15. Bonyodalmak útja

YeonJi pow

  Itt van... Choi JunHong visszatért..... Amennyire hasamtól tudtam odabújtam hozzá, és megcsókoltam. Ezúttal öröm könnyek csordogáltak végig arcomon. Szipogva húzódtam el tőle, és ujjaimmal letöröltem sós cseppjeit. Kézen fogva sétáltunk be a lakásba és a kanapéra leültünk.
 -Hol voltál ennyi ideig..? -kérdeztem remegő hangon, miközben próbáltam valamit kivenni íriszeiből.
Egy érzelmet, egy jelet, vagy bármi mást...
 -Én.. sajnálom... -kezdte a cipőjét fixírozni, mintha az annyira érdekes lenne. -Ha tudtam volna, hogy.. babát vársz a lehető leghamarabb visszajöttem volna. És, remélem boldog vagy az apjával... -törölte bele könnyeit a pólója ujjába.
 -Tőled van. -suttogtam a levegőbe. -Te vagy az apja.
Meglepetten kapta rám tekintetét, majd kezei közé fogta arcom és gyengéden megcsókolt. Hosszú és érzelmekkel teli csók volt. Elválásunk után homlokunkat összeérintette és csak mosolygott. Perceken keresztül simogatta a hasam, néhányszor oda is hajolt és fülét rátapasztotta. Aznap sokat beszélgettünk az elmúlt hét hónapról, azonban Zelo mindig kikerülte a választ arra a kérdésre, hogy hol volt, és miért csak most jött vissza. Folyamatosan terelte a témát, ami a végére már kezdett nyugtalanítani.

  Az egyik reggel mikor felébredtem a fiúnak hűlt helyét találtam az ágyban. Kivettem a lábam és a hasam alól a párnákat, majd lebattyogtam a lépcsőn az alsó szintre. Összébb húztam magamon a köntösöm, és körbe néztem a lakásban, de sehol sem láttam. Pedig a cipője és a kabátja a helyén volt.
 -Neked teljesen elmentek otthonról?! -hallottam meg Zelo hangját a tetőterasz felől.
Azt hittem, hogy csak telefonál, így csendben odamentem az üvegajtóhoz, hogy ott várjak rá. Ám amikor megláttam JunAh-t azt hittem ott helyben összeesek. Olyan hévvel húztam el az ajtót, hogy az egy hatalmas csattanással vágódott ki.
 -Halljam? Mit keres ez itt?!
 -Kérlek, hallgass meg YeonJi.. -lépett felém egyet a lány.
 -Neked nem osztottam lapot! -mutattam rá fenyegetően a mutatóujjammal. -Na..? Várom a magyarázatot, kedves JunHong. -raktam csípőre a kezem.
 -Had magyarázzam meg, kér...
 -Hagyd, majd én. -szakította félbe a fiú az árulót. -Miután a Pyobeom Seong, vagyis a Párduc Minisztérium tagjai elmentek, JunAh pedig...
 -Bűntudatom lett. Amikor szóltam az Öreg királynak, nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Nem hittem, hogy majd megöletik Zelot. -szakította most meg a lány szerelmemet. -Elvittem a búvóhelyemre, ahol ápoltam egészen addig, amíg fel nem épült.. És, sajnálom, amit akkor mondtam... -ecsetelte.
A pumpa kezdett felmenni bennem, ökölbe szorítottam a kezem és megpróbáltam uralkodni magamon. Nem húzhatom fel magam.. Nem tenne jót a babának... A lány hátat fordított és a lakáson, majd a bejárati ajtón keresztül végleg távozott az életünkből.

 -De miért tartott eddig az a bizonyos felépülés? -rivalltam a fiúra. -Azt hittem szeretsz...
 -Szeretlek, és ezt te is tudod. Csak.. féltem a reakciódtól, és rettegtem attól, hogy már más karjaiban foglak megtalálni... -hajtotta le fejét megbánóan.
 -Most komolyan képes voltál azt hinni rólam, hogy majd ezek után rögtön másik pasihoz futok?!
 -Én...
 -Ehhez csak gratulálni tudok. -tapsoltam felháborodottan. -Úgy gondoltam ismersz már annyira, hogy tudd, soha sem hagynálak el.! -kiáltoztam idegesen.

 -Figyelj, nyugodj meg... Kérlek. -simogatta meg a karom, amit elrántottam előle.
 -Mi az, hogy nyugodjak meg?! Nem nyugszom meg! Nem, nem és nem... Hét hosszú hónap után egyszer csak megjelensz és már azonnal azt várod el, hogy minden rendben lesz és majd ezt az árulót is idehívod?! Eszednél vagy?! -keltem ki magamból.
Belül ordítoztam, hogy 'állj már le te hülye', de valahogy teljesen elborult az elmém. Magamra sem ismertem. Soha sem tudnék haragudni Zelo-ra, de akkor ez mégis mi..? A föld mélyére süllyedtem volna el legszívesebben... Hirtelen éles fájdalom nyílalt a hasamba, és a fájó, szúró érzés miatt felkiáltottam. Összegörnyedve szorítottam kezemet a pocakomra, úgy vajúdtam. Egyszeriben az egész köntösöm alja víz áztatta lett. A rémület egészen eluralkodott rajtam.
 -Elfolyt a magzatvíz... -nyögtem keservesen.

Zelo pow

  Türelmetlenül járkáltam a kórház folyosóján, arra várva, hogy kapjak valami hírt YeonJi-ról és a lányomról. Három óra telt el bent létük óta, s a hajamat szinte már téptem idegességemben. Már kezdtem azon agyalni, hogy császármetszéssel fog megszületni a pici, és hogy elfogom veszíteni a gyermekem anyját, amikor kijött egy orvos. Leszedte a maszkját, majd kesztyűjét és rám mosolygott. Kezet fogott velem, aztán elállt az ajtóból.
 -Már várják önt.
Lassan beléptem a szobába, és keresni kezdtem Őket. Egyszeriben megpillantottam az apró csodát YeonJi karjaiban.

YeonJi pow

  A szülés teljesen kimerített, a szemeim épp hogy csak nem csukódtak le, de mindenképpen látni akartam a lányom. Miután megfürdették és megmérték a hosszát, súlyát; egy nővérke lépdelt ágyam mellé, s kezembe adta. Arca minden kis szegletét megvizsgáltam, ujjaimmal simogattam apró kezeit, mikor az újdonsült apuka sétált oda hozzánk.
 -Olyan kicsi... -szemei csillogtak a boldogságtól, pont mint az enyémek.
 -És olyan szép. Mint egy kis angyal...

Végig simítottam a baba pőre bőrén. Furcsa, de mégis felemelő érzés volt.
 -Mi legyen a neve? -kérdezte Zelo.
 -Talán... ChoHee. -néztem a fiúra, aki bólintott egyet beleegyezésképpen.
 -Üdv közöttünk Choi ChoHee. -cirógatta meg arcát Zelo.

  A kórházban töltött egy héten át Marie folyamatosan meglátogatott, és pár másik anyukával is elbeszélgettem az időt. Akinek már több gyermeke is van, azoktól kértem tanácsokat, hogy mit-hogyan. Szerencsére természetesen hoztam világra a kicsit, így megúsztam a hegeket. A szoptatás is egész jól, mert bár eleinte még eléggé ügyetlen voltam. Amikor Zelo bejött hozzánk, segített a pelenkázásban és más teendőkben. A legtöbbször neki sikerült megmosolyogtatnia a pici ChoHee-t, előre éreztem, hogy apás lesz.

12. Egy szív próbája

Író pow

  A fiúk, JunAh és Marie megbeszélték YeonJi nemsokára elkövetkezendő szülinapját. YongGuk vállalta, hogy minden költséget fedez. DaeHyun és a barátnője a parti témáját tervezték meg. YoungJae beszerzett minden kis kelléket. HimChan ellenőrizte, hogy minden a terv szerint megy-e, s az ételt meg az italokat is ő rendelte meg. Zelo ügyelt arra, hogy a lány még véletlenül se szerezzen tudomást az ő kis szervezkedésükről. JongUp biztosította a zenét és segített YoungJae-nek. Marie keresett egy tökéletes helyszínt, ahol az egészet megvalósíthatják. Közben a lány szorgosan tanult internetről, és a fiúk segítségével koreait, hogy könnyebb legyen megérteniük egymást. Viszonylag minden simán zajlott, már csak alig egy rövid hét volt hátra, amikor ki nem derült, hogy a házat, ahol megrendezték volna a kis partit, már előttük lefoglalták. Pontosabban megvette egy gazdag ember, a felsőbb tízezerből.

Marie pow

6 nap a partiig...

 -Aigoo.. most mit tegyünk? -huppantam le csalódottan a kanapéra.
HimChan leült mellém és megborzolta a hajam. -Ez még nem a világ vége. Minden rendben lesz, és találunk majd egy másik helyet.
 -Nem hinném, hogy lesz ennél jobb ház. -szontyolódtam el.
 -Biztos vagyok benne, hogy megoldjuk. -rakott az ölembe egy laptop-ot. -Szerintem azért nézz még szét, hátha... Hm? -mosolygott rám biztatóan.

 -Köszönöm oppa. -viszonoztam mosolyát.

Minden egyes oldalt átfutottam lehetséges helyek után kutatva, de nem ment olyan könnyen, mint azt gondoltam. Már esteledett, amikor rákattintottam még egy oldalra. A szemeim épphogy csak nem csukódtak le, és már sűrűn ásítoztam is. A többiek pedig már ott ahol éppen ültek elaludtak. Kanapé, annak karfája, bárszék, padló...
 -Akkor mára ez lesz az... utolsó. -szakította meg mondatomat egy ásítás.
Unottan tekertem le a ház képeihez, ám amikor megláttam őket rögtön kinyíltak a csipáim. -Ez az! -kiáltottam fel, mire a fiúk összerezzentek. -Igen, ez lesz az!
Mindenki körém gyűlt és megnézték. Összepacsiztak, majd csoportos ölelésben részesítettek. Egyszer csak egy puha érintést éreztem meg arcomon. A levegő megfagyott, és mindenki elhallgatott, csendben figyelt. Lassan odafordultam, s megpillantottam JongUp csillogó, barna szempárját.
 -Ő.. izé, szóval... Ügyes vagy. -fordult el, és tarkóját kezdte vakargatni kisfiús zavarában.
 -K.. köszönöm.
YongGuk és DaeHyun 'uuh'-zni kezdett, amire én csak mind a kettőnek leosztottam egy-egy tockost. Persze csak barátilag.

  Még aznap felhívtuk a tulajt, hogy biztosra menjünk. Kértünk időpontot is, hogy megnézhessük a terepet.
4 nap a partiig...

  Az út kocsival csupán egy óra hossza volt, és mikor odaértünk a szánkat azonnal eltátottuk. Eléggé modern, kétszintes ház volt, hatalmas ablakokkal. A tulajdonosa a bejáratnál várt minket, és miután körbenéztünk oda is adta a kulcsokat. Visszamentünk a városba és elhoztuk a megrendelt/vett cuccokat, azután vissza a házhoz. JunAh diktálta, hogy mi hova kerüljön, mi pedig megállás nélkül tologattuk a bútorokat. Másnap megvettük a fehér lufikat, amiket felaggatunk a nappaliban mindenhová. A többi díszt is felraktuk, amik a buli témájához híven mind fehérek, esetleg szürkék voltak. JongUp és YongGuk összeállította a zenéhez szükséges berendezést.
1 nap a partiig...
  A megrendelt ételeket kiszállították, mi pedig beraktuk azokat a hűtőbe, hogy ne romoljanak meg. Közben a hó is leesett, így még szebb és jobb összhatása volt az egésznek.
A parti napja...
  Lefizettünk egy taxist, hogy pontosan délután kettőre menjen a házhoz, ahol barátnőm lakik, és megadtuk neki a buli helyszínének címét, hogy oda fuvarozza el. YeonJi érkezése előtt még gyorsan átfutottuk az egészet, hogy minden rendben legyen.

YeonJi pow

  Mikor reggel felkeltem Marie nem volt sehol sem, ami meglehetősen aggasztott. Körbenéztem a lakásban, de nyomát sem láttam a lánynak. Vissza sétáltam a galériába, ahol a falba épített szekrényen találtam egy kis cetlit.

Vegyél egy pihentető fürdőt, és lazíts egy kicsit.
A fürdőszobában találsz egy fehér báli ruhát.
Vedd fel, és kettőkor menj a ház elé. Ott fog várni rád egy taxis.

Varázsolj el minket.....
Szeretettel: Zelo

  Itt meg mi folyik? Zsebre vágtam a papírt és a fürdőbe mentem. Tényleg ott volt a ruha, egy hozzá tartozó hajdísszel. Mosolyogva simítottam végig a hószín anyagon. Megfogtam és kivittem a nappaliba, nehogy vizes legyen. Kibújtam pizsamámból és beálltam a forró víz alá. Hallgatva Zelo utasítására lazítottam kicsit... nagyon. Félórán keresztül csak álltam, és hagytam, hogy a víz végig csordogáljon testemen. Majd utána fogtam a kókuszos samponom és megmostam vele a hajam. Úgy döntöttem jót tesz egy kis újítás, így lapockáig érő hajamat levágtam a vállamig. Picit sajnáltam a padlóra hulló hajtincseket, de végül is nem halok bele, ha pár centivel rövidebb lesz a frizurám. Magamra tekertem egy törölközőt, és a tükör elé beállva nekiálltam megszárítani hajkoronám. Miután végeztem hajsütővassal pár hullámot varázsoltam bele. Úgy döntöttem, hogy a fehérneműim közül előhalászom azt, amit különleges alkalmakra tartogattam. Azaz a fehér, csipkéset, aminek a melltartója pánt nélküli. A cipőim között kezdtem keresgélni, aztán megakadt a szemem egy fehér magassarkún. Felvettem a cipőt, majd a fehér ruhát is, aztán a tükör előtt a hajamba raktam a díszt. Az órára néztem. Hm.. még van egy órám. Addig elővettem a rejtett sminkjeimet. Lealapoztam arcomat, majd halványan egy kis barackos színű pirosítót vittem fel arccsontomra. Szemhéjtussal kihúztam a szememet, utána pilláimon végig szántottam szempillaspirállal. Egy kis ajakbalzsam, és kész is. Még egyszer rápillantottam a ketyegő tárgyra. Háromnegyed kettő... Utoljára végig néztem magamon, aztán felvettem egy bundás, szürke bolerót és lementem a utcára. Pár ember eléggé furcsán nézett rám, de nem érdekelt különösebben a reakciójuk a ruhámra. Kint, a járdán állva vettem csak észre milyen hideg is van, de szerencsére legalább a szél nem fújt, és sütött a nap is. Pont amikor összébb húztam magam megjelent egy taxi, benne egy fehér öltönybe öltözött sofőrrel. Kiszállt és kinyitotta nekem a kocsi hátsó ajtaját. Beültem, majd a sofőr is így tett. Beindította a motort és el is indultunk. Keresztül mentünk az egész városon, végül egy hófödte tájhoz értünk, ahol lekanyarodtunk. Egyenesen be az erdősbe. Szerencsére nem föld, hanem rendes út volt, így könnyen eljutottunk egy hatalmas, modern házhoz. Az autófeljárón megállt a jármű, az öltönyös kiszállt és miután kinyitotta az ajtót, jobb kezét felém nyújtva segített kiszállni. Meghajolt, majd visszaült és elhajtott. Megvártam míg a fák mögött eltűnik a taxi, aztán körbepillantottam. Mindent hó borított, amiken a lemenő nap sugarai fel-fel csillantak. Pár itt telelő madárka csipogását lehetett hallani, amik éppen a fehér fák ágain ugráltak. Mélyet sóhajtottam, leheletem pedig megfagyott mikor találkozott a kinti hideg levegővel, ezzel párát képezve. Egyszeriben két meleg kart éreztem meg oldalamon, majd egy állat a vállamon.
 -Gyönyörű vagy. -suttogta a kékség, miközben arcát hajamba fúrta.

Lassan megfordultam, hogy szemeibe tudjak nézni. Teljes egészében fehérben pompázott, ami személyem szerint nagyon jól állt neki. Felém nyújtotta bal karját, hogy beletudjak karolni, majd komótosan a ház felé kezdtünk sétálni, ahol felmentünk az emeletre. A többiek szintén talpig fehérben voltak. YongGuk a kezembe nyomott egy pohár pezsgőt, aztán ők is a kezükbe vettek egyet-egyet az átlátszó nedűből. JongUp a hifihez sétált és beindította.

Huh Gak - The Person Who Love Me

 -Boldog tizennyolcadikat YeonJi. -emelte fel poharát Marie. Istenem, teljesen kiment a fejemből, hogy ma van a szülinapom...
Mindenki koccintott mindenkivel, s lehúztuk a pezsgőt. Odajött hozzám JunAh, és beszélgetni kezdtünk. Arról, hogy Ő hogyan talált rá DaeHyun-ra, és hogy, miként lett belőle az ami. Szóba jött az is, hogy én, hogy kerültem ide, Dél-Koreába. Egyszer csak beállt egy kisebb csend, amit a lány egy számomra hihetetlen mondattal szakított meg.
 -Ugye tudod, hogy Zelo csak kihasznál? -kortyolt bele italába.
 -Ezzel mire célzol? -néztem rá kérdőn.
 -Ő csak azért tart téged, hogy letudja valakin vezetni a testi vágyait. És őszintén.. nem te vagy az első ilyen a számára. -vigyorgott tovább.
 -Tessék? -épp hogy csak nem nyeltem félre a nyálam.
 -Jobb ha ezzel tisztában vagy. -nézett végül egyenesen a szememben, majd odasétált barátjához.
Olyan hihetőnek hangzott, de... valahogy mégsem tudom, hogy megbízzak-e benne. Percekig rágódtam még azon, amit mondott, de elűztem a rossz gondolatokat. Nem akartam mindenfélét összekombinálni.

  A következő pillanatban mindenki elhallgatott, a zene elhalkult, és a többiek félkört formázva gyűltek körém. Zelo elém lépett, és... letérdelt. Íriszei csillogtak a boldogságtól, majd előhúzott a nadrágja zsebéből egy kis, fekete ékszerdobozt. Lassan felnyitotta, a szemeim pedig elkerekedtek. Egy eljegyzési gyűrű lapult benne, amit apró kövek díszítettek.
 -Seo YeonJi... hozzám jönnél?
Szívem szerint a nyakába ugrottam volna, azonban... a párduclány bogarat ültetett a fülembe. Ellepték az elmém mindenféle gondolatok, képzelgések. Az agyam mindenáron megpróbálta elhitetni velem, amit JunAh mondott. Szemeimbe könnyek gyűltek és ellöktem a fiú kezét. Megfogtam a ruhám és rohanni kezdtem ki a házból. Arcomon patakokban folytak a sós cseppek. Már levegőt is alig kaptam. Kint megtorpantam hirtelen, de amikor meghallottam magam mögött a fiú hangját, azonnal berohantam a sűrű erdőbe. Két gyönge kezemmel markolásztam fehér ruhám anyagát, úgy futottam tovább. Egyre több, s több öreg fenyő mellett suhantam el, még beljebb jutva ezzel a rengetegbe. Egy pillanatra hátra néztem. Havon és fákon kívül már mást nem láttam. Megkönnyebbülve próbáltam rendbe hozni szabálytalan légzésem, majd lassan gyalogolni kezdtem, kiutat keresve. Nem sokkal később elértem egy fa hídhoz, ami egy befagyott patak felett ívelt át. Lassan kezdtem lépdelni rajta, miközben magam elé meredtem. Nem tudtam visszatartani, megállás nélkül sírtam tovább. Hirtelen morgást hallottam meg pár méterre magam előtt. A fejem azonnal a hang irányába kaptam. Pontosan ott állt előttem Zelo hópárduc alakban. Mélyen szemeibe néztem.
 -Kérlek,... ne higgy neki. -kérlelt.
Hátrálni kezdtem, és majdnem ismét futásnak eredtem, amikor egy pisztoly éles hangja kezdett visszhangozni a fák között. Óvatosan hátra pillantottam, azonban amit megláttam még álmaimban sem mertem elképzelni. A nagymacska a hóban feküdt, amit kezdett beteríteni vörös vére. A szívem kihagyott egy ütemet. A fiúhoz rohantam, és mellé térdeltem. Lassan felé nyújtottam a kezem. Mellkasa egyáltalán nem mozgott, amitől kezdett eluralkodni rajtam a rémület. Rázogatni kezdtem élettelen testét, de Ő meg se mozdult. Óráknak tűnő percekig próbálkoztam még, hasztalanul.
 -Könyörgöm JunHong, ne szórakozz velem. Ne merj itt hagyni. Hallod...? -suttogtam a fagyott levegőbe rekedtes hangon. -Ne halj meg, kérlek! Zelo...!! -kiáltottam reményvesztetten.

11. Bűnös vágy

Marie pow

  Amikor YeonJi dolgozott a fiúkra bízott rá, hogy vigyázzanak rám, és hogy addig se legyek egyedül. Egy YongGuk nevű fiú nem engedte, hogy állandóan ott legyek, ezért az egyik fiú elvállalta, hogy majd átjön arra az időre a barátnőm lakására. A mai nap is épp így zajlott. YeonJi már épp indulni készült korán reggel, amikor csengettek. A lány elment, a fiú pedig elhelyezkedett a kanapén és a tv-t kezdte kapcsolgatni. Egy kicsit nem fűlött a fogam ahhoz, hogy tulajdonképpen bébiszittert bíznak rám, de elnéztem, mert tudtam, YeonJi csak aggódik értem. Főleg, hogy alig tudok valamit koreaiul. Neki már adott volt a nyelv, mert eredetileg itteni származású. De én...
 -Vedd már halkabbra, kérlek. -szorítottam a fejemre a párnámat, ezzel védekezve a tv keltette zaj ellen.
 -Eh? -kérdezett vissza.
Valaki dobjon már meg egy tolmáccsal...! Előkerestem okostelefonom, és lefordítottam, amit szeretnék. Miután kész lettem, leslattyogtam a lépcsőn és az arcába nyomtam a lefordított szöveget.
 -A tv.. Halkabbra vennéd? Megköszönném.
 -Persze. Amúgy cuki a pizsid. -nyomta elém telefonomat, miután Ő is bepötyögte, amit akart.
Magamra néztem, arcomat pedig elöntötte a forróság. Egy kék, egyszarvú-s kezeslábas volt rajtam. Olyannak tűnhettem, mint egy óvodaszökevény. Elvettem tőle a készüléket és ismét írni kezdtem.
 -Mit mondtál? Mi is a neved? -adtam oda neki.
Innentől kezdve így beszélgettünk.
 -JongUp, miért? -nézett rám értetlenül.
 -Figyelj, JongUp... Egy kicsit még szeretnék aludni, azért mégis csak hajnali öt van. Felőlem pornót is nézhetsz, de halkan. Légyszíves.
Mikor elolvasta hangos nevetésben tört ki, majd felmutatta hüvelykujját, hogy megértette. Megráztam a fejem egy sóhajtás kíséretében és visszasétáltam a galériába, a pihe puha ágyamba. Kényelmesen elhelyezkedtem, aztán nyammogtam egy párat, és már szundítottam is. A nap már magasabban járt, arcomat melengette mikor felébredtem. Kinyújtottam elgémberedett lábam, és a hátamra fordultam. Pár percig még élveztem, ahogy a nap sugarai a bőröm simogatják, aztán kinyitottam szemeimet, amit úgy éreztem nem kellett volna. A koreai fiú éppen felém közeledett a fejével, pillái le voltak hunyva. Mi az isten?!! Kigurultam a fiú alól és gyorsan állásba vágva magam mutogatni kezdtem rá.
 -Ya! Te meg mi a fenét csinálsz?! -rivalltam rá anyanyelvén.
Azért a doramákból ellestem pár mondatot, szót.
 -Én.. Én csak... -fogta fejét.
Hirtelen hátat fordított és lerohant az alsó szintre. Néhány pillanatig még utána bámultam, majd leültem a földre és a halántékom kezdtem masszírozni. Később a bőröndömből elővettem egy farmer csőnadrágot, és egy fekete, ujjatlan, asszimetrikus felsőt. Lebattyogtam a ruhákkal a fürdőbe és magamra csuktam az ajtót. Ledobtam magamról a kezeslábast, majd beálltam a zuhany alá. Kellemes, meleg víz csordogált a zuhanyrózsából, ami kellőképpen el tudott lazítani. Gondolataimban elmeredve kezdtem el hajamat mosni, utána pedig dudorászva törölköztem meg. Az egyik szárítóról levett fehérneműt felvettem, és éppen a farmeromba próbáltam belepasszírozni magam, amikor a tükörbe nézve megpillantottam magam mögött az ázsiai fiút vörösen izzó szemekkel. Annyira megijedtem hirtelen, hogy megcsúsztam a hideg, vizes kövön és befejeltem a falat magam mögött. Fájdalmamban számra haraptam. Iszonyatosan zsongott a fejem, de legalább a nadrág rám jött.. Pár másodperc múlva az ajtó észrevétlenül kinyílt, és egy JongUp nézett be rajta.

JongUp pow

  Nem tudtam mit tehetnék.. De, annyira vonzottak az ajkai. Minden egyes percben azon őrlődtem, hogy mit tegyek. Végül amellett döntöttem, hogy elnézést kell tőle kérnem mindenképpen. Óvatosan nyitottam be hozzá a fürdőszobába, s körülnéztem.
 -Figyelj, szeretnék bocsánatot kér... ni.
Amikor megpillantottam a lengén öltözött lányt a szám eltátottam, és megdermedve néztem végig rajta. Vékony lábain egy passzos nadrág volt, felsőtestét pedig egy melltartón kívül semmi sem takarta. Tökéletes bőrén apró vízcseppek folytak végig, amik farmerje korcánál álltak meg. Meglepetten nézett rám. Hatalmas szemének élénk zöld csillogását még a tavaszi növények is megirigyelnék. Pillantása elrabolt, nem tudtam szabadulni tőle. A markában tartott. Víztől ázott haja hibátlanul keretezte szép, szívformájú arcát. Bíborszín, duzzadt, kívánatos ajkai vonzották a figyelmem... Pillanatnyi gondolatmenetemből egy törölköző szakított ki, ami épp felém tartott. Egyszeriben elkaptam, és meglepetten néztem a lányra.
 -Kifelé! -kiáltotta angolul -amit kivételesen megértettem-, miközben még egy textillel kezdett hadonászni.
Bambán meghajoltam, majd az ajtót magam után becsukva, háttal nekitámaszkodtam annak. Sóhajtottam egy mélyet, s megpróbáltam elfojtani magamban az éppen feltörekvő vadat. Nem, nem lehet... Nem szabad..... -téptem idegesen a hajam.

  Pár perccel később jobbnak láttam, ha lehűtöm magam, így a konyhába sétáltam és a csap alá nyomtam a fejem. A hideg víz hatására kissé lenyugodtam, de belül még éreztem, hogy valami ki akar belőlem törni. Alig fél éve vagyok tisztában azzal, hogy hópárduc vagyok. A szüleim emlékeit elvették rólam, és ide kerültem. YongGuk azonnal leszögezte, hogy az első pár hónapban vagy akár évben is, még lehetnek kisebb fajta kirohanásaim, dührohamaim, esetleg véletlenszerű átváltozásaim. Egy ideje sikerült legyűrnöm a bennem lakozó nagymacskát, de amióta megjelent Marie, azóta nem bírom kordában tartani magam, pedig minden erőmmel próbálkozom... Miután elzártam a vizet, a csap fölött támaszkodva igyekeztem gondolataimat rendezni. Váratlanul mögöttem ajtó csukódást hallottam meg, mire fejem azonnal odakaptam. A lány rémülten nézett rám, amitől elszállt az agyam és át vette az uralmat testem fölött a vad.

Marie pow

  Magamra vettem a pólómat, és egy pár perces töprengés után kinyitottam a fürdő ajtaját, amit becsuktam magam mögött. Amikor JongUp-ra pillantottam a fiú felém kapta tekintetét, amiből áradt a vadság, és a kegyetlenség. Mintha nem is ő lett volna. Komótosan megfordult és lassú léptekkel indult meg felém. Szeme barnaságát átvette egy sokkal rémisztőbb, vörösesen izzó szín. Egyre közelebb, s közelebb ért, végül már arcomon éreztem forró leheletét. Hátrálni kezdtem, de pár lépésnél tovább nem jutottam. Hátam a falnak ütközött. A fiú kezeivel a fejem mellett megtámaszkodott és tekintetét enyémbe vájta. Pár pillanatig tartott csak, amíg szemeztünk, de mintha egy örökkévalóságig néztük volna egymást. Vöröslő írisze felcsillant, majd hirtelen annyit észleltem, hogy JongUp erőszakosan falja ajkaimat. Meglepődöttségemben pilláimat is elfelejtettem lehunyni. Egyre követelőzőbb és durvább lett, ami megrémített. Eszem ágában sem volt visszacsókolni. Fájó, de valahogy mégis élveztem. Félreértés ne essék, undorodom a szadomazótól... Minden erőmmel próbáltam ellökni magamtól, azonban testével még jobban a falhoz szorított. Alfelével picit meglökött, amitől akarva akaratlanul is felnyögtem. Combomnál éreztem keménységét, amitől megriadtam. Egyszeriben elvált párnáimtól és rám nézett. Lélektükre visszaváltott sötét barnás színre, majd arca eltorzult, ijedten nézett végig rajtam. Gyorsan megfordult és miután felvette a cipőjét, s kabátját, kiviharzott a bejárati ajtón. Annyira hamar zajlottak le az események, hogy reagálni sem tudtam.

  Körülbelül két órát lehettem egyedül a lakásban, mielőtt kulcscsörgésre eszméltem. Amíg YeonJi haza nem jött. Mikor észrevette, hogy nincs itt a fiú meglepődve nézett körbe. Rákérdezett, de csak megráztam a fejem. Vette az adást, hogy most erről nem szeretnék beszélni, ezért nem is firtatta tovább a témát. Elmentünk a ház melletti kis boltba. Barátnőm elmesélte, hogy itt találkozott először a kék hajú fiúval. Az egészet mosollyal az arcán regélte el, viszont egy két dolgot kihagyott vele kapcsolatban, ami kicsit nyugtalanított. Látszott rajta, hogy valamit nem szeretne elmondani nekem, de rá hagytam. Ha nem, hát nem. Este nyolc felé, amikor már bőven sötétbe burkolózott az égbolt, YeonJi kitalálta, hogy menjünk el a srácokhoz. Abban a pillanatban, a történtek után, valahogy nem igazán tudtam ennek örülni, de az ő kedvéért belementem, egy mosolyt erőltetve fejemre. Mikor leparkoltunk az Audival, szinte azonnal felnyílt a garázsajtó. Megkönnyebbülésemre Zelo húzta fel. Váltottak egy gyors szájra puszit, azután a lépcsőház felé vettük az irányt. Ott csatlakozott hozzánk HimChan, majd az első emeleten a két szerelmes levált tőlünk. Mikor hátat fordítottak Zelo még gyorsan kacsintott egyet az idősebb fiú felé, utána végleg eltűntek valamelyik szobában. A másodikon letelepedtünk a hatalmas kanapéra, és YoungJae krákogott egyet.
 -Nos akkor... Mivel jövő hónapban lesz a mi kis YeonJi-nk tizennyolcadik szülinapja, úgy gondoltuk szervezhetnénk neki egy partit...
YongGuk folyamatosan fordított nekem, azonban egy idő után teljesen elkalandoztam, hiába a barátnőm szülinapjáról volt szó. JongUp-al egymást bámultuk, és eléggé feszélyezve, kényelmetlenül éreztem magam. Mintha lyukat égetett volna belém. Nem bírtam elszakadni tekintetétől, de igazából nem is akartam...

3. Kényelmetlen koreográfia

  Egy iroda szerűséghez vitt el, ahol megbeszéltük a részleteket és pár papírmunkát is elintéztünk. Egy bizonyos összeget kellett csak hónaponta fizetnem, cserébe bármikor bemehettem bármilyen órára, vagy akár csak úgy gyakorolni. Nem tudom, mi ütött belém, de valahogy úgy éreztem többször akarok találkozni ezzel a Zelo-val. Felkeltette az érdeklődésemet ez a fiú, túlságosan is. Miután hazaértem, ledobtam a cipőm és rögtön a galériába siettem fel. Előkotortam a takaróm alól a laptopom, és a keresőbe bepötyögtem, hogy: nagymacska fajták. Kíváncsivá tett az, hogy vajon milyen macska lehet, amelyik rettegésben tart....

 -Hó... párduc.... -olvastam az egyik kép alatt, ami feltehetően az volt, amit kerestem.
Lecsuktam a gépem, utána fentről kinéztem az ablakon. Bevillantak a képek a nagy testű ragadozóról az agyamban. Amikor arra a fiúra néztem, s egy morgás hallottam, és amikor az álmomban a földre nyomott... Elhessegettem a szörnyű gondolatokat, lementem az alsó szintre és figyelem elterelés képen zene hallgatás közben mosogatni kezdtem.

  Pár nappal később munka után taxiba ültem, és már száguldottunk is az Akadémiára. Miután kiszálltam az épületnél, a bejárat felé kezdtem gyorsan lépdelni, azonban az ajtóban nem figyeltem és sikeresen rám nyitották a bejáratit, ami szabályosan arcon vágott. Az orromat fogva guggoltam le, miközben fájdalmamban nyöszörögtem. Az illető, aki rám nyitotta az ajtót, leguggolt mellém és kezét vállamra rakta. Nem szólt egy szót sem, így felnéztem rá. Zelo összevont szemöldökkel kémlelte arcomat, majd elvette a kezemet és megtapogatta az orrom. Odébb húzódtam tőle, majd felálltam, mire ő csak lentről pillantott fel rám. Aztán kiegyenesedett, zsebre vágta a kezét és elsétált. Eléggé furcsa helyzet volt, de megpróbáltam túl tenni magam rajta, ezért szaladtam is táncra.

  Mikor benyitottam már mindenki bent volt, és párosával álltak.
 -Áh, Yeon-Ji. Csakhogy itt vagy. Vedd le a kabátod és állj be valamelyik fiúhoz. -utasított a tánctanár mosolyogva.
Körbe néztem a teremben, de már mindenkinek volt párja.
 -Ő... Seonsaengnim... -hajtottam le fejemet.
 -Ne aggódj, kerítünk neked partnert. -kacsintott, mire elővette telefonját és félre vonult.
Pár perc múlva visszatért közénk, és megveregette a vállam. -Hamarosan itt lesz. -majd az egész csapat felé fordult. -Addig is hallgassuk meg, hogy ma mire táncolunk.

Két tenyerét összecsapta, majd telefonját a hifihez csatlakoztatta. Amikor felcsendült egy ismerős dallam azt hittem kiugrok a bőrömből. Az egyik személy szerinti kedvenc számom volt az. Már csak azért is, mert YoonJi-val hasonlított a nevünk. Most már értem, miért kellett párokba állnunk.
 -Gyerekek, ma... -de hirtelen abbahagyta mondandóját, és az ajtó felé fordult. -Áh, Zelo. Végre megjöttél. -pacsizott le a fiúval. -Kérlek állj be YeonJi mellé.
Megszólalt bennem a vészharang... Hogy mi?! Zeloval kell táncolnom...? A fiú úgy tett, ahogy a tanár mondta, és mellém lépdelt.
 -Na szóval... Ma NS YoonG-re fogunk táncolni. Pontosabban az If You Love Me koreo-ját tanuljuk be... Akkor álljatok egymásnak háttal.
Elkezdte mutogatni a lépéseket, a mögöttem álló fiú pedig csak követte az utasításokat. Amikor kicsit közelebb kerültünk egymáshoz éreztem, ahogy arcomat elönti a pír, ég a forróságtól. Lányos zavaromban nem tudtam, mit tegyek, így hát csak tettem amit kellett. Vagyis követtem a mozdulat sort.

  Érintése nyomán égett a bőröm.

Ahogy a tükörben néztem magunkat valami furcsát éreztem.

Szívem hevesen dobogott, és a hideg végig futott rajtam.
Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám....

  Pár nappal később az álmaimban egyre többször bukkant fel a hópárduc. Eleinte csak párszor, egy-egy rövid álom erejéig. Végül már minden éjszakám vele töltöttem és kezdtem egyre nehezebben aludni. Ám amikor egy nap nem jött álom a szememre, és még hajnali 3-kor is a gépem bámultam a galériában ülve, hirtelen elkezdett esni az eső. Nem csodálkoztam rajta, hiszen ősz volt már. Az ablakon egyre sűrűbben kezdtek kopogni az eső cseppek. A végére szép kis vihar keletkezett belőle. Unottan írtam ki Tumblr-re, hogy éppen zuhog. Hirtelen csörömpölést hallottam meg az alsó szintről. Lenéztem, de semmit sem láttam. Elterültem a matracomon és a fejem a párnámba fúrtam, amikor egy sokkal hangosabb zaj ütötte meg a fülem. Felálltam és a lépcső feléig lesétáltam, onnan néztem körbe. Sehol semmi. Érdekes... Megrántottam a vállam, majd elindultam vissza fel-felé, azonban morgást hallottam meg magam mögül. Pár másodperc után hátrafordultam és egy vörös szempárral találkoztam. A hópárduc lépett egyet felém, mire én hátrálni kezdtem, de megcsúsztam és elestem. A nagy testű macska mellkasomra lépett és tekintetét az enyémbe vájta, aztán egy eget rengető dörgés rázta meg a szobát, amit tizedmásodpercek után egy villám világított be. Amit megláttam, az teljesen megrémített. Nem akartam elhinni... 
 -Z.. Zelo...?

Prológus

Egy sűrű, hófödte erdőben futott a végzete elől. Hosszú, fehér ruhája anyagát két gyönge kezével markolta, úgy suhant el egy-egy öreg fenyő mellett.

Egy pillanatra hátra nézett, s már a havon és a fákon kívül mást nem látott. Megkönnyebbülve próbálta rendbe hozni szabálytalan légzését, majd lassan gyalogolni kezdett. Ki a rengetegből...

Nem sokkal később elért egy fa hídhoz, ami egy befagyott kis patak felett ívelt át. Lassan lépdelt rajta, miközben maga elé meredt. Hirtelen morgást hallott pár méterre maga előtt, mire azonnal felkapta a fejét.
A végzete pontosan ott állt előtte. Ez a végzet pedig... egy hópárduc volt.

Mélyen nézett bele a nagymacska vöröslő íriszeibe, amik furcsa mód nyugodtságot, és melegséget árasztottak.
Azonban a rémület még így is eluralkodott rajta. Hátrálni kezdett, majd ismét futásnak eredt....

Próbált menekülni, de hasztalanul. Üldözte a sors Seo Yon-Ji-t, és nem tudott megszökni előle.