-Nem kínzásról volt szó, héj! Hanem csak büntetésről, ami számomra teljesen mást takar.
-És ugyan mit?
-Szerintem jól tudod..
-----------------------------------
-Én.. Nem szeretnék fájdalmat okozni neked, de.. nem tehetek róla... Sajnálom HimChan...
-Várj! Csak.. egy csók... Csak egyet.
---------------------------------------------------
---------------------------------------------------
-Igen, de...
-Semmi de! Meg kell tenned!
YeonJi pow
Idegesen járkáltam fel, s alá, miközben arra vártunk, hogy mi fog történni. Kislányomat, amint visszaértünk azonnal lefektettem aludni, utána összegyűltünk Marie körül, és tétlenül figyeltük az eseményeket. Hajnali 2 óra, 39 perc... Barátnőm, aki az életét kockáztatta értem, még mindig nem ébredt fel. Szívverése percről percre folyamatosan lassult, és a teste kezdett kihűlni. Már kezdtem lyukat vésni a padlóba folyamatos járkálásommal, amikor YongGuk mély hangjával rám förmedt, hogy üljek le végre. Lehuppantam HimChan mellé, de úgy sem tudtam nyugton maradni. A lábammal dobolni kezdtem. Magamat, az álmomat okoltam amiatt, ami Marie-val történt.
-A francba is az álmaimmal! -mordultam fel, miközben állásba vágtam magam.
-Héj, héj~ Nyugi. Nem lesz semmi baj. -jött oda Zelo.
Kezei közé fogta arcomat és mélyen szemeimbe nézett. Szomorúan vizsgálgattam gesztenye barna szemeit. Végül YoungJae szakította meg a végtelennek tűnő csendet.
-Azt hiszem mennünk kéne aludni.
Mindenki egyetértően bólintott kivéve JongUp-ot.
-Én mellette maradok..
-Rendben, ahogy jónak látod. -állt fel YongGuk is.
Mindenki elkezdett az alvóhelyéhez szállingózni.
-Úgy sajnálom, én meg akartam állítani, de.. -ölelte meg MooRae a fiatal párduc fiút.
-Semmi baj. -erőltetett egy mosolyt a lány felé JongUp.
MooRae odaszaladt DaeHyun-hoz és kézen fogva mentek pihenni. Már mindenki az alváshoz készülődött, amikor én is odaléptem a fiú mellé. Ránéztünk a mozdulatlanul fekvő lányra, és megszorítottam JongUp kezét.
-Reméljük minél hamarabb felébred, és végre nyugtunk lesz. -mondtam neki, de legfőképpen magamnak.
-Úgy legyen.
Megsimítottam karját biztatásképpen, aztán én is eltettem magam másnapra.
-A francba is az álmaimmal! -mordultam fel, miközben állásba vágtam magam.
-Héj, héj~ Nyugi. Nem lesz semmi baj. -jött oda Zelo.
Kezei közé fogta arcomat és mélyen szemeimbe nézett. Szomorúan vizsgálgattam gesztenye barna szemeit. Végül YoungJae szakította meg a végtelennek tűnő csendet.
-Azt hiszem mennünk kéne aludni.
Mindenki egyetértően bólintott kivéve JongUp-ot.
-Én mellette maradok..
-Rendben, ahogy jónak látod. -állt fel YongGuk is.
Mindenki elkezdett az alvóhelyéhez szállingózni.
-Úgy sajnálom, én meg akartam állítani, de.. -ölelte meg MooRae a fiatal párduc fiút.
-Semmi baj. -erőltetett egy mosolyt a lány felé JongUp.
MooRae odaszaladt DaeHyun-hoz és kézen fogva mentek pihenni. Már mindenki az alváshoz készülődött, amikor én is odaléptem a fiú mellé. Ránéztünk a mozdulatlanul fekvő lányra, és megszorítottam JongUp kezét.
-Reméljük minél hamarabb felébred, és végre nyugtunk lesz. -mondtam neki, de legfőképpen magamnak.
-Úgy legyen.
Megsimítottam karját biztatásképpen, aztán én is eltettem magam másnapra.
**********
Reggel egy iszonyatosan nagy ordításra riadtam fel. Lerúgtam magamról a takarót és ChoHee-t ott hagyva indultam meg a hang irányába. Mikor odaértem az a kép fogadott, hogy JongUp a térdeire rogyva zokog Marie teste mellett. Pár pillanattal később a többiek is megérkeztek. Elképedve meredtem a fiúra, amint az a barátnőm élettelen testét rázogatja. Szám elé kaptam a kezem és bele kellett harapnom, hogy visszatartsam a sírógörcsöt, ami kezdett rám törni. Odarohantam JongUp-hoz, és a vállába kapaszkodva engedtem utat könnycseppjeimnek, mire a fiú a fejét a nyakhajlatomba fúrva kezdett el halkan sírni. YoungJae odament Marie-hoz, és ujjait nyakára téve nézte meg van-e a lánynak pulzusa. Szomorú, lemondó tekintettel nézett végig mindannyiunkon. Vége.. Nincs többé... Nálam és a fiatal farkas fiúnál elszakadt a cérna. Hangosan zokogni kezdtem, viszont szegény JongUp köpni-nyelni nem tudott, üveges szemekkel bámulta elhunyt szerelmét. YongGuk letakarta egy pléddel a kihűlt testet, és lassan elsétált. Zelo sajnálkozón megfogta a vállam és a hátam megsimogatta, én pedig a pólóját megmarkolva bújtam mellkasába. Kislányom a szemét dörzsölgetve jött fel a lépcsőn, és ásítozva rángatta meg apja nadrágjának szárát.
-Kérlek.. -tátogtam HimChan felé.
Felkapta a kezébe a gyereket, és rám nézve bólintott egyet.
-Köszönöm. -artikuláltam.
Eloldalgott ChoHee-vel, és közben mesélni kezdett neki valamit... Mindenki ott hagyta az elmúlt Marie-t és fekete ruhába öltözve járkáltunk attól kezdve egész nap. Kislányom nem értette a dolgot, folyton kérdezősködött, mi pedig csak könnybe lábadt szemekkel, és az arcunkra erőltetett mosollyal ráztuk meg a fejünket. Idővel meg fogja érteni...
-Kérlek.. -tátogtam HimChan felé.
Felkapta a kezébe a gyereket, és rám nézve bólintott egyet.
-Köszönöm. -artikuláltam.
Eloldalgott ChoHee-vel, és közben mesélni kezdett neki valamit... Mindenki ott hagyta az elmúlt Marie-t és fekete ruhába öltözve járkáltunk attól kezdve egész nap. Kislányom nem értette a dolgot, folyton kérdezősködött, mi pedig csak könnybe lábadt szemekkel, és az arcunkra erőltetett mosollyal ráztuk meg a fejünket. Idővel meg fogja érteni...
**********
A három csónak közül egyet kijelöltünk, amiben majd a holttestet a tavon elégetjük. YongGuk lassan a csónakba tette a letakart hullát, és mindannyian pár szál, a réten szedett virágot dobáltunk rá. Beálltam HimChan és Zelo közé, elém pedig kislányom, és értetlenül nézte mi történik.
-Anyu.. hol van Marie néni? -nézett fel rám.
-Most már egy jobb helyen... -borzoltam össze fufruját.
Zelo átkarolt és kissé magához húzott, míg HimChan a hátamat simogatta nyugtatásképpen. DaeHyun már éppen locsolta volna le a testet benzinnel, amikor az hirtelen megmoccant. Bennem rekedt a levegő egy pillanatra, aztán újra megrezzent. YoungJae odalépdelt és felemelte a pokrócot, ám akkor hirtelen Marie felült és vörösen izzó szemekkel bámult végig rajtunk. Egyszeriben felpattant és az erdőbe futott, mire mindannyian utána eredtünk. Ki-ki párduccá változva, Én, ChoHee és MooRae viszont emberi alakban kerestük a lányt.
-Figyelj kicsim, most menj vissza a házba MooRae nénivel. Nem sokára mi is visszamegyünk, rendben? -guggoltam le hozzá, hogy arcát megsimítsam.
Bólintottak egyet, majd el is indultak. Berohantam a sűrűbe, és barátnőm nevét kiáltozva forogtam ide-oda. Mögöttem egyszer csak morgást hallottam meg. Hátrafordultam, és megpillantottam egy gyönyörű hópárducot, rikító vörös íriszekkel. Szinte biztos voltam benne, hogy Marie az. Lassan felé kezdtem lépkedni, mire visszaváltozott.
-Ne közelíts! -utasított komor arccal.
-De hát barátok vagyunk. Nem emlékszel? -néztem mélyen a szemébe.
A következő pillanatban annyit észleltem, hogy megeredt felém, elkapta a nyakamat, és felnyomott egy fára. Nem tudtam levegőt venni, és iszonyatosan fájt, ahogy ujjai a nyakam köré fonódtak. Kezét markolgattam, csapkodtam, hogy végre elengedjen, de csak egyre erősebben szorított a fa törzsének. A látásom kezdett elhomályosulni, és csillagokat láttam, amikor egy éles hang ütötte meg a fülem, majd a földre zuhantam. A mellkasomra téve a tenyerem próbáltam visszatartani a rám törő köhögő rohamot. Lassan, óvatosan felálltam, és körbe néztem. A térdeim remegtek... JongUp rázogatta Marie-t a vállainál fogva, és üvöltözött vele.
-Azt hittem meghaltál! Érted?! Hogy lehettél olyan felelőtlen és meggondolatlan, hogy csak úgy ShinJae elé rohantál?! Fogalmam sem volt, mit tehetnék! Erre kiderült, hogy mégis csak élsz, és erre a saját legjobb barátnődet meg akarod fojtani! Térj észhez Marie Jones! -kiáltotta a lány arcába, mire annak szeme vörössége barnává változott, és arca ellágyult, kétségbeesést tükrözött.
Komótosan felém pillantott, és amint meglátta a nyakamon lévő kék-zöld foltokat, könny szökött a szemébe.
-Én.. Én.. Nem akartam...! -futott el sírva.
-Sajnálom. -nézett rám a fiú, majd a lány után eredt.
Elképedve bámultam utánuk, majd ismét köhögni kezdtem. Mi történt a régi Marie-val~?
Attól kezdve minden megváltozni látszott. Már nem volt olyan felhőtlen a kapcsolatunk a akkori barátnőmmel. Én féltem tőle, ő pedig saját magától, és egy olyan énje is a felszínre tőrt, amit idáig nem volt alkalmam megismerni...
-Anyu.. hol van Marie néni? -nézett fel rám.
-Most már egy jobb helyen... -borzoltam össze fufruját.
Zelo átkarolt és kissé magához húzott, míg HimChan a hátamat simogatta nyugtatásképpen. DaeHyun már éppen locsolta volna le a testet benzinnel, amikor az hirtelen megmoccant. Bennem rekedt a levegő egy pillanatra, aztán újra megrezzent. YoungJae odalépdelt és felemelte a pokrócot, ám akkor hirtelen Marie felült és vörösen izzó szemekkel bámult végig rajtunk. Egyszeriben felpattant és az erdőbe futott, mire mindannyian utána eredtünk. Ki-ki párduccá változva, Én, ChoHee és MooRae viszont emberi alakban kerestük a lányt.
-Figyelj kicsim, most menj vissza a házba MooRae nénivel. Nem sokára mi is visszamegyünk, rendben? -guggoltam le hozzá, hogy arcát megsimítsam.
Bólintottak egyet, majd el is indultak. Berohantam a sűrűbe, és barátnőm nevét kiáltozva forogtam ide-oda. Mögöttem egyszer csak morgást hallottam meg. Hátrafordultam, és megpillantottam egy gyönyörű hópárducot, rikító vörös íriszekkel. Szinte biztos voltam benne, hogy Marie az. Lassan felé kezdtem lépkedni, mire visszaváltozott.
-Ne közelíts! -utasított komor arccal.
-De hát barátok vagyunk. Nem emlékszel? -néztem mélyen a szemébe.
A következő pillanatban annyit észleltem, hogy megeredt felém, elkapta a nyakamat, és felnyomott egy fára. Nem tudtam levegőt venni, és iszonyatosan fájt, ahogy ujjai a nyakam köré fonódtak. Kezét markolgattam, csapkodtam, hogy végre elengedjen, de csak egyre erősebben szorított a fa törzsének. A látásom kezdett elhomályosulni, és csillagokat láttam, amikor egy éles hang ütötte meg a fülem, majd a földre zuhantam. A mellkasomra téve a tenyerem próbáltam visszatartani a rám törő köhögő rohamot. Lassan, óvatosan felálltam, és körbe néztem. A térdeim remegtek... JongUp rázogatta Marie-t a vállainál fogva, és üvöltözött vele.
-Azt hittem meghaltál! Érted?! Hogy lehettél olyan felelőtlen és meggondolatlan, hogy csak úgy ShinJae elé rohantál?! Fogalmam sem volt, mit tehetnék! Erre kiderült, hogy mégis csak élsz, és erre a saját legjobb barátnődet meg akarod fojtani! Térj észhez Marie Jones! -kiáltotta a lány arcába, mire annak szeme vörössége barnává változott, és arca ellágyult, kétségbeesést tükrözött.
Komótosan felém pillantott, és amint meglátta a nyakamon lévő kék-zöld foltokat, könny szökött a szemébe.
-Én.. Én.. Nem akartam...! -futott el sírva.
-Sajnálom. -nézett rám a fiú, majd a lány után eredt.
Elképedve bámultam utánuk, majd ismét köhögni kezdtem. Mi történt a régi Marie-val~?
Attól kezdve minden megváltozni látszott. Már nem volt olyan felhőtlen a kapcsolatunk a akkori barátnőmmel. Én féltem tőle, ő pedig saját magától, és egy olyan énje is a felszínre tőrt, amit idáig nem volt alkalmam megismerni...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése