YeonJi pow
Mikor kiengedtek, a pici ChoHee-val a karomban sétáltam ki a kórház ajtaján, amit épp Zelo tartott nyitva előttem. Kint az utcán egy kisebb embertömeg fogadott. Az Akadémiáról jöttek el néhányan. Táncos, énekes, színész növendékek meg tanárok is...
-Ezt te szervezted? -néztem mosolyogva a mellettem álló fiúra.
-Hát~ -fütyörészett az eget kémlelve.
Odagyűltek körénk és bókokkal kezdtek elhalmozni.
-De szép kisbaba.
-Gratulálok a kicsihez, gyönyörű.
-Biztosak vagyunk benne, hogy jó anyuka leszel.
-Aranyos kislány, szép munka Zelo.
És ehhez hasonlók. Végül a seonsaengnim is utat tört tanítványai között.
-Azért sajnálom, hogy mostantól kevesebbet fogunk találkozni. Az egyik legjobb és legkedvesebb diákom voltál számomra.
-Kamsahamnida. -bólintottam egyet meghajolásképpen.
Miután elköszöntünk tőlük beültünk Zelo autójába, ami egy fekete Maserati Quattroporte volt, rajta piros lángcsíkokkal az elején. Páran furcsán nézhettek, mert eléggé érdekesen látszódhatott az, hogy egy sportkocsiban egy gyerekülés díszelgett, benne egy kisgyerekkel. Lassan felértünk a ház liftjével, a lakás ajtójához sétáltunk. Zelo kinyitotta nekem, utána levettük a cipőnket, és a kabátunkat. Mikor beléptem a nappaliba a szám tátva maradt. A falakon állatos, és mesefigurás matricák voltak. A konyhát egy gyerekrács választotta el, hogy a pici ne tudjon oda bemenni, és esetleg valami kárt okozni magában. A kanapé mellé be volt rakva egy járóka, és egy babakocsi. A bárszékek helyén pedig egy kiságy helyezkedett el, aminek az oldalába egy pelenkázó volt beépítve egy kis szekrénnyel, teli újszülöttnek való ruhákkal és cipőkkel. A galériában meg volt hagyva minden a maga rendjében. Valószínű azért, hogy legyen egy kis zúg, ahol kettesben lehetünk egy kicsit. Köszönöm szépen Marie Jones...
Pár héttel később
Reggel arra ébredtem, hogy a pici sírása zengi be a lakást. Rápillantottam a telefonom órájára. Hajnali háromnegyed hat... Lesétáltam a lépcsőn és odamentem a kiságyhoz. Kivettem belőle kislányom, majd a karjaimban tartva kezdtem csitítgatni. Körülbelül félóra múlva már ismét csendesen szundított. Pár percre rá, hogy leraktam az alvó ChoHee-t, megjelent mögöttem Zelo, és állát vállamra rakva húzott magához. Nem sokkal később a fiú kézen fogva kihúzott a teraszra, magunk után becsukva az üvegajtót, hogy nyugodtan aludhasson tovább a kicsi. Leült a napozóágyra, én pedig a korláthoz sétáltam és a munkájukba rohanó embereket kezdtem nézni. Kávéval, újsággal és a táskájukkal a kezükben lépdeltek a járdán, vagy éppen taxit fogtak maguknak. Elgondolkoztam egy kicsit a mai világon.
-Beszélnünk kéne YongGuk-hyunggal. Meg kéne nekik mutatni ChoHee-t. Nem gondolod..? -rántott vissza a valóságba Zelo hangja.
-Hm? Ja, igen. És mikor kellene? -fordultam felé.
-Ma nem lenne jó? Mármint, hogy... érted? -vakarta tarkóját.
-De, persze. Majd ha felébredt, akkor összepakolunk és mehetünk is.
Felállt, s odajött hozzám, hogy utána apró puszikkal lepje el pőre bőröm. Kirázott a hideg a hirtelen jött jó érzésre. Mikor egy érzékeny pontomhoz értek ajkai egy halk sóhaj szökött fel torkomból.
-Annyira hiányzott már ez... -suttogta fülembe, amin lassan végig nyalt.
-Nehh~ Bármikor felébredhet a picihh~
Végigpuszilt állkapcsomon egészen párnáimig. Finoman csókolt, s ráharapott alsó ajkamra, amik következtében reflexszerűen váltak el egymástól ajkaim. Nyelve utat talált számba. Perceken keresztül élveztük még ki az adott alkalmat arra, hogy egy kicsit kettesben lehessünk. Kezeim felkúsztak pólója alá, és hátát kezdtem karmolgatni. Ujjaival lehúzta bal vállamról a ruhám pántját, majd az oldalamon lement egészen fenekemig, amibe belemarkolt. Egyre forróbb lett a levegő, és a bőrünk szinte izzott ahol egymást érintettünk. Váratlanul sírás csapta meg a fülem.
-Pont a legjobbkor.. -mosolygott Zelo, miután elváltunk.
Felkuncogtam, majd kivettem a kis ChoHee-t a kiságyból, és elkezdtem felöltöztetni. Visszaraktam a kiságyba, s a konyhába mentem. Az egyik szekrényből kivettem egy kis üveg pépesített barackot, amit felbontottam. Leültem a kicsivel a kanapéra, és amíg Zelo elfoglalta a fürdőszobát, hogy átöltözhessen, addig megetettem ChoHee-t. Mikor a fiú kijött odaadtam neki a gyereket, és én is szedelőzködni kezdtem. Mikor a kicsi cuccait is összeszedtük, beültünk Zelo kocsijába és tíz óra körül már ott is voltunk. A hátsó vész be-kijáraton mentünk fel a második emeleti nappaliba, ami szerencsénkre üres volt. Lepakoltunk, és a fiú elment, hogy a többieket felhívja hozzánk. Pár perccel később bejött Zelo, aki maga mögé állított, majd kikiáltott.
-Gyertek.!
Először YoungJae lépett, be mögötte YongGuk-al, majd JongUp, Marie, DaeHyun, végül HimChan.
-Szeretnék valakit bemutatni nektek. -lépett el előlem a fiú.
Mindenki eltátotta a száját, kivéve Marie-t, aki már tudott a kisgyerekről.
-Istenem de édes~ -szaladt oda hozzám HimChan és a kicsi arcát kezdte csipkedni, mire az elnevette magát.
Mindenki odagyűlt, és bókolgatni kezdtek. Képeket vágtak, hogy a kicsi folyamatosan nevessen.
-Had vegyen már levegőt is. -kuncogtam. -Ő... YongGuk.. valami baj van? -fagyott le a mosoly, mikor észrevettem, hogy a vezető nem mozdult előbbi helyéről.
Lassan felém sétált, a többiek pedig utat engedtek neki. -Megfoghatom? -kérdezte.
-Persze. Hogyne.
A kezébe adtam a kicsit, mire a fiú mosolyogni kezdett.
-Őszintén gratulálok. Miért nem mondtátok előbb? Nem haraptam volna le a fejeteket.
-De...
-Kicsit sem haragszom, mielőtt rosszra gondolnál. -szakított félbe.
-Köszönjük oppa. -hajoltam meg.
Egy ideig még a fiúk eljátszottak a kicsi ChoHee-val, amikor egyszeriben észrevettem, hogy JongUp és Marie félrevonul. A szemem sarkából figyeltem őket, ahogy a kanapén üldögélve nevetgélnek, és beszélgetnek. Ujjaikat összekulcsolták és a lány a fiú vállára borult, és mindketten úgy vigyorogtak, mint a vadalma. Zelo-ra néztem, aki csak bólintott. Odamentem a két gerlepárhoz és lehuppantam barátnőm mellé. Úgy rebbentek szét, mintha mi sem történt volna.
-Mindent láttam. -jegyeztem meg. -Na szóval. Akkor most mi is van köztetek? -néztem felváltva rájuk.
-Hát~ Elakartuk mondani, csak...
-Előbb utóbb amúgy is megtudtam volna. Ki vele? Mióta vagytok együtt?
-Nos.. tulajdonképpen nem sokkal azután, hogy Zelo eltűnt a szülinapodon. -válaszolt JongUp.
Boldogan éltünk, mint egy kis.. na jó... nagy család. Szinte mindennap átjöttek a fiúk, és az egész napot átbeszélgettük, miközben a gyerekkel játszottak. Marie végleg odaköltözött hozzájuk arra hivatkozva, hogy ne zavarjon minket, meg JongUp miatt is. Bár, azt azért nem mondtuk el neki, hogy a fiúk mik is valójában... A szüleimnek is írtam egy jó hosszú levelet, ami mellé beraktam egy kis képet hármunkról. Zelo-ról, rólam, és ChoHee-ről. Meglepően kedvesek lettek. Azóta már alig-alig veszekednek. Egyszer még meglátogatni is eljöttek hozzánk. Apám meg is jegyezte, hogy kedveli ezt a JunHong gyereket. Minden rendbe jött, és a lehető legjobban alakult.
Mikor Dél-Koreába, Szöulba jöttem, akkor még álmodni sem mertem, arról, hogy ilyen kedves emberekkel fogok találkozni, és hogy pont hópárducok lesznek azok. Soha sem hittem, hogy az egyikükkel még családot is fogok alapítani. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy akkor találkoztam a kisboltban Choi JunHong-gal...
-Ezt te szervezted? -néztem mosolyogva a mellettem álló fiúra.
-Hát~ -fütyörészett az eget kémlelve.
Odagyűltek körénk és bókokkal kezdtek elhalmozni.
-De szép kisbaba.
-Gratulálok a kicsihez, gyönyörű.
-Biztosak vagyunk benne, hogy jó anyuka leszel.
-Aranyos kislány, szép munka Zelo.
És ehhez hasonlók. Végül a seonsaengnim is utat tört tanítványai között.
-Azért sajnálom, hogy mostantól kevesebbet fogunk találkozni. Az egyik legjobb és legkedvesebb diákom voltál számomra.
-Kamsahamnida. -bólintottam egyet meghajolásképpen.
Miután elköszöntünk tőlük beültünk Zelo autójába, ami egy fekete Maserati Quattroporte volt, rajta piros lángcsíkokkal az elején. Páran furcsán nézhettek, mert eléggé érdekesen látszódhatott az, hogy egy sportkocsiban egy gyerekülés díszelgett, benne egy kisgyerekkel. Lassan felértünk a ház liftjével, a lakás ajtójához sétáltunk. Zelo kinyitotta nekem, utána levettük a cipőnket, és a kabátunkat. Mikor beléptem a nappaliba a szám tátva maradt. A falakon állatos, és mesefigurás matricák voltak. A konyhát egy gyerekrács választotta el, hogy a pici ne tudjon oda bemenni, és esetleg valami kárt okozni magában. A kanapé mellé be volt rakva egy járóka, és egy babakocsi. A bárszékek helyén pedig egy kiságy helyezkedett el, aminek az oldalába egy pelenkázó volt beépítve egy kis szekrénnyel, teli újszülöttnek való ruhákkal és cipőkkel. A galériában meg volt hagyva minden a maga rendjében. Valószínű azért, hogy legyen egy kis zúg, ahol kettesben lehetünk egy kicsit. Köszönöm szépen Marie Jones...
Pár héttel később
Reggel arra ébredtem, hogy a pici sírása zengi be a lakást. Rápillantottam a telefonom órájára. Hajnali háromnegyed hat... Lesétáltam a lépcsőn és odamentem a kiságyhoz. Kivettem belőle kislányom, majd a karjaimban tartva kezdtem csitítgatni. Körülbelül félóra múlva már ismét csendesen szundított. Pár percre rá, hogy leraktam az alvó ChoHee-t, megjelent mögöttem Zelo, és állát vállamra rakva húzott magához. Nem sokkal később a fiú kézen fogva kihúzott a teraszra, magunk után becsukva az üvegajtót, hogy nyugodtan aludhasson tovább a kicsi. Leült a napozóágyra, én pedig a korláthoz sétáltam és a munkájukba rohanó embereket kezdtem nézni. Kávéval, újsággal és a táskájukkal a kezükben lépdeltek a járdán, vagy éppen taxit fogtak maguknak. Elgondolkoztam egy kicsit a mai világon.
-Beszélnünk kéne YongGuk-hyunggal. Meg kéne nekik mutatni ChoHee-t. Nem gondolod..? -rántott vissza a valóságba Zelo hangja.
-Hm? Ja, igen. És mikor kellene? -fordultam felé.
-Ma nem lenne jó? Mármint, hogy... érted? -vakarta tarkóját.
-De, persze. Majd ha felébredt, akkor összepakolunk és mehetünk is.
Felállt, s odajött hozzám, hogy utána apró puszikkal lepje el pőre bőröm. Kirázott a hideg a hirtelen jött jó érzésre. Mikor egy érzékeny pontomhoz értek ajkai egy halk sóhaj szökött fel torkomból.
-Annyira hiányzott már ez... -suttogta fülembe, amin lassan végig nyalt.
-Nehh~ Bármikor felébredhet a picihh~
Végigpuszilt állkapcsomon egészen párnáimig. Finoman csókolt, s ráharapott alsó ajkamra, amik következtében reflexszerűen váltak el egymástól ajkaim. Nyelve utat talált számba. Perceken keresztül élveztük még ki az adott alkalmat arra, hogy egy kicsit kettesben lehessünk. Kezeim felkúsztak pólója alá, és hátát kezdtem karmolgatni. Ujjaival lehúzta bal vállamról a ruhám pántját, majd az oldalamon lement egészen fenekemig, amibe belemarkolt. Egyre forróbb lett a levegő, és a bőrünk szinte izzott ahol egymást érintettünk. Váratlanul sírás csapta meg a fülem.
-Pont a legjobbkor.. -mosolygott Zelo, miután elváltunk.Felkuncogtam, majd kivettem a kis ChoHee-t a kiságyból, és elkezdtem felöltöztetni. Visszaraktam a kiságyba, s a konyhába mentem. Az egyik szekrényből kivettem egy kis üveg pépesített barackot, amit felbontottam. Leültem a kicsivel a kanapéra, és amíg Zelo elfoglalta a fürdőszobát, hogy átöltözhessen, addig megetettem ChoHee-t. Mikor a fiú kijött odaadtam neki a gyereket, és én is szedelőzködni kezdtem. Mikor a kicsi cuccait is összeszedtük, beültünk Zelo kocsijába és tíz óra körül már ott is voltunk. A hátsó vész be-kijáraton mentünk fel a második emeleti nappaliba, ami szerencsénkre üres volt. Lepakoltunk, és a fiú elment, hogy a többieket felhívja hozzánk. Pár perccel később bejött Zelo, aki maga mögé állított, majd kikiáltott.
-Gyertek.!
Először YoungJae lépett, be mögötte YongGuk-al, majd JongUp, Marie, DaeHyun, végül HimChan.
-Szeretnék valakit bemutatni nektek. -lépett el előlem a fiú.
Mindenki eltátotta a száját, kivéve Marie-t, aki már tudott a kisgyerekről.
-Istenem de édes~ -szaladt oda hozzám HimChan és a kicsi arcát kezdte csipkedni, mire az elnevette magát.
Mindenki odagyűlt, és bókolgatni kezdtek. Képeket vágtak, hogy a kicsi folyamatosan nevessen.
-Had vegyen már levegőt is. -kuncogtam. -Ő... YongGuk.. valami baj van? -fagyott le a mosoly, mikor észrevettem, hogy a vezető nem mozdult előbbi helyéről.
Lassan felém sétált, a többiek pedig utat engedtek neki. -Megfoghatom? -kérdezte.
-Persze. Hogyne.
A kezébe adtam a kicsit, mire a fiú mosolyogni kezdett.
-Őszintén gratulálok. Miért nem mondtátok előbb? Nem haraptam volna le a fejeteket.
-De...
-Kicsit sem haragszom, mielőtt rosszra gondolnál. -szakított félbe.
-Köszönjük oppa. -hajoltam meg.
Egy ideig még a fiúk eljátszottak a kicsi ChoHee-val, amikor egyszeriben észrevettem, hogy JongUp és Marie félrevonul. A szemem sarkából figyeltem őket, ahogy a kanapén üldögélve nevetgélnek, és beszélgetnek. Ujjaikat összekulcsolták és a lány a fiú vállára borult, és mindketten úgy vigyorogtak, mint a vadalma. Zelo-ra néztem, aki csak bólintott. Odamentem a két gerlepárhoz és lehuppantam barátnőm mellé. Úgy rebbentek szét, mintha mi sem történt volna.
-Mindent láttam. -jegyeztem meg. -Na szóval. Akkor most mi is van köztetek? -néztem felváltva rájuk.
-Hát~ Elakartuk mondani, csak...
-Előbb utóbb amúgy is megtudtam volna. Ki vele? Mióta vagytok együtt?
-Nos.. tulajdonképpen nem sokkal azután, hogy Zelo eltűnt a szülinapodon. -válaszolt JongUp.
Boldogan éltünk, mint egy kis.. na jó... nagy család. Szinte mindennap átjöttek a fiúk, és az egész napot átbeszélgettük, miközben a gyerekkel játszottak. Marie végleg odaköltözött hozzájuk arra hivatkozva, hogy ne zavarjon minket, meg JongUp miatt is. Bár, azt azért nem mondtuk el neki, hogy a fiúk mik is valójában... A szüleimnek is írtam egy jó hosszú levelet, ami mellé beraktam egy kis képet hármunkról. Zelo-ról, rólam, és ChoHee-ről. Meglepően kedvesek lettek. Azóta már alig-alig veszekednek. Egyszer még meglátogatni is eljöttek hozzánk. Apám meg is jegyezte, hogy kedveli ezt a JunHong gyereket. Minden rendbe jött, és a lehető legjobban alakult.
Mikor Dél-Koreába, Szöulba jöttem, akkor még álmodni sem mertem, arról, hogy ilyen kedves emberekkel fogok találkozni, és hogy pont hópárducok lesznek azok. Soha sem hittem, hogy az egyikükkel még családot is fogok alapítani. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy akkor találkoztam a kisboltban Choi JunHong-gal...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése