott, pont mint a gyomrom. HimChan mindig felhívott, hogy meglátogasson-e, mert aggódik értem, de én minden egyes alkalommal elutasítottam őt. Miután emberibb küldőt varázsoltam magamnak, elindultam gyalog a városba. Három hatalmas, megpakolt szatyorral fordultam be épp az egyik sarkon, amikor olyan érzésem támadt, mintha követnének. Gyorsabbra vettem a tempót, hogy minél előbb hazaérhessek. Mikor már a biztonságot nyújtó lakásban voltam, és az ajtót magam után kulcsra bezártam, megnyugodtam. Megkönnyebbülve pakoltam le a konyhapultra, majd kimentem a teraszra, hogy szapora légzésemet csillapítsam egy kicsit. Csukott szemmel élveztem, amint a hűvös szellő arcomat csiklandozza és ahogy a madarak boldogságukat kifejezve csiripelnek. Egyszeriben csend lett. A madarak sem énekeltek már, és a szél is feltámadt. Zajt hallottam mögülem, s aztán hangos morgásokat. Azt hittem, hogy csak valamelyik fiú jött el hozzám, így mosolyogva fordultam meg, de teljesen más fogadott. Egy szürkés-barnás színű farkas állt közvetlen előttem, picivel távolabb, mögötte pedig egy magas, vékony fiú ült az egyik székben. Lelkesen eljátszadozott fekete kalapjával, amit aztán vöröses hajára rakott. Tincsei szépen keretezték kisfiús arcát. Felállt és kedvesen mosolygott rám.
 -Te meg hogy jöttél be? -kérdeztem egyet előre lépve, mire a farkas morogni kezdett, ezért visszahátráltam.
 -Üdvözöllek kedves YeonJi. -vigyorgott tovább. -Az én nevem ShinJae. -döntötte oldalra a fejét.
Valami nagyon gyanús volt nekem benne. Túlságosan is kedves volt...
 -Tűnj innen a kutyáddal együtt! -rivalltam rá.
 -Azt sajnos nem tehetem. -vigyorgott ördögien.
A farkas elkapta a csuklómat, és fogait belém vájta. A hirtelen fájdalomtól felsikoltottam. Aztán azon kaptam a ShinJae-nek nevezett fiút, hogy a számhoz nyom egy kendőt. A látásom kezdett homályosodni, és a testem is elnehezült. Minden erőmmel próbáltam küzdeni, de a farkas erősen tartott, és a kendőből áradó bűz is egyre jobban kezdte elvenni az eszem. Aztán az állat elengedett, én pedig magatehetetlenül dőltem el.
 -Zelo.. HimChan... Valaki.... -nyögtem megmaradt erőmmel.
Az utolsó, amire emlékszem az az volt, hogy ShinJae a karjaiba véve vitt ki a lakásomból...