2. évad, 18. Végső megbékélés (Utolsó rész!) -Part2

Previously of the Quaint Dreams...:
        -Tudod egyáltalán milyen nap van ma?
        -Öhm.. Hétfő, nem?
        -Tévedésben élsz. Még mindig vasárnap van.
        -De hát, én.. izé... Micsoda?! Ne szórakozz velem, jó?! Hát csak tudod már, hogy milyen na... p van. Akkor... szia YoungJae.
----------------------------------------
        -Mi lett veled Marie? Hova lett az a derült, életvidám és kedves lány, akit megismertünk? Aki önzetlenül segített az embereken még a legrosszabb helyzetekben is?
        -Már a múlté.
        -Ha ilyen könnyen feladod a családodat, minket... engem. Akkor jobb lesz, ha elköltözöl innen. Viszont még annyit szeretnék elmondani, hogy gondolkozz el egy kicsit a dolgon. Utána szeretettel várunk a köreinkbe, de csak, mint vendéget...
----------------------------------------
        -Várj!

Yeonji pow

    Amikor hátra néztem ott állt mögöttem a Jones lány, tekintetében szánakozás lapult. Megálltam, hogy aztán kérdőn pillantsak rá. Úgy lépdelt oda elém, hogy közben végig a cipőjével szemezett. Majd mélyen, áthatóan a szemembe nézett, amit az elmúlt napok, hetek alatt még egyszer sem méltóztatott megtenni, soha. Megvártuk, míg elment mellettünk egymást ölelve az egyik párduc pár, akik enyhén furcsán nézhettek ránk. Utána karba tett kezekkel figyeltem, mit szeretne mondani nekem. Ujjaival idegesen malmozgatott, miközben a száját rágta. Óvatosan a lapockámra helyezte tenyerét és betolt a helyiségbe. Félt hozzám érni, így amennyire csak tudta, tartotta a távolságot tőlem, amit biztonságosnak talált. Meglepődtem ezen a tettén, de hagytam magamat. Kíváncsi voltam. Leültetett a gesztenye színű lepellel betakart ágyra, majd helyet foglalt a másik felén. Onnan nézett rám csillogó íriszekkel. Már kezdtem azt hinni, hogy megbánta, amit művelt az eltelt idő során.
        -Én... -sóhajtott. -Aish... Sajnálom.
        -Tényleg?
        -Igen. Komolyan gondolom.
        -És szerinted ezt hogy higgyem el neked? A történtek után. -emeltem fel kérdőn bal szemöldököm.
        -Szeretném jóvá tenni a dolgokat. Gondolkodtam azon, amit mondtál... De kérlek JeongMin-tól ne tiltsatok el. -remegett meg hangja.
Pár perces csend után arra jutottam magamban, hogy megérdemel egy esélyt. Lehetséges, hogy nem is önszántából volt velünk ilyen, csak ShinJae harapása hozta ezt ki belőle. Reméltem, hogy csak ennyiről van szó. Viszont a JeongMin-es cucchoz nagyon nem fűlött a fogam. A legjobban azt szerettem volna, ha szépen eltűnne a színről az a gyerek. Maradjon csak az ő kis idol világában, oda való és nem pedig közénk.    Hirtelen hangos üvöltést hallottunk meg az ajtón kívülről. Marie rögtön fel akart állni, de kinyújtott karommal visszatartottam. Érdekelt, hogy mi a vita tárgya kint a két fiú között.
        -Nem viszed el és kész!
        -Te csak ne pattogj nekem, jó?! Ő már nem a tiéd!
        -Én legalább tiszta szívemből szeretem, nem úgy mint te! Lerí rólad, hogy csak megfektetni akarod!
        -Kicsit melléfogtál kiscica. Teljesen más a célom. De majd pont neked fogom elárulni.
        -Bökd ki most azonnal, különben beverem a szép kis pofidat! -csattanás.
        -Gyerünk! Verj csak meg, esetleg meg is ölhetsz.
        -Ha már ennyire szeretnéd..
        -De azt garantálom, hogy pokoli életed lesz majd. Biztos lehetsz benne.
        -Szerinted foglalkoztat egyáltalán, hogy azután hány fotós vagy rajongó akad majd rám? Jobban teszed, ha csiripelsz, mint egy jó kis madárka!
Az ajtóhoz lopakodva tapasztottuk rá mind a ketten a fülünket belülről, hogy mindent hallhassunk.
        -Nekem édes mindegy, előbb utóbb úgyis megszerzem magamnak a csajt.
        -Beszélj!
        -Először is... Feláldozom.
        -Mi van..?
        -Jól hallottad. Céljaim vannak vele. Túlságosan fontos nekem ahhoz, hogy csak úgy odaadjam. Ha megkaptam a vérét, a tiétek lehet. -halál nyugodt kijelentés, ami ha lehet még jobban felborzolta a kedélyeket.
        -Szóval csak a vére kell, hm?
Éppen lendült volna JongUp ökle a falnak nyomott másik felé, amikor kirobbantam hozzájuk és rájuk kiáltottam ingerülten.
        -Mi a jóságos szent isten folyik itt?!
Megrezzenve kapták felém a fejüket, amire lekevertem nekik egy-egy pofont. Majd éreztem amint vékonyka ujjak kapaszkodnak hátulról belém. Hátra pillantottam és egy könnyes szempárral találtam szembe magam. Hitetlen szipogása visszhangzott a síri csendben a folyosón.
        -Tűnés.... -suttogta megvetően a Boyfriend-esnek.
Szeméből kibuggyant egy könnycsepp és úgy reszketett tovább.
        -Kérlek, szívem.. -nyúlt volna felé, de elálltam útját és gyilkos pillantással illettem, amire felhorkant. -Hülye picsák, mindig csak a baj van velük. -túrt idegesen a hajába. -Ezt még rettenetesen megbánjátok, tudjátok meg. -mutatott mindannyiunkra fenyegetően, de az egészből csak annyi lett, hogy elviharzott a házból.
        -Jól vagy? -kérdezte halkan JongUp a lánytól.
Nemlegesen megrázta fejét. Kiengedtem magam mögül és hagytam, hogy magához szoríthassa a törékeny testet a fiú. Éppen hogy csak karjaiba zárta, hangos zokogásban tört ki és légszomjjal küszködve fúrta fejét mellkasába. Abban a pillanatban úgy éreztem jobb ha kettesben hagyom őket. Úgy is sok mindent meg kell még beszélniük egymással. Elégedetten, mégis feldúltan sétáltam vissza a garázsba. MooRae rögtön letámadott, hogy mi történt.
        -Szerintem most már minden rendben lesz. -vettem egy mély levegőt.
        -Hogy-hogy? -érdeklődött YongGuk kezében ChoHee-vel.
        -Kiderült mire is készült valójában az a szemét alak.
        -És? -rugaszkodott el DaeHyun az egyik kocsitól, hogy köreinkbe jőve karolja át barátnője vállát.
        -Valamiféle áldozathoz kellett neki Marie vére. Szerencsére az egész vitáját hallottuk JongUp-nak és JeongMin-nek. Különben ki sem derült volna.
        -Azt láttuk, ahogyan sietősen távozott a gyönyörűségünk, de a másik kettő?
        -Fent vannak. Hagyjuk őket egy időre egyedül. Szükségük van rá.
Végül Zelo is csatlakozott a kis beszélgetésünkhöz.
        -Akkor ezek szerint minden jó, ha a vége jó.
        -Na igen. -bújtam oda hozzá.

    Egy héttel később a nap végeztével mindenki összegyűlt a Han folyó egyik eldugottabb partján, ahol kellemesen beszélgetni kezdtünk a fűben ülve. Az egyik váratlanabb pillanatban JunHong, YoungJae és MooRae a kezükbe fogtak egy-egy tűzijátékot és hangosan nevetve kezdték fellövöldözni őket. Ahányan voltunk annyian mosolyodtunk el a fénylő, színes és különböző formákat. Amikor Marie-ék felé néztem a szemem sarkából, észre vettem, hogy egymás kezét szorongatják összekulcsolva. Megkönnyebbülve álltam fel és csaptam nyakon Zelo-t, amiért beledobta a folyóba az egyik működésképtelen rudat. Megvakarta a tarkóját és idétlenül nevetve kapott fel és pörögni kezdett velem, de olyan szinten, hogy megcsúszott és a jéghideg vízben végeztük. ChoHee már a parton várt minket törölközőkkel a kezében, de ahelyett, hogy megszárítkoztunk volna egy csodálatos, szoros ölelésben részesítettünk mindenkit, akit csak utol tudtunk érni. Felhőtlenül élveztük ki az együtt töltött időt, amennyire csak tudtuk.

    Többet se a farkas ShinJae, se JeongMin nem tűnt fel a színen. Végre nyugodtan élhettük a mindennapjainkat, mindenféle bonyodalmak nélkül. Na jó, kisebb veszekedések voltak, azonban azoknak is mindig békülés lett a vége.

    MooRae és DaeHyun hivatalosan is bejelentette, hogy a lány gyermeket vár. Ha minden igaz az ő kis csöppségük fiú lesz. Megbeszélték, hogy YoungJae lesz a keresztapuka és Én pedig a keresztanyuka, aminek elmondhatatlanul örültem. Ezzel szerintem nem voltam egyedül. Az újabb családtag érkezését mindenki izgatottan várta.
    HimChan a magányosan töltött hónapok után találkozott egy tőlem merőben különböző lánnyal, akivel nagyon jól alakultak a dolgok. Alig pár napja tudta csak meg a Ma SoonKi nevezetű lány, hogy miféle lények ők valójában, amit egészen jól fogadott. Persze, eleinte meg volt a szokásos kiakadás, de azután már egymás nyakában lógnak órák hosszat. Örömmel tudatosítottam, hogy nem kell végre egy jelentéktelen dolog miatt harcban állnunk és bármilyen kényelmetlenség nélkül szólhattunk egymáshoz.
    Szegény YongGuk egyedül tengette az idejét, de elterveztük, hogy ha bele szakadunk is, szerzünk neki egy nőt, akivel majd tovább vezethetik az úgy nevezett "falkánkat". Volt már egy pár jelölt, akiket megfigyeltünk, de egyik sem volt megfelelő, viszont nemrég rátaláltunk egy kifogástalan alanyra. Az egyik munkatársam személyében, akit pár héttel ezelőtt vett fel újoncnak a főnököm. Szerintem remekül összeillenének a fiúval, de ki tudja. Majd eljön az aminek jönnie kell.
    YoungJae élvezve a büszke szingliséget vetette bele magát a hétköznapokba. Párduc lányokkal töltötte az éjjeleket és kijelentette, hogy neki egyhamar nem fog kelleni tartós kapcsolat, amit kétlek. Csak mert egyszer úgy is be fog nőni a feje lágya, és letelepszik majd valaki mellett. Nyitott egy kis üzletet is, ahol kocsikat szervizelt DaeHyun-nal. Megszámlálhatatlan ügyfelük akadt a környéken, ugyanis arrafelé "véletlenszerűen" sok-sok autó robbant le. Így hát volt kereset rendesen.
    Marie egyesével, sorjában mindenkitől bocsánatot kért, főleg tőlem és a mostani szerelmétől is. Mi pedig készségesen meg is adtuk neki az esélyt, hogy tiszta lappal kezdjen mindent elölről, most már tiszteletbeli családtagként. JongUp-al egyszer elutaztak Amerikába is, hogy bemutathassa a szüleinek őt. Tárt karokkal várták a fiút, és rögtön áldásukat adták, aminek mindketten iszonyatosan örültek. Még mindig együtt vannak, és szerintem lesznek is. Azóta az eset óta, hogy olyan szépen el lett küldve JeongMin nem is foglalkoztak vele. Ha a televízióban a Boyfriend-ről volt szó, azon nyomban ki is nyomták a készüléket és mosolyogva vonultak félre. Ha értitek mire gondolok...
    Végül de nem utolsó sorban itt lennék én is Zelo-val és a már nagyra nőtt "kis" lányunkkal. Már iskolába jár, és sorra hozza haza a jeleseket, de ő csak annyit mond otthon nekünk, hogy "unalmasan könnyű volt minden feladat, annyira, hogy majd' elaludtam a lap felett". Mind a ketten büszkék voltunk rá. Nagyon is. A napjaink nyugalommal teltek el a lakásomon, ahol éltünk. Egyszer a langaléta igaz, kis híján leégette, mert ő csak reggelit akart csinálni, de semmi baj. A szándék a fontos. A nevelő szüleim többször is leutaztak már hozzánk és saját unokájukként szerették a kicsi ChoHee-t. Nem volt több vita, sem mosolyszünet. Odaadóan jelentették ki, hogy a vejüknek szeretnék a fiút. Ezért a régebbi kézkérést megismételte, de most már az ujjaimra is húzta a gyűrűt. Konkrét kitűzött időpont még nincs, de már mindenki izgatottan várja a nagy napot. Amikor végre összeköthetem véglegesen is az életem a párduc fiúéval, és feleségeként vigyázhatok a ház melegére otthon, amíg ő haza nem jön.

    Mindannyiunk élete rendeződött, és ez a legfontosabb, nemde?

"Aztán jön a felirat: 'Vége', és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak "