2. évad, 6. A vágy pokoli ereje

YeonJi pow

  -Vigyél el innen, kérlek...
HimChan levette a dzsekijét és rám terítette, majd bal karját átvette a hátam mögött és magához húzva kezdtünk el sétálni a Han folyó partjánál. Megállás nélkül csak zokogtam. Egy tátongó űrt éreztem magamban.. Az utóbbi napokban ShinJae a szívemhez nőtt, tudtam, hogy nem akart minket bántani. És most mégis.. halottan fekszik a hideg betonon... Amikor HimChan azt mondta, hogy 'Semmi baj', az olyan volt, mintha kijelentette volna, hogy 'meghalt a kutyád, de megtarthatod'.. Váratlanul eleredt a eső, mintha csak velem együtt sírt volna azon, hogy egy ilyen nagyszerű embert vesztettünk el. HimChan érezhette, tudhatta, hogy most mire gondolok, így meg sem próbált az eső elől fedezékbe ráncigálni, hanem a folyót kémlelve sétált mellettem tovább. Örültem a hirtelen jött zápornak, mert így úgy éreztem senki sem láthatja, hogy sírok... Órákon keresztül tengődtünk még a városban, nem is tudom már HimChan mikor kulcsolta össze ujjainkat. Kezének melege valamelyest lenyugtatott, így már nem szaladtak végig sós könnyeim az arcomon, habár ez nem látszódott. Észre sem vettem, hogy a városnak azon részén voltunk, ahol régebben minden egyes nap elmentem. Egy lépcsőn mentünk le, miközben az eső is kezdett alábbhagyni, végül teljesen elállt. Ahhoz képest, hogy minden nap elmentem a kis Cheonggyecheon patak mellett valahogy mégsem vettem észre. Furcsa mód alig lézengett pár ember a utcán.
 -Szeretek idejönni, ez az egyik kedvenc helyem. Ha szomorú vagyok vagy valami emészt, akkor idejövök... -mesélte mosolyogva HimChan az eget nézve.
A fodrozódó vízre néztem, majd a kis vízesésre, ami a megvilágítása miatt kékben pompázott. Csillogó szemekkel figyeltem, ahogy a hatalmas víztömeg lezubog, majd tovább csordogál. Megálltunk, majd a patak partjára leültünk. Levette a cipőjét és felhúzta a nadrágja szárát, hogy belelógathassa lábát a vízbe, ami a késői nyár lévén még langyos volt. Így tettem én is. A kellemes bizsergés a talpaimban ellazított, sikerült elfeledtetnie velem a nemrég történteket. Kezeimmel megtámaszkodtam és fejemet hátravetettem, úgy élveztem tovább perceken keresztül a talpamban lévő melegséget. Szemeimet lehunytam és elképzeltem, ahogy a szüleim idelátogatnak, és ennek a kis pataknak a partján nevetgélünk a kislányommal, ChoHee-vel. A gondolatmenetemből egy puha érintés szakított ki. Édes csók volt, és gyengéd.. olyasfajta, amilyenben még nem igazán volt részem. A fiú alig ért ajkaimhoz, mintha félt volna, hogy eltör, mint egy porcelánbabát. Egyik felem kiáltozott, hogy csókoljak vissza, a másik viszont megrökönyödhetetlenül tiltakozott ez ellen. Úgy döntöttem engedek a csábításnak. Előrébb hajoltam és párnáimat mozgatni kezdtem, ezzel meglepve egy kicsit a fiút. Tudtam, hogy HimChan az, azonban mégsem akartam ellenkezni, hanem csak kiélvezni a pillanatot...

Író pow

  YongGuk elrángatta onnan Zelo-t és kocsiba ültek, hogy visszamenjenek a házukba. A farkasok ott maradtak és ShinJae-t kezdték rázogatni, aki a huszadik szólongatásra feltápászkodott nehezen, s megszorította a markában lévő kulcsot és párduc fogat. Haragudott YongGuk-ék csapatára, azonban ez rögtön alább hagyott, amikor eszébe jutott, hogy YeonJi és a lánya is velük van. Lenyalta ajkairól a vért, majd vigyorogva kezdett el a kocsija felé bukdácsolni. Egyik barátja próbálta rábeszélni, hogy menjen be a kórházba, nem tudott rá hatni. ShinJae visszahajtott Gyeonggido-ba és amint belépett a házába azonnal el is foglalta a fürdőszobát, ahol leszaggatta magáról véres ingét és fájdalmas nyögések közepette kezdte a teste kilökni magából a töltényt.
 -Ilyenkor imádom, hogy nem sima halandónak születtem. -próbált poénkodni félmosollyal az arcán.
A faliszekrényéből előkapta a kötszert és körbetekerte magát. Visszakapta magára az előbb levetett inget, aztán az emeleti erkélyre botladozott, ahol az egyik szolgálóját hívatta, aki a kérésnek eleget téve a kezébe nyomott egy szál cigarettát. Az első szippantás után nem sokkal megjelent egy farkas lány. A lány belecsimpaszkodott ShinJae karjába, de a fiú ellökte magától, mire az hisztizve elvonult onnan. Amikor elszívta a csikket, bement a házba és leült régi jó barátjához, a zongorájához. Véletlenszerűen, hasra csapva kezdte el lenyomkodni a billentyűket.

Yiruma - Kiss The Rain (Rainy Mood)

  Eközben Gyeonggido-t is elérte a felhők sokasága, amik záporozva öntötték magukból az esőt. Egy érzelmesebb darab kúszott végig ujjain, amik a zongora billentyűihez érve kellemes dallamot képeztek. Kizárta a külvilágot, nem foglalkozott az idő múlásával, csak játszott, belemélyülve a gondolataiba. Egyszeriben bevillant neki egy kép... ahogyan a kis tavacska mellett áll YeonJi a lányával. Nem, nem volt szerelmes a lányba. Ezt biztosan tudta. Viszont erős vágyat érzett az iránt, hogy átváltoztassa saját fajtájabelivé. Nem akart neki ártani, a bensője mégis azt súgta neki, hogy ezt tegye. Lehunyta pilláit, úgy játszott tovább. Azzal, hogy a hópárducok visszakapták YeonJi-t, mintha a lelke egy darabját adta volna nekik....

  Szöulban ismét eleredt az eső, ezzel megszakítva a meghitt csókolózásban HimChan-t és YeonJi-t. Miután elváltak egymástól, azonnal állásba vágták magukat, és menedéket keresve kezdtek futni kézen fogva. A boltok többsége már zárva volt, de egy kis csendes kávézó még nyitva volt.
 -Hála istennek~ -sóhajtották.
Csupán egy óra volt még zárásig, de megpróbálták ezt kihasználni. Bent, egy asztalnál ülve várták, hogy elálljon az eső. Egy kedves öreg asszony sétált oda hozzájuk egy-egy törölközővel a kezében.
 -Tessék kedveskéim, nehogy tüdőgyulladást kapjatok itt nekem. -mosolygott kedvesen.
 -Köszönjük. -hajoltak meg a fiatalok.
A nénike intett egyet, majd visszament a munkájához, azaz a takarításhoz. HimChan a kapott törölközővel a fején ment oda a pulthoz és kért ki két Honeybush teát. Miután kihozták, a teljes alakos ablakon kinézve fújta meg a gőzölgő italt YeonJi. Lassan kortyolgatva itta a forró teát, miközben HimChan őt figyelte. Elkalandozott a lány finom arcvonásain, hibátlan bőrén, az arra rátapadó ruháján, víztől ázott haján, a bögrét tartó apró kezein, és pirosló párnáin. Magában titkon elképzelte, hogy azok ajkak ismét őt csókolják, az ujjai a lány vizes hajába szántanak, és pőre bőrére leheltnyi puszikat hint. Megrázta fejét, hogy elhessegesse képzelete szüleményét. Hiszen a lány most Zelo miatt szomorú és rá csak barátként gondol. Semmi esélye sincs nála, habár.. az a csók a pataknál... Akkor úgy érezte valami lehetne közöttük, hogy ez nem csak egy szimpla ábránd...

  Amikor ismét a lányra nézett a tekintetük találkozott. Mindketten csigalassúsággal lerakták a bögréket, és felálltak, meg nem szakítva a szemkontaktust. HimChan a zsebéből előkotort egy kis pénzt, és az asztalra lerakta. A törölközőket is letették, majd megfogták egymás kezét és elkezdtek kifutni a kávézóból. YeonJi még gyorsan hátra nézett és megköszönte az öreg néni kedvességét, aztán már az utcán rohantak szélsebesen. Egészen YeonJi házáig futottak, ahol feltörték a bejárati ajtót, ledobták a cipőiket, majd a lány a fiú karjába ugrott, és lábaival kulcsolta át derekát. Kiéhezve falták egymást, így ballagtak fel a galériába is. Ott nagy hévvel ledobták magukról ruháikat, és folytatták. A fiú végigcsókolt a lány állkapcsán, nyakán, s kulcscsontján, amire YeonJi torkából sóhajok hada tört fel. A fiú hajába túrt egyik kezével, míg a másikkal hátát karmolászta.

YeonJi pow

  HimChan érintése nyomán égett a bőröm. Alfelét hozzám nyomta, combomnál éreztem vágyát, ami ha lehet, csak még jobban feltüzelt. Bokszerén keresztül lökött egyet, amitől akaratlanul is felnyögtem. Jobb kezét hátamhoz vezette és kikapcsolta melltartómat, amit eldobott az egyik sarokba a többi ruha mellé. Nem tudtam.. nem akartam uralkodni magamon... Minden porcikám azt kívánta, hogy ez a fiú öleljen, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Nem tudtam ésszerűen gondolkozni, de annak mi értelme lett volna..?
  Akkor valami megváltozott...

"A vágy pokoli dolgokat tud művelni az ember memóriájával. És erkölcseivel. És a józan paraszti eszével."