9. A párductanya

  Az utunk Szöul egy kihaltabb részébe vezetett. Alig lézengett pár részeg ember az utcán, s a házak se voltak már olyan sűrűbben. Az autóból kiszállva egy kissé lepukkant épületet pillantottam meg. Alsó szinten garázs volt, felette két emelettel. A hatalmas, szürke, garázsajtóhoz ballagtunk. Zelo mellettem maradt, HimChan pedig bezörgött a fém szerkezeten, mire az lassan, félig felhúzódott. A két fiú bement alatta, habár a kezdeti izgalmam kezdett alábbhagyni, követtem őket. Mögöttem lecsukódott a garázsajtó és a villany felkapcsolódott. Ahhoz képest, hogy kint tulajdonképpen lepratelep van, itt bent viszont minden tiszta modern és luxus. Zajlik az élet, nyüzsögnek a párducok. Három luxusautó volt a garázsban. A bal legszélsőből zene szólt. A legtöbb lányon fekete, szegecses, merészebb cuccok voltak. Igaza volt Zelo-nak... Jobb is, hogy átöltöztem. HimChan levált tőlünk, mi ketten pedig felsétáltunk egy lépcsőn, ami egy galéria szerűen megoldott átjáróhoz vezetett. Éppen hogy felértünk rajta mögöttünk lépteket hallottunk meg, majd egy alacsonyabb fiú csapódott hozzánk. A barna haja oldalt fel volt nyírva. Egy koptatott farmer volt rajta, és egy ujjatlan, fekete, lenge felső, aminek az oldala ki volt vágva, ezzel belátást engedve izmos felsőtestére. A kék hajú mögé bújtam, és onnan néztem az ismeretlen fiút. Lepacsiztak, aztán az idegen rám mosolygott.
 -Szia, JongUp vagyok. Benned kit tisztelhetek? -érdeklődött.
Úgy gondoltam jobb, ha csendben maradok. Így még jobban befészkeltem magam Zelo mögé, fedezéket, kibúvót keresve a válaszadás alól.
 -Nem kell félned. -fordult felém a védelmem.
Sóhajtottam egyet és kiléptem Zelo mögül. -YeonJi a nevem. -hajoltam meg.

  Az átjárón végig sétálva bementünk egy ajtón, ami egy lépcsőházhoz vezetett. Innen nyílt egy-egy folyosó az első és a második szintre. Éppen az első szinten sétálgattunk, hogy körbevezessenek, amikor Zelo-hoz odajött egy hosszú, fekete hajú lány, akivel azután elment. Csalódottan néztem, ahogy sietősen eltűnnek a lépcsőházban. JongUp volt olyan kedves és végig vezetett a ház többi részén. Az első szinten végig szobák voltak, a második viszont egybe volt nyitva, egy válaszfal sem volt. Egy ominózus nappali szerűségbe léptünk be először, ahol egy hatalmas, félkör alakú kanapé helyezkedett el, amivel szemben egy szintén hatalmas plazma tv volt, házimozi rendszerrel. A falakat graffitik díszítették. A kanapé mögött egy nagy szabad tér volt, ahol egész falas tükrök voltak. Biztos egyfajta tánctérként használták. Balra a tükröktől volt egy kisebb konyha, az mellett lévő apró térben meg egy bokszzsák volt. A tánctérhez sétáltam, addig JongUp a konyhába ment és kivett az óriási hűtőből egy üveg vizet. Megnéztem a tükörképem. Egyszer csak a nemrég látott fekete hajú lány jött oda hozzánk.
 -YongGuk hívat titeket. -mondta, majd sarkon fordult.

JongUp intett a fejével, hogy menjünk, így követtük hát az ismeretlen lányt. A garázsba visszaérve a lépcső tetejéről megpillantottam Zelo-t, aki a földet bámulta. Odamentem hozzá, és körbe pillantottam. Egy füttyentés hallatszott. A fejem a hang irányába kaptam, ahogyan mindenki más is. Egy pár évvel idősebb fiú állt nem messze tőlem. Arcvonásai markánsabbak, jellegzetesebbek voltak. Ajkai nagyok, és teltek voltak. Világos barna haja mindkét oldalon fel volt nyírva. Sütött róla az agresszivitás, és a durvaság. Kezdtem úgy érezni, hogy talán nem kellett volna ennyire lelkesnek lennem, nem kellett volna idejönnöm. Felemelte mutatóujját, aztán megforgatta kézfejét, mire szinte mindenki távozott a helyiségből. Egyedül Zelo, Én, JongUp, HimChan, az előbb fütyülő srác, a fekete hajú lány és még további két fiú maradtunk ott. A másik két fiúnak sötétebb volt a haja és körülbelül egy magasak lehettek. Egyiküknek a már ismert felnyírt haja, vastagabb alsó ajka, és világosabb bőre volt. A másiknak egész szája telt volt, és a szemei is nagyobbak voltak. Bal szeme alatt egy anyajegy, fülében pedig egy-egy kis fülbevaló díszelgett.

 -Szabad tudnom a neved? -kérdezte tőlem mély hangján vélhetően a bandavezér.
 -Seo YeonJi. -hajoltam meg kilencven fokban.
Egy félmosoly kúszott arcára, majd azonnal elkomorult az arca. Idegesen sóhajtott, és a hajába túrt bal kezével.

 -Idefigyelj Choi JunHong... Rengeteg gyönyörű fajtánk-beli csaj van, és Te mégis egy emberlánnyal állsz össze... Nézd meg DaeHyun-t, -mutatott a fülbevalós fiúra. -tökéletesen boldog az ő párduc barátnőjével, JunAh-val. -hangsúlyozta ki a párduc szót.
 -YongGuk-hyung... -Szóval ő lenne az a bizonyos YongGuk.
Bűnösnek, és hibásnak éreztem magam, amiért most Zelo-t miattam szidják le. Én nem ezt akartam. Azt hittem, hogy minden rendben lesz, de úgy látszik tévedtem. Túl naiv voltam...

 -Habár nagyon jó barátok vagyunk, tudod jól, hogy mik a szabályok. Sajnálom... Szólnom kell a Királynak.
 -De Én... szeretem YeonJi-t! -kiáltotta csukott szemekkel.
Azt hittem ott helyben összeesek. A szavai villámcsapásként értek, fel sem tudtam fogni őket. Egyszerűen nem jutottak el a tudatomig. Szinte kővé dermedve meredtem magam elé. De Én.. szeretem YeonJi-t! -visszhangzott elmémben. A JunAh-nak nevezett lány elképedve kapkodta tekintetét köztem és a fiú között. Magamban azt kívántam bár nyelne el a föld... A vezér gondolkodóba esett. Arca eltorzult, szemöldökét összevonta. Majd karjait összekulcsolta maga előtt.

 -Legyen... Zelo boldogságát, és azt figyelembe véve, hogy mostanában többet nevet és mozdul ki, ezúttal elnézem ezt, és áldásom adom rátok. -Szóval mégsem olyan érzéketlen, mint gondoltam.
Az említett fiúval mindketten felkaptuk a fejünket. Teljesen ledöbbentem. Ezek szerint akkor mi.. most... Az kizárt. Nem lehet.... Zelo hirtelen felkapott a karjaiba és örömében megforgatott. Miután letett arcomat keze közé fogta és egy puszit nyomott a homlokomra. A fiúk körénk gyűltek és elárasztottak jó kívánságaikkal. YongGuk csak a háttérben nézett minket mosolyogva. Egyszer csak beállt elém az a fiú, akinek a nevét még mindig nem tudtam. Hátranézett, egyenesen a vezérre.
 -Hyung... Csinálhatnánk belőle hópárducot. -vigyorgott, én viszont elcsodálkoztam kijelentésén. Mi az, hogy csinálni..?
 -Normális vagy YoungJae? -nevetett mély, dörmögő hangján YongGuk. -Persze, hogy nem.
 -De... -szontyolódott el.
 -Ha módunk lenne rá sem engedném. -lett egy aprót komolyabb a hangja.
Ebből a kis beszélgetésből semmit sem értettem. Értetlenül hallgattam végig őket. Magas ez nekem...

  Egy héttel azután, hogy először voltam a párductanyán, szinte minden egyes nap elkocsikáztam oda. Igen, van saját autóm. Egy nagyobb munka után több fizetést kaptam, így sikerült meglepnem magam egy fekete Audi TT Coupe-val. Visszatérve, pont egy ilyen nap volt a mai is. Éppen a kocsimból szálltam ki a párducok háza előtt, amikor megcsörrent a telefonom.
 -Halló? -szóltam bele angolul.
 -Nálatok túl nagy luxus a telefon, vagy mi?

 -Neked is szia Marie. -kuncogtam egyrészt a leszúrása miatt, másrészt mert a háttérben G-Dragon egyik száma szólt. -Bocsi, csak mostanában eléggé elfoglalt voltam.

 -Sajnálhatod is... Na de mindegy is. Van egy nagggyon jó hírem.
 -És mi lenne az? -dőltem neki háttal az autónak.
 -Jövő héten Szöulba utazom!

 -Tényleg?! És mennyi időre jössz?
 -Két hónapra, úgy hogy kösd fel a gatyád. Szét foglak szedni. Muhaha... -nevetett a vonal másik oldalán, amit én sem bírtam nevetés nélkül hagyni.
 -Akkor szólok Zelo-nak, hogy majd vigyázzon veled, mert néha nem vagy beszámítható állapotban.
 -Na elmehetsz a tudod hová, jó?
 -Jóóó... -mosolyogtam. -Amúgy.. anyuék hogy vannak? Már lassan fél éve, hogy eljöttem onnan... -sóhajtottam.

 -Egész jól. Néha megkérdezik tőlem, hogy mi van veled. Hiányzol nekik, te csaj.
 -Ők is nekem...

 -Amióta elköltöztél meglepő módon már szinte sosem veszekednek.
Kicsit megdöbbentem az előbbi mondatán, de kizökkentett az, hogy felnyílt a garázsajtó és JongUp intett egyet mosolyogva. Bólintottam egyet üdvözlésképpen.

 -Ennek örülök. -mondtam barátnőmnek angolul. -Figyelj, majd beszélünk még, ha Szöulban leszel. Addig is vigyázz magadra, és puszilom anyáékat.
 -Rendben. Annyeong. -hallani lehetett, ahogy mosolyog egy sort a túloldalon.

 -Goodbye. -raktam le.

Lezártam gyorsan a kocsit, majd JongUp-hoz lépdeltem, aki lezárta utánam a garázst.
 -Már vártunk. -borzolta meg hajamat. -Zelo a másodikon van.
 -Köszi. -szaladtam fel a kis lépcsőn.
Az utóbbi napokban nagyon a szívemhez nőtt a kis csapat. Már-már közülük valónak éreztem magam. YongGuk nagyon kedves teremtés. Szégyellem is magam néha, azért, hogy azt mertem róla gondolni, hogy szívtelen, és agresszív. Sőt, épp az ellenkezője. DaeHyun a mai napig meg tud lepni azzal, hogy mikre képes a hangjával. Sosem hallottam ember így énekelni, ezért tiszteltem is. Ahhoz képest, hogy YongGuk a vezér, többnyire HimChan a leganyáskodóbb. Mondhatni jóformán a fiúk anyja, idézőjelben. YoungJae meglepett, hogy milyen megfontolt és okos. Viszont nem szeretem, amikor a körmeit rágja. Kiráz tőle a hideg.  JongUp mindig elkápráztat a tánctudásával és a gyakori szokásaival. Amikor először hallottam azt, ahogy az elszakadó nadrág hangját utánozza, nem akartam elhinni. És akkor ott van JunHong, pontosabban Zelo.... Meg sem álltam egészen a második emeletig, ahol miután a célszemélyt megláttam rögtön odakocogtam hozzá, és nem messze tőle megálltam. Éppen a tükrök előtt táncolt egy számomra teljesen ismeretlen számra. Mikor az utolsó dallamnak is vége lett leült a padlóra és kortyolt párat az üveg vízéből. Mikor a tükörben meglátott eldobta a vizet és felpattant.
 -Jagiya!