2. évad, 8. Újra együtt

 -Shin... ShinJae..?

 -Én.. Nem így akartam... Hidd el...

 -Utállak!

YeonJi pow

  Mikor felébredtem, Zelo még mellettem aludt édes-deden. Megsimítottam arcának vonalát, végig térképeztem minden egyes szegletét. Egy kék tincse az arcába lógott, amivel játszani kezdtem. Most mi lesz velünk...? Hogyan tovább? Aish~ Óvatosan nyomtam egy aprócska puszit az állára, és kimásztam az ágyból. Összeszedtem a ruháimat, és miután felöltöztem, már épp indultam volna, amikor nyöszörgést hallottam meg. Hátra pillantottam. Zelo csukott szemekkel nyújtózkodott, miközben a takarót rugdosta le magáról. Amikor rám nézett, még levegőt is elfelejtettem venni. Hogy lehettem ennyire hülye? Miért kellett nekem HimChan karjaiba ugornom...? Megfordultam és lassan kifelé kezdtem kullogni a szobából. Egyszeriben két kart éreztem meg, amint körém fonódik.
 -Nem akarlak elveszíteni. -suttogta a fülembe.

Perzselő leheletétől szívem felgyorsult.
 -Már késő.. Mindent elrontottam... -fejtettem le magamról karjait.

Csuklómnál fogva visszarántott magához, egyenesen meztelen mellkasának ütköztem. Államnál fogva kényszerített, hogy nézzek rá, de fejemet elrántottam és kiviharzottam a szobából. A könnyeimmel küszködve rohantam be egy másik szobába és bezárkóztam oda. Nem számítottam arra, hogy MooRae pont bent lesz. Mikor meglátta sírástól felduzzadt szemeimet, és rémült tekintetem azonnal odajött és magához szorított. A képessége jó hatással volt rám, ismét lenyugodtam és úgy meséltem el neki a történteket.

Zelo pow

  Tehetetlenül néztem végig, ahogy elszalad. Abban a pillanatban nem tudtam rá haragudni, de valahogy... mégis bekúszott az elmémbe, ahogy akkor csókolózáson kaptam őket. Idegesen a hajamba túrtam és a fürdőbe mentem, hogy egy frissítő zuhany alatt gondolkodni tudjak. A hideg, párás csempének nekitámaszkodva hagytam, hogy végig csurogjon rajtam a forró víz. Amióta megjelent ez a lány, fenekestől felfordult az életem. Örültem annak, hogy abban a kis boltban találkoztunk, de egyszerűen nem hittem volna, hogy ez lesz belőle...
 -Aish~ -ráztam meg vizes hajamat.
Elzártam a csapot, egy törölközőt magamra csavartam és úgy mentem vissza a hálóba. Meglepetésemre ChoHee ült az ágyon és az egyik biciklis maszkommal játszott. Megpróbálta felvenni, de nagy volt rá. Visszamentem a fürdőbe, és magamra húztam egy alsót, egy pólót, meg egy melegítő nadrágot. Leguggoltam kislányom mellé és elnézegettem, ahogy a maszkot forgatja és bosszankodik, mert az nem jó rá. Végül a kezembe nyomta és kinyújtotta rám a nyelvét. Elnevettem magam és megborzoltam fekete haját. Nemrég még olyan kicsi volt, most meg már... Áh, gyorsan telik az idő~

Író pow

  Eltelt egy hét, Zelo és YeonJi nem beszéltek túl sokat, miután megbeszélték, hogy adnak időt egymásnak. Csak a lányuk kedvéért váltottak olykor pár szót. Közben MooRae elhatározta, hogy elutazik az Öreg királyhoz, hogy mindent megtudjon a származásáról, és erejéről. DaeHyun el akarta kísérni, de a lány nem engedte, arra hivatkozva, hogy ezt most egyedül szeretni elintézni. MooRae távozása előtt elcsattant első csókjuk is, amibe mind a ketten fülig vörösödtek.

  Marie-nak is teljes mértékben sikerült elfogadni a fiúk mivoltát, és úgy járkált tovább közöttük, mintha mi sem történt volna. A JongUp-al való kapcsolatuk is elmélyült. Szinte a nap minden percében együtt voltak. A lány véglegesen is beköltözött a fiúkhoz, és munkát is keresett. Történetesen az Akadémián lett énektanár. Sok-sok gyakornokkal, és híres emberrel találkozott, amit álmában sem mert volna elképzelni. Amikor az egyik nagy kedvencével találkozott, a Boyfriend-el, nem tudta, hogy sikítson, sírjon vagy ugráljon örömében. Aznap JongUp is bent volt az Akadémián, mivel úgy döntött, hogy tánctanár szeretne lenni. Épp a Boyfriend-es fiúkkal sétálgatott a folyosókon Marie, hogy körbevezesse őket, mikor JongUp is csatlakozott hozzájuk. Féltékenyen méregette JeongMin-t, aki nagyon bele volt merülve abba, hogy a barátnőjét bámulva. Csoda, hogy egyáltalán a nyála nem csöppent el. Este, a szobájukban, épp Marie jött ki a fürdőből, és a vizes haját törölgette, miközben JongUp az ágyukon feküdt és gondolkozott.
 -Min töröd ennyire a fejed? -kérdezte a lány, lehuppanva barátja mellé.
 -Nem láttad, hogy nézett téged...
 -Ki?
 -Az a bájgúnár..
 -Milyen bájgúnár?
 -JeongMin... Azt hittem, kiesik a szeme, annyira bámult. -ült fel a fiú.

 -Ne foglalkozz vele. Nem éri meg.
 -De akkor is...
 -Moon JongUp. -mondta ki teljes nevét Marie, szemeit összeszűkítve, mire a fiú elhallgatott.
Nem tehetett róla. Furcsa érzése volt ezzel a JeongMin-nal kapcsolatban. Úgy érezte, hogy rajta kell tartania a szemét.

  Eközben ShinJae erősen gondolkozott azon, hogy mit tegyen YeonJi-val. Majd beugrott neki. A csillaghullás... Amikor a Leonida-nak nevezett meteorraj elhalad a fejük fölött. A legenda szerint, ha egy farkas akkor megharap egy halandót, akkor tiszta vérű utódjává válik, aki minden lénynél erősebb lesz. Néhány szóbeszéd szerint egy Leonida csillaghulláskor megharapott ember teljesen kiirtott egy másik fajt, és egyesek szerint a Cillumn alakváltó faj volt az. A Cillumn-ok nappal emberi alakban jártak, azonban a hold felkelte után chimera-ként suhantak el az erdő fái között. Ma már egyetlen megmaradt Cillumn-ról sincs tudomása az alakváltó világnak...

YeonJi pow

Tiffany (SNSD) - Because It's You (Love Rain OST)

  Majdnem beleőrültem abba a másfél hétbe, amit Zelo nélkül kellett eltöltenem. Nem bírtam a szemébe nézni a szégyentől. Az egyetlen, ami tartotta bennem a lelket az a közös kislányunk volt.
  Egy napsütötte délutánon a városban sétáltunk, amikor ChoHee meglátott egy játszóteret. Rögtön odaszaladt és megrohamozta a hintát. Beleült és megpróbálta lökni magát, de nem ért le a lába. Leugrott róla és Zelo-t a nadrágjánál fogva rángatta oda, hogy lökje meg. Visszaült és várt apjára, aki készségesen eleget tett lánya kérésének. Leültem nem messze tőlük egy padra és figyeltem kettejüket. Mind a ketten hangosan nevetgéltek. Lehunytam a szemeimet, és úgy élveztem ahogy a nap sugarai arcomat simogatják. Fejben megpróbáltam meg nem történtté tenni a nemrég történteket, de nem ment. Akárhogy próbáltam elképzelni, mi lenne így a jövőben velünk, hasztalan volt. Nem tudtam, mi lesz ezután. Megbékélünk-e majd, és boldog családként élünk tovább, vagy minden szertefoszlik. A legjobban attól rettegtem, hogy Zelo örökre megutál és elhagy minket.

Ne mond, hogy sajnálod

Ennek a szerelemnek számomra nincs vége

Ha így válunk majd el

Mit kéne tennem? Mit kéne tennem?

Nekem csak te vagy szerelmem, de nem vagyok képes szeretni

Tényleg ezeket a szavakat akarom mondani, de nem vagyok képes elmondani

A szavak azt mondják nem tudjuk tartani szeretetet a fokozatos törés mellett, ez elszomorít
... Szeretlek, mert szeretlek
Mit kéne tennem?

  Merengésemből kislányom szakított ki. Az ölembe ugrott és a kezemet kezdte csipkedni.
 -Anyu, anyu! Kaphatok egy kiskutyát? Na~ Apu megengedte. -bólogatott büszkén az apjára mutogatva.
Leraktam ChoHee-t és felálltam. Pár másodperces töprengés után mosolyogva bólintottam, mire kislányom sikongatva ugrálni kezdett. Zelo felkapta a nyakába és elindultunk egy kisállat kereskedést keresni. Út közben beugrottunk egy fagyizóba is venni pár gombóc fagyit, majd mentünk tovább. Már a nap is lemenőben volt, narancs színűre színezte az eget, és a felhőket, amikor végre ráakadtunk egy kis boltra. Amikor bementünk a kis ChoHee alaposan körülnézett, majd odaszaladt egy Beagle kölyökkutyához.
 -Őt akarom~!
Az eladónő kivette nekünk a kicsi Beagle-t a testvérei közül és a pultra rakta.
 -Fiú vagy lány? -kérdezte Zelo.
 -Kislány és törzskönyvezett.
 -Áh~ Értem... És mennyit kérne érte? -érdeklődtem.
 -Csak az oltási kis könyvét kell kifizetni, ajándékba chippeltetjük is.
 -Az nagyszerű lenne. -csaptam össze a tenyerem. -Na kicsim, biztos ő lesz az?
Bólintott.
 -Biztos biztos? -csíptem meg arcát.
 -Ezer százalék! -húzta ki magát vigyorogva.
 -Akkor ő lenne az. -mosolyogtam az eladóra.
 -Rendben. -somolygott vissza.
Gyorsan bechippelte a kutyust, és kifizettük. Vettünk neki nyakörvet és pórázt is.
 -Mi legyen a neve? -bökött Zelo fejével az újdonsült családtagra.
 -Ő~ Talán~ Gwiyomi! -tárta szét karjait ChoHee.
 -És miért pont Gwiyomi? -kuncogott Zelo.
 -Mert cuki~~!
Mindannyian elnevettük magunkat, és a kutyus is vakkantott egyet, jelezve, hogy tetszik neki az új neve.

  A fiúk házához visszaérve a nappaliban bemutattuk a kis Gwiyomi-t a többieknek, és leraktuk, had játsszon vele egy kicsit ChoHee. Kettesben félre vonultunk. Leültünk a kanapéra, és szótlanul ültünk egymás mellett perceken keresztül.
 -Sajnálom. -mondtuk kórusban.
Zelo megvakarta a tarkóját, és a padlót kezdte fixírozni.
 -Én tényleg nem szeretnélek elveszíteni téged... -sóhajtotta.
 -Én sem téged...
 -Akkor most...? -nézett rám.
 -De nem haragszol?
 -Rád soha sem tudnék. -mosolyodott el, s összekulcsolta ujjainkat.
 -Szeretlek~ -hajtottam fejemet a vállára.
 -Én is, Jagiya~

1. Új hely, új élet

 Mindig is egy nyugodt, békés életre vágytam, de ez sajnos csak álom maradt. Nevelő szülőknél laktam Bostonban, Amerikában. Nem igazán ápoltam valami jó kapcsolatot a szüleimmel. Folyamatosan veszekedtünk. Vagy ők egymással, vagy velem. Egyke gyerek voltam, így természetesen minden stresszüket, bajukat rajtam töltöttek le. Szerettem őket, azonban nem bírtam már a folytonos civakodást. Egy nap, amikor az anyámmal való heves vita elfajult, és tettlegességig ment, elhatároztam, hogy elköltözöm. Célomnak Dél-Koreát szúrtam ki, annak is a fővárosát, Szöult. Éveken át segített nekem az ottani zene, és a tánc kibírni a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetet. Volt a szomszédunkban egy lány, ő is nevelőszülőknél lakott, és ő is imádta a kpop-ot, úgy mint én. A neve Marie Jones. Amikor egyre sűrűbbek lettek az apám és anyám dührohamai, akkor véglegesíttem magamban, hogy el kell jönnöm onnan. Nem csak magam miatt, de miattuk is. Nekik is jobb lesz így. Marie segített nekem az utazásban. Vett nekem repülőjegyet, keresett lakást, és pár munkahely lehetőséget is felírt. Nem bírtam szavakba önteni mennyire hálás voltam neki....

 Eljött az utazás napja...
 Korán reggel felkeltem, anyámék még aludtak. Kihúztam az ágyam alól a már teli bőröndöm. Még tegnap este bepakoltam, hogy mindenre legyen időm, és ne kelljen rohannom. Magamra húztam egy combközépig érő, lenge, barna ruhát, amihez egy fekete bőr dzsekit vettem fel. Megfésülködtem, és egy leheletnyi sminket varázsoltam arcomra. Mély levegőt vettem, egy drapp színű magassarkút húztam elő, majd a ruhás szekrényem aljából előkotortam egy kis dobozt, amiben a dugipénzem volt. Nem volt több pár ezer wonnál, de úgy gondoltam jól jöhet, ha esetleg nem találnék munkát azonnal. Utoljára körbe néztem a szobámban, és kitettem a tegnap írt búcsú levelemet az éjjeli szekrényemre. Csendben sétáltam el az ajtóig, ott felvettem a magassarkúmat és kinyitottam a bejáratit. Amint kiléptem az utcára Marie ugrott a nyakamba. Pár percig egymást ölelgettük ide-oda dülöngélve, majd elengedett és a kezembe nyomta a repülőjegyet.
 -Jó utat, és hívj ha majd odaértél.
 -Nem tudom mihez kezdenék nélküled. Hálás vagyok mindenért. -öleltem meg még egyszer.
Aztán leparkolt az út szélén egy taxi. A sofőr kiszállt belőle és elvette tőlem a bőröndöm, majd berakta a csomagtartóba. Intettem Marie-nak, aki csak rám mosolygott.
 -Vigyázz magadra. Mindenképpen hívlak majd. -nyitottam ki a kocsi ajtaját.
 -Annyeong!
Beültem a taxiba, mire beindult a motor. Hátrafordultam és a hátsó ablakon kezdtem integetni Marie-nak, aki bőszen kalimpált mindkét kezével, aztán egy hatalmas szívet mutatott. Az autó elindult, és a lány alakja távolodni kezdett.

  "Anya, apa... Köszönöm nektek ezt az elmúlt pár évet, és mindent. De, jobbnak láttam, ha elmegyek. Mindegyikünknek jobb lesz így... Hálás vagyok, amiért felneveltetek, és sajátotok ként szerettetek. Furcsa lesz új országba, új városba, és új emberek közé mennem. Kerestem lakást és munkát is. Reményeim szerint boldogulni fogok egyedül, ti pedig nélkülem.

  Szeretlek titeket, még ha ez néha nem is tűnt úgy.

Seo Yeon-Ji, a ti lányotok...."

  Mikor a gépem a fárasztó út után megérkezett a Gimpo reptérre, megkönnyebbülve könyveltem el magamban, hogy végre "otthon" vagyok... Átváltottam a pénzem wonba, aztán taxiba ültem és a sofőr kezébe nyomtam a lakásom címét, amit még Marie írt fel. Azt mondta olcsó, kedves kis lakás, egy nyugis környéken. Félóra múlva meg is érkeztünk a megadott címre. Kifizettem a fuvart, majd felmentem a lakáshoz, aminek az ajtajában a tulaj már várt. Odaadtam neki az első két hónapra való bért, utána odaadta a kulcsokat. Miután elment azonnal bementem a lakásba és leraktam a cuccom. Félfedező útra indultam el bent. (Click) A bejáratival szemben egy kis konyha helyezkedett el, rögtön jobbra pedig a fürdőszoba. Amikor balra fordultam egy tágas kis helyiség fogadott, amiben volt egy kanapészerű ágy, a tv, és a konyhapulthoz tartozó székek. A tv mellett volt egy hatalmas ablak, amin jó sok fény szűrődött be. A kanapéval szemben volt egy nagy lépcső. Egy galériába vezetett fel, ahol volt két ágy, és egy falba épített szekrény. Fentről tökéletesen be lehetett látni az alsó szintet.... Az alsó szinten elterültem a kis kanapészerűségen, és behunytam a szemem. Új otthon, új környezet. Sok mindent meg kell még szoknom, de szerintem ez nem lesz akadály. Új kezdet fényében jöttem ide, és tetszik ez az egész.... Gondolat menetemet a hasam hangos korgása zavarta meg. Felálltam és belekukkantottam a hűtőbe, de az kongott az ürességtől. Pont, mint a gyomrom. Így hát elindultam, hogy bevásároljak magamnak. Az utcára kiérve körbe néztem, majd a háztól jobbra lévő első épületben megpillantottam egy boltot. Hála az égnek... Bent elvettem egy kosarat, majd elkezdtem a sorok között sétálni és sorjában pakolgatni az árukat a kosaramba. Tej, rizs, kínai kel, hús, ásványvíz, tészta, és.... Pont amikor a gyümölcsök mellett sétáltam el, majdnem fellökött valaki. A kosaramból kieső dolgokat összedtem, majd hajamat a fülem mögé tűrtem és hajlongani kezdtem.
 -I'm so... akarom mondani sajnálom... Elnézést.
 -El van nézve.
Amikor felpillantottam egy magas, korombeli fiút pillantottam meg. Haja kékes színű volt, amit pár vörös melír tett extravagánssá. Mindkét fülében fülbevaló díszelgett. Arca érzelem mentes volt, mégis volt benne valami vonzó. Egy hosszú, fekete szövet kabátot viselt, egy koptatott farmerral, és egy fekete bakanccsal. Nem nézett rám, azonban amikor tekintetünk találkozott, magamban azt kívántam, hogy kerüljek a pokol mélyére, ha ez a fiú tényleg ennyire jóképű, hiába nézett ki gyereknek. Gyönyörű, sötét szeme magával ragadott és nem akart engedni. A markában tartott. Teljesen megbabonázott. Azonban amikor összehúzta szemöldökét, egy érdekes kép villant be elmémbe. Egy morgás, ami egy nagymacskához tartozott, majd egy hangos sikítás. Megráztam a fejemet, s mégegyszer meghajoltam. Elindultam, hogy összeszedjek mindent, majd a kassza felé vettem az irányt és kifizettem az árukat. A bolt ajtajában még visszafordultam, a fiút viszont már nem láttam..

 A lakásba visszaérve megint az a macska villant be. Fejbe veregettem magam, aztán elővettem a laptopom és kikerestem egy receptet. Nekiálltam vacsorát csinálni, de főzés közben sem hagyott nyugodni az ami a boltban történt.