A következő címkéjű bejegyzések mutatása: han folyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: han folyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2. évad, 18. Végső megbékélés (Utolsó rész!) -Part2

/ 2014. március 9. /
Previously of the Quaint Dreams...:
        -Tudod egyáltalán milyen nap van ma?
        -Öhm.. Hétfő, nem?
        -Tévedésben élsz. Még mindig vasárnap van.
        -De hát, én.. izé... Micsoda?! Ne szórakozz velem, jó?! Hát csak tudod már, hogy milyen na... p van. Akkor... szia YoungJae.
----------------------------------------
        -Mi lett veled Marie? Hova lett az a derült, életvidám és kedves lány, akit megismertünk? Aki önzetlenül segített az embereken még a legrosszabb helyzetekben is?
        -Már a múlté.
        -
Ha ilyen könnyen feladod a családodat, minket... engem. Akkor jobb lesz, ha elköltözöl innen. Viszont még annyit szeretnék elmondani, hogy gondolkozz el egy kicsit a dolgon. Utána szeretettel várunk a köreinkbe, de csak, mint vendéget...
----------------------------------------
        -Várj!

Yeonji pow
    Amikor hátra néztem ott állt mögöttem a Jones lány, tekintetében szánakozás lapult. Megálltam, hogy aztán kérdőn pillantsak rá. Úgy lépdelt oda elém, hogy közben végig a cipőjével szemezett. Majd mélyen, áthatóan a szemembe nézett, amit az elmúlt napok, hetek alatt még egyszer sem méltóztatott megtenni, soha. Megvártuk, míg elment mellettünk egymást ölelve az egyik párduc pár, akik enyhén furcsán nézhettek ránk. Utána karba tett kezekkel figyeltem, mit szeretne mondani nekem. Ujjaival idegesen malmozgatott, miközben a száját rágta. Óvatosan a lapockámra helyezte tenyerét és betolt a helyiségbe. Félt hozzám érni, így amennyire csak tudta, tartotta a távolságot tőlem, amit biztonságosnak talált. Meglepődtem ezen a tettén, de hagytam magamat. Kíváncsi voltam. Leültetett a gesztenye színű lepellel betakart ágyra, majd helyet foglalt a másik felén. Onnan nézett rám csillogó íriszekkel. Már kezdtem azt hinni, hogy megbánta, amit művelt az eltelt idő során.
        -Én... -sóhajtott. -Aish... Sajnálom.
        -Tényleg?
        -Igen. Komolyan gondolom.
        -És szerinted ezt hogy higgyem el neked? A történtek után.
-emeltem fel kérdőn bal szemöldököm.
        -Szeretném jóvá tenni a dolgokat. Gondolkodtam azon, amit mondtál... De kérlek JeongMin-tól ne tiltsatok el. -remegett meg hangja.
Pár perces csend után arra jutottam magamban, hogy megérdemel egy esélyt. Lehetséges, hogy nem is önszántából volt velünk ilyen, csak ShinJae harapása hozta ezt ki belőle. Reméltem, hogy csak ennyiről van szó. Viszont a JeongMin-es cucchoz nagyon nem fűlött a fogam. A legjobban azt szerettem volna, ha szépen eltűnne a színről az a gyerek. Maradjon csak az ő kis idol világában, oda való és nem pedig közénk.    Hirtelen hangos üvöltést hallottunk meg az ajtón kívülről. Marie rögtön fel akart állni, de kinyújtott karommal visszatartottam. Érdekelt, hogy mi a vita tárgya kint a két fiú között.
        -Nem viszed el és kész!
        -Te csak ne pattogj nekem, jó?! Ő már nem a tiéd!
        -Én legalább tiszta szívemből szeretem, nem úgy mint te! Lerí rólad, hogy csak megfektetni akarod!
        -Kicsit melléfogtál kiscica. Teljesen más a célom. De majd pont neked fogom elárulni.
        -Bökd ki most azonnal, különben beverem a szép kis pofidat! -csattanás.
        -Gyerünk! Verj csak meg, esetleg meg is ölhetsz.
        -Ha már ennyire szeretnéd..
        -De azt garantálom, hogy pokoli életed lesz majd. Biztos lehetsz benne.
        -Szerinted foglalkoztat egyáltalán, hogy azután hány fotós vagy rajongó akad majd rám? Jobban teszed, ha csiripelsz, mint egy jó kis madárka!
Az ajtóhoz lopakodva tapasztottuk rá mind a ketten a fülünket belülről, hogy mindent hallhassunk.
        -Nekem édes mindegy, előbb utóbb úgyis megszerzem magamnak a csajt.
        -Beszélj!
        -Először is... Feláldozom.
        -Mi van..?
        -Jól hallottad. Céljaim vannak vele. Túlságosan fontos nekem ahhoz, hogy csak úgy odaadjam. Ha megkaptam a vérét, a tiétek lehet. -halál nyugodt kijelentés, ami ha lehet még jobban felborzolta a kedélyeket.
        -Szóval csak a vére kell, hm?
Éppen lendült volna JongUp ökle a falnak nyomott másik felé, amikor kirobbantam hozzájuk és rájuk kiáltottam ingerülten.
        -Mi a jóságos szent isten folyik itt?!
Megrezzenve kapták felém a fejüket, amire lekevertem nekik egy-egy pofont. Majd éreztem amint vékonyka ujjak kapaszkodnak hátulról belém. Hátra pillantottam és egy könnyes szempárral találtam szembe magam. Hitetlen szipogása visszhangzott a síri csendben a folyosón.
        -Tűnés.... -suttogta megvetően a Boyfriend-esnek.
Szeméből kibuggyant egy könnycsepp és úgy reszketett tovább.
        -Kérlek, szívem.. -nyúlt volna felé, de elálltam útját és gyilkos pillantással illettem, amire felhorkant. -Hülye picsák, mindig csak a baj van velük. -túrt idegesen a hajába. -Ezt még rettenetesen megbánjátok, tudjátok meg. -mutatott mindannyiunkra fenyegetően, de az egészből csak annyi lett, hogy elviharzott a házból.
        -Jól vagy? -kérdezte halkan JongUp a lánytól.
Nemlegesen megrázta fejét. Kiengedtem magam mögül és hagytam, hogy magához szoríthassa a törékeny testet a fiú. Éppen hogy csak karjaiba zárta, hangos zokogásban tört ki és légszomjjal küszködve fúrta fejét mellkasába. Abban a pillanatban úgy éreztem jobb ha kettesben hagyom őket. Úgy is sok mindent meg kell még beszélniük egymással. Elégedetten, mégis feldúltan sétáltam vissza a garázsba. MooRae rögtön letámadott, hogy mi történt.
        -Szerintem most már minden rendben lesz. -vettem egy mély levegőt.
        -Hogy-hogy? -érdeklődött YongGuk kezében ChoHee-vel.
        -Kiderült mire is készült valójában az a szemét alak.
        -És? -rugaszkodott el DaeHyun az egyik kocsitól, hogy köreinkbe jőve karolja át barátnője vállát.
        -Valamiféle áldozathoz kellett neki Marie vére. Szerencsére az egész vitáját hallottuk JongUp-nak és JeongMin-nek. Különben ki sem derült volna.
        -Azt láttuk, ahogyan sietősen távozott a gyönyörűségünk, de a másik kettő?
        -Fent vannak. Hagyjuk őket egy időre egyedül. Szükségük van rá.
Végül Zelo is csatlakozott a kis beszélgetésünkhöz.
        -Akkor ezek szerint minden jó, ha a vége jó.
        -Na igen. -bújtam oda hozzá.

    Egy héttel később a nap végeztével mindenki összegyűlt a Han folyó egyik eldugottabb partján, ahol kellemesen beszélgetni kezdtünk a fűben ülve. Az egyik váratlanabb pillanatban JunHong, YoungJae és MooRae a kezükbe fogtak egy-egy tűzijátékot és hangosan nevetve kezdték fellövöldözni őket. Ahányan voltunk annyian mosolyodtunk el a fénylő, színes és különböző formákat. Amikor Marie-ék felé néztem a szemem sarkából, észre vettem, hogy egymás kezét szorongatják összekulcsolva. Megkönnyebbülve álltam fel és csaptam nyakon Zelo-t, amiért beledobta a folyóba az egyik működésképtelen rudat. Megvakarta a tarkóját és idétlenül nevetve kapott fel és pörögni kezdett velem, de olyan szinten, hogy megcsúszott és a jéghideg vízben végeztük. ChoHee már a parton várt minket törölközőkkel a kezében, de ahelyett, hogy megszárítkoztunk volna egy csodálatos, szoros ölelésben részesítettünk mindenkit, akit csak utol tudtunk érni. Felhőtlenül élveztük ki az együtt töltött időt, amennyire csak tudtuk.

    Többet se a farkas ShinJae, se JeongMin nem tűnt fel a színen. Végre nyugodtan élhettük a mindennapjainkat, mindenféle bonyodalmak nélkül. Na jó, kisebb veszekedések voltak, azonban azoknak is mindig békülés lett a vége.

    MooRae és DaeHyun hivatalosan is bejelentette, hogy a lány gyermeket vár. Ha minden igaz az ő kis csöppségük fiú lesz. Megbeszélték, hogy YoungJae lesz a keresztapuka és Én pedig a keresztanyuka, aminek elmondhatatlanul örültem. Ezzel szerintem nem voltam egyedül. Az újabb családtag érkezését mindenki izgatottan várta.
    HimChan a magányosan töltött hónapok után találkozott egy tőlem merőben különböző lánnyal, akivel nagyon jól alakultak a dolgok. Alig pár napja tudta csak meg a Ma SoonKi nevezetű lány, hogy miféle lények ők valójában, amit egészen jól fogadott. Persze, eleinte meg volt a szokásos kiakadás, de azután már egymás nyakában lógnak órák hosszat. Örömmel tudatosítottam, hogy nem kell végre egy jelentéktelen dolog miatt harcban állnunk és bármilyen kényelmetlenség nélkül szólhattunk egymáshoz.
    Szegény YongGuk egyedül tengette az idejét, de elterveztük, hogy ha bele szakadunk is, szerzünk neki egy nőt, akivel majd tovább vezethetik az úgy nevezett "falkánkat". Volt már egy pár jelölt, akiket megfigyeltünk, de egyik sem volt megfelelő, viszont nemrég rátaláltunk egy kifogástalan alanyra. Az egyik munkatársam személyében, akit pár héttel ezelőtt vett fel újoncnak a főnököm. Szerintem remekül összeillenének a fiúval, de ki tudja. Majd eljön az aminek jönnie kell.
    YoungJae élvezve a büszke szingliséget vetette bele magát a hétköznapokba. Párduc lányokkal töltötte az éjjeleket és kijelentette, hogy neki egyhamar nem fog kelleni tartós kapcsolat, amit kétlek. Csak mert egyszer úgy is be fog nőni a feje lágya, és letelepszik majd valaki mellett. Nyitott egy kis üzletet is, ahol kocsikat szervizelt DaeHyun-nal. Megszámlálhatatlan ügyfelük akadt a környéken, ugyanis arrafelé "véletlenszerűen" sok-sok autó robbant le. Így hát volt kereset rendesen.
    Marie egyesével, sorjában mindenkitől bocsánatot kért, főleg tőlem és a mostani szerelmétől is. Mi pedig készségesen meg is adtuk neki az esélyt, hogy tiszta lappal kezdjen mindent elölről, most már tiszteletbeli családtagként. JongUp-al egyszer elutaztak Amerikába is, hogy bemutathassa a szüleinek őt. Tárt karokkal várták a fiút, és rögtön áldásukat adták, aminek mindketten iszonyatosan örültek. Még mindig együtt vannak, és szerintem lesznek is. Azóta az eset óta, hogy olyan szépen el lett küldve JeongMin nem is foglalkoztak vele. Ha a televízióban a Boyfriend-ről volt szó, azon nyomban ki is nyomták a készüléket és mosolyogva vonultak félre. Ha értitek mire gondolok...
    Végül de nem utolsó sorban itt lennék én is Zelo-val és a már nagyra nőtt "kis" lányunkkal. Már iskolába jár, és sorra hozza haza a jeleseket, de ő csak annyit mond otthon nekünk, hogy "unalmasan könnyű volt minden feladat, annyira, hogy majd' elaludtam a lap felett". Mind a ketten büszkék voltunk rá. Nagyon is. A napjaink nyugalommal teltek el a lakásomon, ahol éltünk. Egyszer a langaléta igaz, kis híján leégette, mert ő csak reggelit akart csinálni, de semmi baj. A szándék a fontos. A nevelő szüleim többször is leutaztak már hozzánk és saját unokájukként szerették a kicsi ChoHee-t. Nem volt több vita, sem mosolyszünet. Odaadóan jelentették ki, hogy a vejüknek szeretnék a fiút. Ezért a régebbi kézkérést megismételte, de most már az ujjaimra is húzta a gyűrűt. Konkrét kitűzött időpont még nincs, de már mindenki izgatottan várja a nagy napot. Amikor végre összeköthetem véglegesen is az életem a párduc fiúéval, és feleségeként vigyázhatok a ház melegére otthon, amíg ő haza nem jön.

    Mindannyiunk élete rendeződött, és ez a legfontosabb, nemde?


"Aztán jön a felirat: 'Vége', és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak "

2. évad, 15. Egy csodás este.. vagy mégsem?

/ 2013. május 27. /
Previously of the Quaint Dreams...:
 -Reméljük minél hamarabb felébred, és végre nyugtunk lesz.
 -Úgy legyen.
-------------------
  YoungJae odament Marie-hoz, és ujjait nyakára téve nézte meg van-e a lánynak pulzusa. Szomorú, lemondó tekintettel nézett végig mindannyiunkon. Vége.. Nincs többé...
--------------------------------------------------
 -Azt hittem meghaltál! Érted?! Hogy lehettél olyan felelőtlen és meggondolatlan, hogy csak úgy ShinJae elé rohantál?! Fogalmam sem volt, mit tehetnék! Erre kiderült, hogy mégis csak élsz, és erre a saját  legjobb barátnődet meg akarod fojtani! Térj észhez Marie Jones!
 -Én.. Én.. Nem akartam...!
YeonJi pow
  Marie átváltozása utána azonnal haza utaztunk, és azóta minden nap a lány kirohanásaitól volt hangos. Ha hozzá mertem szólni, képes volt nekem is nekem jönni. Egyedül JongUp-ra hallgatott, mint teremtőjére. Érzékenyebb, indulatosabb és hirtelen haragú lett. Rá se ismertem az akkori barátnőmre, akivel órákat tudtunk beszélgetni megállás nélkül, és a kedvenceink számaira tomboltunk, de ez most már nem Ő.. ChoHee egyenesen félt tőle, így miután megint munkába álltam csakis MooRae-re tudtam rábízni kislányomat. Igen.. megint dolgozom, most már teljes időben. Van, hogy otthonról szervezek meg mindent, de van, hogy nyolc órás műszakban bent vagyok, és papírokat nyálazok át ide-oda rohangálva.

  Éppen egy ilyen nap után tartottam haza, amikor megállt mellettem egy fekete Hyundai. Megálltam és mosolyogva néztem, ahogy lehúzódik a vezetőülés felőli, besötétített ablak. HimChan nézett vissza rám.
 -Pattanj be! -intett egyet fejével.
Beültem mellé az anyósülésre és el is indultunk. Kényelembe helyeztem magam, és hátra döntöttem a fejemet egy hangosat sóhajtva.
 -Valami baj van? -nézett rám, majd vissza az útra.
 -Papír papír hátán, és tudod.. Marie...
 -Már megint mit csinált? -komorult el.
 -Reggel átvittem hozzátok ChoHee-t, hogy és éppen MooRae-vel beszélgettünk a nagy kanapén ülve, amikor beállt az ajtóba és lenézően odaszólt nekem, hogy idézem: "Na már megint jöttél becsicskáztatni minket? Hord már el magad, még ha fáj is! Ne mást csicskáztass!" Nem tudom mi lett vele... -néztem ki az ablakon.
 -Mi sem tudjuk, hidd el..
 -Inkább beszéljünk valami másról... Hová is megyünk most? -erőltettem egy mosolyt a fiú felé.
 -Meglepetés. -vigyorgott, miközben megálltunk egy zebránál, hogy átengedjünk pár iskolást.
 -Ne már! Mond már el. -csaptam a vállára.
 -Csak annyit, hogy.. Ugye a kedvenc bandád most a 100% és a BTOB??
 -Igen, miért..? -néztem rá értetlenül. -Na neee~ Ez most komoly?! -sikkantottam fel.
 -És ugye a kedvenc tagjaid SangHoon, SungJae és IlHoon? -mosolygott sejtetően, amikor végre elindultunk.
 -Micsoda?! Ezt mind honnan tudod?! És és.. Nem vagy igaz! Nem hiszlek el! -kezdtem el a plüss ülést karmolgatni alattam.

Körülbelül egy őrjítő tíz perc múlva megérkeztünk egy a Han folyó partján lévő színpad szerűséghez. Már sötétedett. És akkor hirtelen kigyulladt a színpadon lévő összes fény. Ámuldozva néztem, ahogy a két oldalán színes vízsugarak törtek az ég felé. Az üveg kupola szétnyílt, és feltűnt három feketébe öltözött fiú, kezükben egy-pálca. Előttük pedig dobok helyezkedett el. Hangos zene, pontosabban mennydörgés szólalt meg, amik majdnem elsöpörtek, mint egy hullám. Közelebb léptem pár lépést, mire a három ismeretlen nanta-zni kezdett. A dobok tetejéről fel-fel csapódó vizet is halványan beszínezte a rá szűrődő fény. A fiúk egyenként is bemutatták a tudásukat pár darab szólóval. Aztán véget ért a csodálatos nanta koncert. Tapsviharban törtem ki, és csillogó szemekkel vártam, hogy a három ismeretlen felnézzem rám. Ugyanis pont úgy voltak megvilágítva, hogy nem láttam rendesen az arcukat. Az egyikük előrébb lépett a doboktól és ismét hangos ritmus csapta meg a fülem. A magas, vékony fiú táncolásba kezdett nekem háttal, majd egy váratlan pillanatban előre fordult és széttépte a felsőjét. Önkívületi állapotban nyúltam felé, miközben egy sóhaj szökött fel a torkomból. HimChan pedig csak jóízűen kuncogott rajtam. Hátra sétált, mire a másik kettő megindult előre. Egy eszméletlen hiphop show-t mutattak be. Teli tutting-al, popping-al, és egyéb elkápráztató mozdulatokkal. Jött a következő szám, és immáron hárman kezdtek el hibátlanul egyszerre mozogni. Észre sem vettem, hogy eltátott szájjal bámulom őket, csak amikor HimChan alulról feltolta az állam.
 -Még a végén belerepül egy légy a szép kis szádba. -hajolt a fülemhez, hogy halljam is, amit mond.
Beálltak a végpózba, és a lehető legtöbb fény rám szegeződött, amitől szó szerint kiégett a retinám. Váratlanul hangos nevetést hallottam meg. Megráztam a fejem és akkor jutott el a tudatomig, hogy már leoltódott a lámpák egy része, és a párduc fiú a hasát fogja a röhögéstől.
 -Ne haragudjatok rá, csak életében először volt szerintem ilyen koncerten. -mosolygott a három fiúra, akik időközben odajöttek.
Tányérnyi nagyságúra nőttek a szemeim, és szóhoz se jutottam, csak makogni tudtam.
 -Sa.. SangHoon...? És és... IlHoon..? Sung.. Jae?! Ugye nem álmodom?
 -Annyeong haseyo! -hajoltak meg egyszerre.
 -Isten király vagy Oppa! -ugrottam HimChan nyakába, aki megveregette a hátamat.
 -Azért ennyire ne szeress.. -szedett le magáról.
Oldalról átkarolt és a kezemet kezdte simogatni, miközben a fiúk ittak. Eléggé ki voltak merülve a rögtönzött koncerttől.
 -Hogy tetszett, YeonJi? -mosolygott rám SungJae. Úr isten, tudja a nevem!
 -Szóhoz sem jutok, és és.. ezt mind csak miattam? -néztem végig rajtuk csillogó szemekkel.
 -Egy rajongóért mindent. -mondták kórusban.
 -Jongmal kamsahamnida!* -hajoltam meg kilencven fokban úgy, hogy a hajam a cipőjüket súrolta.
 -Jaj, ne köszönd. Semmiség. -legyezgetett IlHoon.
 -De nem tudjátok, hogy ez nekem mennyit jelent. Egy fellépésre sem tudtam elmenni, mert Bostonból fárasztó lett volna elutazni még Amerikán belül is, nem még Ázsiába eljönni, vagy Európába. És most...Teljesülhetett az álmom. Nagyon hálás vagyok. -hajoltam meg ismét.
 -Ne nekünk hálálkodj, hanem a barátodnak. HimChan-nak. -biccentett az említett felé IlHoon.
 -De.. hogyan? Hogy tudtad ezt megszervezni, és egyáltalán erre rávenni a fiúkat? -csimpaszkodtam a karjára, mint egy kis majom.
 -Meg vannak a kapcsolataim, és a BTOB-vel jó barátok vagyunk egy ideje. -kacsintott.
 -Mióta? És és.. érted na.
 -Körülbelül 2-3 éve már, hogy találkoztunk egy fehér tigris falkával. Köztük volt MinHyuk, IlHoon, és SungJae is.
 -A többiek nem alakváltók, de ugyan úgy tudnak a fajtánkról, és elfogadják, hogy mik is vagyunk. -fejezte be HimChan mondatát SungJae.
 -De ti, hogy jöttök a képbe? -pislogtam értetlenül.
 -A 100%-ból mindannyian alakváltók vagyunk. Pontosabban hiúzok. A rajongók nem tudják ezt, még a kiadónál sem. Csak a szűk baráti és családi körünk. Úgy hogy te egy kivételes személy vagy. -bólogatott SangHoon.
 -Ne mááár~ -nőttek kétszeresére a szemeim. -Még milyen fajokról nem tudok? -néztem összevont szemöldökkel HimChan-ra.
 -Sok mindent nem tudsz még kicsi lány. -borzolta össze a hajamat.

  A fiúkkal beültünk a folyó partján egy kávézóba, és egészen késő estig elbeszélgettük az időt. Szó volt a fiúk munkájáról, az ildoságról, és még sok másról... Időközben SangHoon összegombolta a felsőjét, mert látta, hogy elég feltűnően bámulom. De hát mit tehettem volna, ha olyan jó teste van? Körülbelül tíz óra felé úgy döntött a három fiú, hogy elindulnak vissza a dorm-jukba. Egy ölelés után sorban mindegyikük taxiba ült, és már csak a távolodó alakjukat láthattam.

  A Han folyó partján sétálgattunk tovább az alig kivilágított járdán. Pár percig szótlanul élveztük a város zaját.
 -Istenem... -sóhajtottam. -Nem is tudom, hogy háláljam ezt meg neked. -pillantottam a szemem sarkából HimChan-ra, miközben zsebre vágtam a kezeim.
 -Tényleg nem kell meghálálnod. Semmiség az egész.
 -De..
 -Nekem az bőven elég volt, hogy boldognak láttalak végre. Ami engem is azzá tett... -állt meg, és fordított maga felé.
Elmosolyodtam és csoki barna szemeibe pillantottam, amik csillogtak az örömtől. Megsimítottam az arcát, majd folytattam a sétálást, miközben a köveket rugdostam. Hirtelen a fiú figyelmeztető kiáltását hallottam meg magam mögül aztán már a földön feküdtem, felettem egy hópárduccal.
 -Marie, szállj már le rólam! -lökdöstem a nagymacskát, de az még erősebben a betonra nyomott. -Nem hallod?! -rivalltam rá.
 -Mindent tönkre tettél.. -kúszott elmémbe a lány hangja. -Az egész a te hibád...
Egyszeriben éles fájdalmat éreztem meg a mellkasomban, és a tüdőmben rekedt a levegő. Kínos csend lepett el mindent. HimChan lefagyva nézte végig, ahogyan a párduc kihúzza belőlem karmait, majd a bozótba veti magát, és eltűnik A pólómon forró nedvesség áradt szét, a szemembe pedig könnyek gyűltek. Tényleg.. képes volt.. ezt tenni velem...? Aztán képszakadás, minden elsötétült...

2. évad, 6. A vágy pokoli ereje

/ 2013. április 8. /
YeonJi pow
  -Vigyél el innen, kérlek...
HimChan levette a dzsekijét és rám terítette, majd bal karját átvette a hátam mögött és magához húzva kezdtünk el sétálni a Han folyó partjánál. Megállás nélkül csak zokogtam. Egy tátongó űrt éreztem magamban.. Az utóbbi napokban ShinJae a szívemhez nőtt, tudtam, hogy nem akart minket bántani. És most mégis.. halottan fekszik a hideg betonon... Amikor HimChan azt mondta, hogy 'Semmi baj', az olyan volt, mintha kijelentette volna, hogy 'meghalt a kutyád, de megtarthatod'.. Váratlanul eleredt a eső, mintha csak velem együtt sírt volna azon, hogy egy ilyen nagyszerű embert vesztettünk el. HimChan érezhette, tudhatta, hogy most mire gondolok, így meg sem próbált az eső elől fedezékbe ráncigálni, hanem a folyót kémlelve sétált mellettem tovább. Örültem a hirtelen jött zápornak, mert így úgy éreztem senki sem láthatja, hogy sírok... Órákon keresztül tengődtünk még a városban, nem is tudom már HimChan mikor kulcsolta össze ujjainkat. Kezének melege valamelyest lenyugtatott, így már nem szaladtak végig sós könnyeim az arcomon, habár ez nem látszódott. Észre sem vettem, hogy a városnak azon részén voltunk, ahol régebben minden egyes nap elmentem. Egy lépcsőn mentünk le, miközben az eső is kezdett alábbhagyni, végül teljesen elállt. Ahhoz képest, hogy minden nap elmentem a kis Cheonggyecheon patak mellett valahogy mégsem vettem észre. Furcsa mód alig lézengett pár ember a utcán.
 -Szeretek idejönni, ez az egyik kedvenc helyem. Ha szomorú vagyok vagy valami emészt, akkor idejövök... -mesélte mosolyogva HimChan az eget nézve.
A fodrozódó vízre néztem, majd a kis vízesésre, ami a megvilágítása miatt kékben pompázott. Csillogó szemekkel figyeltem, ahogy a hatalmas víztömeg lezubog, majd tovább csordogál. Megálltunk, majd a patak partjára leültünk. Levette a cipőjét és felhúzta a nadrágja szárát, hogy belelógathassa lábát a vízbe, ami a késői nyár lévén még langyos volt. Így tettem én is. A kellemes bizsergés a talpaimban ellazított, sikerült elfeledtetnie velem a nemrég történteket. Kezeimmel megtámaszkodtam és fejemet hátravetettem, úgy élveztem tovább perceken keresztül a talpamban lévő melegséget. Szemeimet lehunytam és elképzeltem, ahogy a szüleim idelátogatnak, és ennek a kis pataknak a partján nevetgélünk a kislányommal, ChoHee-vel. A gondolatmenetemből egy puha érintés szakított ki. Édes csók volt, és gyengéd.. olyasfajta, amilyenben még nem igazán volt részem. A fiú alig ért ajkaimhoz, mintha félt volna, hogy eltör, mint egy porcelánbabát. Egyik felem kiáltozott, hogy csókoljak vissza, a másik viszont megrökönyödhetetlenül tiltakozott ez ellen. Úgy döntöttem engedek a csábításnak. Előrébb hajoltam és párnáimat mozgatni kezdtem, ezzel meglepve egy kicsit a fiút. Tudtam, hogy HimChan az, azonban mégsem akartam ellenkezni, hanem csak kiélvezni a pillanatot...
Író pow
  YongGuk elrángatta onnan Zelo-t és kocsiba ültek, hogy visszamenjenek a házukba. A farkasok ott maradtak és ShinJae-t kezdték rázogatni, aki a huszadik szólongatásra feltápászkodott nehezen, s megszorította a markában lévő kulcsot és párduc fogat. Haragudott YongGuk-ék csapatára, azonban ez rögtön alább hagyott, amikor eszébe jutott, hogy YeonJi és a lánya is velük van. Lenyalta ajkairól a vért, majd vigyorogva kezdett el a kocsija felé bukdácsolni. Egyik barátja próbálta rábeszélni, hogy menjen be a kórházba, nem tudott rá hatni. ShinJae visszahajtott Gyeonggido-ba és amint belépett a házába azonnal el is foglalta a fürdőszobát, ahol leszaggatta magáról véres ingét és fájdalmas nyögések közepette kezdte a teste kilökni magából a töltényt.
 -Ilyenkor imádom, hogy nem sima halandónak születtem. -próbált poénkodni félmosollyal az arcán.
A faliszekrényéből előkapta a kötszert és körbetekerte magát. Visszakapta magára az előbb levetett inget, aztán az emeleti erkélyre botladozott, ahol az egyik szolgálóját hívatta, aki a kérésnek eleget téve a kezébe nyomott egy szál cigarettát. Az első szippantás után nem sokkal megjelent egy farkas lány. A lány belecsimpaszkodott ShinJae karjába, de a fiú ellökte magától, mire az hisztizve elvonult onnan. Amikor elszívta a csikket, bement a házba és leült régi jó barátjához, a zongorájához. Véletlenszerűen, hasra csapva kezdte el lenyomkodni a billentyűket.
  Eközben Gyeonggido-t is elérte a felhők sokasága, amik záporozva öntötték magukból az esőt. Egy érzelmesebb darab kúszott végig ujjain, amik a zongora billentyűihez érve kellemes dallamot képeztek. Kizárta a külvilágot, nem foglalkozott az idő múlásával, csak játszott, belemélyülve a gondolataiba. Egyszeriben bevillant neki egy kép... ahogyan a kis tavacska mellett áll YeonJi a lányával. Nem, nem volt szerelmes a lányba. Ezt biztosan tudta. Viszont erős vágyat érzett az iránt, hogy átváltoztassa saját fajtájabelivé. Nem akart neki ártani, a bensője mégis azt súgta neki, hogy ezt tegye. Lehunyta pilláit, úgy játszott tovább. Azzal, hogy a hópárducok visszakapták YeonJi-t, mintha a lelke egy darabját adta volna nekik....

  Szöulban ismét eleredt az eső, ezzel megszakítva a meghitt csókolózásban HimChan-t és YeonJi-t. Miután elváltak egymástól, azonnal állásba vágták magukat, és menedéket keresve kezdtek futni kézen fogva. A boltok többsége már zárva volt, de egy kis csendes kávézó még nyitva volt.
 -Hála istennek~ -sóhajtották.
Csupán egy óra volt még zárásig, de megpróbálták ezt kihasználni. Bent, egy asztalnál ülve várták, hogy elálljon az eső. Egy kedves öreg asszony sétált oda hozzájuk egy-egy törölközővel a kezében.
 -Tessék kedveskéim, nehogy tüdőgyulladást kapjatok itt nekem. -mosolygott kedvesen.
 -Köszönjük. -hajoltak meg a fiatalok.
A nénike intett egyet, majd visszament a munkájához, azaz a takarításhoz. HimChan a kapott törölközővel a fején ment oda a pulthoz és kért ki két Honeybush teát. Miután kihozták, a teljes alakos ablakon kinézve fújta meg a gőzölgő italt YeonJi. Lassan kortyolgatva itta a forró teát, miközben HimChan őt figyelte. Elkalandozott a lány finom arcvonásain, hibátlan bőrén, az arra rátapadó ruháján, víztől ázott haján, a bögrét tartó apró kezein, és pirosló párnáin. Magában titkon elképzelte, hogy azok ajkak ismét őt csókolják, az ujjai a lány vizes hajába szántanak, és pőre bőrére leheltnyi puszikat hint. Megrázta fejét, hogy elhessegesse képzelete szüleményét. Hiszen a lány most Zelo miatt szomorú és rá csak barátként gondol. Semmi esélye sincs nála, habár.. az a csók a pataknál... Akkor úgy érezte valami lehetne közöttük, hogy ez nem csak egy szimpla ábránd...

  Amikor ismét a lányra nézett a tekintetük találkozott. Mindketten csigalassúsággal lerakták a bögréket, és felálltak, meg nem szakítva a szemkontaktust. HimChan a zsebéből előkotort egy kis pénzt, és az asztalra lerakta. A törölközőket is letették, majd megfogták egymás kezét és elkezdtek kifutni a kávézóból. YeonJi még gyorsan hátra nézett és megköszönte az öreg néni kedvességét, aztán már az utcán rohantak szélsebesen. Egészen YeonJi házáig futottak, ahol feltörték a bejárati ajtót, ledobták a cipőiket, majd a lány a fiú karjába ugrott, és lábaival kulcsolta át derekát. Kiéhezve falták egymást, így ballagtak fel a galériába is. Ott nagy hévvel ledobták magukról ruháikat, és folytatták. A fiú végigcsókolt a lány állkapcsán, nyakán, s kulcscsontján, amire YeonJi torkából sóhajok hada tört fel. A fiú hajába túrt egyik kezével, míg a másikkal hátát karmolászta.

YeonJi pow
  HimChan érintése nyomán égett a bőröm. Alfelét hozzám nyomta, combomnál éreztem vágyát, ami ha lehet, csak még jobban feltüzelt. Bokszerén keresztül lökött egyet, amitől akaratlanul is felnyögtem. Jobb kezét hátamhoz vezette és kikapcsolta melltartómat, amit eldobott az egyik sarokba a többi ruha mellé. Nem tudtam.. nem akartam uralkodni magamon... Minden porcikám azt kívánta, hogy ez a fiú öleljen, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Nem tudtam ésszerűen gondolkozni, de annak mi értelme lett volna..?
  Akkor valami megváltozott...
"A vágy pokoli dolgokat tud művelni az ember memóriájával. És erkölcseivel. És a józan paraszti eszével."

2. évad, 5. Félreismerve

/ 2013. április 7. /
-Ezt te sem gondolod komolyan... Nem mehettek sehová!

-Idióták.. Mind, egy szálig idióták vagytok!

-Az istenért! Mondj már valamit...!
YeonJi pow
  Nem is éreztem magam igazán fogságban, csak nyugtalanított a tudat, hogy Zelo-ék biztosan aggódnak miattunk, és valószínű most is minket keresnek. Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen elraboltak, kedvesek voltak, úgy éreztem magam, mintha barátok között lennék. ShinJae házában voltunk, és mint kiderült az alagsor ahova először bezárt csak azért volt, hogy 'megvicceljen', ami szerintem kicsit sem volt hű de nagy szám. Ha ha, röhög a vakbelem... Már körülbelül 1 hónapja, hogy ebben a hatalmas (de szó szerint) luxus házban 'élünk', úgy mondottan. Ez alatt az idő alatt csak annyit tudtam meg, hogy Gyeonggido-ban vagyunk, távol Szöultól...

  Korán reggel volt még, olyan hét óra felé járhatott. A ház melletti kis, mesterséges tó partján guggoltam és a rajta úszó kacsákat néztem, ChoHee valószínű még aludt. Éppen egyet sóhajtottam, azon gondolkozva, hogy a fiúkkal mi lehet, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Hátra pillantottam, ShinJae vigyorgott rám egy tálcával a kezében.
 -Jó reggelt! -huppant le mellém törökülésben. -Remélem szereted a japán kaját.
 -Uhm. -bólintottam a tavat bámulva.
 -Akkor tessék egy okonomiyaki. -nyomott elém egy tányért.
 -Ez mi? -piszkáltam meg a villámmal.
 -Japán pizza. -kuncogott, miközben bekapott egy falattal. -Úgy edd, hogy én csináltam. -húzta ki magát büszkén.
Elkezdtem én is csipegetni belőle, de valahogy két falatnál több nem igazán akart lemenni a torkomon, amióta ShinJae elrabolt. Ő már majdnem megette a sajátját, én pedig csak piszkálgattam az ételt.
 -Valami baj van? -kérdezte miután lenyelte az utolsó falatot is. -Alig ettél valamit mostanában... -szontyolódott el.
 -Semmi.. Finom volt, csak... most nincs étvágyam. -erőltettem magamra egy mosolyt.
 -Figyelj. -tette le maga mellé a tálcát, rajta a tányérjával. -Nem akartalak erőszakkal elhozni onnan titeket, de muszáj volt. Én csak ennek a kis csapatnak vagyok a vezetője, engem is úgy utasítottak.
Elvette az én tányérom, aztán a tálcára pakolt, felállt, majd besétált. Rosszul ítélkeztem először ShinJae-ről, eleinte azt hittem, hogy szegénynek skizofrén hajlamai vannak, azonban rájöttem, hogy ilyen az ő személyisége, és ha akar tud ő komoly is lenni. Igazából a házban csak vele voltunk jóban, a többiek meg csak elfogadták, hogy ott vagyunk és kész, velük nem beszéltünk túl sokat. A fiú elmondta, hogy amint meg tudta, hogy milyen kedvesek vagyunk és tiszta szívűek, rögtön megbánta ezt az elrablásos dolgot.
Másnap
 
-Anyu~ -kocogott oda hozzám kislányom egy plüss macival a kezében. -Nézd mit kaptam a bácsitól~ -mutogatta nekem lelkesen a barna színű plüsst.
Megsimogattam ChoHee fejét, aztán szememmel ShinJae-t kezdtem keresni. Az emeleti teraszról integetett vigyorogva. Visszamosolyogtam, majd a fiú intett a fejével, hogy menjek oda. Szóltam kislányomnak, hogy mindjárt jövök, aztán felmentem az emeletre. A konyhapultnál ültünk le.
 -Ma el kell mennünk valahová, és nektek is jönnötök kell.
 -Hová megyünk.?
 -Szöulba, egy párducokkal megbeszélt helyre. Ha minden sínen megy akkor ti elszabadultok innen, mi pedig megkapjuk a hópárducok Dél-Koreai helyét.
 -Hogy mi?! Végig ez volt a tervetek? YongGuk tuti nem egyezik bele!
 -Majd meglátjuk.. Pakoljatok össze ChoHee-val, másfél óra múlva találkozunk a kocsilejárónál.
Zelo pow
  Egy hónap... Ennyi volt csupán az az idő, amióta a lányok eltűntek. Rajtam, JongUp-on és Marie-n kívül senki sem hitt HimChan-nak, nekünk azonban bogarat ültetett a fülünkbe, így kutakodtam egy kicsit. Elmentem YeonJi lakására, és mindent tüzetesen átvizsgáltam. Az egész lakás bűzlött két farkas szagától, ami bizonyíték volt HimChan állításaira. Azonnal visszamentem a házunkba szólni a többieknek, akik már úgy tűnt vártak rám. Mindenki a garázsban volt összegyűlve és engem néztek.
 -Ezt neked is látnod kell... -nyújtott át nekem DaeHyun egy papírt.

"Délután a Han-folyónál
megkapjátok a két lányt...
Cserébe egyet kérünk tőletek,
adjátok át a helyetek...
Pontosan nyolcra legyetek ott,
különben mind a kettő halott!"

 -Már megint ezek a kicseszett rímek! -túrtam idegesen a hajamba. -Ilyen nincs!
 -Nyugodj meg JunHong. -rakta YongGuk kezeit a vállaimra. Csak akkor hívott így, ha valami nagyon komoly dologról volt szó, és tudtam, hogy ez az. -Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de most a lányok biztonsága a legfontosabb, úgy hogy.. Odamegyünk, és tesszük, amit tennünk kell...
 -Hyung.. -néztem fel rá.
Nem akartam elhinni, hogy képes lemondani a posztjáról és odaadni azt a farkasoknak. Elmondhatatlan mennyire hálás voltam neki...

Író pow
  Az óra háromnegyedet ütött mikor a kis csapat megérkezett. Marie-t és MooRae-t is otthon akarták hagyni, azonban ők ragaszkodtak hozzá, hogy velük menjenek. Tikk~ Takk~ Tikk~ Takk~ Nyolc óra... A farkasok csapata is végre megjelent. Előre engedték a fogva tartott YeonJi-t és ChoHee-t, aztán a homályból előlépett a vezetőjük is. YoungJae nem hitt a szemének.
 -ShinJae..?
 -Hello, unokatesó! -vigyorgott a farkas fiú.
 -Mi van? Ezek tényleg unokatestvérek? -súgta oda Marie JongUp-nak.
 -Úgy tűnik igen...
 -Akkor ide a kulcsokkal és a párduc foggal. -nyújtotta jobb kezét ShinJae.
YongGuk kelletlenül odanyújtotta neki a kért dolgokat. A fiú vigyorogva vette el őket, aztán maga mögül kiengedte a lányokat, akiknek intett egyet. A farkasok hátat fordítottak, és elindultak. A párducok csapata is megfordult, hogy hazamenjenek, szerencsére a házat meghagyták nekik.

  Hirtelen Zelo előkapott egy pisztolyt és ShinJae-re célozva egyenesen hátba lőtte azt. A vörös hajú a hideg betonra rogyott, majd eldőlt azon.
 -ShinJae! -ordította teli torokból YeonJi. -Normális vagy Zelo? Most boldog vagy? -az élettelen fiú mellé térdelt és megrázta.
 -Hiszen elrabolt titeket!
 -Nem önszántából tette! Megbánta!
 -És ezt higgyem is el?!
 -Igen! Egyedül ő volt velünk kedves. Mindennap csinált reggelit nekünk. Úgy kezelt, mintha a testvérei vagy barátai lennénk. -állt fel YeonJi és lökte meg Zelot. Közben MooRae odébb vonult ChoHee-vel, hogy a kislány ne hallja szülei veszekedését.
 -Te meg biztosan be is dőltél neki, és a karjai közé omlottál! -fordult meg, és elindult az ellenkező irányba. -Ch.. ribanc...
 -A szemembe.. Mond a szemembe! -kiáltotta utána könnyes szemekkel.
 -Mondom: ri.. banc...! -nézett mélyen a szemébe.
 -Utállak!
YeonJi futásnak eredt, nem tudta merre, csak el onnan. Soha sem gondolta volna, hogy az, akit a szerelmének hitt ilyet fog a fejéhez vágni. Közben HimChan gyilkos pillantásokkal illette a fiatalabbat és átváltozva a lány után eredt. Amikor már majdnem utolérte visszaváltozott és a csuklójánál fogva mellkasának rántotta.
 -Shh~ Semmi baj.. Itt vagyok... -simogatta a hátát, miközben a lány hozzábújt.
 -Vigyél el innen, kérlek...

Oldalmegjelenítések

Labels

b.a.p (36) bap (36) fanfic (35) hópárduc (34) zelo (34) daehyun (29) himchan (28) jongup (28) yongguk (28) youngjae (28) seoul (27) szöul (27) choi junhong (26) dél-korea (25) nagymacska (25) farkas (11) joy dance academy (11) plug in music academy (11) erdő (7) álom (7) taxi (6) tánc (6) család (5) jeongmin (5) rémület (5) boyfriend (4) han folyó (4) han river (4) (4) cheonggyecheon (3) csillaghullás (3) fehér ruha (3) gyeonggido (3) (3) karkötő (3) love rain ost (3) vihar (3) vágy (3) amerika (2) bemutató (2) bolt (2) eső (2) gyeongbokgung (2) híd (2) leonida (2) sors (2) villám (2) végzet (2) áruló (2) a thousand years (1) ajándék (1) amerikai palacsinta (1) beveztő (1) bounce (1) btob (1) christina perri (1) düh (1) fotósok (1) gimpo (1) gofri (1) hold virág (1) hostess (1) i knew you were trouble (1) ilhoon (1) koncert (1) kávézó (1) munka (1) okonomiyaki (1) park (1) pizza (1) prológus (1) sanghoon (1) step up (1) sungjae (1) taylor swift (1) timbaland (1) zongora (1)

Follow~*

 
Copyright © 2010 Quaint Dreams ~ A hópárduc, All rights reserved
Design by DZignine. Powered by Blogger