2. évad, 13. Leonidák

  Idegesen olvastam végig a nekem szánt sorokat. Minden egyes szó után egyre kétségbeesettebb lettem. A kis üzenet végére érve a szemeim megteltek könnyel, és a kezem remegni kezdett. Elejtettem a papírt, mire Marie felkapta a földről és ő is elolvasta.
 -Mi az, hogy "pontban holnap éjfélkor"? De hát akkor van a csillaghullás is, nem? -kérdezte.
Mindenki bólogatni kezdett. Idegesen a hajamba túrtam, és a ház felé kezdtem trappolni.
 -Ezért megfizetsz ShinJae!

YeonJi pow

  A fiúkkal megpróbáltunk minden eshetőségre felkészülni. YongGuk azt szerette volna, ha valamelyikük velem megy, de nem engedtem nekik. Nem akartam veszélybe sodorni a lányomat, és ezt egyedül kellett elintéznem. A legbosszantóbb az, hogy én mindvégig megbíztam benne, erre fel ismét elrabolja ChoHee-t..

  Másnap reggel azzal kezdtük a napot, hogy a fiúk elmentek megnézni, feltérképezni a terepet. Minden egyes fát elméjükbe véstek, miközben körbe járták a pici, kör alakú rétet, ami közelebb volt a házhoz, mint gondoltam. Nap közben a térdig erő fű rengetegben sétáltam és a délutáni eget kémleltem. Egy pillanatra megálltam és lehunytam a szemeim. Hirtelen valaki vállaimnál fogva nyomott le földre, így hátra estem, és mikor felpillantottam egy hópárducot pillantottam meg. A másodperc egy töredékéig azt hittem kislányom az, de rá kellett jönnöm, hogy csak Zelo, aki hatalmas mancsaival tartott egy helyben... Aztán hangosan dorombolni kezdett.
 -Te ilyet is tudsz? -lepődtem meg.
 -Igen.. Rossz cica voltam, büntess meg... -nézett mélyen a szemeimbe íriszeivel, mikben megpillantottam a fiút, amint kacér mosolyra húzódik szája.
 -Az elég jó büntetés lesz, ha most kimászok alólad és megvonom tőled csodás testemet? -kuncogtam.
 -Nem kínzásról volt szó, héj! Hanem csak büntetésről, ami számomra teljesen mást takar.
 -És ugyan mit? -játszottam az értetlent, ezzel tovább húzva az agyát, mire váratlanul emberi alakot öltött.
Fedetlen felsőtestétől halvány pír szökött arcomra, és akaratlanul is kezdetleges izmait kezdtem fixírozni. Hozzám nyomta alfelét, mire nadrágján keresztül is megéreztem dudorát.
 -Szerintem jól tudod.. -lehelte kék fürtjei mögül rám nézve.
Kezével végig simított combomon, pilláit lehunyta, és arcával közeledni kezdett. Már éppen csak pár milliméter választotta el ajkainkat egymástól, amikor egy torok köszörülést hallottunk meg. Azonnal szétrebbentünk, és állásba vágtuk magunkat.
 -YongGuk mindenkit összehívott, gyertek... -fordított nekünk hátat HimChan, aztán elindult a ház irányába.
Ujjainkat összekulcsoltuk Zeloval és követtük a fiút, aki olykor-olykor hátrapillantott és felváltva nézte egymásba fonódott kezünket, vagy engem. Bántott, hogy HimChan ennyire szomorú, hiszen az egyik legkedvesebb barátom, de... ennél többek nem lehetünk, amit nem tud elfogadni. Mikor beértünk a házba felmentünk az emeletre, és ott mindenki egy kis kört alkotva gyűlt egy kis asztal köré, amin egy rögtönzött térképszerű rajz volt.
 -Itt, itt, és itt. Kettesével fogunk állni a sűrűben az eseményeket figyelve, ha esetleg segítség kéne YeonJi-nak. -mutatott YongGuk a rétet körülvevő erdőn három pontra. -MooRae és Marie itt, egy nem messze levő vadászlesről fog figyelni. -bökött egy, a fák melletti kis faépítményre.
 -Köszönöm, hogy ennyire aggódtok, de megoldom ezt egyedül is. -emeltem fel magam elé a kezeimet tiltakozásképpen.
 -Attól még lehetünk elővigyázatosak. Csak mert fogalmunk sincs mit akarhat az unokaöcsém csinálni. -lépett mellém YoungJae.
 -Oké... Viszont, annyit nem értek, hogy hogyan lehettek ti rokonok, ha ő farkas te pedig hópárduc..? -szűkítettem össze szemeimet.
 -Ez hosszú. -vakarta a tarkóját.
 -Nekem van még időm, körülbelül hét órám van éjfélig.
 -Hát jó.. -sóhajtott. -Igazából örökbefogadott gyerek vagyok, a nevelő szüleim farkasok voltak. Így ShinJae sem tulajdonképpen az igazi rokonom, csak kiskorunkban össze voltunk nőve, elválaszthatatlanok voltunk addig, amíg ki nem derült, hogy mik is vagyunk... -rántotta meg a vállát.
 -Ezt.. nem tudtam... Sajnálom. -hajtottam le a fejem, mire ö csak összeborzolta a hajam.
 -Semmi baj, kicsi lány. -mosolygott, amit viszonoztam.

  Az ujjaimat tördelve vártam, hogy múljanak az órák, amik csigalassúsággal haladtak. Megőrjített a várakozás, a tétlenség. Mielőtt találkoznék ShinJae-vel, még egyszer kimentem a rét közepére. A nap már lemenőben volt. Szemeimmel végig néztem a fákon, a csicsergő madarakon, és ahogy a szél fújja a térdig érő fű rengeteget. Utoljára körbenéztem gyorsan, amikor egyszer csak megpillantottam egy sötét alakot. Lassan felé kezdtem sétálni, és az ismeretlen is megindult felém. Mikor már olyan távolságban volt, hogy felismerhessem, elképedtem. A fiúnak vöröslöttek, és fel voltak duzzadva a szemei. A hibátlan arca most megviselten fénylett. Barna haja kócos, rendezetlen volt. A lezser, egyszerű ruhadarabok szó szerint lógtak rajta. Nyomát sem láttam a régi fiúnak, aki adott magára, és szinte minden pillanatban arra ügyelt, hogy megfelelően be legyen állítva a frizurája. Közelebb mentem hozzá, ismét végig néztem rajta, aztán hátat fordítottam neki, hogy letörölhessek egy kósza könnycseppet. Nem akartam, hogy sírni lásson. Ez mind miattam van.. szánalmas vagyok... Egyszeriben előttem termett és államnál fogva kényszerített, hogy felnézzek rá. Egy mosolyt kényszerített meggyötört arcára, és hüvelykujjával letörölte sós cseppjeimet.
 -Miért csinálod ezt..? -kérdeztem remegő hanggal. -Hiszen az egyik legjobb barátom vagy, nem akarlak szenvedni látni...
 -Barát.. Épp ez a baj... -szorította össze a szemeit.
 -De tudod jól, hogy nem lehet több közöttünk. -szipogtam.
 -Igen, -lépett egyet hátra. -és pont ezért fáj annyira.
 -Én.. Nem szeretnék fájdalmat okozni neked, de.. nem tehetek róla... Sajnálom HimChan...
Elindultam a kis tó felé. Kézfejemmel durván törölgetni kezdtem víz áztatta arcomat, és a csónakok felé trappoltam, amikor egy kéz hirtelen megragadott.
 -Várj! Csak.. egy csók... Csak egyet.
Tekintetét az enyémbe fúrta, egyszerűen nem tudtam szabadulni tőle. Közelebb léptem hozzá és vállaiba kapaszkodva vártam, hogy közeledni kezdjen. Nem sietett. Türelmesen vártam ajkaira, amik lassan, de biztosan megérkeztek. Finoman ért hozzá párnáimhoz, és amennyire csak tudott gyengéd volt, mintha csak egy porcelánbaba lennék, aki bármelyik pillanatban összetörhet. Kezeivel közrefogta arcomat, és mindketten lehunytuk pilláinkat. Úgy éreztem egy egész örökkévalóságig tartott, mire mozgatni kezdte ajkait. Pillanatról pillanatra jobban ölelt magához. Minden egyes érzelem benne volt ebben a csókban. Vágy, fájdalom, szeretet, hiány, sajnálat, és a reménytelenség...

  Kedvtelenül sétáltunk vissza a többiekhez, akik már a ház előtt gyülekeztek. Még utoljára megbeszéltük a dolgokat, átnéztük a tervet és tűkön ülve vártuk, hogy este tizenegyet üssön az óra, amikor is elindulunk a réthez.
  Tikk, takk.. Tikk, takk...
A szívem egy hatalmasat dobbant, mikor elérkezett az idő. Mintha hatalmas súlyokat kötöztek volna a lábamra. Egyszerűen alig tudtam menni, párszor meg is botlottam. A legutóbbi botlásomkor YongGuk kapott el, hogy orra ne essek.

 -Vigyázz kicsi lány. -mosolygott.
Bólintottam egyet, kiegyenesedtem, aztán haladtunk tovább. Mikor a szétválásra került a sor az erdő szélén, mindenki ment a helyére, egyedül HimChan és Zelo maradt ott mellettem. Először a kék hajúhoz mentem oda és szájára nyomva egy puszit fontam karjaimat köré. Lassan elsétált egy utolsót intve, majd eltűnt a sűrűben. Mikor felnéztem HimChan-ra, a szívem görcsbe rándult. Odalépett hozzám, és egy ölelésre magához húzott. Fejemet nyakhajlatába fúrtam, utána eltoltam magamtól és egy mosolyt erőltetve felé léptem ki a nyitott terepre. Komótosan lépkedve mentem a rét közepére, ahol már ShinJae ott volt, mögötte kislányommal.
 -Mire jó ez, hm? -kérdeztem a farkas alakban lévő fiútól.
 -Pillanatokon belül megtudod.. -vicsorgott.
ChoHee-t kiengedte maga mögül, aki azonnal hozzám szaladt, én pedig a fülébe súgtam, hogy fusson az erdőbe. Rám hallgatva átváltozott és a fák közé szaladt. Hirtelen csend lett. Semmilyen állat hangját sem lehetett hallani. Felnéztem az égre, amin hullócsillagok százait pillantottam meg. Pár másodperc lehetett az, ameddig gyönyörködni tudtam benne, mert az előttem álló farkas közeledni kezdett felém, éles morgásokat hallatva. Egyszeriben elrugaszkodott a földről, és azt hittem itt a vég, amikor...

Író pow

 -Eszednél vagy Marie? Ne menj oda! -kiáltotta MooRae, miközben a másik lány a vadászles lépcsőjén igyekezett lefelé. -Hallod?! Marie!
A lány semmit sem akart meghallani, csak rohant..

YeonJi pow

  Marie a semmiből ugrott elém, ezzel megakadályozva, hogy ShinJae engem harapjon meg.
A farkas miután ezt észrevette, az erdőbe rohant. Barátnőm fájdalmasan nyögve terült el a földön, majd teste rángatózni kezdett. YongGuk letérdelt mellé és megvizsgálta a sebet. JongUp is odatérdelt, miközben az idősebbiket nézte. YongGuk a lányt bámulva jelentette ki, hogy:
 -Át kell változtatnunk... Különben meghal, vagy...
 -Vagy?
 -Farkas lesz belőle. JongUp..
 -De...
 -Szereted?
 -Igen, de...
 -Semmi de! Meg kell tenned!
A fiú nagyot nyelt, majd lehajolt és szívni kezdte a vállából a mérget, amit kiköpött, majd végig nyalt a seben és átváltozott hópárduccá. Szemeit összeszorította, s pont ugyan ott, ahol a farkas is, megharapta. Marie izmai ellazultak, rángatózása abba maradt. Már csendben szuszogott, amikor mindenki odaért.
 -Az álmom! -hasított belém a felismerés..

2. évad, 6. A vágy pokoli ereje

YeonJi pow

  -Vigyél el innen, kérlek...
HimChan levette a dzsekijét és rám terítette, majd bal karját átvette a hátam mögött és magához húzva kezdtünk el sétálni a Han folyó partjánál. Megállás nélkül csak zokogtam. Egy tátongó űrt éreztem magamban.. Az utóbbi napokban ShinJae a szívemhez nőtt, tudtam, hogy nem akart minket bántani. És most mégis.. halottan fekszik a hideg betonon... Amikor HimChan azt mondta, hogy 'Semmi baj', az olyan volt, mintha kijelentette volna, hogy 'meghalt a kutyád, de megtarthatod'.. Váratlanul eleredt a eső, mintha csak velem együtt sírt volna azon, hogy egy ilyen nagyszerű embert vesztettünk el. HimChan érezhette, tudhatta, hogy most mire gondolok, így meg sem próbált az eső elől fedezékbe ráncigálni, hanem a folyót kémlelve sétált mellettem tovább. Örültem a hirtelen jött zápornak, mert így úgy éreztem senki sem láthatja, hogy sírok... Órákon keresztül tengődtünk még a városban, nem is tudom már HimChan mikor kulcsolta össze ujjainkat. Kezének melege valamelyest lenyugtatott, így már nem szaladtak végig sós könnyeim az arcomon, habár ez nem látszódott. Észre sem vettem, hogy a városnak azon részén voltunk, ahol régebben minden egyes nap elmentem. Egy lépcsőn mentünk le, miközben az eső is kezdett alábbhagyni, végül teljesen elállt. Ahhoz képest, hogy minden nap elmentem a kis Cheonggyecheon patak mellett valahogy mégsem vettem észre. Furcsa mód alig lézengett pár ember a utcán.
 -Szeretek idejönni, ez az egyik kedvenc helyem. Ha szomorú vagyok vagy valami emészt, akkor idejövök... -mesélte mosolyogva HimChan az eget nézve.
A fodrozódó vízre néztem, majd a kis vízesésre, ami a megvilágítása miatt kékben pompázott. Csillogó szemekkel figyeltem, ahogy a hatalmas víztömeg lezubog, majd tovább csordogál. Megálltunk, majd a patak partjára leültünk. Levette a cipőjét és felhúzta a nadrágja szárát, hogy belelógathassa lábát a vízbe, ami a késői nyár lévén még langyos volt. Így tettem én is. A kellemes bizsergés a talpaimban ellazított, sikerült elfeledtetnie velem a nemrég történteket. Kezeimmel megtámaszkodtam és fejemet hátravetettem, úgy élveztem tovább perceken keresztül a talpamban lévő melegséget. Szemeimet lehunytam és elképzeltem, ahogy a szüleim idelátogatnak, és ennek a kis pataknak a partján nevetgélünk a kislányommal, ChoHee-vel. A gondolatmenetemből egy puha érintés szakított ki. Édes csók volt, és gyengéd.. olyasfajta, amilyenben még nem igazán volt részem. A fiú alig ért ajkaimhoz, mintha félt volna, hogy eltör, mint egy porcelánbabát. Egyik felem kiáltozott, hogy csókoljak vissza, a másik viszont megrökönyödhetetlenül tiltakozott ez ellen. Úgy döntöttem engedek a csábításnak. Előrébb hajoltam és párnáimat mozgatni kezdtem, ezzel meglepve egy kicsit a fiút. Tudtam, hogy HimChan az, azonban mégsem akartam ellenkezni, hanem csak kiélvezni a pillanatot...

Író pow

  YongGuk elrángatta onnan Zelo-t és kocsiba ültek, hogy visszamenjenek a házukba. A farkasok ott maradtak és ShinJae-t kezdték rázogatni, aki a huszadik szólongatásra feltápászkodott nehezen, s megszorította a markában lévő kulcsot és párduc fogat. Haragudott YongGuk-ék csapatára, azonban ez rögtön alább hagyott, amikor eszébe jutott, hogy YeonJi és a lánya is velük van. Lenyalta ajkairól a vért, majd vigyorogva kezdett el a kocsija felé bukdácsolni. Egyik barátja próbálta rábeszélni, hogy menjen be a kórházba, nem tudott rá hatni. ShinJae visszahajtott Gyeonggido-ba és amint belépett a házába azonnal el is foglalta a fürdőszobát, ahol leszaggatta magáról véres ingét és fájdalmas nyögések közepette kezdte a teste kilökni magából a töltényt.
 -Ilyenkor imádom, hogy nem sima halandónak születtem. -próbált poénkodni félmosollyal az arcán.
A faliszekrényéből előkapta a kötszert és körbetekerte magát. Visszakapta magára az előbb levetett inget, aztán az emeleti erkélyre botladozott, ahol az egyik szolgálóját hívatta, aki a kérésnek eleget téve a kezébe nyomott egy szál cigarettát. Az első szippantás után nem sokkal megjelent egy farkas lány. A lány belecsimpaszkodott ShinJae karjába, de a fiú ellökte magától, mire az hisztizve elvonult onnan. Amikor elszívta a csikket, bement a házba és leült régi jó barátjához, a zongorájához. Véletlenszerűen, hasra csapva kezdte el lenyomkodni a billentyűket.

Yiruma - Kiss The Rain (Rainy Mood)

  Eközben Gyeonggido-t is elérte a felhők sokasága, amik záporozva öntötték magukból az esőt. Egy érzelmesebb darab kúszott végig ujjain, amik a zongora billentyűihez érve kellemes dallamot képeztek. Kizárta a külvilágot, nem foglalkozott az idő múlásával, csak játszott, belemélyülve a gondolataiba. Egyszeriben bevillant neki egy kép... ahogyan a kis tavacska mellett áll YeonJi a lányával. Nem, nem volt szerelmes a lányba. Ezt biztosan tudta. Viszont erős vágyat érzett az iránt, hogy átváltoztassa saját fajtájabelivé. Nem akart neki ártani, a bensője mégis azt súgta neki, hogy ezt tegye. Lehunyta pilláit, úgy játszott tovább. Azzal, hogy a hópárducok visszakapták YeonJi-t, mintha a lelke egy darabját adta volna nekik....

  Szöulban ismét eleredt az eső, ezzel megszakítva a meghitt csókolózásban HimChan-t és YeonJi-t. Miután elváltak egymástól, azonnal állásba vágták magukat, és menedéket keresve kezdtek futni kézen fogva. A boltok többsége már zárva volt, de egy kis csendes kávézó még nyitva volt.
 -Hála istennek~ -sóhajtották.
Csupán egy óra volt még zárásig, de megpróbálták ezt kihasználni. Bent, egy asztalnál ülve várták, hogy elálljon az eső. Egy kedves öreg asszony sétált oda hozzájuk egy-egy törölközővel a kezében.
 -Tessék kedveskéim, nehogy tüdőgyulladást kapjatok itt nekem. -mosolygott kedvesen.
 -Köszönjük. -hajoltak meg a fiatalok.
A nénike intett egyet, majd visszament a munkájához, azaz a takarításhoz. HimChan a kapott törölközővel a fején ment oda a pulthoz és kért ki két Honeybush teát. Miután kihozták, a teljes alakos ablakon kinézve fújta meg a gőzölgő italt YeonJi. Lassan kortyolgatva itta a forró teát, miközben HimChan őt figyelte. Elkalandozott a lány finom arcvonásain, hibátlan bőrén, az arra rátapadó ruháján, víztől ázott haján, a bögrét tartó apró kezein, és pirosló párnáin. Magában titkon elképzelte, hogy azok ajkak ismét őt csókolják, az ujjai a lány vizes hajába szántanak, és pőre bőrére leheltnyi puszikat hint. Megrázta fejét, hogy elhessegesse képzelete szüleményét. Hiszen a lány most Zelo miatt szomorú és rá csak barátként gondol. Semmi esélye sincs nála, habár.. az a csók a pataknál... Akkor úgy érezte valami lehetne közöttük, hogy ez nem csak egy szimpla ábránd...

  Amikor ismét a lányra nézett a tekintetük találkozott. Mindketten csigalassúsággal lerakták a bögréket, és felálltak, meg nem szakítva a szemkontaktust. HimChan a zsebéből előkotort egy kis pénzt, és az asztalra lerakta. A törölközőket is letették, majd megfogták egymás kezét és elkezdtek kifutni a kávézóból. YeonJi még gyorsan hátra nézett és megköszönte az öreg néni kedvességét, aztán már az utcán rohantak szélsebesen. Egészen YeonJi házáig futottak, ahol feltörték a bejárati ajtót, ledobták a cipőiket, majd a lány a fiú karjába ugrott, és lábaival kulcsolta át derekát. Kiéhezve falták egymást, így ballagtak fel a galériába is. Ott nagy hévvel ledobták magukról ruháikat, és folytatták. A fiú végigcsókolt a lány állkapcsán, nyakán, s kulcscsontján, amire YeonJi torkából sóhajok hada tört fel. A fiú hajába túrt egyik kezével, míg a másikkal hátát karmolászta.

YeonJi pow

  HimChan érintése nyomán égett a bőröm. Alfelét hozzám nyomta, combomnál éreztem vágyát, ami ha lehet, csak még jobban feltüzelt. Bokszerén keresztül lökött egyet, amitől akaratlanul is felnyögtem. Jobb kezét hátamhoz vezette és kikapcsolta melltartómat, amit eldobott az egyik sarokba a többi ruha mellé. Nem tudtam.. nem akartam uralkodni magamon... Minden porcikám azt kívánta, hogy ez a fiú öleljen, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Nem tudtam ésszerűen gondolkozni, de annak mi értelme lett volna..?
  Akkor valami megváltozott...

"A vágy pokoli dolgokat tud művelni az ember memóriájával. És erkölcseivel. És a józan paraszti eszével."

11. Bűnös vágy

Marie pow

  Amikor YeonJi dolgozott a fiúkra bízott rá, hogy vigyázzanak rám, és hogy addig se legyek egyedül. Egy YongGuk nevű fiú nem engedte, hogy állandóan ott legyek, ezért az egyik fiú elvállalta, hogy majd átjön arra az időre a barátnőm lakására. A mai nap is épp így zajlott. YeonJi már épp indulni készült korán reggel, amikor csengettek. A lány elment, a fiú pedig elhelyezkedett a kanapén és a tv-t kezdte kapcsolgatni. Egy kicsit nem fűlött a fogam ahhoz, hogy tulajdonképpen bébiszittert bíznak rám, de elnéztem, mert tudtam, YeonJi csak aggódik értem. Főleg, hogy alig tudok valamit koreaiul. Neki már adott volt a nyelv, mert eredetileg itteni származású. De én...
 -Vedd már halkabbra, kérlek. -szorítottam a fejemre a párnámat, ezzel védekezve a tv keltette zaj ellen.
 -Eh? -kérdezett vissza.
Valaki dobjon már meg egy tolmáccsal...! Előkerestem okostelefonom, és lefordítottam, amit szeretnék. Miután kész lettem, leslattyogtam a lépcsőn és az arcába nyomtam a lefordított szöveget.
 -A tv.. Halkabbra vennéd? Megköszönném.
 -Persze. Amúgy cuki a pizsid. -nyomta elém telefonomat, miután Ő is bepötyögte, amit akart.
Magamra néztem, arcomat pedig elöntötte a forróság. Egy kék, egyszarvú-s kezeslábas volt rajtam. Olyannak tűnhettem, mint egy óvodaszökevény. Elvettem tőle a készüléket és ismét írni kezdtem.
 -Mit mondtál? Mi is a neved? -adtam oda neki.
Innentől kezdve így beszélgettünk.
 -JongUp, miért? -nézett rám értetlenül.
 -Figyelj, JongUp... Egy kicsit még szeretnék aludni, azért mégis csak hajnali öt van. Felőlem pornót is nézhetsz, de halkan. Légyszíves.
Mikor elolvasta hangos nevetésben tört ki, majd felmutatta hüvelykujját, hogy megértette. Megráztam a fejem egy sóhajtás kíséretében és visszasétáltam a galériába, a pihe puha ágyamba. Kényelmesen elhelyezkedtem, aztán nyammogtam egy párat, és már szundítottam is. A nap már magasabban járt, arcomat melengette mikor felébredtem. Kinyújtottam elgémberedett lábam, és a hátamra fordultam. Pár percig még élveztem, ahogy a nap sugarai a bőröm simogatják, aztán kinyitottam szemeimet, amit úgy éreztem nem kellett volna. A koreai fiú éppen felém közeledett a fejével, pillái le voltak hunyva. Mi az isten?!! Kigurultam a fiú alól és gyorsan állásba vágva magam mutogatni kezdtem rá.
 -Ya! Te meg mi a fenét csinálsz?! -rivalltam rá anyanyelvén.
Azért a doramákból ellestem pár mondatot, szót.
 -Én.. Én csak... -fogta fejét.
Hirtelen hátat fordított és lerohant az alsó szintre. Néhány pillanatig még utána bámultam, majd leültem a földre és a halántékom kezdtem masszírozni. Később a bőröndömből elővettem egy farmer csőnadrágot, és egy fekete, ujjatlan, asszimetrikus felsőt. Lebattyogtam a ruhákkal a fürdőbe és magamra csuktam az ajtót. Ledobtam magamról a kezeslábast, majd beálltam a zuhany alá. Kellemes, meleg víz csordogált a zuhanyrózsából, ami kellőképpen el tudott lazítani. Gondolataimban elmeredve kezdtem el hajamat mosni, utána pedig dudorászva törölköztem meg. Az egyik szárítóról levett fehérneműt felvettem, és éppen a farmeromba próbáltam belepasszírozni magam, amikor a tükörbe nézve megpillantottam magam mögött az ázsiai fiút vörösen izzó szemekkel. Annyira megijedtem hirtelen, hogy megcsúsztam a hideg, vizes kövön és befejeltem a falat magam mögött. Fájdalmamban számra haraptam. Iszonyatosan zsongott a fejem, de legalább a nadrág rám jött.. Pár másodperc múlva az ajtó észrevétlenül kinyílt, és egy JongUp nézett be rajta.

JongUp pow

  Nem tudtam mit tehetnék.. De, annyira vonzottak az ajkai. Minden egyes percben azon őrlődtem, hogy mit tegyek. Végül amellett döntöttem, hogy elnézést kell tőle kérnem mindenképpen. Óvatosan nyitottam be hozzá a fürdőszobába, s körülnéztem.
 -Figyelj, szeretnék bocsánatot kér... ni.
Amikor megpillantottam a lengén öltözött lányt a szám eltátottam, és megdermedve néztem végig rajta. Vékony lábain egy passzos nadrág volt, felsőtestét pedig egy melltartón kívül semmi sem takarta. Tökéletes bőrén apró vízcseppek folytak végig, amik farmerje korcánál álltak meg. Meglepetten nézett rám. Hatalmas szemének élénk zöld csillogását még a tavaszi növények is megirigyelnék. Pillantása elrabolt, nem tudtam szabadulni tőle. A markában tartott. Víztől ázott haja hibátlanul keretezte szép, szívformájú arcát. Bíborszín, duzzadt, kívánatos ajkai vonzották a figyelmem... Pillanatnyi gondolatmenetemből egy törölköző szakított ki, ami épp felém tartott. Egyszeriben elkaptam, és meglepetten néztem a lányra.
 -Kifelé! -kiáltotta angolul -amit kivételesen megértettem-, miközben még egy textillel kezdett hadonászni.
Bambán meghajoltam, majd az ajtót magam után becsukva, háttal nekitámaszkodtam annak. Sóhajtottam egy mélyet, s megpróbáltam elfojtani magamban az éppen feltörekvő vadat. Nem, nem lehet... Nem szabad..... -téptem idegesen a hajam.

  Pár perccel később jobbnak láttam, ha lehűtöm magam, így a konyhába sétáltam és a csap alá nyomtam a fejem. A hideg víz hatására kissé lenyugodtam, de belül még éreztem, hogy valami ki akar belőlem törni. Alig fél éve vagyok tisztában azzal, hogy hópárduc vagyok. A szüleim emlékeit elvették rólam, és ide kerültem. YongGuk azonnal leszögezte, hogy az első pár hónapban vagy akár évben is, még lehetnek kisebb fajta kirohanásaim, dührohamaim, esetleg véletlenszerű átváltozásaim. Egy ideje sikerült legyűrnöm a bennem lakozó nagymacskát, de amióta megjelent Marie, azóta nem bírom kordában tartani magam, pedig minden erőmmel próbálkozom... Miután elzártam a vizet, a csap fölött támaszkodva igyekeztem gondolataimat rendezni. Váratlanul mögöttem ajtó csukódást hallottam meg, mire fejem azonnal odakaptam. A lány rémülten nézett rám, amitől elszállt az agyam és át vette az uralmat testem fölött a vad.

Marie pow

  Magamra vettem a pólómat, és egy pár perces töprengés után kinyitottam a fürdő ajtaját, amit becsuktam magam mögött. Amikor JongUp-ra pillantottam a fiú felém kapta tekintetét, amiből áradt a vadság, és a kegyetlenség. Mintha nem is ő lett volna. Komótosan megfordult és lassú léptekkel indult meg felém. Szeme barnaságát átvette egy sokkal rémisztőbb, vörösesen izzó szín. Egyre közelebb, s közelebb ért, végül már arcomon éreztem forró leheletét. Hátrálni kezdtem, de pár lépésnél tovább nem jutottam. Hátam a falnak ütközött. A fiú kezeivel a fejem mellett megtámaszkodott és tekintetét enyémbe vájta. Pár pillanatig tartott csak, amíg szemeztünk, de mintha egy örökkévalóságig néztük volna egymást. Vöröslő írisze felcsillant, majd hirtelen annyit észleltem, hogy JongUp erőszakosan falja ajkaimat. Meglepődöttségemben pilláimat is elfelejtettem lehunyni. Egyre követelőzőbb és durvább lett, ami megrémített. Eszem ágában sem volt visszacsókolni. Fájó, de valahogy mégis élveztem. Félreértés ne essék, undorodom a szadomazótól... Minden erőmmel próbáltam ellökni magamtól, azonban testével még jobban a falhoz szorított. Alfelével picit meglökött, amitől akarva akaratlanul is felnyögtem. Combomnál éreztem keménységét, amitől megriadtam. Egyszeriben elvált párnáimtól és rám nézett. Lélektükre visszaváltott sötét barnás színre, majd arca eltorzult, ijedten nézett végig rajtam. Gyorsan megfordult és miután felvette a cipőjét, s kabátját, kiviharzott a bejárati ajtón. Annyira hamar zajlottak le az események, hogy reagálni sem tudtam.

  Körülbelül két órát lehettem egyedül a lakásban, mielőtt kulcscsörgésre eszméltem. Amíg YeonJi haza nem jött. Mikor észrevette, hogy nincs itt a fiú meglepődve nézett körbe. Rákérdezett, de csak megráztam a fejem. Vette az adást, hogy most erről nem szeretnék beszélni, ezért nem is firtatta tovább a témát. Elmentünk a ház melletti kis boltba. Barátnőm elmesélte, hogy itt találkozott először a kék hajú fiúval. Az egészet mosollyal az arcán regélte el, viszont egy két dolgot kihagyott vele kapcsolatban, ami kicsit nyugtalanított. Látszott rajta, hogy valamit nem szeretne elmondani nekem, de rá hagytam. Ha nem, hát nem. Este nyolc felé, amikor már bőven sötétbe burkolózott az égbolt, YeonJi kitalálta, hogy menjünk el a srácokhoz. Abban a pillanatban, a történtek után, valahogy nem igazán tudtam ennek örülni, de az ő kedvéért belementem, egy mosolyt erőltetve fejemre. Mikor leparkoltunk az Audival, szinte azonnal felnyílt a garázsajtó. Megkönnyebbülésemre Zelo húzta fel. Váltottak egy gyors szájra puszit, azután a lépcsőház felé vettük az irányt. Ott csatlakozott hozzánk HimChan, majd az első emeleten a két szerelmes levált tőlünk. Mikor hátat fordítottak Zelo még gyorsan kacsintott egyet az idősebb fiú felé, utána végleg eltűntek valamelyik szobában. A másodikon letelepedtünk a hatalmas kanapéra, és YoungJae krákogott egyet.
 -Nos akkor... Mivel jövő hónapban lesz a mi kis YeonJi-nk tizennyolcadik szülinapja, úgy gondoltuk szervezhetnénk neki egy partit...
YongGuk folyamatosan fordított nekem, azonban egy idő után teljesen elkalandoztam, hiába a barátnőm szülinapjáról volt szó. JongUp-al egymást bámultuk, és eléggé feszélyezve, kényelmetlenül éreztem magam. Mintha lyukat égetett volna belém. Nem bírtam elszakadni tekintetétől, de igazából nem is akartam...